Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-04 / 256. szám
2 2008. NOVEMBER 4., KEDD NÓGRÁD MEGYE Nagy nap volt a tegnapi az Ipoly menti település életében: az önkormányzat - a lakókkal és a környező települések polgármestereivel karöltve - fákkal népesítette be a faluhatárban lévő, Zöldút részét képező csadó- tanyai madármegfigyelő-helyet. Az esemény különlegességét az adta, hogy a nemes kezdeményezés mellé maga a budapesti amerikai nagykövet, April H. Foley állt. Pádár Zsófia t f % »t.HS Elsőként a település polgármestere, Dombai Gábor köszöntötte a megjelenteket, a madárimádókat, a gyermekeket, s nem utolsósorban az amerikai nagykövetet. De hogyan is került kapcsolatba a falu az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségével? - tetrádi mikrotérség tíz falujának összefogásával 2005-ben létrejött Sugárkankalin Turisztikai Egyesület jó kapcsolatot ápol az Ökotárs Alapítvánnyal, s ennek gyümölcseként kiépült az az út, amely összeköti a tíz természet- védő falut. Az út szépsége abban rejlik, hogy teljesen gépjárműmentes, így azt gyalogszerrel, kerékpárApril H. Foley nagykövet Dombai Gábor polgármesterrel ültetett fát tűk fel a kérdést a település első emberének. Dombai Gábor örömmel mesélte, hogy az „Örökségeink Útján Zöldút” mentén kerültek kapcsolatba az intézménnyel. A nyugat-nógral, de akár lóháton is megjárhatja az ember. Ezen Zöldút egyik állomása a csadótanyai terület, amely mint stabil vizes élőhely, kiváló fészkelő- és pihenőhelyet nyújt több védett és fonyék madárfajait. Nagyon kevés olyan pontja van az országunknak, ahol a vízi és hegyi világ ilyen közel vannak egymáshoz, Drégelypalánk ennek egy ékszerköve. Berényi Edina, a madárbarát iskola és óvoda projekt vezetője vállalta fel azt, hogy a gyermekeknek a madármegfigyelőn megmutatja, amit a tanórák és foglalkozások keretében egyébként csak tankönyvben láthatnának. Mint mondta, a gyermekek nagyon érdeklődőek, egyre több természetvédő palánta kerül ki kezei közül. * * * A drégelypalánki gyermekek a természetvédelem fontosságáról is beszélgettek a nagykövettel kozottan védett madárfajnak. Tudvalévő, hogy az amerikai nagykövet híres természetszeretetéről és szívügyének tekinti a környezet megóvását, így az Ökotárs Alapítványon keresztül Drégelypalánk mellé állt. April H. Foley először magyar nyelven köszöntötte a jeles esemény résztvevőit, majd a település és a környező táj szépségét méltatta. Felidézte Szondi György emlékét, aki 1552-ben életét áldozta azért, hogy megmentse Drégely várát, s az ott élőket. Megjegyezte: - Körülnézve értem meg igazán, miért is küzdött olyan keményen vitéz Szondi György. Ez a gyönyörű táj megérdemli, hogy megvéd- jük és okosan gazdálkodjunk vele - mondta. A nagykövet említést tett az amerikai elnökválasztásról is. Kifejtette, hogy mindkét, az elnökségért induló szenátor számára fontos a környezetvédelem, szívügyüknek tekintik a környezet megóvását.- Itt, Drégelypalánkon mi is konkrét lépéseket teszünk a klímaváltozás elleni küzdelemben, hiszen az elültetett fák segítenek abban, hogy a szén-dioxid-kibo- csátás hátrányos hatását mérsékeljék - mondta April H. Foley, akiről azt is megtudtuk, hogy egyik nagy hobbija a madármegfigyelés. A köszöntő után a nagykövet Drégelypalánk polgármesterével együtt fát ültetett, s őket követte megannyi, a környező településekről érkezett polgármester is. Pap Ferenc, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa elmondta, hogy a Csadótanya elsősorban a vízi madarak fontos költő-, táplálkozó- és vonulóhelye. A tőkésrécétől egészen a nagykócsagig megtalálhatók itt madarak, olyan ritkaságok is, mint az énekes April H. Foleytól megtudtuk, hogy mielőtt Amerika nagykövete lett volna hazánkban, nem sokat tudott országunkról. Any- nyit elárult, hogy magyarországi munkája megkezdése előtt az 1956-os forradalmat tudta hazánk történelméhez kapcsolni, amely nagyon megérintette őt. A vízumról A jeles napra finom pogácsával készültek a lakók 2008. november 17-e után vízum nélkül mehet Amerikába minden magyar, aki üzleti ügyben, vagy turisztikai szándékkal keresi fel az országot. Csupán bordó útlevélre lesz szükség és arra, hogy az utazás megkezdése előtt legalább három nappal jelezzék utazási szándékukat. Azoknak viszont, akik több évet szeretnének eltölteni az Egyesült Államokban, továbbra is szükséges vízumot kérniük. April H. Foley szerint a vízum teljes eltörlése után sokkal több magyar állampolgár látogatja meg Amerikát, akiket nagy szeretettel várnak és fogadnak. hattyú, illetve sok egyéb kacsa- és lúdfaj. - A kialakított pihenőhelyet mindenkinek ajánlom - mondta Pap Ferenc, hozzátéve: azoknak, akik az útról letérve szeretnének kicsit megpihenni és gyönyörködni a tájban, de azoknak is, akik azzal a kiemelt céllal érkeznek ide, hogy felfedezzék a körEzen kívül a finom ételekkel és kedves, mosolygós emberekkel azonosította Magyarországot. Elmondta, hogy amióta itt tevékenykedik, sokszor utazik vidékre, nagy csodálója a magyar tájnak. Elmondása szerint az itteni környezet Amerika egy részét juttatja az eszébe, s az nem más, mint Ohio. KÉK SAROK - A SALGÓTARJÁNI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI ROVATA Hamis bankók, lopásra „ingerlő” őrizetlen értékek A nógrádi megyeszékhelyen és környékén a közelmúltban ismeretlen elkövetők több alkalommal is hamis pénzzel fizettek, minden esetben nagy címletű, 10-20 000 forintos bankjegyet használtak. A hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében kérjük a kereskedőket, a pénzintézetek dolgozóit, hogy a nagyobb címletű bankjegyeket lehetőleg minden esetben UV-fénynél ellenőrizzék! Amennyiben bárki hamisnak tűnő bankjeggyel próbál fizetni, kérjük, hogy a lehető legalaposabban figyeljék meg az illetőt, vagy a biztonsági őr segítségével próbálják visszatartani a rendőrök helyszínre érkezéséig! Sajnálatos módon az utóbbi időben trükkös alkalmi lopások is történtek illetékességi területünkön. Az elkövetők idős személyek óvatlanságát, hiszékenységét használják ki, hogy meglopják őket, a nehezen, sokszor önsanyargatással összespórolt pénzüket veszik el. Ne higgyük ismeretlenek még oly valóságosnak tűnő történeteit se, amellyel kizárólag a pénzünket akarják kicsalni! Lakásunkba ne engedjünk be idegeneket, pénzügyeink elintézését, bankkártyánkat még véletlenül se bízzuk rájuk! Erre figyelmeztessük idős hozzátartozóinkat is! A sértetté, áldozattá válás elkerülése érdekében legyünk kissé bizalmatlanok, hiszen sajnos, nem mindenki jó szándékú! Októberben is több esetben történt gépjárműből lopás Salgótarjánban. Amennyiben az elkövetők az autóban hagyott értékeket (GPS-t, laptopot, mobiltelefont, mp3-as, mp4-es lejátszót, táskát) észreveszik, a gépkocsi lezárt állapota nem jelent akadályt azok eltulajdonításához. Ha az autót nem sikerül felnyitni, akár a szélvédő betörésével is megszerzik a tulajdonos figyelmetlensége, elővigyázatlansága miatt a kocsiban hagyott dolgokat. Ne hagyjuk értékeinket a gépkocsiban még ha csak rövid időre parkolunk is le, cd-s rádiónk előlapját is mindig vegyük le és vigyük magunkkal! Nagy értékű gépeket, szerszámokat éjszakára ne hagyjunk még lezárt állapotú furgonban sem! Nehezítsük meg a bűnelkövetők dolgát, előzzük meg a sértetté válást! Amennyiben egy gépkocsi körül gyanúsan viselkedő alakokat látunk, azonnal jelezzük a rendőrségre! Ne feledjék, a rendőrség a 107-es vagy a 112-es számon ingyenesen hívható! Info vonol; 06 40 638 638 Akár 10 millió forint - akár 10 évre - már jegybanki alapkamat alatt is! Hiába kér bankjától, nem kap hitelt vállalkozása fejlesztéséhez? Igényeljen fix kamatozású WWW UÍT1ÍTIikfOhítGÍ flU Új Magyarország Mikrohitelt most! A feltételeket keresse közvetítő partnereinknél az ország több mint 200 pontján! ■■■■■■■■ Az On vállalkozásának is lesz mire büszkének lennie! Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja a program iránti figyelem felkeltése! A részletekért és a pontos feltételekért érdeklődjön o szerződött mikrohitel partnereknél. Alap társfinanszírozásával valósult meg. új