Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-04 / 256. szám
2008. NOVEMBER 4., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Torgyán József Nógrádban Torgyán József pártját azért hozta létre, hogy az országgyűlésen kívüli pártokat, civil szerveteket összefogja Szenográdi Ferenc Szécsény/PásztÓ. Október 29-én, szerdán este - pásztói hasonló rendezvénye után - Szécsényben a Szociáldemokrata Párt és a Szövetség a Megújuló Magyarországért közös szervezésében került sor arra a „Népakaratot kinyilvánító fórumra”, melynek dr. Torgyán József, a Szövetség a Megújuló Magyarországért Párt elnöke volt az előadója. A megjelenteket Sztanszkovánszki Tibor, az SZDP országos elnöke köszöntötte. Ott volt a tanácskozáson Oláh Sándor, a párt megyei elnöke, aki úgy nyilatkozott, a nép szomorúan tapasztalja, hogy a parlamenti politikai pártok mit művelnek, s úgy ítéli meg, hogy a következő választásokon az SZDP-nek ott a helye a Parlamentben. Torgyán József elmondta, pártját azért hozta létre, hogy az országgyűlésen kívüli pártokat, civil szerveteket összefogja. Eddig már több jelentős párt és civil szervezet csatlakozott hozzájuk. Többek között az SZDP, a Vidék Pártja, a Magyarországi Nyugdíjasok Pártja, a Szövetség Magyarországért Párt, amely az egykori Centrum Párt jobboldalából alakult. Az előadó úgy ítélte meg, hogy ha kellő módon megszervezik magukat, a magyar politikai élet aktív résztvevőié válhatnak, a 2010-es választásokon bekerülhetnek a Parlamentbe. Torgyán József azt mondta, bármilyen tragikus is az ország helyzete, azt azért reálisan kell megítélni, hogy a jelen parlamenti pártoktól, legyenek azok akár jobb-vagy baloldaliak, a hatalmat nehéz átvenni, de kontrolierőként ott a helyük a Parlamentben. A fórumoknak egyik célja, hogy felmérje, az adott szövetségek milyen erővel és súly- lyal rendelkeznek a térségben. Annak a reményének adott kifejezést, hogy Nógrád megye és térségében az SZDP a választások során nagyobb erőket tud majd mozgósítani. Az ország jelenlegi helyzetértől azt mondta, hogy a rendszerváltás olyan tragédiává fordult át, amely az ország minden térségében, az élet minden területén érzékelhető. Pártjuk programja elkészült, azt decemberben hozzák nyilvánosságra. Lényege a gyökeres változtatás. Hiszen a rendszerváltásánál kiharcolták, hogy elmenjenek az orosz tankok, de jöttek helyette a bankok, amelyek még súlyosabb láncokat raktak a nemzetünkre. Az ország számára a legfontosabb területeken végrehajtják a visszaállamosítást, s az eladott értékeket a privatizáció árán kell visszavásárolni. Az agrárium feldolgozóiparát, amelyet elsők között kótyavetyéltük el, vissza kell kapni. A magyar parasztnak visz- sza kell adni az életteret, amit elvettek tőle. Nem a bankokat, a magyar népet kell konszolidálni. Szervezésükben az országban létrejött egy olyan erő, amely a nemzet, a nép jövőjének a felemelkedéséért képes csatasorba állni. S arra kérte a jelenlévőket, álljanak az ügyük megvalósítása mellé, s. legyenek annak a nép között a hiteles szószólói. Egyedülálló műszer a szemészeten November Závada Pállal Salgótarján. A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház novemberi programsorozata november 5- én egy felvidéki kortárs alkotó, N. Tóth Anikó Ipolyságon élő író, egyetemi oktató bemutatkozásával kezdődik. A vendég beszélgetőtársa Mizser Attila, a Palócfóld főszerkesztője lesz. A november 12-ei zenés beszélgetés keretében Bohács István nótaénekes lép fel Szabó Péter újságíró, a József Attila Művelődési és Konferencia-központ igazgatója kalauzolásával. Zongorán közreműködik Szerémi Attila. November 19-én „Az irodalom új műfajai” címmel válogatást nézhetnek meg az érdeklődők Nagy Pál író, költő videoműveiből. Meghívott vendég: Dánéi Mónika, az ELTE tanársegédje. Közreműködik: Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes, operatőr. November 26-án a Szépírók Társaságát Závada Pál képviseli. A Kos- suth-díjas íróval Kőrössi P. József költő, szerkesztő beszélget. A programok 17 órakor kezdődnek, a belépés díjtalan. Együtt az ép gyermekekkel H.B. DiÓsjenŐ, A helyi általános iskolában november 8-án 16 órától jótékonysági gálaestet szerveznek Oláh Tamás autista kisfiú megsegítésére. A rendezvényen köszöntőt mond Tóth János polgármester, valamint Száva Vincéi fővédnök, a Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. A jótékonysági esten fellép az Aranyszemek, Balogh István, Berki Ádám, Berki Sándor, a Caraván Família, Csokis Tibi, Ihos József, Jocó Amari Voja, a Kőszirt hagyományőrző néptáncegyesület, Lajcsi és az Angyalok, Szatmári Orsi, a Szilvási Gipsy Folk Band, a Váradi Roma Cafe és Zámbó Árpád. A fellépők után az éjszaka zenés mulatsággal folytatódik, amelyen a talpalávalóról Törteli Béla és zenekara, valamint az Aranygyöngyök gondoskodnak. A rendezvényen elárverezik Bari Janó, Dombrádi Géza és Vári Zsolt festőművészek képeit. A bevétellel az „Együtt az ép gyermekekkel” alapítványt támogatják a szervezők. H. B. Salgótarján. Ismét új műszerrel gazdagodott a Szent Lázár Megyei Kórház szemészeti osztálya - tudtuk meg dr. Tóth Károly osztályvezető főorvostól, aki pár évvel ezelőtt, az egészség- ügyi intézetbe érkezésekor meghonosította a nógrádi megyeszékhelyen az úgynevezett „kicsi sebes” eljárást. Az ősz folyamán a kórháznak sikerült egy olyan gépet beszereznie, amely körülbelül két éve jelent meg Amerikában. Mint megtudtuk, Magyarországon • csak megyénk kórházában áll rendelkezésre állandóan ez a modern műszer, más egészségügyi intézetekben csak átmenetileg műtenek ezzel az orvosok.- A műszer segítségével 1,8 milliméteres seben tudunk operálni, amelynek köszönhetően jelentősen csökken a fertőzésveszély, rövi- debb a gyógyulási idő, kisebb a műtéti stressz - hangsúlyozta a főorvos. Mint kiderült, az osztályon található műszer és a mostani segítségével gyakorlatilag minden olyan hályogsebészeti technika rendelkezésre áll a Szent Lázár Megyei Kórházban, amely csak az igazán fejlett országokban érhető el.- A műtét biztonsága is növekszik a műszer segítségével, sőt az operáció közben is az adott szemnek megfelelő lehetőségek közül lehet választani - fogalmazott dr. Tóth Károly, majd hozzátette: természetesen a műszer alkalmazása mindig az adott pácienstől függ. Régiségek cseréje Pásztó. A Magyar Éremgyűjtők Nógrád Megyei Szervezete „Te- refere-csere hobbibörze” nevet viselő programot rendez november 9- én, vasárnap 9 és 12 óra között a helyi Tittel Pál Középiskolai Kollégiumban. A látogatók numizmatikai anyagát kérésre a helyszínen ingyenesen beazonosítják, felértékelik. A rendezvényre való belépés díjtalan. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Negyedszer is borkurzus T. N. L. Salgótarján. Negyedik alkalommal indult borkurzus a megye- székhelyen, ezúttal a Tarján Borház Kft. idén átadott borházában. A korábbi évek sikere idén is folytatódott, ezért a nagy érdeklődés miatt két csoport is indult, az egyik keddenként, a másik csütörtökönként tartja összejövetelét. Emellett Szécsényben kihelyezett borkurzust hívtak életre, a helyi borlovagrend közreműködésével - mondta el érdeklődésünkre Telek András főszervező. Telek János A salgótarjáni nyitó rendezvény előadója - mint már annyiszor - Telek János, a szegedi borbarát társaság alapítója volt. Beszélt a borkultúra alapjairól, az „istenek italának ” hazánkban örvendetesen emelkedő népszerűségéről, s persze sor került nyolc különleges tétel kóstolására is. A harmincfős csoport tetszését leginkább Kató Imre szomolyai borász 2002-es fehér cuveé bora aratta, amely olasz- rizling és zöld veltelíni házasítá- sával született. E héten csütörtökön a Mátra ifjú borászai kopogtatnak be a kurzus látogatóihoz: Karner Gábor, Losonczi Bálint, Szecskő Tamás, Ludányi Balázs hozzák el pinceremekeiket. Gátat vetnek az éjszakai „szívásnak"? H. B. Salgótarján. A legutóbbi városi közgy űlésen nagyobb vita kerekedett az egyes, szeszes italt árusító üzletek éjszakai nyitva tartásának szabályozásáról. A 2009. január 1-jén hatályba lépő rendelet célja, hogy a szeszes italt is árusító, éjjel-nappal nyitva tartó üzletek 22 és 6 óra között zárjanak be, kivéve, ha vállalják, hogy az említett időszakban szüneteltetik az alkohol árusítását. A rendelet tiltja továbbá a szeszesital-fogyasztást az egységben, vagy közvetlen környezetében. A január 1-jén életbe lépő rendelettel kapcsolatban Dóra Ottó szocialista frakció- vezető megjegyezte, hogy az igen kreatív fiatalokat, akik pénteken és szombaton rongálnak a városban nem rendelettel, hanem az ÁNTSZ, a fogyasztóvédelem, a rendőrség, a kereskedelmi egységek, a közterület-felügyelők, valamint a gyermekvédelmi szolgálat együttes munkájával kell jobb belátásra bírni. A képviselő úgy fogalmazott: személyes jelenléttel kell visszaszorítani a jelenséget, amely egyre inkább a kiskamaszokat érinti. Ercsényi Ferenc szabad demokrata frakcióvezető szerint sem lehet rendelettel megoldani a többéves közismert problémát. A képviselő egyetértett Dóra Ottóval abban is, hogy a felsorolt illetékesekkel együtt kell megoldani a helyzetet, emellett úgy véli, a már meglévő rendeleteknek kellene érvényt szerezni. A frakcióvezető több hibára is felhívta dr Kádár Zsombor városi jegyző figyelmét. Mint kiderült, a szeszes ital és az alkoholtartalmú ital egyáltalán nem ugyanaz. Előbbi olyan élelmiszer-ipari termék, amelynek alkoholtartalma 15 százalék. A képviselőtől megtudtuk: a belga sör és a magyar vörösbor alkoholtartalma is ez alatt van, így ha a rendeletben a szeszes ital árusítását tiltják meg, akkor sört és bort is nyugodtan vásárolhatnak az érintettek. Dr Bercsényi Lajos önkormányzati képviselő a vitához kapcsolódóan elmondta: nincs olyan hét, hogy a megyei kórházba ne szállítanának be alkoholmérgezéses esetet, sőt az utóbbi időben egyre több az alkohol-, illetve nikotinfüggőségben szenvedő fiatal. így a megyei kórház igazgatója szerint igenis tenni kell az ügy érdekében. Fenyvesi Gábor alpolgármester elmondta: a városvezetés és a közgyűlés igenis cselekszik a probléma megoldása érdekében. A közeljövőben több átfogó akciót is szerveznek, sőt az alpolgármester akcióprogramot készít, amelynek szerves része a pénteki és szombati személyes jelenlét. Fenyvesi Gábor hozzátette: le kell porolni a köz- tisztasági rendeletet is, hiszen a lakó- és működési környezet tisztán tartása mindenki kötelessége. A köztéri italozás és rongálás komoly probléma a megyeszékhelyen