Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-06 / 54. szám
Életveszélyessé vált az oltárépítmény tartószerkezete, amelynek felújításához a hívek segítségét is kérik Csuka Enikő Mátraverebély-Szentkút válságosnak mondható a nemzeti kegyhely oltárának állapota. A közelmúltban restaurátorok által végzett munkálatok során kiderült, hogy nem az ott talált paxit a legnagyobb probléma, hanem a háromszáz éves oltárépítmény állapota: a tartószerkezet megroppant, az oltárelemek ingatagok és egyes helyeken életveszélyessé is váltak. A szobrok és az oltár tartozékait több helyen már csak az utólagos odakötözé- sek tartják. Ahhoz, hogy ne kelljen lezárni a főoltárt és annak környékét és ne kelljen szüneteltetni a kegyszobor látogatását sem, sürgős beavatkozásra van szükség, ami akár több évig is eltarthat. A restaurátorok szak- véleménye szerint szinte darabjaira kellene szétszedni az oltárépítményt és úgy „feltűz- ni” az oltárt egy új, hátsó tartószerkezetre.- Rendalapítónk, vagyis Assisi Szent Ferenc példájára e sorok segítségével mi is kol- dulókörútra indulunk - mondta Kálmán Peregrin búcsúszervező. - Kérjük azokat a jólelkű embereket, akiknek lehetőségük engedi, hogy adják össze, vállalják el egy-egy oltárrész helyreállítását. Szentkúton szép hagyománya van az adakozásnak. A szerzetesek bíznak Nógrád megye lakosságának segítőkészségében. Hiszen, amikor évek, évtizedek múlva betér a Szentkútra a következő nemzedék, a szobrok ragyogásában büszkén ismerheti fel és mutathat rá szülei áldozatvállalására, s meríthet erőt ahhoz, hogy ő se legyen érzéketlen a düledező házak megerősítésében. Ugyanilyen szerepe van a meghallgatásra talált emberek fogadalmi ajándékainak, adakozásainak is, akik ezzel próbálják viszonozni azt a jóságot, amelyben részesültek. Az átalakulás forrongása, a gazdasági és társadalmi igazságtalanság, a szegénység terhei és az emberi kapcsolatok elidegenedése, valamint a háború réme Szent Ferenc korához hasonlóan a mi napjainkban is jellemző - vélelmezte Kálmán Peregrin. - Ne rettentsen vissza bennünket a rossz, hanem Ferenc példája nyomán kezdjük el kiépíteni azokat a helyeket, amelyek békéje, szépsége és ragyogása megszólít minden odatérőt, hogy saját maga is a béke forrása és a szeretet ragyogása legyen. Legyen valósággá köztünk is a pápa álma: akár kisösszegű adományainkkal is legyünk támaszai a düledező kegyoltárnak. Az esetleges pénzadományokat a Mátraverebély-Szentkút Ferences Rendház számlaszámára (11600006-0000000030458365) várják. A kegyoltár restaurálására az összeg az adóalapból levonható. AUTO-TRADE '91 Kft. müszaHi vizsga BeieieniHezes néiHiii, Salgótarján. Forgácn (t. útioo Bejelentkezés: 32/112-244 2009. február 22-én (vasárnap) Nyékládházárél eltűnt t éves, ivartalanított, szibériai husky kutyánk. Nyakában fémlánc nyakörv található. IGMMa|ntaHiM4j«te: nyelvcsúcsa bej«, visszafelé baji. Utolsó értesülésünk szerint Mátrafüred, Mátraháza környékén láttak basunló kutyát. _____ Kér jük a becsületes megtalálót, bogy magas jutatom ellenében jelentkezzen nálunk. Teletonszám: 00-30.19074-765 vagy 08-30/2180-469. Nemzeti ébredés Balassagyarmat A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szervezésében dr. Csókay András agysebész professzor tart előadást március 6-án a Madách Imre Filmszínházban. A nagy érdeklődésnek köszönhetően a professzor két előadást tart délután öt és este hét órai kezdettel. Nőnapi est Rétság. a Hunyadi lános Nyug- állományúak Klubja nőnapi rendezvényt tartanak a Civil Szervezetek Házában március 7-én, szombaton 16 órai kezdettel. Kézfogás Varsány. Március 7-én, szombaton Veszprémvarsányból 70 fős csoport érkezik Varsányba. A látogatáson a két Varsány község között testvér-települési kapcsolat körvonalazódik. Megyei döntő SaigótffjáB. A József Attila IX. országos vers-, énekelt vers- és prózamondóverseny Nógrád megyei döntőjét március 7-én, szombaton 10 órai kezdettel rendezik meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. Öt évet kaphatnak a rendőrök támadói Schveiczer K. Egy héten belül megtisztul a Fő tér H. B. Nógrád megye. Csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt a Salgótarjáni Nyomozó Ügyészség négy férfi ellen, akik tavaly októberben rátámadtak az őket igazoltató rendőrökre Szátokon. Egy társaság italozott október 8-án Szátokon, majd közülük hárman autóba ültek. A fatelep környékén két rendőr ellenőrizte őket - egyenruhában és szolgálati járművel elkérték a láthatóan ittas sofőr okiratait, de azok nem voltak nála. Az anyósülésen helyet foglaló férfi kiszállt a kocsiból és megragadta az egyik intézkedő egyenruhás nyakát, aki ekkor a földre kényszerítette őt. Ennek láttán kiszállt az autóból a másik két utas, eközben megérkezett a negyedik vádlott is és közösen, támadólag léptek fel a rendőrökkel szemben: szidalmazták, lök- dösték őket. Miután a többszöri felszólítás hiábavalónak bizonyult, az egyenruhások figyelmeztető lövést adtak le, hasztalan: a dulakodás közben egyre távolabb - jó száz méterre - kerültek a szolgálati gépkocsitól, beszorították őket a fatelepre. A második figyelmeztető lövés mérsékelte ugyan a támadást, de amint a fegyver visszakerült a tokjába, (Folytatás a 3. oldalon.) Salgótarján. Az utóbbi hónapokban a megyeszékhely főterén kialakított kis tér, a korcsolyapálya sokak szívébe belopta magát. A pálya a téli hónapok ban a város egyik üde színfoltja volt, január 31. óta azonban egy hatalmas homokozó fogadja a látogatókat. Az eső és az olvadó hó tovább tetézte a gondokat, a járókelők bokáig járnak a sárban, ha be akarnak jutni a József Attila Művelődési és Konferencia-központba, vagy a Cafe Frei kávéházba. A problémával felkerestük Bodnár Benedeket, a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. igazgatóját, aki elmondta, sajnos, csak rétegenként tudják elszállítani a homokot, mivel az teljesen összefagyott a burkolattal. Az önkormányzati cég vezetője hozzátette: március 12-éig mindenképpen rendet tesznek a Fő téren, hiszen a március 15-ei városi ünnepség miatt új díszletbe öltözik a városközpont. .Romokban hever” az oltárépítmény