Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-26 / 275. szám

2008. NOVEMBER 26., SZERDA 3 NOGRAD MEGYE HIRSAY Zenei est - franciásan Salgótarján. Franciaországot hoz­ták el városunkba a tegnapi na­pon. A József Attila Művelődési és Konferencia-központban rende­zett Francia esten a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar szórakoztat­ta a résztvevőket. Az együttes egyik fontos célkitűzésének tekin­ti a nemzetekkel való szoros, jó kapcsolattartást, más kultúrák megismertetését. Ennek jegyében indította a Népek zenéje című koncertsorozatát, amely a máso­dik állomásához érkezett. S ez al­kalommal a francia zeneirodalom legszebb, legismertebb darabjait megszólaltatva hozta közelebb egymáshoz a közönséget, a fran­cia zeneművészetet és kultúrát. Az esten fellépett Magyar Szilvia (ének), Banda Ádám (hegedű) és Horváth István (hegedű) is. Ajándék időseknek Felsőpetény. Százhúsz hatvan éven felüli helybelit látott vendé­gül az önkormányzat a november 25-ei, a kultúrházban rendezett idősek napi rendezvényen. A résztvevőket Papp Éva polgármes­ter köszöntötte, az óvodások és az általános iskolások pedig műsor­ral kedveskedtek az ünnepeitek­nek. A folytatásban operett- és nó­taest várta a vendégeket, végül pe­dig megvendégelték az időseket. Adventi koszorút készítenek Drégelypalánk. a művelődési ház munkatársai november 27-én 15 órától hagyományos adventi ko­szorúkészítéssel várnak gyere­keket és szülőket egyaránt. Alap­anyagot (koszorúalapot, gyer­tyát, dekorációt) minden érdek­lődő vihet magával, de azok.a helyszínen is megvásárolhatóak lesznek. Fogadóóra Ságújfalu/Etes. Borenszki Ervin országgyűlési képviselő novem­ber 26-án 15 és 16 óra között a ságújfalui, 16.30 és 17.30 óra kö­zött pedig az etesi polgármesteri hivatalban fogadóórát tart. Előadás koronáról Balassagyarmat. Németh Zsolt ko­ronakutató „A magyar Szent Ko­rona” címmel tartott' előadásT kedden délután. A programnak a helyi Mikszáth Kálmán Műve­lődési Központ adott otthont. __________________________ „Cs úszásokkal” járt az égi áldás (Folytatás az 1. oldalról.) A megcsúszott, elakadt autóbuszok men­tésében a tűzoltóságtól és más szervektől kértek segítséget. - A téli hónapokban fel­tétlenül szükséges a biztonságos közlekedés érdekében a nyári gumikat télire cserélni, hiszen utóbbi összetételénél fogva nem ke- ményedik, továbbá mintázata miatt több­szörös a tapadása az úttesthez a nyári gumi­kéhoz képest - fogalmazott Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. A rendőrségi gép­járművek gumicseréje éppen a balesetek megelőzése és a biztonságos közlekedés ér­dekében már megtörtént, a hirtelen megvál­tozott útviszonyok, a nagy hóesés a gyors in­tézkedéseiket nem akadályozzák. A tűzoltóknak tegnap már éjfél után né­hány perccel akadt dolguk: Salgótarján és Karancsalja között egy árokba csúszott sze­mélygépkocsi és egy valószínűleg nyári gu­mival közlekedő, Nagybárkány és Sámsonháza között az úttesten keresztbe fordult kamion mentéséhez kellett kivonul­Az állatok is élvezték a fehér hőtakarót niuk. Utóbbi esetben a Nógrád Volán Zrt. vontatója is segítette a munkát.- Természetesen minden járművünkön van téli gumi, a rendelkezésre álló keret­összegből minden évben beszerezzük és fel is szereltetjük azokat - fejtette ki Antal Ist­ván tűzoltó őrnagy, sajtószóvivő, hozzáté­ve: ez követelmény, aminek eleget is tesz­nek, hiszen ellenkező esetben nem tudná­nak megközelíteni bi­zonyos helyszíneket és ellátni feladataikat. A salgótarjáni tűzol­tóságon még nem volt arra példa, hogy a csú­szós út miatt saját jár­műveik szorultak vol­na segítségre, bíznak abban, hogy ez a to­vábbiakban is így lesz. Volt, ahol már kora reggel tiszta utak fogadták az autósokat és a gyalogosokat Az azonban már elő­fordult, hogy egy betegszállító mentőnek se­gítettek a csúszós útviszonyok miatt. A mentősökhöz tegnap nem érkezett a szokásosnál több riasztás, ami összefüggött volna a hirtelen jött havazással és az útvi­szonyok sem akadályozták a mentést.- Minden esetkocsink fel van szerelve té­li gumival, sőt hóláncot is tudunk szükség esetén használni, a többi mentőautó pedig négyévszakos gumikon fut és hólánc ezek­ben is van - fejtette ki Nagy József, Nógrád megye vezető mentőtisztje, hozzátéve: a ha­vas, csúszós út nem okozott gondot a men­tésben, kicsit lassabban, de mindenhová el­jutottak a mentőautók. Nagyon ritkán - rendkívüli helyzet, hóátfúvások esetében - van arra szükség, hogy segítséget kell kérniük más szervek­től feladataik ellátásához. Van a megyében két terepjáró képességű, összkerék- meghajtású mentőautó is, amelyeket szük­ség esetén - rossz útviszonyok mellett, ne­hezen megközelíthető helyszíneken - szol­gálatba tudnak állítani. Civil kavalkád: november 27-28-án Salgótarján. A Nógrád Megyei Civil Szolgál­tató Központ, g József Attila Művelődési é_s Konferencia-Központ most nyolcadik alka­lommal rendezi meg Salgótarjánban a civil kavalkádot november 27-28-án. A rendező szervek köre az idén tovább bővült, csatla­kozott hozzájuk a februárban alakult Sal­gótarjáni Civil Kerekasztal. UrameczJános, a civil szolgáltató központ programvezető­je többek között elmondotta: az elmúlt években kiszélesedett a kavalkádon részt­vevő civil szervezetek köre és gazdagodott a program is. A szakmai programok mel­lett lehetőség van a kulturális szervezetek bemutatkozására is. Ugyanakkor a civil kífrikád egyfajta módszerttfrfT'VcTsár is; 5 ahol a civil szervezetek ötleteket gyűjthet­nek, tapasztalatokat cserélhetnek, amelye­ket aztán hasznosíthatnak munkájukban.* Most először az egyik program elemeként az Észak-magyarországi Regionális Civil Kollégium egyeztető tárgyalására is sor ke­rül. Borsod. Heves és Nógrád meeve elek­tori küldöttei egyeztetik teendőiket az elkö­vetkező választásokról. Dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civil Kerekasztal elnöke is azt erősítette, több civil szervezet mutatkozik be kiállító­ként is, mint eddig. Új dolog az is, hogy a ka- valkád 2 helyszínen 2 napig tart. November 2Zdm_a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben - a civil szerve­zetek kérésére - pódiumbeszélgetés lesz ar­ról, mit tehetnek a civilek a civilekért, mit tehetnek a városért. A helyi civil szerveze­tek képviselői mellett, beszélgető társakat és kiállítókat is várnak a határon túlról is, az ott élő magyarok civil szervezeteinek kül- rtJötteit. Többek között a Csemadok Terüfetf Választmánya, a füleki Magyar Ház, a Gömörország folyóirat lesznek a vendégek és főnnek Losoncról, Rimaszombatból és ta­lán Erdélyből is. November 28-án a József Attila Művelődé­si és Konferencia-központ termeiben több mint 20 civil szervezet és akavalkád megren­dezését támogató vállalkozók is bemutatkoz­nak. Délelőtt a szakmai programok zajlanak. A civil szervezetek helyéről, szerepéről, a kormányzati civil stratégiáról Nemoda Ist­ván, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadó­ja tart előadást. Szablics Bálint, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium civil kapcsolatok osztályának megbízott osztályvezetője a civil szervezetek anyagi forrásairól, pályázati le­hetőségeiről ad tájékoztatót. A civil szerveze­tek tevékenységének tapasztalatairól az Élet­fa Környezetvédő Szövetség elnöke, Bárdos Ferenc szól, Szántó Zoltán, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. igazgató- helyettese pedig a határon átnyúló együtt- 'Thűködésfiébetőségek rőt beszél. Most első alkalommal kerül sor az önkor­mányzat alapította Salgótarján civil társa- dalmáérMíf átadásáta, amelyre a civil szer­vezetek is megtehették ajánlásukat. A napot a színházteremben gazdag kultúrműsor zárja, amelyre a helyiek mellett a régióból és Fülekről is érkeznek fellépők. ­„Tüzes" volt az első téli hétvége (Folytatás az 1. oldalról.) Bár a lángokat rövid időn belül sikerült megfékezni, a tetőszer- kezet szinte teljesen megsemmi­sült és a szoba mennyezete is be­szakadt. Személyi sérülés nem történt, de jelentős anyagi kár keletkezett. Vasárnap éjszaka, 23 óra után pár perccel Salgótarjánban, a Csokonai úton észleltek erős füs­töt egy lakóépület tetőszerkezeté­nél. A salgótarjáni önkormányza­ti tűzoltóság két gépjárművel vo­nult a helyszínre. A családi ház födémszerkezete és gerendázata izzott, égett a kémény közelében. Két darab vízsugár segítségével a tüzet gyorsan sikerült eloltani, de így is jelentős kár keletkezett. Eb­ben a tűzesetben sem sérült meg senki, ám az épület födémszerke­zete átégett és beszakadt. Életveszélyben Balassagyarmat. A kijelölt gyalo­gos-átkelőhelyen ütött el egy 58 esztendős balassagyarmati nőt személyautójával egy 34 éves férfi hétfő este a Rákóczi úton. Az asszony nem került a kocsi kerekei alá, de az úttestre zu­hanva életveszélyes sérülést szenvedett. Büszkeségeinkről Salgótarján. A megyeszékhelyről elszármazott hírességek, pályá­juk, sikereik bemutatásáról ta­nácskozik ma 10 órától a Cafe Frei kávéházban a Rádió Focus, a Nógrád Megyei Hírlap és a kávé­ház stábja. Búcsúzik a reneszánsz Bátonyterenye. a reneszánsz év elnevezésű programsorozat zárórendezvényét tartják meg „Búcsúzik a reneszánsz” címmel november 26-án 15 órától a Kas­télykerti Művelődési Házban. Kirándultak Bátonyterenye. A kisbágyoni Af­rika Múzeumot nézték meg egyebek mellett a néhány napja tett kirándulásukon az Ezüstfe­nyő idős<#*otthona laffftí, a hoz­zá tartozó Baglyaskő idősek klubja tagjai, valamint az intéz­ményekből velük tartó dolgo­zók. A negyven fős csoport út­ban hazafelé más nevezetessé­geket, így a pásztói Oskolames­ter házát is felkeresett. Elismerés a Vasszer Kft.-nek üzletik siker VASSZER-Raktartechnika Kft. az Üzlet & Siker Minősített: Vállalkozása 2008-ban. Ezzel a védjeggyel ismerjük el a dinamikusan fejlődő, nyereségesen gazdálkodó és ígéretes stratégiájú kis- és közepes vállalkozásokat. Budapest, 2008. november 20. jyhis* Péter projektvezetés 1008) jSSscw : Megyénkben elsőkén a salgó­tarjáni Vasszer- Raktártechnika Kft. érdemelte ki az Üzlet és Siker Magazin elisme­rését, amelyet a napokban vehe­tett át a cég veze­tője Budapesten. Az értékelés egyik fontos szempontja volt, hogy a vállalkozás dinamikus fejlő­dést produkáljon. E védjegyet a kis és közepes vállal­kozások elismeré­seként ítélik oda minden évben. Elindult a szenior tanácsadó program Salgótarján. Szenior tanácsadó felnőttképzési program indult Salgótarjánban a hét végén. A képzésben a Salgótarjánban és környékén működő idősügyi szervezetek tagjai vesznek részt több mint húszán. Ahogy dr. Szabó Lajos főiskolai tanár, az ELTE Társadalomtudományi Szociálismunkás-képző Tan­székének munkatársa, a képzés szakmai vezetője elmondotta: a cél az, hogy olyan ismereteket adjon, képességeket és készsé­geket fejlesszen ki, erősítsen meg a résztvevőkben, amelyek birtokában hatékonyan segíthe­tik rászoruló idős társaikat az élet számos területén. Ezt szolgálja a tanfolyam prog­ramja. Foglalkoznak az idősek helyével, szerepével a társada­lomban, az idősellátás rendsze­rével, az idős korban bekövetke­ző biológiai változásokkal. Sze­repel a programban az idősek lé­lektana, a krízisek, a veszteség, a gyász feldolgozása és a leendő segítők megismerkednek a kap­csolati pszichológia alapjaival is. Tanulnak jogi, betegjogi és ellá­tottjogi ismereteket, programter­vezést és pályázatírást. A képzés 100 órás, amelyből 60 óra elmé­let és 40 a gyakorlat, a tréning. A tréning során a személyes haté­konyság, az egyéni meggyőzés módszereit gyakorolják és külön­böző, az életből vett eseteket dol­goznak fel. A program 2009 má­jus végén zárul. A tanácsadó képzés bizonyos értelemben járt úton indult el. Egy sikeres németországi tanul­mányút eredményeként 2007- ben került Magyarországra, s ér­tő szakemberek „hasznosítot­ták”, dolgozták át a magyar vi­szonyoknak megfelelően. A sze­nior képzés oktatói országosan ismert és elismert szakemberek, - pszichopedagógus, pszicholó­gus, geriáter főorvos, tanár, programmenedzser, jogász, kli­nikai szakpszichológus - egy­aránt jártasak az idős embereket érintő elméleti és gyakorlati kér­désekben. Több képzést is vezet­tek, így Székesfehérváron, Eger­ben, Kecskeméten, Veszprém­ben, Tatabányán és most Salgó­tarjánban is. Simon József programszerve­ző elmondta, a tanfolyam a Szo­ciális és Munkaügyi Minisztéri­um támogatásával jött létre. A Nemzeti Civil Alapprogramhoz benyújtott pályázatban partne­rek voltak a Nyugdíjasok Nóg­rád Megyei Szövetsége és a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egye­sület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom