Nógrád Megyei Hírlap, 2008. december (19. évfolyam, 279-303. szám)
2008-12-17 / 293. szám
2008. DECEMBER 17., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Költségtérítés: csak számla ellenében! Ülésezett a munkaügyi tanács Sz. A. Berkenye. Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ illetékességi területén megalakult munkaügyi tanács Mezőfi Zoltán, Rétság polgár- mestere meghívására a három érintett megyéből ezúttal Nóg- rád megyében, Berkenye községben tartotta meg idei záró ülését. Szabó József főigazgató a 2008. évi decentralizált alaprész lekötöttségéről és felhasználásáról adott tájékoztatót. A november végén rendelkezésre álló nyolcmilliárd-kétszáztizen- hárommillió forint regionális előirányzat 99 százaléka került lekötésre a foglalkoztatáspolitikai eszközök, illetve munkaerőpiaci programok kapcsán. A kifizetés hétmilliárd-kétszázhet- vennégymillió forintban realizálódott.- A munkaügyi szervezet segítségével 34 689 fő részesült támogatásban. Kétmilliárd-nyolc- száznyolcvanhatmillió forintot használtunk fel bér- és járulék- támogatásra, a közhasznú foglalkoztatásra kétmilliárd-hatszázhetvenhárommillió forintot költöttünk, a képzést, átképzést egymilliárd-háromszázkilenc- venhatmillió forinttal támogattuk. A rendszeres szociális segélyre irányjogosultak közcélú foglalkoztatásához négymilli- árd-százötvennégymillió forint állt rendelkezésre, amellyel közel négyezer fő havi átlagos foglalkoztatása valósulhatott meg. 3254 fő kapott esélyt a közmunkában való részvételre egymilli- árd-nyolcszázharminckilencmil- lió forintból. Háromszázötvenmillió forint vissza nem térítendő tőkejuttatásból 26 beruházás révén 290 új munkahely jött létre - mondta a főigazgató, aki azt is kiemelte: a rehabilitációs decentralizált keretből négyszázötvenhétmillió forintot biztosított a régiónak a minisztérium. Hatvanöt pályázat érkezett, az 51 kedvezményezett 160 új és 156 megtartott rehabilitációs munkahelyhez részesült négyszáznegyvenkétmillió forint támogatásban.- Minden kirendeltségi igényt kielégítettünk - emelte ki Szabó József. Szeptember 10. és november 11. között rendezte meg a központ őszi regionális rendezvénysorozatát 17 helyszínen 23 eseménnyel. A pályaválasztási kiállításokon mintegy 30 000 fő tájékozódott 659 képzési, továbbképzési, szolgáltatási ajánlatról. Fontos cél volt, hogy a szakképzetlenek, vagy a szakmájukban elhelyezkedni nem tudók információhoz jussanak a képzési, szakképzési lehetőségekről. Karrier-tanácsadási, önéletrajzi írási lehetőség állt rendelkezésre, a munkaügyi támogatásokról és szolgáltatásokról, az EU-s munkavállalásokról is szó esett, munkajogászok, műhely sarkok, üzemlátogatások, szakmai fórumok segítették az állást keresőket Az állásbörzék tíz helyszínen, a 19 kirendeltség közreműködésével zajlottak le. 13 000 ember érdeklődött, 393 munkáltató ajánlott 5671 állást. 113 képző intézmény kínált tanfolyamokat, 414 esetben jött létre munkaviszony. A felvételi beszélgetések során e szám gyarapodott: az állásbörzék őszi rendezvénysorozatán tehát összesen 1533 fő helyezkedett el. (Folytatás az 1. oldalról.) A kezdeményezéssel kapcsolatban megkerestük szőkébb hazánk néhány országgyűlési képviselőjét, akik kifejtették véleményüket.- Minden állampolgárnak joga van kezdeményezést indítani bármilyen témában, én pedig jogkövető magatartást tanúsítok, tehát, ha olyan döntést hoz a Magyar Köztársaság parlamentje, amelynek értelmében a költségtérítést számlával, bizonylattal kell igazolni, annak eleget fogok tenni - fejtette ki Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, hozzátéve: - Amennyiben lesz egy ilyen előterjesztés a parlament előtt, úgy gondolom, támogatólag fel lehet sorakozni mögé. Mint mondta: alapvetően ebben a kérdésben ötpárti konszenzusra lenne szükség, ahoIdősiinnep Bárna. A feldíszített fenyőfa, a terített asztal, a köszöntő, nem utolsósorban a gyerekek és a felnőttek műsora meghitt ünnepé tette a községi idősek napját, melyet az önkormányzat szervezett. A kultúrteremben pár napja tartott rendezvényen az óvodások és az iskolások, valamint a Pet- rence asszonykórus lépett fel a meghívottak örömére. Emellett élőzene, disznótoros vacsora várta az est vendégeit. Tető alá hozták Karancsalja. Két beruházást is megvalósított az önkormányzat a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatását célzó pályázati támogatásnak köszönhetően. A sportöltöző tető- szerkezetének felújítására 3,3 millió forintot, a ravatalozó tetejének korszerűsítésére pedig 1,9 millió forintot költöttek. gyan megvolt az egyetértés abban is, hogy - tekintettel az ország jelenlegi gazdasági helyzetére - a képviselők is egyfajta önmegtartóztatást mutassanak azáltal, hogy a költségtérítést tizenöt százalékos adó fogja súly- tani. Ez a polgármesterekre és önkormányzati tisztségviselőkre is kiterjed.- Magyarországon most nem ez a legfontosabb kérdés, hiszen egy katasztrofális gazdasági helyzetbe sodródott az ország, amelynek megvan a világgazdasági és a belpolitikai okozója is - hangsúlyozta Becsó Zsolt, hozzáfűzve: - Hónapról hónapra né- hányan úgy gondolják, hogy a leglényegesebb kérdés hazánkban: mennyit keresnek a parlamenti képviselők, és adóznak, vagy nem a költségtérítésük után. Boldvai László szocialista képviselő kifejtette:- Számomra bármilyen megoldás elfogadható, az is, hogy a parlament úgy döntött: 15 százalékos adóval sújtja a költségtérítést, amire személy szerint én is igennel voksoltam.- A napokban szavazott az országgyűlés arról, hogy adóköteles legyen a költségtérítés, márpedig az adózott költségátalány után máshol sem kérnek tételes elszámolást - fogalmazott Gusztos Péter szabad demokrata képviselő, hozzátéve: - Ez a kérdés addig volt érdekes, amíg adómentes volt a költségtérítés, ugyanis azt a jövedelmet, ami után adózunk, az élet egyetlen területén sem kell számlával igazolni. Mint mondta, természetesen amennyiben kötelezően előírnák, hogy a költségtérítés jogosságát számlával bizonyítsák a képviselők, készen áll arra, hogy ezt megtegye. Civilek döntési helyzetben V. G. Nincs igazi demokrácia civilek nélkül. Ezt jól tudják a salgótarjáni civü szervezetek is. Ezért kerül sor december 18-án 14.30 órakor a városháza Förster Kálmán termében civil fórum összehívására. Fontos döntések meghozatala vár a szavazati joggal rendelkező civil delegáltakra: a Civil Kódex módosítása, a Civil Kerekasztal elnöke beszámolójának megvitatása, elfogadása, a szekciók újjáalakulásának eldöntése, a szekcióvezetők, a kerekasztal delegáltjainak és a Civü Alap Bírálóbizottság tagjainak megválasztása, a kerekasztal tisztségviselőinek megválasztása. Szavazati joggal rendelkezik az a civil képviselő, akit a Civil Házba visszajuttatott adatlapon írásban bejelentett a szervezet vezetője, vagyis regisztrálták. A megszólított civil szervezetek egy része még nem jelzett visz- sza, hogy a civil fórum munkájában részt kíván-e venni. Aki • valamilyen oknál fogva akadályoztatott volt a bejelentkezésben, és működő civil szervezet, még megteheti személyesen, vagy írásban a Civil Házban, illetve a fórum megkezdése előtt. A fórum nyitott mindegyik civil szervezet előtt. Részt lehet venni döntéshozóként és meghívott vendégként. A döntéshozatal lehetősége viszont minden bejelentkezettnek adott, joga és élni kell vele. A közéletben való részvétel előbbre viszi azt a civil szerepvállalást, amit egy éve elhatározott Salgótarján civil társadalma. Stromfeld-ösztöndíjasok: Petites Andrea, Gagyi Arnold Pádár András Salgótarján. Az iskola volt két tanulójának Stromfeld-ösztöndí- jat adtak át a minap a salgótarjáni Gépipari és Építőipari Szakközépiskolában. Pethes Andrea és Gagyi Arnold Strom- feld-ösztöndíj elnyerésére benyújtott pályázatát az alapítvány kuratóriuma elfogadta, részükre az ösztöndíjat a minap átadták. A tanulókat Vincze Béla, az iskola igazgatóhelyettese, a Stromfeld Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. Kiemelte, hogy a kuratórium tagjai egyhangú döntéssel szavazták meg mindkét volt tanulójuk számára az ötvenezer forintos ösztöndíjat. Mindkét tanuló megfelelt az ösztöndíj elnyerése feltételeinek. A karancskeszi Pethes Andrea az iskola rendészeti fakultációs képzésében vett részt, s négy éven keresztül következetesen készült a rendőri pályára. Kétszer is tagja volt az országos rendészeti versenyen résztvevő iskolai csapatnak. Tizenkettedik osztályos korában az országos egyéni verseny tizenhatodik helyezettje lett. A roma kislányt elért pontszámai alapján azonnal felvették a Rendőrtiszti Főiskolára. A Nemtiből származó Gagyi Arnold négyes fölötti átlaggal végzett a szakközépiskolába, szép helytállást tanúsított az országos tanulmányi versenyen. Ő a gödöllői Szent István Egyetem gépészmérnöki karán kezdte meg tanulmányait. Az ösztöndíjas tanulókat Pataki Ferenc, az iskola igazgatója is köszöntötte. Hangsúlyozta: megtiszteltetés, hogy a Stromfeld Alapítvány ilyen módon is foglalkozik tanulóikkal. Örömét fejezte ki, hogy ilyen jó képességű tanulóik vannak, akiket ilyen elismerésben lehet részesíteni. Hosszú évek óta azon dolgoznak, hogy kellő színvonalon képezzenek szakembereket a városnak, a megyének. A tantestület nagyon jó felkészültségű, s a viszonylag jó képességű tanulóifjúsággal tényleg komoly eredményeket lehet elérni. Az iskola tanműhelyén épülő térségi integrált szakképző központ gyakorló képzési bázisa még további lehetőségeket nyújt arra, hogy az oktatás színvonalát emeljék. Vincze Béla kuratóriumi elnök elmondta, hogy az alapítvány életében ez az ötödik ösztöndíjátadás. Kezdetben egy pályázónak százezer forintot adtak, de időközben úgy döntöttek, hogy célszerűbb két diákot részesíteni az ösztöndíj megfelezett összegével. A mai világban ez is méltányos összeg. A körülmények változása következtében a feltételek közé bekerült, hogy a tanulmányok sikertelensége esetén a díjat vissza kell fizetni. Erre azonban nem került még sor, ami azt bizonyítja, hogy az arra érdemesek kapják a díjat. Az alapítványnak van még egy magasabb szintű elismerése is, a Stromfeld-jel- vénnyel díszített aranygyűrű, amit eddig egy alkalommal adtak ki. Ennek elnyeréséhez kimagasló tanulmányi eredményt és emberi kvalitásokat kell teljesíteni. Az elnök köszönetét mondott az alapító atyáknak, hogy létrehozták a Stromfeld Alapítványt, amely mind anyagi, mind szellemi értelemben értékes segítséget tud nyújtani, növelve az iskola tekintélyét is. Egyben köszönetét mondott a szülőknek, támogatóknak, tanároknak, akik adójuk egy százalékával segítik az alapítványt. Erre nagy szükség van, mivel szponzorok, más támogatók tekintetében nagy erőlködésük ellenére is rosszul állnak. Nagyon reméli, hogy a jövőben mind többen keresik meg az alapítványt segítségükkel, mert úgy véli, hogy egy alapítvány léte csupán az egyszázalékos felajánlásokkal nem biztosított. A kuratórium tagjai a két díjazott fiatallal