Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-20 / 166. szám
2009. JÚLIUS 20., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Nagy a vendégjárás a táborban A nemzetközi tábor résztvevőin kívül egy budapesti német nemzetiségei iskola diákjai is kellemes napokat töltenek a gyermektáborban Gulyás Edina Salgótarján. A tarjáni gyermek- tábor a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. egyik tagintézményeként működik. Dolgozói más városokból érkező gyerekeket táboroztatnak, erdei iskolai foglalkozásokat, különböző osztálykirándulásokat, gólyatáborokat szerveznek. Egyre szélesebb tevékenységük skálája: országos gombász-, biciklis-, autóstalálkozók résztvevői szállnak meg itt, különböző családi rendezvények - ötvenedik születésnap, házassági évforduló, érettségi találkozó - lebonyolításnak biztosítanak helyet.- Bízunk abban, hogy még szélesebb lesz a tábort igénybe vevők köre, mivel egy európai uniós pályázaton 80 millió forintot nyertünk erdei iskola infrastrukturális fejlesztésére - fejtette ki Ungvári Lászlóné, a tábor vezetője, hozzátéve: - A beruházásnak köszönhetően teljesen megújul az egyik épületet, így ősztől tavaszig is tudunk majd vendégeket fogadni. Salgótarján testvérvárosaiból érkező gyermekek vettek részt a XVII. nemzetközi gyermektáborban július 12-18-a között. Finn, olasz, lengyel, szlovák és természetesen salgótarjáni 12- 16 éves diákok, mintegy 45 fő töltötte itt a vakációja egy hetét. A tábort Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester nyitotta meg, a hét folyamán számtalan színes, változatos programon vettek részt a gyerekek. Ellátogattak Debrecenbe és a Hortobágyon is kirándultak, ahol esti madárlesen vettek részt. Ennek során kormoránokat, nyári ludat láthattak és megnézhették a vízi bivalycsorda fürdőzését is. Jártak a bányamúzeumban, többször megfordultak a salgótarjáni strandon, a sportcsarnokban pedig a hegymászóklub segítségével minden gyerek kipróbálhatta a mászófalat. Eger nevezetességeit is megtekintették, majd késő esti fürdőzésen vettek részt Demjénben. A tábor utolsó napján búcsúvetélkedőt szerveztek és megajándékozták egymást a gyerekek.- A nyár folyamán még számos rendezvénynek helyet biztosítunk: a városi rendőrkapitányság szervez itt gyermektábort, ugyanebben az időben két budapesti iskola diákjai is itt tartózkodnak majd fogalmazott a táborvezető, hozzátéve: - Közel tíz éve itt szervezi nagy- családos találkozóját a Sant Mat A Lélek Tudománya Alapítvány. Amíg a felnőttek a lelkűkkel foglalkoznak, addig szakképzett pedagógusok kézművesfoglalkozásokat szerveznek a gyerekeknek. Mint mondta, augusztusban a Vipassana Alapítvány nemzetközi meditációs tábort szervez, ők évente kétszer látogatnak ide. A hónap végén a salgótarjáni középiskolák gólyatáborait rendezik meg. Szeptember elsejével kezdik a felújítást, de a tábor nem zár be, a faházakban még fogadják a vendégeket: középiskolások érkeznek erdei iskolai táborba, országos gombásztalál- kozó lesz és osztálykirándulásokat is szerveznek itt.- Bízunk abban, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét és közkedvelt marad a Tarjáni Gyermektábor ebben a nehéz gazdasági helyzetben is - hangsúlyozta Ungvári Lászlóné. JELEK AZ ÚTTESTEN Bátonyterenye. A bátonyterenyei rendőrkapitányság városi baleset-megelőzési bizottsága a település több pontján festetett fel Dobos Csaba vezetésével az Útra Kész Bt. segítségével biztonsági öv és gyermekülés használatára vonatkozó figyelemfelkeltő piktogramokat a közlekedésben résztvevők számára. Védelemre szorul a vörös kereszt Nem mindennapi kampány indult országosan: a Magyar Vöröskereszt a saját szimbóluma jogosulatlan használóival a rendőrséggel együtt lép fel, az első időszakban július 20-tól 30-ig csak figyelmeztetni, illetve tájékoztatni kívánják az érintetteket az érvényben lévő szabályokról. Egyebek mellett arról, hogy kik, milyen körülmények között viselhetik. Augusztustól október 15-ig azonban már eljárást is indíthatnak törekvéseik érvényesítésére. Juhászné Kincses Helén, a szervezet megyei igazgatója a részletekről szólva elmondta, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt hazánkat is azon térségek sorában tartja számon, ahol elharapózott az embléma indokolatlan és főként jogosulatlan használata, Egyfajta üsztelet, bizalom övezi ezt a jelképet, mely békeidőben a törődés, a gondoskodás szimbóluma, s ezt a világ sok-sok táján végzett sokoldalú, segítő szolgálatával érte el a humanitárius szervezet. Ezért szeretnék megelőzni az indokolatlan elhelyezését, illetve azt, hogy bizonyos előnyök elérésére éljenek vele illetéktelenek. Magyarországon a szervezet lógójának jogtalan használata törvénysértésnek minősül, ezért indul a védelmi akció. Jobban figyelnek Bátonyterenye. A városi rendőr- kapitányság járőrei júliusban az előzés és elsőbbségadás szabályainak megszegésével kapcsolatos szabálysértések elkövetésére fordítanak kiemelten figyelmet, augusztusban pedig a várakozási, megállási tilalmat megszegőkkel szemben fognak fokozott aktivitással intézkedni. Véradókat várnak Mátraszőlős-Tar. Véradásra várják a mátraszőlősieket a helyi művelődési házba július 21-én kedden 15-től 18 óráig. Július 22-én szerdán a tari iskolában lehet vért adni. Megtisztul a község Szarvasgede. Az „Út a munkához" közmunkaprogram keretein belül négy főt foglalkoztat a község önkormányzata. A munkások jelenleg parkosítanak és tisztítják az utcákat, valamint a felújítás előtt álló épületeket takarítják. Égiháború, földi galibák NMH-információ. Kidőlt fák, kényszerszünet az áram- és telefonszolgáltatásban. A szombat délutáni viharos széllel érkezett eső jobbára effajta gondokat okozott megyénkben. A katasztrófavédelem segítségére emiatt sok helyen, sokan rászorultak. Balassagyarmaton a Szabó Lőrinc utcában faág zuhant családi házra, Romhány és Kétbodony között leszakadt vezeték szikráitól lábon álló gabona fogott lángot. Adomány a bátonyiaknak A Magyar Vöröskereszt jótékonysági alapjából százezer forinttal támogatta a bátonyterenyei Márkus családot A négyéves Márkus Brendon Zsolt nemrégiben új szívet kapott a fővárosi kardiológiai intézetben, további gyógykezelésére, illetve a számára megfelelő környezet kialakítására gyűjtés indult, Pénzadományokat a Vöröskereszt számlaszámán (10200490-37011468- 00000000) a kisfiú nevének megjelölésével lehet befizetni. Sikeres az ingyenes jogsegély Nógrád megye. Mint ismeretes, év elején ingyenes jogsegélyszolgálat kezdte meg működését régiónkban is. Az Észak-magyarországi Jogpont Hálózat projektgazdája a KISOSZ, Salgótarjánban pedig még helyet is ad a szolgálatnak, amelyet az Új Magyarország fejlesztési terv is támogatott. A részletekről korábban már beszámoltunk, a nógrádi hálózat egyik szervezőjével, dr. Benkó Jánossal készített interjúnkban. Most a KISOSZ Nógrád megyei szervezetének titkárát, Zöld Imrénét kérdeztük: milyenek a tapasztalataik?- Mint az sokak előtt ismert, a KISOSZ megyei szervezete ad helyet az Észak-magyarországi Jogpont Hálózat Salgótarjánban működő egyik ingyenes jogsegélyszolgálatának, de emellett Balassagyarmaton, Szécsény- ben és Pásztón is működik hasonló jogpontiroda, helyi szakemberek bevonásával. Nálunk a városháza 4. emeletén, a 424 szobában tart fogadónapot dr. Benkó János ügyvéd úr, minden kedden, 13-15 óra között. Tagságunkat folyamatosan tájékoztatják munkatársaink a lehetőségről, s meglehetősen sokan fordulnak jogi segítségért a szakemberhez. Dr. Benkó János ügyvéd úr munkáját mind tárgyi mind személyi feltétel biztosításával is segíti a KISOSZ.- Milyen az érdeklődés a jogsegélyszolgálat iránt?- Ezen ingyenes jogi tanácsadási lehetőséget fontosnak tartja a KISOSZ, mivel nagy az érdeklődés iránta. Következik ez a gazdasági válság miatti személyeket, cégeket érintő problémákból, de egyéni élethelyzetekből is. A legjellemzőbb sérelmek egyike a munkavállaló jogos járandóságának ki nem fizetése. Általában munkajogi kérdések kerülnek az ügyvédek asztalára.- Kik vehetik igénybe a jogpont- hálózat szolgáltatásait?- Érdemes tudni, hogy a jog- ponthálózat ingyenesen, a törvénykezési szünet idején is működik! BEGÖRDÜLT AZ ÚJ KISBUSZ Debercsény. Kilenc éve működik a községben a falugondnoki szolgálat, melynek munkájához nélkülözhetetlen a korszerű szállítójármű. A falugondnokság az önkormányzat sikeres vidék- fejlesztési pályázata révén új gépjárművel dolgozhat: Illés Mária polgármester ugyanis a napokban vette ezt át.