Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-07 / 259. szám

4 2008. NOVEMBER 7., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Újra, újszerűén a drogokról Salgótarján. Harmadik pillé­réhez érkezett a József Atti­la Művelődési és Konferen­cia-központ hazai drogje­lenséget bemutató, magya­rázó programsorozata, amelynek keretén belül több alkalommal középis­kolás fiatalok, pedagógu­sok és szülők ismerkedhet­tek meg a legújabb drogprevenciós és egész­ségmegőrző projektekkel. Elsőként a Köztes Átme­netek - a drog című interak­tív kiállítás nyitotta meg ka­puit a művelődési központ­ban, majd a probléma egy újabb szeletét ismertették meg a középiskolásokkal, amikor vendégül látták az Egészségiskolát. Most, har­madik elemként ismét egyedi és újszerű progra­mot lát vendégül a város, a Drogprevenciós Alapítvány (DPA) Kronodrog táblafo­lyamát. A 17 táblából álló kiállítás a hazai drogjelen­ség kialakulásának és érzé­kelésének a folyamatát mu­tatja be, rejtett összefüggé­sek kutatására invitálva a nézelődőt. A kiállítást a Jó­zsef Attila Művelődési és Konferencia-központban november 10-én 9 órakor Dávid Ferenc szociológus, a DPA munkatársa nyitja meg, és november 16-áig lá­togatható. Ezt követően négy részre bontva kering a városi középiskolák folyo­sóin. A táblák december 11- én kerülnek vissza a he­lyükre, majd ezt követően azon iskolák diákjai, ame­lyek befogadták azokat, csoportos vetélkedőn mér­hetik össze tudásukat. Szlovákia gyöngyszemeivel ismerkedtek Felejthetetlen élményt nyújtott a szlovákiai barangolás a résztvevők számára Gulyás Edina BánK/Szlovákia. A község szlovák kisebbsé­gi önkormányzata már két éve tervezgette: elvisz néhány falubelit Szlovákiába annak érdekében, hogy jobban megismerjék azt a vidéket, ahonnan hajdanában ideköltöztek az őseik. Október utolsó hétvégéjén valóra vált az álom.- A kirándulást anyagilag a Lipa Közala­pítvány és a helyi kisebbségi önkormányzat támogatta, amely a programokat is összeál­lította - fejtette ki Szabóné Csorba Erika, a ki­sebbségi önkormányzat elnöke, hozzátéve: - Azokat az embereket hívtuk meg a kirán­dulásra, akik az önkormányzat megalakulá­sa óta szinte minden kisebbségi program­ban részt vettek, így szerettük volna meghá­lálni a sok segítséget. Mint mondta, a kirándulás során először a déményfalvi völgyben álltak meg. Az Ala- csony-Tátrában lévő Szabadság-barlang cseppkövei világa pazar látnivalókat kínált.- Következő állomásunk Pribylina volt, ahol Szlovákia egyik legifjabb skanzenje található. A falucska azt mutatja be, hogy milyen házak­ban éltek régen a Liptó vidéki emberek - fo­galmazott Szabóné Csorba Erika, hozzáfűzve: - A falusi szegény emberek házai mellett egy gazdagon berendezett kastély és egy gyönyö­rű XIII. századi templom segített abban, hogy egy-két órára visszarepüljünk a múltba. Gyönyörű hegyek között utaztak tovább észak-kelet felé, a Csorba-tóhoz, amely lé­legzetelállító látványt nyújtott. A csapat éj­szaka Brezno mellett, Hronyecban szállt meg, ahonnan másnap reggel Besztercebá­nyára indultak tovább. Egy idegenvezető se­gítségével bebolyongták az óvárost, majd a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumát láto­gatták meg, amely körül harckocsik és tan­kok vannak kiállítva, ami főként a gyerekek számára volt rendkívül érdekes.- A Szent Anton-i kastély számtalan szo­bája, vadásztrófeája ismét pótolhatatlan él­ményekkel gazdagította a csapat tagjait. Az utolsó állomás Selmecbánya volt, ami csodá­latos templomaival, főterével, kedves lakosa­ival segített abban, hogy még inkább szí­vünkbe zárjuk Szlovákiát - hangsúlyozta Szabóné Csorba Erika, hozzátéve: - Akirán­dulás nagyszerűen sikerült, nagyon jó volt a hangulat, s azonkívül, hogy megismerhet­tük északi szomszédunk gyöngyszemeinek egy részét, azt is megtapasztalhattuk, hogy a szlovák emberek kedvesek, segítőkészek, elhatároztuk, hogy jövőre folytatjuk. „Megszállják” a várost Cs.E. Salgótarján. A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgá­lat idén is megrendezi az európai ifjúsági hetet a megyeszékhelyen. A prog­ramsorozat, amely novem­ber 3-án kezdődött és egé­szen november 9-éig tart, kettős célt szolgál. Egy­részt a fiatalokat kívánja megszólítani, hogy azok felismerjék az Európai Unió segítségnyújtó szán­dékát. Másrészt a döntés­hozók figyelmét szeretné ráirányítani az ifjúságra, hogy azokat ne probléma- forrásnak, hanem kiakná­zatlan erőforrásnak te­kintsék. Az európai ifjúsá­gi hét egyik kiemelt orszá­gos programja a „Flash mob” akció. Ennek lénye­ge, hogy az ország megye- székhelyein és más nagy­városokban egy időben hívják fel a lakosság fi­gyelmét arra, hogy az ifjú­ságnak milyen fontos sze­repe van a jövő kialakítá­sában. A rendezvényen be­lül november 5-én ország­szerte egyszerre vonultak fel a hazai fiatalok a saját lakókörzetükben. Az akció öt percen keresztül tartott. A szervezők bíznak ab­ban, hogy a rendezvény­nek köszönhetően az utca embere és a döntéshozók egyaránt felismerik ennek a korosztálynak a fontos­ságát a társadalomban. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. v*OZT*>V AFSZ Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ ismét megren­dezi „..Szabad a pálya...” elnevezésű őszi rendez­vénysorozatán belül ál­lás- és képzési börzéjét, melyre Salgótarjánban 2008. november 11-én 9 és 13 óra között kerül sor a városi sportcsar­nokban. A rendezvény célja, hogy a re­gionális munkaügyi központ tá­jékoztatást nyújtson a térség munkaerő-piaci és foglalkozta­tási lehetőségeiről, munkaerő­piaci igényeiről, a térségben ke­resett ún. hiányszakmákról, a hiányszakmákat oktatók gya­korlati képzési lehetőségekről, feltételekről, a térségben az adott szakmával betölthető munkakörökről. „...Szabad a pálya..." Állás- és képzési börze Salgótarjánban - 2008 Fontos célunk, hogy a térség foglalkoztatói a regisztrált állás­keresőkből töltsék fel üres állás­helyeiket, s a lehető legtöbb ál­lásajánlat megjelenítésével mi­nél több álláskeresőt juttassunk kereső tevékenységhez. Az állás- és képzési börzén 25 munkáltató kínál munkalehető­séget az érdeklődők számára, to­vábbá 8 felnőttképző tájékoztat képzési lehetőségeiről. Miért hasznos a börze az álláskeresőknek? • Egy időben akár több mun­kalehetőségről is tájékozódhat­nak az álláskeresők. • Az állásbörzén megjelenő ál­láskínálatok időben lerövidíthe­tik az álláskeresés folyamatát. • A munkáltatókkal való köz­vetlen találkozás megkönnyíthe­ti az álláskeresők számára a munkavállalási döntést, hiszen közvetlenül tisztázhatóak az al­kalmazási feltételek. • A kapcsolatfelvétel során újabb találkozási lehetőségekről egyeztethetnek időpontot a munkáltatókkal. • Közvetlenül tájékozódhat­nak a térségben keresett szak­mákról, hiányszakmákról, s ezek gyakorlati képzési lehető­ségeiről, feltételeiről. 8 felnőttképző ajánlja képzéseit a pályaválasztási döntés, vagy pá­lyamódosítás előtt álló érdeklő­dők számára. • Akik lakóhelyüktől távo­labb is szívesen vállalnának munkát a Salgótarjáni Kiren­deltség és Szolgáltató Központ standján megismerkedhetnek az internetes álláskereséssel. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján (www.afsz.hul tájéko­zódhatnak az aktuális álláslehe­tőségekről. • Az idegennyelv-ismerettel rendelkezők számára tájékozta­tást nyújtunk az Európai Unió országaiban történő foglalkozta­tási feltételekről, s az EURES honlapon (www.ec.europa.eu/eures) meg- tekinthetik az egyes országok állásajánlatait. • A kirendeltség munkatár­sai az érdeklődőket tájékoztat­ják az elhelyezkedésüket segítő szolgáltatásokról (munkaválla­lási, álláskeresési, rehabilitáci­ós, pályatanácsadásokról), az önfoglalkoztatáshoz, valamint foglalkoztatáshoz nyújtható tá­mogatási lehetőségekről. • Jogi tanácsadást biztosí­tunk az álláskeresők számára. Nyilvántartásba vétellel, ellá­tásokkal, támogatásokkal, vala­mint munkajoghoz kapcsolódó kérdéseikkel bizalommal for­dulhatnak szakembereinkhez. Miért hasznos a börze a munkáltatóknak és a képző intézményeknek? • A foglalkoztatók nagyszá­mú álláskereső közül választ­hatnak munkatársakat. • Hasznos információkhoz juthatnak a börze keretén belül megrendezésre kerülő foglal­koztatási szakmai fórumon a szakképzési hozzájárulás jogi kérdéseiről, továbbá gyakorlati felhasználásának lehetőségei­ről, tapasztalatairól. Megismer­hetik a TISZK­szakmákra. Tájékoztatót hall­hatnak az aktuális munkaerő­piaci helyzetről, illetve a foglal­koztatási nehézségeiket enyhítő támogatásokról, programokról. • A képző intézmények tájé­kozódhatnak a munkáltatók ál­tal keresett szakmákról, a tér­ség munkaerőpiacának igényei­ről, s közvetlenül megbeszélhe­tik a foglalkoztatókkal az egyes szakmák képzéséhez kapcsoló­dó munkáltatói elvárásokat. Bízunk abban, hogy rendezvényünk segítsé­get nyújt ahhoz, hogy szolgáltatásaink és tá­mogatásaink igénybevé­telével minél több állás­kereső megtalálja a szá­mára legmegfelelőbb ál­lást, vagy képzési lehe­tőséget. ek szerepét a szakképzés­ben, képzési terveiket, fóku­szálva a hiány­Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Salgótarjáni Kirendeltség és Szolgáltató Központ

Next

/
Oldalképek
Tartalom