Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)

2009-03-12 / 59. szám

10 SZOLGALTATAS 2009. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖt MÁRCIUS 12. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Gergely nevű olvasóinkat! Gergely, Görög eredetű név a Gregorioszból, amely latin közvetítés­sel érkezett hozzánk, jelentése: ébren őrködő. Védőszentje: Nagy Szent Gergely pápa. Sok pápa választotta ezt a nevet, köztük Nagy Szent Gergely, az egyház négy nagy tanítójának egyike, aki a grego­rián ének bevezetője. 1077-ben VII. Gergely nevéhez fűződik IV. Henrik német-római császár gyalogos, szőrcsuhás útja Canossába, mert csak ezzel a feltétellel vonta vissza a pápa a kiátkozását. Innen származik a „Canossát járt” kifejezés, amely megszégyenítő vezek- lést jelent. XIII. Gergely vezette be a naptárreformot, azóta egy év 365 nap, 5 óra, 49 perc és 12 másodperc. A Gergely-járás a köszön­tő, adománygyűjtő népszokásaink egyike. Nap kel: 6.03, nyugszik: 17.45 órakor. A Hold kel: 19.48, nyugszik: 6.10. REJTVÉNY ímírséklM + üt« telMzet imgeu 7 "C 9 "C -1 x-1 "C ^ Szécsény Balassagyarmat 9X OX Salgótarján Bátonyterenye 8°C Rétság Pásztó 9 X * t. £MS ews-^ 8°C 7 ' ­A °r Készíttette: m zones 8 °C 7 Nógrád megyében ma napközben változóan napos, száraz idő lesz, de este ismét megnövekszik a felhőzet. Éjszaka újabb csapa- dékmezö érkezik. Eső, havas eső, sőt hajnalban esetleg hó is hullik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 9 tok kóré emelkedik, pén­tek reggelre 1 tok köré süllyed, (A talajon fagyfoltok is előfordulnak.) A legvalószínűbb folytatás: pénteken változóan felhős idó, délelőtt a keleb országrészben még eső, havazás valószínű. Szombaton, illetve vasárnap változóan napos, néha felhős, enyhe idő a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia: hidegíronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a fagyos reggeli órákban számítani kell jeges útszakaszokra. Ka váratlanul ér bennünket, Igen komoly bal­esetveszélyt okoz. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, Helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhömérséklet Duna 5-7 ;C Tisza 4-5 “C Balaton 4 "C Velencei-tó 6°C Fertő 5 “C Tisza-tó 6°C Hójelentés Dobogókő 0-5 cm Hintertuxer 55-335 cm Kaprun 205-405 cm TRÓPUSI MADÁR "I SZESZÉ­OSZTRÁK VEGYI MELEGSÉG TELEFON­BA SZÓL GLÉDA LYES PÁRT CSEPP­FOLYÓSÍT BEL EL­LENTÉTE L ▼ CSEH PÁ­ROS TÁNC ► ▼ ▼ VÁM KIHAJT ► T AFRIKAI ÁLLAM L A TÖRZS TETEJE ► SIKOLT CSOKONAI VITÉZ KÖNYVET NÉZ ► ▼ FAANYAG MIHÁLY VERSE HAPSI, PASAS JELZŐJE ▼ ▼ PÁTY SZARU­SZÁL ► BÚTOR HATÁRAI! RAG: -BA PÁRJA ANYAGA r ▼ RÉSZBEN LEFIZET! ► ▼ CSALO­GAT BIZONY, KÁZUS, TÖRTÉNET ► RÉGEN Z3HSITIIJ FIGYELEM! Takarékoskodjon az ország egyik legstabilabb takarékszövetkezeténél. Sokféle elhelyezési lehetőséget kínálunk. A betétállomány biztonságos visszafizetését törvényileg garantálja az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA), ezen túlmenően a takarékszövetkezetek által létrehozott Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap az OTIVA. NE FELEDJE, 40 ÉVE AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLATÁBAN! Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Március 10-i 3 6 24 28 34 36 37 45 48 52 Kkínó nyerőszámok S3 54 55 61 67 69 70 72 73 75 NAPI HOROSZKÓP halak (II. 21-III. 20.). A mai nap kedvez az új kihívásoknak és az otthoni ügyek rendezésének. Érdemes már korán munká­hoz látnia, mert így egy remek lehetőséget szerezhet meg magának. kos (lll.21-IV.20.). Néhány okos döntéssel most jelentős plusz- bevételre tehet szert. Ha nagy beruházást szeretne eszközöl­ni, erre a mai nap a legalkalmasabb. Ne habozzon! bika (IV. 21—V. 20.). Ma fontos változások történhetnek, melyek pozitív hatással lesznek életére. Vigyázzon pénzére! Köl­csönt ne adjon, még ha ezért meg is sértődik valaki. ikrek (V.21-VI.21.).Tervezett napirendje már délelőtt felborul­hat, váratlan esemény miatt. Azonban, ha gyorsan tud alkal­mazkodni, még haszna is lehet az új helyzetből. rák (VI. 22-VII. 22,). Nem kell tovább folytatnia egy munkát, amit eddig csak a bizonytalan haszon reményében végzett. Most rájön, hogy még jobban is meg tud élni abból, amit szí­vesen művel. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Feladataival remekül boldogul. Vil­lámgyorsan képes átlátni, hogy mit és hogyan kell véghez- vinnie. Főnökei ezért tartják nélkülözhetetlennek. szűz (VIII.24-IX.23.). Remek rábeszélő, ha arra törekszik, hogy az akaratának érvényt szerezzen. Megingathatatlansága erőt ad önnek. mérleg (IX 24-X 23.). Tanuljon meg a megérzéseire támasz­kodni, ha így tesz, sokkal jobban ráérez a történésekre. Nem ártana, ha szívügyekben kitartó lenne és tántoríthatatlan. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy környékbeli gyerek szeretné, ha segítené csoportjuk tevékenységét. A Skorpió-jegyű imádja, ha pezseg körülötte az élet. Beveti erőtartalékait. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy kutya vagy más kis állat bukkan fel az életében. Ha módja van rá, befogadja és otthont kínál ne­ki. Persze nem az állatvédők kedvéért. bak (XII. 22-1.20.). A kedvező égi hatásoknak köszönhetően eredményes napra számíthat. Minden helyzetre megtalálja a megoldást. vízöntő (1.21-11.20.). Igyekezzen hamar felvenni a ritmust munka terén. Egyedi ötletei igen hasznosnak bizonyulnak. A figyelem középpontjába kerül. Rádió- és televízióműsor-ajánlat 5.50 Nap kelte 9.00 Épített szépségek 9.25 Élő színek - Kék 9.35 Pecatúra 10.00 Lássuk Indonéziát! 10.10 Srpski ekran 10.40 Unser Bildschirm Német nemzetiségi magazin 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 A virágok hatalma 13.05 Élet-víz 13.30 Érték és mérték 13.55 Segítünk 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Ötcsillagos szerelem (német sorozat - 21/1.) 9.45 A nemzet könyvtárának kincsei 10.05 Védelmi jog (olasz krimisorozat-26/7.) 11.10 Főtér - Sárvíz (ism.) 12.00 Híradó délben. Sport 12.20 A fagyos folyó lovasa (ausztrál sor. - 65/56.) 13.05 Liszt Ferenc (magyar-német-olasz sor.) 13.35 Együtt 14.35 Árjáró (ism.) 15.00 Gyermekélet 15.30 Szívtipró gimi (ausztrál sorozat - 40/8.) 16.20 Balettábécé Henriettel (dók.-film-sorozat - 20/12.) 16.35 Önök kérték! (ism.) 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.50 MobilVers 18.00 Egy lépés előre (spanyol sorozat-68/65.) 18.55 Bűvölet (olasz sorozat - 240/14.) 19.20 MobilVers 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Szempont 21.10 A la carte 22.10 Csütörtök este 22.50 Kultúrház 23.00 MobilVers 23.05 Extra - Kultúrháttér 23.35 Euro-Taxi 14.20 Magánbeszélgetések 15.10 Párok és házaspárok 15.30 Napnyugta 18.00 Válaszd a tudást! 18.50 Tengernyi kék (angol ismeretterjesztő sor.) 18.55 Esti mese 19.10 Láthatatlan határok - A középkori Spanyol- ország krónikája (spanyol dok.-film-sor. - 8/7.) 19.35 Mad Men- Reklámőrültek (amerikai sorozat - 26/24.) 20.30 Híradó este. Sport 21.00 Koholt vád (amerikai krimi, 1994) Nem tudja túltenni magát felesége halá­lán Jonathan Stone, az exzsaru, aki Seatüe-be költözik, hogy új életet kezd­jen. Ott aztán ártatlanul gyilkossággal vádolják és rákényszerül, hogy nevének tisztázása érdekében maga derítse ki, hogy ki az igazi gyilkos. Az igazság kere­sése közben Stone találkozik Annie Hayes-szell, egy gazdag helyi előkelő­séggel. Annie segítségével Stone képes bejutni a gazdagok és híresek köreibe, ami hozzásegíti a bizarr gyilkosság megoldásában. 22.30 Záróra 23.15 Revühajó (amerikai musical, 1951) TV 2 6.00 Strucc 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 9.30 Marsupilami (francia rajzfilmsorozat) 10.10 Kvízió délelőtt 10.40 Teleshop 11.45 Kvízió 12.45 Babe (am-ausztrál családi vígjáték) Babe különös teremtés, kismalac lété­re elvei, mi több, elképzelései vannak, ami cseppet sem vág egybe Hoggett gazda szándékaival. Felismerve a sor­sában rejlő veszélyt, szövetkezik a he­lyi birkákkal, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát a farmon. A szeretetre­méltó és önmagát pásztorkutyának képzelő kismalac kitanulja a terelés csínját-bínját, ami annyira elnyeri gaz­dája tetszését, hogy az év terelőverse­nyére is benevezi. 14.20 Perzselő szenvedélyek (német sorozat) 15.25 Az áruló (amerikai-kolumbiai filmsor.) 16.20 Bostoni halottkémek (amerikai krimisorozat) 17.20 Joshi Bharat 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.40 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 20.20 Hal a tortán 21.25 Gladiátor (angoFam. történelmi film) A történet Krisztus után 180-ban kez­dődik, Marcus Aurélius utolsó hódító hadjáratán. A rómaiak sikeresen meg­nyerik az utolsó csatát is a barbár ger­mánok ellen. A csata után Maximusnak, a dicső hadvezérnek egyetlen vágya, hogy hazatérhessen a családjához, de a sors közbeszól. A haldokló császár nem bízik meg saját fiában, Commodusban, ezért azt sze­retné, hogy Maximus legyen Róma kormányzója és állítsák vissza a köz­társaságot, ha a szenátus ismét képes lesz irányítani a birodalmat. Maximus apjaként szereti az öreg uralkodót, és egykor lányával, Lucillával is jóban volt, mégsem tud dönteni. A császár halála után mégis Commodus kerül hatalomra. Első parancsaival halálba küldi vetélytársát és annak családját. A hadvezér megmenekül,jfe családján már nem tud segíteni. 0 rabszolga- sorba kerül és egy távoli provinciában gladiátorként tengeti napjait és szeret­né megbosszulni szerettei halálát. Eközben a kissé beteg lelkű Commodus próbálja kormányozni a birodalmát, de ez egyre kevésbé megy neki. A szenátussal szembeni ellen­szenve csak a testvére miatt nem tor­kollik vérontásba. A húga is tisztában van a problémákkal, csak gyermeke élete miatt nem mer nyíltan szembe­szegülni a bátyjával. Commodus, hogy a nép kedvére tegyen, 150 napig tartó harci játékot rendez. 0.05 4400 (amerikai misztikus sorozat) Közben: Kenósorsolás hMl KLUB 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Top Shop 11.25 Disney-rajzfilm 12.00 Híradó 12.10 06-91-33-55-33 13.35 Caramuru, a bazi nagy brazil guru (brazil vígjáték, 2001) Egy Dél-Amerikaba számuzötteket szállító hajó a brazil partok közelében elsüllyed. A valamikor jobb napokat élt portugál festő, Diogo Álvares a partra vetődik, ahol minden eddiginél kellemesebb, paradicsomi napok kö­szöntének rá. Merthogy egyenesen egy gyönyörű indián lány, Paraguay karjaiba sodorja a véletlen. A szerel­mesek hancúrozásából a lány nővére, Moema sem akar kimaradni. Ám Diogo egy idő után rádöbben, bogy a lányok apja, a törzsfőnök csak azért tűri a szerelmi románcot, hogy Diogóból később mind zsírosabb ételt főzhessenek, 15.25 Győzike 16.25 Vacsoracsata 17.25 Mónika- A kibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 A széf 20.00 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 Gálvölgyi show- Március 22.00 Kész átverés! 23.05 Házon kívül 23.40 így készült: Puskás, Hungary 6.55 Jake és a dagi 7.55 3 fitt perc 8.00 San Francisco utcáin 9.00 Miért éppen Alaszka? 10.00 Szívek szállodája (ism.) 11.00 Segítség, gyerekeim vannak! (ism.) 12.00 Tv-dokik (am. talkshow) 13.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor.) 14.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.00 Szívek szállodája (amerikai sorozat) NÓGRÁD ft HÍRLAP v""“” ......' “...... KOS SUTH Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Mentés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.30 Ven­dég a háznál. 12.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 13.04 Rá­diószínház. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 1405 Arcvonások. 14.35Tér-idő. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet. 18.03 Közéleti ütköző. 18.15 Magánhangzó. 18.30 Határok nélkül. 19.05 Sportvilág. 19.52 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap tör­ténetei. 22.00 Krónika. Sportvilág. 22.25 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások 23.34 Téridő. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő 7.00 Szentmise 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Közélet 11.05 Mustármag 12.00 Harangszó, Őrangyala 13.05 Zenés világjárás 13.40 Népzenei kincstár 14.05 Templomok és törté­netek 14.35 Zeneismertetö 15.15 Püspökkenyér 15.30 Hitvalló 16.06 Kívánságműsor 16.30 Nyelvlec­ke 17.00 Kora esti hírmondó 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.10 Irodalom 19.35 Esti mese 20.10 Ka- tedrális 21.05 Moralizáljunk! 22.10 Közélet 23.53 Napbúcsúztató, esti ima 24.00 Himnusz 16.00 Két pasi- meg egy kicsi (ism.) 16.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 17.00 Segítség, gyerekeim vannak! (amerikai valóságshow) 18.00 Topmodell leszek! (amerikai valóságshow) 19.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 19.30 Pimaszok (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 23.05 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) DUNA TV 6.00 Híradó 6.20 Térkép 7.00 Női pulzus 7.30 Élő egyház 7.55 Heuréka! 8.25 Négyszemközt a történelemmel 8.50 Soha ne add fel! 9.20 Töredékek 9.45 Színlap-portrék 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó. Duna tér 14.30 Kalandozó 14.55 A világ nagy kikötői (német ism.-terjesztö sor.) 15.50 Vietnam arcai - (ismeretterjesztő sor.-3/3.) 16.25 A simlis és a szende (amerikai sor. - 65/42.) 17.15 Mese 17.25 Duna tér 17.35 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Emir Kusturica, a gyöngéd barbár (angol-francia dok.-film) 20.00 Közbeszéd 20.25 Kikötő - extra 21.00 Dalida (francia film, 2005 - 2/2.) 22.40 Váltó 22.50 Sport 23.00 Drót (amerikai sorozat) 24.00 Contemporary Piano SPORT 1 14.45 KI, Rules tournament Budapest (1-2., ismétlés) 18.45 Férfi vízilabda Euroliga, 5. forduló 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 20.30 Póker 22.30 Jégkorong NHL, alapszakasz Chicago-Carolina (ism.) 0.30 Férfi vízilabda Euroliga, 5. forduló 1.00 Kosárlabda NBA alapszakasz San Antonio-LA Lakers (élő, eredeti kommentárral) 6.00 Laosz - A Mekong rejtett ékköve 7.00 Állati rekordok 7.50 A mamit akarom! 9.05 Csokoládémánia 10.05 Folytassa, Jamie! - Ausztrália 11.00 Egészségünk - Tények és tévhitek 11.55 A mamit akarom! 13.05 Laosz - A Mekong rejtett ékköve 14.05 Ki hitte volna? 14.55 Enteriőrjárat 15.15 Richard, a világjáró 16.05 Csokoládémánia A csokoládé igen sokoldalú. Nemcsak finom, de jót tesz a szívnek, sőt a szépségnek is: a kozmetikai ipar is előszeretettel használja. Az édességre óriási iparág épül. 17.05 Egészségünk- Tények és tévhitek 18.05 Állati rekordok 19.00 Folytassa, Jamie!- Ausztrália 19.55 Ki hitte volna? 20.50 Doktorológia Leslie Nielsen módra 21.20 Irgalmatlan iram 22.20 Döntő csaták 23.20 A brit építészet 1000 éve HALLMARK 8.00 Fekete-fehér 10.00 McLeod lányai 11.00 McBride: Farkas a küszöbön 13.00 Kingdom ­Az igazak ügyvédje (angol sorozat) 14.00 McLeod lányai 15.00 Fekete-fehér (ism.) 17.00 A parti őrség 18.00 McBride: Farkas a küszöbön 20.00 A médium 21.00 A parti őrség 22.00 Esküdt ellenségek 23.00 A médium (ism.) AXN 10.00 Eltűntnek nyilvánítva 11.00 Szellemekkel suttogó 12.00 David Letterman-show 13.00 Futótűz 14.00 Csillagkapu 15.00 Divatalnokok 16.00 Szellemekkel suttogó 17.00 Harmadik műszak 18.00 Futótűz 19.00 Csillagkapu 20.00 Painkiller Jane (amerikai akciófilm-sorozat) 21.00 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 22.00 Vak igazság 23.00 Alias TARJÁN! TV 9.30 Info Tv 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Biztonsági zóna 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 19.00 Filmszemle.hu 19.30 Megválasztották az NCA Észak-magyar­országi Regionális Kol­légiumának tagjait Vendég: Gyetvainé Szorcsik Angéla és Sulyok Gyuláné 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló 20.55 Kitekintő 21.00 Óvatlan fejvadászok (amerikai akciófilm) Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hirlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újsága * az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ! szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom