Nógrád Megyei Hírlap, 2009. november (20. évfolyam, 252-276. szám)
2009-11-04 / 254. szám
Gyerekosztály, intenzív, sürgősségi - Kórházi mindennapok Nem kapkodnak a gyerekorvosi diplomáért, a szakemberhiány visszaköszön a gyógyintézményben Az egészségügy, főként a kórházi munka, a betegségi mutatók és a hosszú évek óta meglévő finanszírozási problémák összefüggésében a külvilág szemében is egyre inkább maga a küzdelem. S baj, hogy ez így van, mert a gyógyító a betegért, a beteg pedig a felépüléséért alapjában véve is, mindig, mindenkor ezt teszi, csak nem szükséges, hogy látszódjon. Ezek a harcok nem kell, hogy kilépjenek a színfalak elé. Az utóbbi időben mégis ennek voltunk tanúi. A csendes, befelé vívódó orvoslás, ápolás hallatta a hangját, mert az orvosok, ápolók úgy gondolták, nem lehet picit gyógyítani, életet félig megmenteni... Dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója így fejtette ezt ki:- Sokan rosszul közelítették meg a problémánkat. Ugyanis mi kötelező közfeladatot látunk el. Nem magunktól találjuk ki, hogy mit kell csinálni, hanem ezért fordulnak hozzánk, s a beteget a mindenkori szakma szabályai szerint eszközökkel, gyógyszerekkel, beavatkozásokkal el kell látni. Nem lehet valakit kicsit megoperálni, kicsit meggyógyítani. S elvárjuk, hogy ha kötelező feladatot látunk el, arra adják meg a forrásokat, ne pedig elvonással büntessenek! Felelőssé tenni a gyógyítókat azért, amiről nem ők tehetnek, ez felőrli az egészségügyiek idegeit. Voltak, vannak, akik úgy tüntették fel a dolgokat, mintha nekünk a Dárius kincse sem volna elég. Ez nem igaz, szó nincs ilyesmiről, meg lehet győződni erről ellenőrzéssel, átvilágítással. Tíz fillérrel nem kértünk többet mint amennyi a beteg ellátásához kell. Nem magunkért küzdünk már régen... A főigazgató úgy tapasztalja, a válság mintha még jobban felerősítené, hogy ki-ki csak arra törekszik, neki legyen jó. Hogy a másikkal mi van, nem érdekli. Másrészt válságban az ember még inkább az orvoshoz menekül, mert túl akarja azt élni, meg akar gyógyulni. S ha már oda sem mehet, mi lesz vele... Válságban, a másnapért, a túlélésért folytatott küzdelmekben milyen közelképet mutat a gyógyintézmény? Milyenek az osztályok mindennapjai? Erre keressük a választ a Szent Lázár Megyei Kórházban, ahol elsőként a dr. Saada Eyad vezetésével működő gyermekosztályt kerestük fel. * * * A csendespihenő délutánján a kórtermeken kívül sokan várakoznak, jönnek-mennek. Zaj, hangoskodás nincs, de az elfojtott hangokból érződik a személyzet hajszoltsága, a túlfeszítettség. Anyuka a mesesarokban követi szemmel a szőnyegen játszadozó kisgyerekét, a tekintete fásult valamiért. A vizsgáló ajtaján kívül várakozók egynémelyike szerényen szólva nem áll a türelmes- ség magaslatán. Mindenki hallja, hogy a bejárati ajtón kívül apuka próbálja több-kevesebb sikerrel csitítani az anyját követelő kisebb csemetét. Három-négy orvos a legkisebbek kórtermeiből, vizitről jön, az előtérben a hozzátartozók szinte körülfogják őket, kérdeznek, érdeklődnek, beszámolnak. A doktorok egyike, dr. Saada Eyad már csaknem húsz éve Magyarországon élő osztályvezető főorvos. Míg a munkájáról, munkájukról beszél, hússzor is cseng a telefonja. Lehet embernek ennyifelé szakadni napról napra? Válasz helyett nézzük előbb a feltételeket, melyek között a teendőiket végzik. Az osztályvezető országos kitekintéssel kezdi: eszerint a szakma nem megfelelő személyi és tárgyi feltételei jellemzőbbek Észak- és Kelet-Ma- gyarországon, illetve Nógrád- ban. Az alapellátás hiányosságai - kevesebb a háziorvos, a körzeti gyerekorvos - többletfeladatokban köszönnek vissza. A pásztói kórházi gyerekosztály megszüntetése is növelte a munkát. S például úgy segítenek magukon, hogy amikor innen rezidensek mennek klinikai gyakorlatra, ugyanakkor Miskolcról szakorvosok jönnek Salgótarjánba, a gyerekosztályra, hogy segítsenek. Dr. Saada Eyad jelenleg három szakorvossal dolgozik, s van itt két rezidens is. Üres státus, állás lenne, de jelentkező nincs, nem kapkodnak a gyerekorvosi diplomáért, sőt, lassan elmondható, hogy hiányszakmáról van szó. Ennek „tünete,” hogy az egyik salgótarjáni gyerekorvosi körzetben már jó ideje helyettesítés van, pedig körzetben orvosnak lenni nem jelent olyan leterheltséget, mint kórházban, még sincs elég jelentkező. Az ápolást végzőkkel kapcsolatban először azt említi, hogy érzik a gyerekszakápolói képzés megszűntének hátrányait. Emiatt részben a kórház pénzéből a fővárosba kell járniuk azoknak, akik vállalják a tanulást. A ráfordítás felét az osztály Gyermekekért Alapítványa fizeti. A felszereltséggel alapvetően nincs gond, de ebben nem kis Névjegy: Dr. Saada Eyad Szíriából 1989-ben érkezett Magyarországra. Pécsett diplomázott 1996-ban, 2001-ben szakvizsgázott gyerekgyógyászatból, 2003-ban neumatológiából (újszülöttgyógyászatból) tett szakvizsgát. Dolgozott a pásztói kórházban, majd 1998-ban Salgótarjánba jött, 2004-től vezeti a gyerekosztályt. Magyar feleségével él a megyeszékhelyen, három gyermekük van, a legnagyobb 13 éves. szerepe van az osztály már említett alapítványának. Ennek segítségével vettek például monitort, tartozékokat, egy pesti alapítvány pedig egymilliós EKG- val támogatja a részleget. Szintén alapítványi pénzből szerezték be a helyiségek festéséhez szükséges kellékeket. Ami nagyon hiányzik: a lélegeztető, de kiadás szempontjából ez nagy falat, mert vagy öt-nyolc millióba kerül. Ha egy kisgyerek erre szorul, a felnőtt intenzív osztályról hozzák el a műszert. S hogy a nógrádi gyereknépességre mely betegségcsoportok a leggyakoribbak? Mi az, ami e tekintetben leginkább feladja a leckét? Ezzel kapcsolatban a főorvos előrebocsátotta: - Nálunk is érződik egyfajta szezonalitás: július-augusztusban kevesebb a beteg, meleg az idő, a nem fulladnak be az allergiások, de szeptembertől ez másként van. A légúti allergiával sok a teendőjük, a heti kétszeri pulmono- lógiai rendelés alig győzi a rá nehezedő terhelést. Vannak azonban egyéb egészségi problémák, például olyanok, melyek már magzati állapotban jelentkeznek.- Másfél éve csináltam egy statisztikát a méhen belüli alultápláltságról. Míg országosan 8-9 százalék az előfordulási arány, nálunk dupla ennyi! Nemcsak a dohányzás, hanem a rossz szociális helyzettel összefüggő nem megfelelő táplálkozás miatt nem fejlődik jól méhen belül a magzat. Van esély arra, hogy a sorvadt újszülöttek egészséges emberekké növekedjenek, ha születéstől kezdve minden szempontból nagyon figyelnek, vigyáznak rájuk. Dr. Saada Eyad napi tevékenysége igen gyakran másfél vagy dupla műszak. Mint megjegyzi: muszáj bírni... S hogy megbecsülik-e a munkáját? Erre ezt válaszolja:- A fenntartó, a kórház mindenképpen, csak a hozzátartozók lennének türelmesebbek, megértőbbek, az osztály rendjét jobban tisztelők. Egy drámás képzés, egy kavalkád és a Lear király margójára Talán jól fogalmazom, ha azt írom, felemelő élmény volt az október 11-i drámapedagógiai módszertani képzés Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ klubjában. Huszonhárom pedagógus, szociális munkás élhette át, gondolta végig azt a választott tartalmat, amelyet a szervezők kértek, a három kiváló szakember pedig előadott, játszatott, bemutatott. Ki is volt náluk? Kaposi László, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke, a drámajátszás, az oktatási dráma, a TIE- programok legnevesebb szakembere. Fort Krisztina, a Színház és Filmművészeti Egyetem beszédtanára és Víg Ágnes mozgástanár. Valós képet kaptunk a hazai drámapedagógia helyzetéről - ellentétekről, nehézségekről, a képzés sajátosságairól. Arról, hogy milyen kemény munkát jelent ez a felkészítő tanár számára, s hogy talán azért vannak olyan kevesen (ráadásul rendezői, pedagógiai tehetség nélkül hamvába holt a műfaj) akik jól, hatékonyan művelik. Mégis úgy álltunk fel a vasárnapi képzés 5 órai befejezésekor, hogy szívesen hallgatnánk- mozognánk, tapsolnánk (a ritmusokat) tovább és bárcsak minden héten magunkba szívhatnánk e tudományt... Mert ez kell ahhoz, hogy a jövőben megrendezendő színját- szókavalkád repertoárja még színesebb, érdekesebb, tudatosabb legyen. A tanári, rendezői feszültség, alaposság, s a helyes irányvonalak. Lehet szidni, pocskondiázni a szervezők szándékát, de ha a lelke mélyére néz a szakember, aki gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik, meg kell találnia a helyes választ: elavult-e a szaktudása? Fejleszti-e évről évre? Hozzáolvas, hozzátanul? Képzi magát, újabb kapcsolódási pontokat keres a hazai (külföldi) színházi vagy drámapedagógiai irányzatok felé? Azt hiszem, ez a lényeg. Homokba dugott fejjel, betontömbök közti elefántcsonttoronyból nehéz, lehetetlen)!) a kikapaszkodás, a feltörekvés, a „színház- csinálás”. Hát még a kőszínház- alapítás! Ahhoz képzett szakemberek, gyakorlott statiszták kellenek - ez a minimum. Talán el is indult október 11-én egy útirány, egy szakasz, amelynek folytatását már szervezi a művelődési központ csapata, s időben értesítjük a résztvevőket; de szólítunk még tovább mindenkit, kapcsolódjon be! Legeklatánsabb példája a módszernek - a maga hibáival együtt - a Lear király és a só című játék, amelyet az IMPRÓ Színpad mutat be november 12- én, 14 órától a JAMKK Mikszáth- bérletsorozatának követező darabjaként. Hívjuk, kérjük, várjuk a diákokat, magyar és egyéb szakos kollégákat, igazgatókat, tekintsék meg az előadást! Figyeljék meg, hogyan lehet 13-22 éves fiatalokat úgy közösséggé kovácsolni, hogy a minőséget képviselik! Hogy hajlandóak és képesek Shakespeare nyelvezetét elsajátítani, s azt a maguk képzelete alapján népmeséi motívumokkal összevetni. így, együtt valósul meg a rendezői cél: megértetni, hogy igen még a legnagyobbak is „elcsenik”, felkapják innen-onnan a témát (a Balkánról, Írországból, Magyarországról, Itáliából... Ki tudja?), de ahhoz már zseninek kell születni, kitartó, az akadályokat folyton legyőzni tudó művésznek kell lenni, hogy ilyen mélységű dráma keletkezzen, mint a Lear király. Hányszor beszéltük, játszottuk végig, a reneszánszban nem volt még szociális otthon; mit kezdhettek leépült, „fölöslegessé vált szüleikkel”, nagyszüleikkel a gyermekeik? Mit tettek? Hogyan gondolkodtak? S mi van ma? Fontosak-e, kellenek-e nekünk nagyszüíeink? Hallgatunk-e tapasztalataikra, meséikre, fontos- e az elénk állított életút? Ezek a nagy kérdések, s erre mondta Solténszky Tibor vendég szakértő, hogy látszik a 3/4 tanévnyi felkészülés, amelyben tanár és diákok együtt, (olykor kínlódva, megfeszülve) alkották végig a drámafolyamatot. Ezért várunk mindenkit az előadás megtekintésére, s az azt követő beszélgetésre! Okuljunk, tanuljunk, szórakozzunk együtt gyermekeink (egész gyakori) hiteles játékán! Nagyné Hajdú Györgyi, az IMPRÓ Színpad művészeti vezetője