Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-22 / 168. szám

2009. JÚLIUS 22., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Jubileumot ünnepeltek Karancsalján LABDARÚGÁS Húsz éve alakultak újjá Húszéves jubileumot, és a korszak legsikeresebb sze­zonját ünnepelték július első szombatján Karancsalján, a polgármesteri hivatal nagytermében. Az 1989. április 3-án újraalakult Karancsaljai Mun­kás Sportegyesület (KMSE) történeteiből Lantos Sán­dor korábbi elnök, jelenleg szakosztályvezető és a község polgármestere szemezgetett. A településen már 1923-ban is játszottak meccseket Pál Sándor és baráti körének jóvoltából, de egyesületté 1927-ben formálódtak, és ekkor beneveztek a járási baj­nokságba is (a legelső mérkőzé­sen: Karancsalja - Somos 0:8). Egészen 1945-ig „idegenben”, Baglyasalján játszották hazai mér­kőzéseiket is, eddig kellett várni a karancsaljai pálya elkészülésére. A csapat sokáig az első osztályban szerepelt, ahonnét 1966-ban bú­csúzott. 1989 előtt hosszú évekig, kö­zel egy évtizedig nem volt aktív labdarúgóélet a községben, és a fiatal tehetségek a környező tele­püléseken voltak kénytelenek játszani. Ekkor Lantos Sándor és barátai úgy döntöttek, hogy fel­élesztik a labdarúgást, és az áp­rilis 28-án bejegyzett sportegye­sület megkezdhette működését. Első vezetősége az alábbi felál­lásban működött: Lantos Sándor elnök, Ponyi Ferenc elnökhelyet­tes, Kristóf László szakosztályve­zető, Ruskó Mária gazdasági ve­zető, Fazekas István edző, vala­mint tag volt még Tóth István, Laurencsik József, Hegedűs Ala­dár és Szőllős Géza is. A sport­kedvelők szintén társadalmi munkában rendbe hozták a sportpályát, és Tóth Imre hatha­tós közbenjárásával szponzor­hoz és felszereléshez jutottak. Az újjászervezett csapat a Tarjánhő ellen játszotta pálya- avatóját és nyert 8-3 arányban. A pénzügyi alapot egy jól sike­rültjótékonysági bál biztosította. A csapatot 1989 őszén nevez­ték be a salgótarjáni városkörze­ti bajnokságba, az első mérkő­zést az Egyházasgerge ellen 2-1 arányban veszítették el otthon. Rögtön az első szezon végén 53 megszerzett ponttal a második helyet szerezte meg a KMSE, 17 győzelmük mellett 2 döntetlent játszottak, és 5 vereséget szed­tek össze (56-28-as gólkülönb­séggel). Ez a csapat kezdte meg sze­replését a városkörnyéki bajnok­ságban: Tóth Gábor, Bogár Zsolt, Paulik László, Hegedűs Csaba, Zsíros József, Pál Lajos, Tóth Lász­ló, Kovács Elemér, Menczel József, Botos László, Békefi István, Földi Gyula, Bize József, Pál László, Mócsány Róbert, Balázs Zoltán, Laurencsik Norbert. A következő szezon negyedik helye egy át­A megyei II. osztály Keleti csoportjában, a 2008-2009-es bajnokságban ezüstérmes lett a Karancsaljai Munkás Sportegyesület csapata (álló sor, bal­ról): Lantos Zsolt játékos-edző, Kadlót Csaba egyesületi elnök, Tőre Péter, Peleskei Tamás, Muzsik Sándor, László Viktor, Fekete Zoltán, Jánosi Zsolt, Lantos Sándor szakosztályvezető, polgármester, Kristóf Sándor elnökségi tag, Deák János támogató. Guggolnak: Matula János, Orsós Zoltán, Pádár István, Csicsman Tamás, Sasvári Csaba, ifj. Bogár Sándor, Kristóf Péter, Sasvári József elnökségi tag. A képről hiányoznak: Tóth László, Reznicsek Zsolt, Fekete László, Fehér Béla, Túrái Balázs, Bakos Henrik, Balázs Dávid játékosok, Viczián Gyula, Zsidai Ferenc, Pál Gyula elnökségi tagok szervezés miatt azt jelentette, hogy amennyiben ifjúsági csa­patot is ki tudnak állítani, a kö­vetkező idényben már a megyei másodosztály Zagyva-völgyi cso­portjába nevezhettek. Ezt teljesí­tették, a másodosztály első for­dulójában Ludányhalásziban az ifisták győzelemmel mutatkoz­tak be, míg a felnőttek 1 - 1-et ját­szottak. Ebben, azaz a megyei II. osz­tályban eddig három alkalom­mal ért el dobogós helyezést a KMSE. Az 1994-95. évi bajnok­ságban Kajdy Tibor edző irányí­tásával lettek bronzérmesek, majd a 2007-2008-as szezon vé­gén is bronzéremnek örülhet­tek. Utóbbi teljesítmény, és a 2008-2009-es ezüstérem eléré­sében egyaránt Lantos Zsolt játé­kos-edző segédkezett. Több szép sikert is elért a Karancsaljai MSE az elmúlt húsz évben. 1990-ben például a városkörnyé­ki bajnokságból feljutottak a Ma­gyar Kupa országos táblájára (végül az NB Ill-as Törökszent- miklós ütötte el a csapatot a 64- be jutástól 5-2-es eredménnyel). Az ifjúsági csapat az 1995-96-os, és az 1996-97-es szezon végén is megnyerte a bajnokságot Fekete László, majd Lantos Sándor ve­zényletével (csapattagok: Varga Tamás, Telek Benjámin, Godó Gyula, Tamás Gábor, Megyeházi Zsolt, Dunai Zsolt, Bogár Szilárd, Bogár Szabolcs, Fekete Attila, Kristóf Gábor, Lantos Zsolt, Siket Zoltán, Bárdos Norbert, Cseh Ri- chárd, Mihalik Tamás, Cséki Dá­niel, Illés Norbert). Emellett több­ször is vendégül látták a magyar új ságíró-váloga tottat. A polgármester után sorrend­ben Szikszai Alfréd, Zsidai Ferenc, Tóth Imre és a jelenlegi elnök, Kadlót Csaba állt a klub élén. A július eleji emlékezésen megjelent Ferencz Gyula, a Nóg- rád Megyei Labdarúgó Szövet­ség elnöke és Béres János, a Sal­gótarjáni Városi Labdarúgó Szö­vetség elnöke is. Miután Lantos Sándor gratulált az idei teljesít­ményhez, Béres János átadta az ezüstérmeket. A történetek, ne­vek, eredmények felemlegetése után Kadlót Csaba emléklapokat adott át az elmúlt időszakban az egyesületért sokat tevő sportra­jongóknak (Tóth László, Tóth Im­re, Zsidai Ferenc, Kristóf Sándor, Rozgonyiné Ruskó Mária, Ruskó Márton, Lantos Zsolt, Lantos Sán­dor, Kadlót Csaba, Deák János, Bakó Sándorné, Pál Gyula, Lavaj László, Borenczki Dezső, Ponyi Ferenc). ■ B. L. Forma-1 szponzoráéit): kell egy kis hazai Az idei 24. ING Forma-1 Magyar Nagydíjon „hazai” sikernek is ■< szurkolhatunk, hiszen a negyedik futam óta a Hell energiaital £ lógója díszíti az idény végéig az AT&T Williams istálló versenyautóinak hátsó szárnyát. A „pokoli erőt adó” italos cég korábban az újonc Brawn GP-vel is tárgyalt (még névadó szpon- zoráció is szóba került), ám az istálló sikerei hirtelen nagyon felverték az árakat, így döntöttek a Williams támogatása mellett. Az első magyar fecske a Fl-ben: a Skála Piquet Williamsének első légterelőjén Andó Ákos I A Forma-1 hazai hőskorában két magyar szponzor tört be - igaz csak egy-egy magyarországi futam ere­jéig - a Forma-1-be: 1987-ben a Skála áruházlánc ugyancsak a Williamsen, egészen pontosan a háromszoros világbajnok Nelson Piquet autójának első légterelőjén, míg a Magyar Hírlap 1991-ben a Lotusok motorburkolatán hirdette magát. Aztán jött 2003 és Baumgartner Zsolt bemutatkozásá­ban nagy szerepe volt a Mólnak, a Kedves gesztus volt a Zakspeed magyarul köszön­tő akciója A leggyorsabb újságot 1991-ben a Lotusok „kézbesítették” Baumgartner Zsolt Fl-es idényét jó né­hány magyar cég is támogatta CIB-nek, a Magyar Turizmus Zrt-nek és az Uniqanak: e négy cég patronálta ak­koriban hazánk fiát, hogy tesztpilótaként a német és magyar viadalon a Jordan- Fordokkal körözhessen. Az már a vak­szerencse, hogy pont a Magyar Nagydíj szabadedzésén Ralph Firman összetörte autóját, s a brit pilótát kórházi megfigye­lésre szállították, így Zsoltnak adódott egy lehetősége a beugrásra. A következő teljes szezonban még közel félszáz ma­gyar cég segítette a Minardival verseny­ző honfitársunkat Ugyan nem magyar szponzor ihlette, de kedves emlék marad a Zakspeed istál­ló akciója 1987-ből, amikor a West és az East cigarettamárkák a pénteki edzése­ken a hátsó légterelőn Nyugat, illetve Ke­let felfestésben jelentek meg. Sőt, egy ilyen autóval Kesjár Csaba 1987. augusz­tus 7-én három kört meg is tehetett a Hungaroringen! Egyszer még lehet Hell FI Team is? Tomas Grosch a monte-carlói Williams paddockban FOTÓ: SATIS Lapunk nem sokkal azután, hogy a 16 országban jelenlévő és az energiaitalok te­rén Magyarországon (is) piacvezető Hell Energy cégcsoport - amely teljesen ma­gyar tulajdonú cég - megkötötte hosszú tá­vú együttműködését a Williamsszel, Monte-Carlóban a Forma-1-es versenyen találkozott és beszélgetett annak nemzet­közi stratégiai igazgatójával, Tomas Grosch úrral.- Miért pont Forma-1 és miért a Williams? - szólt a kézenfekvő kérdés.- Mert az FI a topok topja, ez a csúcs, a Williams pedig elismert, nagy tekintélyű csapat- A dolgok jelenlegi állása szerint reklám szempontjából az eddig taroló Brawn- Mercedesek talán hatásosabb reklámfelü­letnek tűnnek...- Valóban folytak tárgyalások a Brawn GP csapattal is, végül minden tényezőt fi­gyelembe véve, közös menedzsmenti dön­téssel a Williamset választottuk. Harminc­két éve a pályán vannak, szinte egyedül­álló múlttal és látható jövővel rendelkez­nek egy Forma-1 megszállottal, Frank Williams úrral az élén. Emiatt a 32 éves di­cső múlt, a stabilitás és a hírnév döntött mellettük.- Önök a magyarországi ralisportban és könnyűzenei életben is jelen vannak támo­gatóként, reklámozóként, de például a mo­torversenyző Talmácsi Gábor ruháján és motorján nem látni cégük reklámját..- Talmának nagyon szurkolunk, de saj­nálattal meg kell állapítanunk, hogy a Forma-1 (reklám)értéke jóval nagyobb. Ráadásul mi nem személyekben gondol­kodunk.- Most itt ülünk a MonteCario szívében a kikötőben, a Red Bull Energy Station, a nemzetközi piacvezető és konkurencia ha­talmas és zsúfolt pontonja mellett Vettel „minden pillanatban" kirohan a paddockból és pofaßrdözik egyet a rajon­gók között Pár év múlva a Hell platformja is ide lesz lehorgonyozva és a saját FI team pilótái sütkéreznek majd ugyanígy a dics­fényben?- Nem lenne rossz, reméljük! Ájn még túl korai ilyet mondani... ■ Márton (Satis) István

Next

/
Oldalképek
Tartalom