Nőgrád Megyei Hírlap, 2009. március (20. évfolyam, 50-75. szám)
2009-03-12 / 59. szám
2009. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK 11 SPORTTÜKÖR Túl az első lépéseken RÖPLABDA Diákolimpia megyei döntők Megerősítette pozícióját Beszterce KK KOSÁRLABDA Megyei bajnokság, férfiak, 9. forduló Jó egy éve valami újra beindult Salgótarján röplabdaéletében az utánpótlás terén és a kezdeti lendület már meghozta az első sikereket is. A napokban véget értek megyénkben a diákolimpiái döntők amatőr és igazolt kategóriában, és mára már kiderült, mely csapatok képviselik Nógrád megyét az országos korosztályos diákdöntőkön. Őrhalom és Szendehely mellett a salgótarjáni Gagarinból hat csapat is ott lesz a fináléban. Újdonság, hogy a II. korcsoportban először indulnak „gagarinosok” országos döntőben, a lányokat LangárZsuzsa készítette fel eddigi legrangosabb tornájukra, tavasztól pedig ndzsa Ildikót köszönthetik majd a Gagarinban a IV. korcsotos „szervezkedések" mozgatórugója büszkén megjegyezte, kiváló és nagyszerű edzőket sikerült találniuk, akik nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendkívül alkalmasak a gyermekek foglalkoztatására. Természetesen a versenysport keretein kívül megmarad a röplabda tömegsport jellege is, csütörtökönként közel félszá- zan látogatják Salgótarján más iskoláiból is a foglalkozásokat, nagyon sok 14-15-16 éves fiatal keresi meg őket Távlati célokban a várossal karöltve rájuk is gondolnak és keresik a számukra megfelelő edzéslehetőséget, illetve edzőt Megyei diákolimpiái eredmények. Amatőrök ül. korcsoport, lányok 1. Gagarin „A”, 2. Gagarin „B”. Fiúk 1. Gagarin, 2. Őrhalom. IV. korcsoport, lányok 1. Szendehely, 2. Gagarin, 3. Arany, 4. PetőA férfi kosárlabdázók megyebajnoki küzdelemsorozatának kilencedik fordulójában a listavezető Beszterce KK a csupán rosszabb egymás elleni eredménye miatt (az őszi salgótarjáni odavágón meglepően fölényes, 94-58-as hazai siker született) a második helyre szoruló Pásztói SZSE-Green Devils n. otthonában lépett pályára. Az alapszakasz végkimenetelét alapjaiban meghatározó csúcs- rangadó első perceiben a visszavágásra készülő vendéglátók tettek szert csekély előnyre, ám a nyitó negyed hajrájában egy Moravszki által levezényelt 9-0-ás rohammal a megyeszékhelyiek fordítottak, sőt az állóháborúra emlékeztető második felvonásban növelni is tudták a különbséget A térfélcserét követően már-már eldőlni látszott a derbi, a hajrába fordulva azonban az időközben húszpontos hátrányt felhalmozó pásztóiak egy Szeles Péter tripláira épített kétperces, 15-0-ás szériát produkálva váratlanul ismét nyílttá tették a találkozót Ettől tovább azonban már nem jutottak a végjátékban taktikai szabálytalanságokra kényszerülő házigazdák, az alapszakasz-győzelemtől karnyújtásnyira kerülő megyeszékhelyiek ugyanis kiváló büntetőzéssel és egy utolsó másodperces hárompontossal bebiztosították értékes idegenbeli sikerüket Dióhéjban a játéknap további mérkőzéseiről: a téli szünetben jócskán,megerősödött, s felsőbb osztály felé kacsingató Hatvani KK helyenként tetszetős játékkal könnyedén gyűjtötte be első sikerét a rájátszásba kerüléstől egyre távolabb kerülő PSZF SE-Wamsler SE U20 vendégeként, míg a harmadik helyen álló Nagy és Vincze Korrektcar-Eger hazai pályán simán kiütötte az ezúttal mindösz- sze huszonöt percre „hitelesített” sereghajtó Bátonyterenyei VSE együttesét Eredmények Pásztói SZSE-Green Devils IL - Beszterce KK 70-86 (16-22,20-23,12-21,22-20) Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, vezette: Orbay, Grosch. Pásztói SZSE-Green Devils H: Markó I. 2, Mohácsik 17, Szeles 29/12, Zeke 6, Markó A. 7. Csere: Lukács 9, Reviczki, Pataki./afékas- edző: Szeles Péter. Beszterce KK: Mede S. 15, Mede Sz. 6/3, Szabó Z. 22/12, Moravszki 21, Lőrincz 4. Csere: Szilágyi 6, Papp 12. Játékos- edző: Dávid Krisztián. PSZF SE-Wamsler SE U20 - Hatvani KK 67-100 (24-26,19-25,15-26,9-23) Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola, vezette: Kiss G., Tóth P. PSZF SE-Wamsler SE U20: Zsivera 8/6, Sári 6, Németh P. 22/6, Hlavaj 7, Komáromi 11. Csere: Bakos 7, Szarvas D., Helyes, Alexi 2, Ozsvárt B. 2, Visnyay 2. Csapatvezető: Orbay Csaba. Hatvani KK: Kurucz 31, Jávorszki 16/6, Kis J. 8, Gálvölgyi 3, Mészáros G. 4. Csere: Csépe 33, Szabó B., Bóna, Szivák, Veizer, Király. Játékos-edző: Robotka Tamás. Nagy és Vincze Korrektcar-Eger - Bátonyterenye VSE116-78 (32-20,23-25,30-17,31-16) Eger, vezette: Mérkőy, Balázs G. Nagy és Vincze Korrektcar-Eger: Szeredi 16/6, Bíró B. 14/6, Kovács N., Laczi 35/9, Vincze Á. 21/9. Csere: dr. Horuczi 6, Fajcsák 20, Gyenge, Vinczepap 4. Játékos-edző: Vinczepap Róbert Bátonyterenye VSE: Kasléder 13/6, dr. Kalmár Zs. 18/9, Tolmácsi 5, Szőllős 27/9, Kiss 1.4. Csere: Szentiványi N. 2, Kis V., Bakos N. 9. Játékos-edző: Kasléder Dávid. Szabadnapos: Balassagyarmati Justitia. A bajnokság állása 1. Beszterce KK 2. Pásztói 8 7 1 750-552 0.938 8 6 2 707-588 0.875 3. Eger 7 5 2 60E527 0857 4. Bgy. Justítia 6 3 3 494-495 0.750 5. PSZF SE 8 2 6 625-836 0625 6. Hatvan 5 1 4 413-415 0.600 7. Bátonyterenye 6 0 6 420-600 0500 NB VB, Keleti csoport, férfiak, juniorok leforduló Wamsler SE-Salgótarján - Szolnoki Főiskola Olaj KK 88-67, SZTE-Szedeák - Óbudai Kaszások 79-74, Nagykállói KE - Bajai Bácska FKE 70 94, Újbuda TC - Jászberényi KSE 127-55, Univer KecskeméVB - Tiszaújvárosi Phoenix KK 78-80, Debreceni Egyetem KE II. - EKF-Hész Gépszolg Eger 95-97. 20. forduló Wamsler SE Salgótarján - Nagykállói KE 77-67 (13-17,25-10,17-20,22-20) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 100 néző, vezette: Orbay, Tóth P. Wamsler SE-Salgótarján: Zsivera, Bocsi 12, Orbán 10, Komáromi 4, Balikó 32. Csere: Sári 8, Volzovár 8, Márkus 2, Szarvas D. I, Hlavaj, Helyes, Kiss-Simon. Edző: Dániel Tamás. További eredmények EKF-Hész Gépszolg Eger - Jászberény 89-74, Óbudai Kaszások - Tiszaújvárosi Phoenix KK 111 -49, Újbuda TC - Bajai Bácska 122-71, Debreceni Egyetem KE II. - Univer KecskeméVB 98-60. A 12.jbrdulé ból pótolt mérkőzés: Újbuda TC - Univer KecskeméVB 115-65. A bajnokság állása LDEKEIL 18 16 2 1677-13610914 2 Ó. Kaszás* 20 14 6 1591-1114 0850 3. Tiszaújváros 20 14 6 1618-1507 0850 4. SZTE-Szedeák 19 12 7 1625-1309 0816 5. EKFtíészG. 2012 8 1584-15300800 6 Újbuda TC* 17 11 6 1462-1256 0.794 7. Bajai Bácska 20 11 9 1667-1488 0.775 8. UnherKSE/B 19 910 1494-1518 0.737 9. Wamsler SE 20 812 1361-1660 0700 lONagykáDó 20 416 1380-1734 0600 II. Szolnoki F. 16 214 978-14540563 12 Jászberény 19 118 1247-1751 0526 ■ H.P. A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét portos lányok edzőként Beérni látszik hát az iskolában elvégzett munka gyümölcse, hiszen szeptembertől heti öt alkalommal készülnek Koncsek Zoltán és Tihamé ri Tamás vezetésével a gyerekek. Mint Bagyal Péter tanár úr, a sporfl. Fiúk: 1. Gagarin, 2. Őrhalom, 3. Arany. Igazoltak III korcsoport, lányok\. Gagarin. Fiúk-1. Gagarin. TV. korcsoport, lányok 1. Szendehely, 2. Arany, 3. Gagarin, 4. Petőfi. Fiúk 1. Gagarin, 2. Őrhalom, 3. Arany. ■ (sts) Telek ötödik lett Várpalotán tájfutás. A minap Várpalota belvárosában rendezték meg a Tájfutó maraton elnevezésű kétfutamos idénynyitó országos tájfutó ranglistaversenyt. A szelídebb távokat jelentő első futamon rajthoz állt a salgótarjáni Dornyay versenyzője, Telek Tibor is, aki a szeniorok 45 éves versenyszámában a győztes pécsi Kürti István mögött az ötödik helyen ért célba. Az I. futam végeredménye: 1. Kürti István (Pécsi VM) 16:58 perc... 5. Teleki Tibor (St. Dornyay) 21:08. Céljuk a megfelelő feltételek kialakítása A Salgó Öblös Utánpótlás-nevelő Egyesület a napokban megtartotta éves közgyűlését. Az összejövetelen történtekről és az egyesület ügyes-bajos dolgairól Simon Imre elnök adott tájékoztatást.- Az egyesület anyagi szempontból nagyon nehéz évet zárt, ugyanakkor rendezett az adó- és járulékfizetés, tartozásunk sem személyek, sem vállalkozók felé nem áll fenn - kezdte Simon Imre. - Gazdaságilag azonban egyre kevésbé tudtuk követni a játékosok, illetve szüleik által támasztott elvárásokat. Az egyesület csak annyi anyagit tud befektetni, ami biztosított, nem lehet felelőtlenül gazdálkodni.- Gondolom, szakmai téren azért valamivel rózsásabb a helyzet- A szakmai munkával valóban elégedettek lehetünk, lelki- ismeretes, szakmailag jól képzett trénerek foglalkoznak a gyerekekkel. Az 1997-es korosztály edzője Gulyka Ferenc, míg a 2001-es korosztályé Palaticzky Szabolcs. Szükség lenne az edzői kar bővítésére, ám erre pillanatnyilag nincs lehetőségünk. Az akadémiákkal kötött megállapodások értelmében elsősorban az U13, U14, U15 és U17-es korosztályokra kell összpontosítunk. Az óvodás és alsó tagozatos kisgyerekekkel foglalkozni nemes feladat, viszont sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön, lesz-e belőlük játékos. Itt elsősorban az iskoláknak és a szülőknek kell főszerepet vállalniuk, megszerettetni a sportot és a játékkal örömet szerezni a gyerekeknek. Nem helyes, ha egy szülő a gyermekét kényszeríti a labdarúgásra és egy öt-hat éves kissráctól és edzőjétől szakmai csodát követel. Napjainkban már nem mindig a tehetség számít, a gyerekeket a szülők viszik próbajátékra, és ha anyagi lehetőségük adott, akkor megfelelő csapatot, iskolát, akadémiát találnak számukra. Persze ennek is van veszélye, s az anyagi veszteség mellett a csalódás lehetősége is fennáll. Ez a gyakorlat azonban mindaddig megmarad, amíg Salgótarjánban nem tudunk megfelelő körülményeket biztosítani.-És már vissza is tértünk azokhoz a „fránya ” anyagiakhoz...- Szülők nagy része már eljutott arra a szintre, hogy a tagdíjat sem tudja fizetni, de ezt nem szabad a gyerekekkel éreztetni. Sajnos - és ezt tapasztalatból tudom - a „pénzes” szülőknek nagyobbak az elvárásaik, beleszólnak a szakmai munkába, külön követeléseik vannak, létszám- csökkentésen gondolkodnak, mert így a gyerekük több játék- lehetőséghez jut. Ahhoz, hogy egy utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület minden igényt ki tudjon elégíteni - beleértve edzők bérét, a különböző szolgáltatásokat, felszereléseket, utazási költségeket, edzőtáborozásokat stb. - közel hárommillió forintos költségvetésre lenne szükség, ami soha nem térül meg. Sőt az sem biztos, hogy száz gyerekből egy igazán nagy játékos lesz, még magyar viszonylatban sem. Persze a szülők törekvéseiért nem szabad haragudni, és ha nem tudunk megfelelni az ő elvárásaiknak, harag nélkül elválunk.- Az egyesület napokban megtartott közgyűlésén személyi kérdésekben is döntés született.- A szülők, szakmai vezetők, tagok úgy határoztak, hogy az egyesület munkáját a továbbiakban új szülői munkaközösség irányítja. Ezt követően jómagam a napi munkában már nem veszek részt. A szülői munkaközösség vezetője Hegedűs Gábor, tagjai Zsíros Gyula és Csala László lett, akiknek a labdarúgással kapcsolatos feladatok ellátása mellett a gazdasági helyzet javításában is részt kell venniük. Okvetlenül szükséges ugyanis szponzorok felkutatása és megnyerése egy komoly pályázat támogatására, amely megváltoztathatná Salgótarján labdarúgását.- A megfelelő financiális héttér biztosításán túl milyen feltételek teljesülésére van szükség ehhez?- Az említett pályázat feltételei nagyon magasak, komoly szervezők, szakmailag képzett, az üzleti életben is jártas, irányítani tudó, befektetési lehetőséggel bíró alkotók szükségeltetnek hozzá. Hangsúlyozni kell, hogy a pályázat nem egyénhez, egyesülethez kötött, annak sikere városi irányítás nélkül elképzelhetetlen. A polgármesteri hivatal hozzájárulása, támogatása biztosított. Befektetni tudó és akaró támogatóknak szimpatikus az elképzelés, de sajnos, nem salgótarjáni kötődésűek. A pályázat és annak végrehajtása egyébként három év, de a program már nagyjából készen áll. Szükség van egy napközis rendszerben működő iskolai osztály beindítására, képzett, tanári diplomával rendelkező szakember irányítása mellett. Szintén megoldást kell találni arra, hogy a különböző akadémiákra továbbadott, ám magasabb szintre nem jutó játékosokat vissza tudjuk hozni Salgótarjánba. Ehhez a megfelelő feltételekre és csapatra lenne szükség. Természetesen felvetődött az a lehetőség is, hogy a felnövekvő fiatal korosztály induljon a felnőtt bajnokságban és ide lehetne irányítani a visszatérő játékosokat is. Sok helyen ez már működő gyakorlat. Azután ki kell alakítani egy projektmenedzsmentet, biztosítani a megfelelő nyilvánosságot, a szükséges eszközöket, edzők továbbképzését, külföldi megméretteté- si lehetőségeket. Van tehát feladat bőven. Bíztató, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester támogatja elképzeléseinket és segítséget ígér az akadémia kiépítéséhez. Reméljük, hogy a labdarúgás igazi arcának megismerése után is kitart a jövő építése mellett és nem veszíti el a kedvét. A pályázat megnyeréséhez türelem, a feladatok megoldására pénz, befektető és szerencse is kell. A korosztályos csapatokban szereplő fiatalok jövőjének biztosítására azonban mindenekelőtt egy stabil egyesültre lenne szükség. A fehér mezes pásztói „ördögöknek” nem sikerült revánsot venniük az őszi salgótarjáni vereségért a listavezető Beszterce KK elleni rangadón FOTÓ: ARCHlV/GÓCS ÉVA