Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-07 / 259. szám

2008. NOVEMBER 7.. PÉNTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Influenza: védekezés oltással A világ legkisebb embere lefagyasztja a sportcsarnokot Hatvanöt centiméter magas és mindössze 22 kilogramm a „vi­lág legkisebb univerzális embe­re”, Pityu, aki saját bevallása sze­rint azért univerzális, mert min­den olyan munkát elvégez, mint átlagos méretű embertársai.- Fúrok, faragok, sőt gépkocsit vezetek - mondta el Pityu, aki rendkívül büszke normál méretű lányára és feleségére, aki szintén a cirkuszban dolgozik. Mint meg­tudtuk, a negyedik generációs ar­tista édesapja, nagyapja, sőt déd- és ükapja is hasonló méretekkel rendelkezett. Lányának azonban más életet szán, számára az isko­lát és a tanulást tartja a legfonto­sabbnak és nem a cirkuszi életet. Pityu szerint ő még tudja, hogy az artista szakmát, hogyan kell csi­nálni, de nem biztos, hogy lánya is tudná ezt. Kérdésemre vála­szolva elmondta: az artistáknak igen keményen kell dolgozniuk, a fény, a csillogás, a taps mögött ke­mény és fáradtságos munka áll.- Lehetetlen nincs, csak tehe­tetlen - vallja a rendkívül opti­mista természetű Pityu, aki a „nem” szót nem ismeri. A legki­sebb ember szinte az egész vilá­got bejárta: dolgozott Ameriká­ban a világ legnagyobb cirku­szában, de bejárta Európa vala­mennyi országát is. Pityu többszörös világrekorder, ő a világ legkisebb embere, emel­lett a közelmúltban Skóciában részt vett a „Highland Games” el­nevezésű több száz éves hegyvi­déki játékokon, ahol 130 kilós, kö­zel kétméteres versenyzőkkel mérte össze erejét. Oszlopnagy­ságú rudakat dobált, részt vett a kalapácsvetésben. Tavaly állította fel a maratoni hosszútáv-vezetési rekordot a kiskunlacházai repté­ren, amikor 34 órát autózott kör- be-körbe egyvégtében. Valamint az általa vezetett jégcirkusznak köszönhetően, amely a jégszín­ház és a cirkusz keveredése, Pi­tyu a világ legkisebb cirkuszigaz­gatója. S társulata a napokban megyénkbe látogat.- November 7-én lefagyaszt­juk a salgótarjáni sportcsarnok küzdőterének egy részét - fogal­mazott Pityu, aki 16 tagú társu­latával elvarázsolja a közönsé­get. Produkciójuk a „Jégcirkusz szárazon és jégen” címet kapta, hiszen az előadás alatt váltogat­ják a porondokat, egyik pillanat­ban a jégen, míg a másikban egy speciális alapú porondon szere­pelnek a társulat tagjai. (Folytatás az 1. oldalról) . - Kistérségünk, amelybe Ba­lassagyarmat, Rétság és Szécsény városa, valamint az azokhoz tartozó települések tar­toznak, 12 500 adag térítésmen­tes influenza-oltóanyagot kapott. Ebből készleten már csak kettő- százötven van - tudatta dr. Csa­ja Terézia, az ÁNTSZ balassa­gyarmati kirendeltségének ille­tékese. - A folyamatos ellenőrzé­seink kapcsán az derült ki, hogy eddig 41-72 százalékos az átoltottsági arány, ami jónak | mondható. A doktorok élnek az oltóanyag adta lehetőségekkel és valóban elhasználják azokat. A vakcinákból a börtönnek, a kór­háznak és a foglakozási egész­ségügyi szolgálatok orvosainak is adtak. Ingyenes oltásra jogosultak a kockázati tényezőkbe besorolt | személyek, vagyis az egészség- ügyi intézményekben dolgozók, a immunhiányos állapotúak, krónikus légzőszervi és vesebe­tegek, szív- és érrendszeri bete­gek, a diabéteszben és egyéb anyagcsere-betegségekben szen­vedők, valamint a baromfite­nyésztők.- Az influenza-figyelő szolgá­latba tizenegy orvost vontunk be ebben az évben - közölte dr. Csa­ja Terézia. - Ez azt jelenti, hogy az orvosok hetente jelentik a be­tegforgalmat és az influenzasze­rű megbetegedéseket, korcso­portonkénti bontásban. Vélemé­nyem szerint várható egy influ­enzajárvány, főleg abban az eset­ben, ha a jelenlegi jó idő hirtelen megváltozik. Egyházasdengeieg. Dobrev Klára, I az Egészséges Településekért Alapítvány elnöke avatta fel az egyházasdengelegi művelődési ház újonnan létesített vizes­blokkját szerdán. Közel egymillió forintot nyert a község a művelődési ház vizes­blokkjának felújításához az Egészséges Településekért Ala­pítvány pályázatán. A „Mini­mumfeltételek a közösségi tér­ben” elnevezésű projekttel a kul­túrotthon alapvető higiéniai hát- I terét teremtették meg, amelynek Az ingyenes oltóanyag lehető­ségével előszeretettel élnek az arra jogosultak. Mindazon lako­sok pedig, akiket nem illet meg a „kedvezmény", felírathatják az oltóanyagot háziorvosukkal. Az etesi orvosi rendelőben ka­pott információk szerint bőség­gel áll a település rendelkezésé­re ingyenes oltóanyag. Influenza jellegű megbetegedéssel a köz­ségben ugyan idén ősszel még nem találkoztak, ennek ellenére minősége döntően befolyásol­hatja, hogy mennyien vesznek részt egy-egy adott rendezvé­nyen.- A pályázatra azok a telepü­lések jelentkezhettek, amelyek rendelkeznek egészségtervvel, Egyházasdengeieg ezt már el­készítette. A művelődési há­zunkban mindeddig nem volt vizesblokk, így ennek kialakítá­sát tűztük célul. Az elnyert ősz- szeget anyagbeszerzésre fordí­tottuk, a munkálatokat helyi la­kosok végezték társadalmi munkában - tudatta Zsiga Ta­más polgármester. az emberek közül egyre többen keresik fel a rendelőt oltási igénnyel, függetlenül attól, hogy ingyenesen jutnak-e hozzá vagy sem. A rimóci orvosi rendelőben is folyamatos az oltás, a kapott mennyiség felét már felhasznál­ták. Az igény minden évben oly­annyira magas, hogy tavaly még utánrendelést is kértek. A fertőző vírusos betegség el­leni oltóanyag-vásárlásról meg­Hozzátette: számításaik sze­rint mintegy félmillió forint érté­kű szakmunkát végeztek el a helybeliek. Az idén júliusban megkezdett beruházás kereté­ben többek között áthelyezték az épület bejáratát, falakat emeltek, az ivóvizet be-, a szennyvizet ki­vezették, s utóbbinak tározót építettek. Továbbá - bár ez nem volt előírás akadálymentesítették az épüle­tet, s kialakítottak egy olyan il­lemhelyet, amely kerekes szék­kel is megközelíthető. Egyébként az 570 lelkes Egyházasdengeieg lehetőségei­kérdeztük az egyes patikákat is. A rétsági gyógyszertár munka­társa elmondta: náluk még nem jelentkezett „tömeges” recept­váltás, pár ember felkeresi ugyan a patikusokat, de ez ko­rántsem jelent sok érdeklődőt. A salgótarjáni és a bátonyterenyei gyógyszertárak­ban is hasonló a helyzet: ezek­ben a városokban sem jellemző az influenza elleni vakcinák nagy számú vásárlása. hez mérten a művelődési ház­ban rendszeresen tartanak kü­lönböző programokat: iskolai és óvodai rendezvények mellett például farsangi bált, karácso­nyi ünnepséget, szilveszteri bu­lit. A szerda kora este tartott ün­nepségen Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Ala­pítvány elnöke - Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök felesége - avatta fel a vizesblokkal gyara­podott épületet. Ez alkalomból az óvodások őszi verseket és da­lokat adtak elő, az iskolások pe­dig táncbemutatóval gazdagítot­ták a kulturális műsort. Vizesblokkal gyarapodott a kultúrotthon Schveiczer K. Mozi Rétság. Hellboy 2 - Az Arany­hadsereg című akciófilmet vetí­tik november 7-én, pénteken 18.30 órától a helyi művelődési központ színháztermében. Idősek napja Sziták. A település művelődési házában november 8-án 13.30 órakor idősek napját szerveznek a község szépkorúi számára. Rétság. A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete idősek napi ren­dezvényt tart november 8-án, j szombaton 14 órai kezdettel. A délutáni programnak - amelyen a helyi óvodások és iskolások is műsort adnak - a Városi Műve­lődési Központ és Könyvtár ad otthont. A szervezők szeretettel várják a város idős lakóit. Negyvenéves Pásztó. A Teleki László Városi I Könyvtár és Művelődési Köz­pont megnyitásának negyvene­dik évfordulóját ünnepük a vá­ros lakói november 8- án, szom­baton 15 órai kezdettel. A volt és jelenlegi munkatársak találko­zójának az intézmény nagyter­me ad otthont. A program kö­szöntőkkel kezdődik, majd az intézmény jelenlegi művészeti csoportjainak ajándékműsorát tekinthetik meg a vendégek. A meglepetés pedig a Hands zene­kar lesz. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Bővül a közvilágítás Salgótarjáo/Salgóbánya. a városi önkormányzat legutóbbi közgyű- I lésén döntött a salgóbányai Szapolyai és Vár út közvilágításá­nak bővítéséről. A beruházást a közbiztonság fenntartása, vala­mint közlekedés-biztonsági és va­gyonvédelmi okok indokolták. A bővítés becsült összege 684 ezer forint, amelyet a Blaha Lujza út felújítására elkülönített önrészből fedez az önkormányzat, mivel ar­ra vonatkozó pályázatukat forrás- I hiány miatt elutasították. Szüret képekben Réjság. A helyi művelődési köz­pont aulájában Szüreti mulat­ság 2008 címmel Gonda Gábor felvételeiből nyílik fotódoku­mentációs kiállítás november 7-én, pénteken. Ismét új buszok érkeztek Nógrád megyébe NMH-információ Salgótarján. Két új Alfa Localo szóló autóbuszt adott át tegnap Bucsok Lajos, a Nógrád Volán Zrt. vezérigazgatója a megye- székhely közlekedésének frissí­tésére. Az eseményen jelen volt Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, aki egy rövid „utaspróbát” is tartott. Szintén jó hír Nógrád megye utazóközönsége számára, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkeze­lő Zrt. alaptőke-emeléséből köz- beszerzési eljárás keretében hat Volvo Alfa B12B Regio szóló au­tóbusz áll szolgálatba a salgótar­jáni helyközi, valamint a balas­sagyarmati személyszállítási üz­letágnál. Az új buszok 12,9 mé­ter hosszúak és összesen egyen­ként (54 ülőhellyel) 110 fő Szállítására alkalmasak. Negyvenezren látták a csodát Mihalik J. IpolytamÓC. Több mint kétszer annyi látogató nézte meg az idei szezonban, márciustól ok­tóberig az Ipolytarnóci Ősma­radványok Természetvédelmi Területet, mint az előző év ha­sonló időszakában. A siker részben annak köszönhető, hogy áprilisban, az itt tartott Föld napja ünnepségen Ipolytarnócöt Magyarország hét zöld csodája közé választot­ták. A szép, új Látogatóközpont, a legmodernebb szemléltető be­rendezés és az időutazás élmé­nyét nyújtó négydimenziós mo­zi csaknem negyvenezer láto­gatót vonzott - jelezte lapunk­nak a salgótarjáni Tourinfbrm iroda. A legtávolabbi vendégek Ausztráliából és Equadorból ér­keztek, a mozi legidősebb láto­gatója pedig egy 88 éves asz­szony volt. A rendezvények so­rából kiemelkedett az idén első alkalommal megrendezett rackagulyásfőző-verseny, ezen a szakadó eső ellenére is tizen­hat csapat indult. A park most téli üzemmódra vált: december közepéig garan­ciális javításokat végeznek és befejeződik a nyolcmillió éves bükkábrányi fák fölé kerülő vé­dőtető építése is. December kö­zepétől azonban már előzetes megrendelés alapján ismét fo­gadnak csoportokat. A százöt­ven személy befogadására alkal­mas rendezvényteremben pedig lehetőség lesz családi progra­mok, vállalati események és konferenciák lebonyolítására is. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület már­ciustól várja ismét a megszokott látogatási rendben az egyéni lá­togatókat, illetve csoportokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom