Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-22 / 168. szám

12 2009. JÚLIUS 22., SZERDA SPORTTÜKÖR Három nógrádi bajnok Salgótarjánban HEGYIKERÉKPÁR Velosport Kupa és XCO Országos bajnokság - Salgótarján-Eresztvény A Simker Mobile természetba­rát sportok hét végéjének legran­gosabb eseménye a hegyikerék­páros sport olimpiai formulájának országos bajnoksága volt az el­múlt hétvégén Salgótarjánban, pontosabban Eresztvényben, a Salgó Hotel környékén. A nemze­ti bajnokság mellett a rendező Sal­gótarjáni Hegyikerékpáros Egye­sület amatőr versenyt is rendezett a szombati napon, ahol csak és ki­zárólag versenyengedéllyel nem rendelkező kerekesek állhatták a rajtvonal mögé. Az előkészületek már több mint két hónapja tartot­tak megyeszékhelyünk egyesüle­ténél és a Salgó-vár alatt kialakított nyomvonalon. A pálya végső kije­lölése az érvényes szabályok sze­rint mintegy 130 darab irányjelző táblával és 3 kilométernyi szalag­gal történt meg péntek délután, így a szombat délelőtti amatőr fu­tam résztvevői kora reggeltől a tö­kéletesen egyértelmű és lezárt nyomvonalat próbálgatták. A meg­mérettetésre természetesen Salgó­Adame László tarjánból és környékéről érkeztek a legtöbben, de megfordult ver­senyző Nyíregyházáról, Budapest­ről, Gyöngyösről és Egerből is. A városi bajnokságok korosz­tályai szerint megrendezett ama­tőr versenyen először a legkiseb­bek indulhattak neki a gyerekpá­lyáknak, majd folyamatosan ha­ladtunk az egyre idősebbek felé, akik már a nagy körön mérték össze erejüket. Egy kör hossza 5,95 kilométer, szintemelkedése 270 méter volt, melyből U19-ben és a masterek között egyet, U23- ban és a felnőtteknél kettőt kel­lett teljesítem. A férfi felnőtt kategória győzte­se egy igazi kerékpároscsaládból került ki, a néhány órával előtte rajtoló, dobogós helyezéseket be­gyűjtő Ármin és Donát apukája, Adame László lett a futam győzte­se. A kategóriatársai dolgát a „vá­rosi” futamokon is megkeserítő nagybárkányi kerekes sikeres fel­készülést tudhat maga mögött, versenyideje - mint utólag már tudható- a másnapi országos baj­nokságon is elég lehetett volna a dobogóra a rövid távú felnőttkate­góriában, mely szintén két kör tel­jesített. A mastereknél szécsényi, de a Salgótarjáni HKE színeiben versenyző kerékpárosok állhatták a dobogó két fokára, Takács Gábor a legtetejére, Szigeti Zoltán pedig a bronzérmesnek járó helyre, közé­jük a TVK - Mali hegyikerekese, Kirilla László ékelődött be. Az amatőr verseny végeztével egy kis szusszanás után követke­zett a programokban az országos bajnokság hivatalos pályabejárá­sa, szombat délután 15 és 19 óra között. A gyakorlás rendben el is kezdődött, azonban a rendezők­nek a hirtelen érkező orkán erejű szél okán idő előtt véget kellett vet­ni. A vasárnapi napfelkelte után nem sokkal már a pályán dolgoz­tak a szervezők, amit reggel 7.30- ra sikerültújra 100%-ossá tenni. A technikai értekezlet elhúzódása okán tovább növekedett a reggel­re némileg jellemző akadozás, mely a két gyerekrajtot követően rendeződött. A 10.30-ra tolódott rövid távú rajtban két kört teljesítettek a fel­nőtt férfiak, ahol BálintJózsef (Sal­gótarjáni HKE) érte el idei legjobb eredményét. A mátraszelei kerék­páros versenyről versenyre egyre jobban felveszi a hegyikerékpáros versenyek ritmusát első országos évadában, most az országos baj­nokságon már olyan versenyzők között ért célba, akiket év elején még csak távolról tudott szemlél­ni. Gólyán Szabina (Vitalitás SE) a tőle megszokott magabiztosság­gal és higgadtsággal állhatott fel a női dobogó második fokára és lett a kategória második helyezettje. Már a rövid távosoknak is csak néhány 10-20 méteres szakaszon kellett tolni a kerékpárt a sár mi­att, a középtávon délben rajtolók­nak már szinte a kerékpárjukon sem látszott annak nyoma. Ebben Bene Zoltán a rajtban két érem is a nógrádiak­hoz került, mely egy országos baj­noki címben és egy bronzérem­ben oszlott meg. Az U17-es kate­góriában a balassagyarmati Feny­vesi Péter (X2S - Kona Team) maraton futamokon minden ver­seny abszolútját nyerte eddig rö­vid távon és az XCO-versenyeken sem talált magyar legyőzőre. Egy­értelmű esélyesként állt a rajtvo­nal mögé és ennek tudatában, magabiztosan már a rajt utáni szakaszon átvette az irányítást és az első pozíciót, amit nem is enge­dett ki a háromkörös, számára 1 óra 5 percig tartó verseny során. A másik nógrádi érem egy titkon remélt eredmény beteljesedése, melyet Illés István (Salgótarjáni HKE) szolgáltatott. A dobogó nagy harcban lett meg, a bajnoki érem sorsáról csak sprintbefutó során tudott dönteni versenytársával, akit sikerült maga mögé utasíta­ni az utolsó métereken, ülés Ist­ván szintén tudatos célfelkészülé­sének és a jól felépített edzésmun­kának köszönheti, hogy második országos versenyévében sikerült dobogóra állnia az országos baj­nokságon. Délután 14 óra 10 perckor, hatal­mas érdeklődéssel rajtolt el a vár­va várt elit futam. A volt Domyay turistaház felé vezető úton kialakí­tott rajt-cél terület két oldalán több sorban sorakoztak a nézők és néz­ték meg országunk legjobbjainak indulását, sorrendben az elit férfi felnőtt és U23, majd az elit nők, vé­gül pedig az elit U 19-es férfiak és nők rajtoltak el. A sorrendet visszafelé tekintve az U 19-es korosztály mindkét or­szágos bajnoki címe nógrádi kéz­be került. A hölgyeknél a több nemzetközi versenyre is utaztatott Kéri Zsófiát (LTV - Merida Racing Team) győzte le Koós Brigitta (Sal­gótarjáni HKE), aki ugyancsak nemzetközi megmérettetéseken is részt vesz mostanság, igaz egy ki­csit más területen, a tájbringások Illés István között. A két formula azonban szé­pen megfér egymás mellett, ezt bi­zonyítja az újabb hegyikerékpáros országos bajnoki cím is. Béla Atti­la (LTV - Merida Racing Team) az Európa-bajnokságról hazatérve szerezte meg azt, amiért Salgótar­jánba érkezett, ami nem volt más, mint a bajnoki titulus. A balassa­gyarmati illetőségű versenyző már év elején kijelentette, hogy egyik fő célja a bajnoki cím, me­lyet csapattársa előtt egy perccel meg is szerzett magának. Az elit hölgyek között papirforma-ered- mények születtek, a dobogó mind­három fokát tekintve. Tavalyi vi­lágbajnoki ezüstérmes, múlt heti Európa-bajnoki hatodik verseny­zőnk, Benkó Barbara (Rothaus - Cube, Németo.) fölényesen, közel fél kör előnnyel nyert a szintén külföldön sportoló Erdélyi Eszter (X2S - Kona Team) előtt, aki a tereptriatlonosok között (is) elis­mert világszerte. Ha pedig papír­forma, akkor kimondhatjuk, hogy az itthon élő versenyzőnők közül a legerősebb és a legjobb formát mutató hölgy mostanában a Vita­litás SE kerékpárosa, Dósa Eszter, aki a női dobogó harmadik foká­ra állhatott fel, szintén magabiz­tos előnnyel az őt követők előtt. Az U23-as férfiaknál az egy hetet itt edzőtáborozó Cube - Csömör csapat kibérelte a dobogót, aho­gyan az várható volt. A kategória hazai érdekeltjének azonban is­mét remek napja volt, Bene Zol­tánnak sikerült átmentenie a két héttel ezelőtti Duna-maratonon mutatott jó formát és az ötödik helyen ért célba. Az elit férfi felnőtt kategória har­ca nem úgy alakult, ahogyan azt a legtöbben várták. Az első számú esélyes Parti András volt, tavalyi olimpikonunk az SRM Stevens Te­am németországi profi csapatá­nak a tagjaként idén a legjobb ma­gyarnak számít Első számú ellen­felei Melts András (Corratec World Team) és a trónfosztásra több éve készülő Buruczki Szilárd (Pilis CCC) voltak. Az utolsó körben a várakozásoknak megfelelően a lát­hatóan frissebb, elszántabb és mo­tiváltabb Buruczki kerekedett felül, második Melts lett, a harma­dik helyre pedig Parti tudott felka­paszkodni. Az elmúlt hét végén a legtöb­bek tetszését elnyerő, a vélemé­nyek szerint országos bajnokság­Koós Brigitta hoz méltó nehézségű és változa- tosságú, gyönyörű környezetben és körülmények között megren­dezett verseny zajlott tehát Ereszt-vényben. A 2009-es orszá­gos bajnokság eredményhirdeté­sén Melihercsik János, az 1991- ben alapított Salgótarjáni Hegyi­kerékpáros Egyesület elnöke, Eöt­vös Mihály alpolgármester és Mol­nár Dénes, a névadó TREK képvi­seletében adta át a díjakat. A baj­noki mezeket Sipiczki Róbert, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség és a Magyar Kerékpár­sportok Szövetségének elnöke ad­ta rá a győztesekre, majd a cere­mónia végeztével az összes baj­nok tiszteletére a himnusz el­hangzásával zárult a 2009-es Olimpiai Cross-County országos bajnokság Salgótarjánban. Velosport Kupa amatőr XCO ver­seny - dobogós eredmények. U8 fi­úk (4 induló): 1. Dúzs Gellért (Sal­gótarján), 2. Adame Ármin (Nagybárkány), 3. Boros Dominik (Gyöngyös). Ull lányok (2): 1. Puruczki Dorina (Gyöngyösi RSE), 2. Kotroczó Dorka (Salgótar­jáni HKE). Ull fiúk (6): 1. Póczos Mátyás (SHKE), 2. Bakos Kende (SHKE), 3. Adame Donát (Nagybárkány). U15 lányok (4): 1. Juhász Fanni (GYORSÉ), 2. Kiss Eszter (GYORSÉ), 3. Czitor Anita (SHKE). U15 fiúk (5): 1. Csőke Márk (Somoskőújfalu), 2. Simon Patrik (Cered), 3. Nagy Brúnó (SHKE). U 19 férfi (6): 1. Mellau Ádám (Nyíregyházi KSC), 2. Balog Martin (GYORSÉ), 3. Ozsvárt Ádám (SHKE). U23 férfi (2): 1. Var­ga Balázs (SHKE), 2. Verebélyi Dá­vid (SHKE). Felnőtt férfi (6): 1. Adame László (Nagybárkány), 2. Vinnai Zsolt (NYKSC), 3. Marosffy Dániel (TREK Józsefhegyi SE). Master férfi (10): 1. Takács Gábor (SHKE), 2. Kirilla László (TVK - Mali), 3. Szigeti Zoltán (SHKE). XCO Országos bajnokság - jobb nógrádi eredmények. Elit felnőtt fér­fi (18 induló): 11. Reitinger Gábor (Vitalitás SE). Elit felnőtt nő (10 in­duló): 3. Dósa Eszter (Vitalitás SE). Elit U23 férfi (13): 5. Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE - TREK). Elit U19, férfi (15): 1. Béla Attila (LTV - Merida Racing Team). Elit U19, nő(2): 1. Koós Brigitta (Salgótarjá­ni HKE). Elit U17, férfi (14 induló): 1. Fenyvesi Péter (X2S-Kona Te­am). Középtáv felnőtt nő (3): 3. Perlaky Evelin (Vitalitás SE). Master 1, férfi (21): 11. Szász Vik­tor (Vitalitás SE). Master 2, férfi (9): 3. ülés István (Salgótarjáni HKE). Rövid táv, felnőtt férfi (17): 9. Bálint József (Salgótarjáni HKE). Rövid táv, felnőtt nő (4): 2. Gólyán Szabi­na (Vitalitás SE). U13 fiú (ló): 6. Perlaky Erik (Vitalitás SE). ■ Kéri István Egymást „hímezték" - bokszkesztyűvel ÖKÖLVÍVÁS Matyó Kupa Mezőkövesd - Vittük a prímet Öt salgótarjáni fiatalember indult a hagyományos mező­kövesdi Matyó Kupán, négyen meglehetősen egyértelmű diadalt arattak, egyiküknek viszont vitatott körülmé­nyek között kellett megelégednie az egyébként ugyan­csak nagyrabecsült második hellyel. Soha rosszabbat! A jó fél éve fúzióval megalakult Salgótarjáni Box Sport Egyesület (százalékosan) eddigi legnagyobb sikerét érte el, hiszen a matyó hím­zés fővárosában, Mezőkövesden öt versenyzőjéből négyen aranyér­met nyertek, egyiküknek pedig ezüsttel kellett beérnie. Kezdjük a „legrosszabb” helyezéssel - bár minél több lenne bármely sport­ágban belőle - a 38,5 kilogramm­ban induló serdülő Karvaj Zsolttal, aki edzője, Botos András szerint vé­gig nagyon ügyesen bokszolt, és igazán meglepődött mindenki, amikor a döntő mérkőzésen nem az ő kezét emelték a magasba. - Az eredmény most másodlagos, a lé­nyeg, hogy jól csináltál mindent - biztatta tehetséges tanítványát a mester. Innen viszont már nem kellett vigasztalással töltenie a hát­Karvaj jobb volt, mégsem ő nyert ralévő két napot, a tarjániak sorra nyerték a meccseket, jutottak a döntőkbe és ott is diadalmaskod­tak. Az ugyancsak serdülő, de 42 kilós Szőrös Márktól kimondottan el is várta edzője ezt, hisz ő lassan már a rutinosak közé tartozik és eddigi eredményei is erre kötele­zik. Még mindig a serdülőknél, de a már (faj)súlyos társai között vá­gott rendet a 72 kilós Oláh Róbert, akit szorgalma és töretlen akarata juttatott rövid idő alatt idáig. Két küzdelmes mérkőzés után ered­ményesen hozta le a döntő mécs­esét is, rászolgált az elsőségre. A 48 kilós junior Kőrös Attila még a ke­Győzelmet vártak tőle, teljesítette is az elvárást: Szőrös Márk vés tétmérkőzést vívók közé tarto­zik, ráadásul a döntőbe jutva szá­mára kellemetlen, ellentétes alap­állású ukrán ellenféllel hozta ösz- sze a sors, de a röpke szünetekben kapott mesteri jó tanácsokkal si­került felülkerekednie. Az utánpót- láskorúak mellett végre felnőtt is akadt a tarjániak között, 75 kiló­ban Gál Ádám lépett a szorítóba. A Botos-boksziskolát követve kiváló technikáját erősebb felépítésű el­lenfelével szemben sikeresen használta ki az aranyért folytatott harcban, így kevés versenygyakor­lattal is az élen tudott végezni. ■ (satis)

Next

/
Oldalképek
Tartalom