Nógrád Megyei Hírlap, 2009. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
2009-04-08 / 82. szám
2009. ÁPRILIS 8., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Lemondott a megyei elnök Salgótarján. Lemondott az Szabad Demokraták Szövetsége Nógrád megyei elnöke, Smitnya Sándor. Információnk szerint Smitnya Sándor levelet írt Fodor Gábor .pártelnöknek, amelyben kifejtette: korábban azért vállalt pozíciót, mert bízott benne, hogy az elnök új programmal és kommunikációval képes kimozdítani a pártot abból a helyzetből, amelybe került. Jelenleg azonban úgy látja, a kommunikációban igen, de a program megvalósításában nem értek el sikereket. Pillanatképek Rétság. „Pillanatképek - március 15.” címmel nyílik fotódokumentációs kiállítás április 9-én a művelődési központ aulájában. A tárlaton Vargáné Fidel Ágota, a rétsági fotókör vezetője által az ünnepélyes megyei közgyűlés keretében történő megemlékezésen és Rétság várossá avatásának 20. évfordulóján készített felvételeket láthatják az érdeklődők. Versek és képek Salgótarján. A költészet napja alkalmából Guzsafy Károly kiállításának megnyitójára és verseinek bemutatójára várják az érdeklődőket április 10-én, 16.30 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtár előadótermében. Salgótarján. „Természetesség és egyszerűség” címmel nyílik meg Bertalan Gábor szobrászművész kiállítása április 8-án, szerdán 17 órakor a József Attila Művelődési és Konferencia-központ üvegcsarnokában. A tárlat április 30-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. Kenderesi Géza bízik abban, hogy kereskedése a válság nyertesei között lesz (Folytatás az 1. oldalról.) Romhányi Tibor, a Romhányi Ford autószalonok tulajdonosa elmondta: a szervizekben nem esett vissza a forgalom, sőt márciusban kisebb emelkedést tapasztaltak. A forgalomba helyezéseket tekintve a használt autók értékesítése húsz százalékkal esett vissza, ez az érték az új autók esetében tíz százalék.- Az elmúlt hónapokban a balassagyarmati és a salgótarjáni szalonban is megjelentek a szlovákiai vásárlók, akik egy erős és stabil vásárlói kört képeznek számunkra - nyilatkozta Romhányi Tibor. Mint megtudtuk, a Romhányi Ford autószalonokban akár harminc százalékkal olcsóbban vásárolhatnak a szlovákiai érdeklődők, mint Szlovákiában. A szalontulajdonos szerint az erős eurónak, a roncsprémiumnak, valamint a magasabb átlagjövedelmeknek köszönhető, hogy egyre több szlovák állampolgár vásárol autót megyénkben.- Ugyancsak az elmúlt időszakban tapasztalható, hogy hihetetlen módon csökkent a hitelek száma, eddig száz vásárlóból húsz fizetett készpénzzel, most ez az arány megfordult. A berceli autószalonhoz hasonlóan Salgótarjánban is egyre több a készpénzes vásárló.- Amikor a gazdasági válság elérte hazánkat, eleinte azokat az autóipari cégeket érintette leginkább, amelyek alkatrészgyártással, illetve összeszereléssel foglalkoztak - közölte lapunkkal Tuza Nikoletta, a Nógrád Nissan kommunikációs munkatársa. Majd hozzátette: ezután kezdtek elterjedni a különböző márkakereskedések bezárásáról szóló hírek. A Nissan a válság beköszöntővel kezdett készletkisöprő akciójába. A szalonok már december végén rendkívüli sikereket értek el az értékesítés terén, az eladott autók száma a duplájára emelkedett az előző évihez képest s ez az érték még tovább növekedett 2009. januárjában. Tuza Nikoletta szerint januárban az iparág nehéz helyzetbe került, kevesen látogatták a szalonokat.- A márkát azonban nem érintik erőteljesen a finanszírozási piac gondjai, bár érezhetően magasabb a készpénzes vásárlók aránya. Az aktív értékesítés szerepe és a profi ügyfélkiszolgálás felértékelődött - mondta végül Tuza Nikoletta. Lakossági fórum „Beszéljük meg!" Lavajné Dóka Éva, Bátony- terenye polgármestere és a kisterenyei településrész képviselői 2009. április 8-án (szerdán) 17 órai kezdettel a Kossuth L. Általános Iskola Zrínyi úti faházába lakossági fórumra várja a település- rész lakóit. Témák: 1.) a 21. sz. főút négysávosítás - engedélyezés előtti - tervének ismertetése, 2.) Gyürky-Soly- mossy-kastély és kastélypark, valamint a kastélyparki ingatlanok hasznosítási elképzelései. Minden érdeklődőt tisztelettel várunk! Később nyílnak a hátsó ajtók Salgótarján/Somoskőújfalu. Több panasz is érkezett szerkesztőségünkbe a napokban, a Salgótarján-Somoskőújfalu között közlekedő helyi járatokkal kapcsolatban: az érintettek elmondása szerint csak akkor lehet leszállni az autóbusz hátsó ajtaján, ha elöl már mindenki felszállt Ez késésekhez és tömegtumultushoz is vezet. Kasza Ernő, a Volán salgótarjáni helyi járati üzletágának vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy ezen intézkedések a bliccelők kiszűrése miatt váltak szükségessé.- Valóban késleltetjük a hátsó ajtók nyitását pár másodperccel - közölte. Ezzel is az első ajtón való felszállásra, menetjegy vásárlására és a bérlet használatára próbáljuk ösztönözni az utazóközönséget. Tudom, hogy az ajtók nem egy időben való nyitása zavarja a becsületes embereket, de sajnos a „csalókat” nem tudjuk kiszűrni másképpen. Ismét sokan hagyják el Salgótarjánt Gyárbezárás, kinevezés szocialista szemmel Dóra Ottó most kiesik, pedig az idei költség- vetés arra épül, hogy a helyi adóbevétel 5 százalékkal növekedni fog. Napirend előtt szóba került a városrehabilitáció kérdése, amely két éve húzódik. Két éve lehet tudni, hogy a három megyei jogú város hány millió forint felett rendelkezik, hogy vállalkozói tőke bevonását igényli a fejlesztés, illetve, hogy a támogatás egy részét szociális városrehabilitációra lehet fordítani. A frakcióvezető szerint félő, hogy 2013-ra nem valósul meg a beruházás és vissza kell fizetni az összeget. Dóra Ottó közölte: a dokumentáció szerint a moziban zenés presszót és drámapedagógiai műhelyt alakítanának ki 600 millió forintértés 1,8 milliárd forintért mélyparkoló épülne az Európa park alatt - Az összeg nagyobb részét nem mélygarázsra kellene költeni, hanem szociális városrehabilitációra az acélgyár környékén és a Bajcsy-Zsilinszkyúton - nyilatkozta Dóra Ottó, aki felhívta a figyelmet a folyamatban lévő pályázatokra. Mint megtudtuk, turisztikai területen 500 millió forintot nyerhetne a város, a megye pedig akár kétmilliárdot is, de pályázni lehetne Salgóbánya és Somoskő csatornázására, valamint a barnamezős területek rehabilitálására is. H.B._______________________ Salgótarján. - Az Ursa Üveggyapotgyártó Zrt. bezárása miatt ismereteim szerint körülbelül 180 kvalifikált szakmunkás, illetve értelmiségi kerül az utcára - mondta el a legutóbbi közgyűléssel kapcsolatban Dóm Ottó, az MSZP városi frakciójának vezetője, aki szerint nehéz lesz számukra olyan megoldást kínálni, amely az ittmaradásukat segíti, így ismét sokan hagyják el Salgótarjánt. Dóra Ottó úgy véli, a város mindenkori polgármesterének napi kapcsolatban kell lennie azokkal a vállalkozásokkal, amelyek foglalkoztatot- ti létszámukat, vagy az általuk fizetett adó mértékét tekintve jelentősek. Ehhez képest Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester saját bevallása szerint a sajtóból értesült a gyár bezárásáról. A város vezetője elmondta: a gyár igazgatója nem jelentette be az intézkedést. Dóra Ottó megjegyezte: a cégnek nincs bejelentési kötelezettsége.- Ha Székyné napi kapcsolatban áll a gyárral, talán olyan lépéseket tudott, illetve tudtunk volna tenni, ami lassítja, megakadályozza az eljárást - fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve: az Ursa az elmúlt évben 80 millió forintot fizetett be helyi adóbevételként, ez az összeg Huszár Máté- Sajnos ismét egy méltatlan döntésen vagyunk túl - fogalmazott Huszár Máté frakcióvezető-helyettes a József Attila Művelődési és Konferencia-központ igazgatójának kinevezésével kapcsolatban. Mint kiderült, a döntés-előkészítésben részt vevő szakemberek és a szocialista frakció szerint sem a szakmailag legjobb és legfelkészültebb pályázó győzött.- A frakció véleménye az, hogy politikai okok miatt nem a megbízott igazgató nyert a pályázaton - részletezte a helyettes. Huszár Máté a közgyűlésen szerette volna megtudni, mi az oka annak, hogy a városi televízió nem jelent meg Veres János pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján, valamint az MSZP, illetve a kormány -által szervezett rendezvényeken. László István igazgató szerint 'w anyagi okok miatt válogat- ■ nak a rendezvények kö- zött. A frakcióvezető-helyettes szerint a városi tv vezetőjének állítását cáfolja, hogy ha Székyné oszt ajándékot vagy civileket köszönt nőnap alkalmából akkor a rendezvényen megjelenik a városi tv, de ha ugyanezt Boldvai László, a térség szocialista országgyűlési képviselője teszi, az már nem érdekli a televízió munkatársait. Az ügyben a frakció az ORTT panaszbizottságához fordult. Példaértékű kezdeményezés a salgótarjáni vállalkozókért Csuka Enikő Salgótarján. A helyi vállalkozások működését segítő önkormányzati intézkedéseket Simon Tibor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség ön- kormányzati frakciójának vezetője és Szalai Erika, önkormányzati képviselő, a gazdasági, városfejlesztési és idegenforgalmi bizottság elnöke elemezték a napokban..- Mindannyian tudjuk, hogy a gazdasági és pénzügyi válság nem csak Európát, hanem Magyarországot, így Salgótarjánt is elérte. A nehéz időszak átvészelése érdekében született meg a helyi vállalkozások működését segítői önkormányzati intézkedés. A csomagról - amelyet a Magyar Szocialista Párt helyi képviselői a döntéshozatalkor nem támogattak - elismerően nyilatkozott a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád megyei elnöke, valamint a Nógrád Megyei Vállakozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója is - közölte Simon Tibor. Mint megtudtuk, a jelenlegi kormányzat sajnos elég közömbös a megyeszékhellyel szemben: a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vállalkozói fórumot rendez a közeljövőben az ország 22 nagyvárosában, Salgótarjánt és Veszprémet viszont kihagyják. - Az intézkedési csomag keretében évi egymillió forintra emelte az adómentes helyi iparűzési adóalapot a város vezetése. A fizetési határidő viszont változott, mivel Salgótarján önkormányzata május 15-ig és november 15- ig meghosszabbította azt - mondta Szalai Erika. A VIP-ügyintéző közreműködésével segítjük azon 25 céget, amelyek az elmúlt három évben a legtöbb helyi adót fizették be. Ezek mellett pedig a legalább tíz új munkahelyet teremtő és komoly fejlesztési szándékot mutató vállalkozások számára is igénybe vehető a VIP-ügyintéző. Azok a - közterületet egész évben használó - vállalkozások pedig, amelyek a közterület-használati díjat egy összegben megfizetik, egyhavi díjkedvezményt kapnak majd. A Salgó Vagyon Kft. viszont - az önkormányzat tulajdonában lévő és jelenleg használaton kívüli ingatlanok hasznosítása esetén - egyedi megállapodás megkötésének lehetőségével segíti a vállalkozókat.- Bízom benne, hogy a „maradjon helyben a jövedelem elve” minél nagyobb hatást fejt ki. Szeretnénk, ha a helyben maradó jövedelmek által a vállalkozóknak lenne esélyük a fennmaradásra és a munkahelyek is megmaradhatnának - jelezte Szalai Erika. A javaslat értelmében azok a vállalkozások indulhatnak Salgótarjánban a közbeszerzési eljárásban, akiknek nem éri el az árbevételük az egymil- liárd forintot. A gazdaság fellendítése és a helyi vállalkozók segítése érdekében Salgótarján önkormányzata kialakított egy elektronikus ötletfiókot is: ezentúl az otlet@salgotarian.hu címre várják a gazdasági szereplők részéről érkező, a gazdasági környezet javítására vonatkozó javaslatokat, ötleteket és együttműködési kezdeményezéseket. Szalai Erika Csökkent az autószalonok forgalma