Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-28 / 200. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2008. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK Évadra kész a Váczi iskola Telt ház a csonka családokat segítő otthonokban A legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is van segítség Megyénkben egyre jellemzőbb a családon belüli agresszió, egymás bántalmazása és a válás. A otthonról elkényszerülő kisgyermekes szülőnek segítséget nyújtanak a befogadó otthonok. Hordalék, hulladék és „vizes" feladatsor Csuka Enikő. Salgótarján. A rászoruló családok számára létrehozott „Menedék Családok Átmeneti Otthona” nevet viselő intézmény 1999 óta működik a városban, a Nóg- rád Megyei Vöröskeresztnek köszönhetően. Az átmeneti lakhelyet biztosító épület 12 szobában 40 fő befogadására képes. A tapasztalatok azt mutatják, hogy itt szinte állandóan telt ház van. Az intézmény életét, a legfőbb jellemzőket RáczÁkosáé, a vezetőnő mutatta be lapunknak.- A segítségre szoruló csonka családok száma, sajnos, egyre több, intézményünk várólistával is rendelkezik, többletigényeket nehezen tudunk teljesíteni. A gyermekvédelmi törvények alapján a rászoruló gyermekek és szüleik egy évet tölthetnek nálunk, ez esetenként akár hat hónappal is meghosszabbítható - közölte. - Ha iskoláskorú gyermek van a családban, akkor két tanévvel is „megnyújthatjuk” ezt az időtartamot. Mint megtudtuk, az átmeneti otthonban főleg Nógrád megyei családok laknak, de mivel az intézmény országos befogadó, így szinte bármely megyéből jöhetnek ide, amennyiben azt a férőhely is lehetővé teszi. A bántalmazott anyák számára nagyon fontos, hogy minél messzebbre kerüljenek a bántalmazótól. Az átmeneti otthon ebben próbál nekik segítséget nyújtani.- Mivel gyermekvédelmi intézmény vagyunk, ezért a fiatalok teljes körű ellátásáról is mi gondoskodunk - hangsúlyozta a vezető. - Az itt élő kiskorúak kortársaikhoz hasonlóan délelőtt óvodába és iskolába járnak, a szabadidejükben pedig itthon tartózkodnak. Délutánonként óvónő és szociálpedagógus fejleszti a gyermekeket, hiszen nehéz sorsukból fakadóan hátrányosabb helyzetűek kortársaikhoz képest. Nem tudnak otthon tanulni, nincsenek meg a felszereléseik. Ezeket mi pótoljuk, amiben csak tudunk, segítségükre sietünk - mondta Rácz Ákosné. Az étkeztetés mellett minden mást igyekszik pótolni az intézet Ruhát, cipőt, tanszereket vásárolnak, beszerezik az iratokat, de az sem ritka, hogy lakásvásárlásban és albérletkeresésben is segítséget nyújtanak.- Igyekszünk könnyebbé tenni a lakóink életét - közölte az intézményvezető. - A lelki problémák leküzdésében pszichológus segít felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A családi problémák, a szülők közötti viszály nagyon megviseli a kicsiket, nagyon sokan szoronganak. Legtöbben pszichológiai kezelésekre szorulnak. Sok esetben nem is kell fizikai bántalmazás ahhoz, hogy ez a fajta probléma kialakuljon, a lelki terror is képes tönkre tenni a gyerekeket - vélelmezte. - Ezt a „szakadékot” nagyon sokszor csak gyógyszeres kezeléssel, rendszeres orvosi ellátással tudják áthidalni a fiatalok. Jelenleg tizenkét család él az otthonban, vagyis teljes a létszám. A Vöröskereszt rendszeresen támogatja a Menedékben élőket, egész nyáron programokat szerveztek a gyermekeknek és szüleiknek. A nyári szünet folyamán ellátogattak Ipoly- tarnócra és az állatkertbe, valamint pályázati pénzből egy hétig táboroztak a Mátranovák melletti Nyírmedpusztán.- Minden itt élő szülő rendszeres gyed-, vagy gyes-támogatásban részesül - közölte a vezető. Amennyiben a kisgyermek betöltötte a harmadik életévét, úgy a szülő már munkát is tud vállalni. A munkaügyi központ és a Magyar Vöröskereszt közösen segítenek az első szakma megszerzésében is. Rácz Ákosné elmondta: a vöröskeresztes egyszázalékos pénzösszegre minden évben pályáznak, de a szponzorok, a jólelkű magánemberek és jótékonykodó vállalatok nélkül bizony nehéz lenne a helyzet.- A fennálló állapotok ellenére szerencsére nem panaszkodhatunk - jelentette ki az intézményvezető. - A Magyar Vörös- kereszt központi adományaiból nagyon sokat kapunk, de a magánszemélyek és egyes cégek felajánlásai is rengeteget segítenek. Megragadva az alkalmat, itt szeretném megköszönni minden kedves adományozó lelkes segítségnyújtását. Szükség van és lesz is a jólelkű emberek felajánlására, hiszen egyetlen kisgyermek sem tehet arról, hogy csonka családban és átmeneti otthonokban kell élnie. A kiskorúak igazán nem hibáztathatok a szüleik között fennálló viszályokért és nem tehetnek jelenlegi életkörülményeikről sem - vélelmezte Rácz Ákosné. M. J. Salgótarján. Három fő művészeti szakon (zene, képzőművészet és tánc) tanulhatnak a most kezdődő évad során is a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei. Negyven pedagógus szeptembertől remélhetően ezúttal is több száz fiatalt oktathat. (Tavaly nyolcszázan jártak ide.) Azért remélhetően, mert - mint szombati sajtótájékoztatóján Tóth Tibor, az intézmény új igazgatója elmondta - a finanszírozás megváltozik. Az állam ugyanis mostantól csak ahhoz nyújt támogatást, hogy egy diák egy bizonyos szakon szerezze meg, illetve gyarapítsa művészeti ismereteit. Ezzel szemben az előzőek során egyszerre kétvagy többféle képzésen is részt tudott venni. Az igazgató szavai szerint a változás valószínűleg nagy érvágás lesz számukra, hiszen az óraszámokat is érinteni fogja. Mihalik J. Salgótarján. Hordalékkal, még inkább szeméttel feltelődött patakmeder, eltömődött vízelvezető árkok: ezek szinte örökös feladatot adnak egy-egy településen A megyeszékhelyen a medrek takarításán, illetve az utak mentén kora tavasztól nyár elejéig dogoz- tak idén a közcélú munkások. Élővizek. Már a természeti értéket kifejező név is arra mutat, hogy mindegyik védelemre, gondoskodásra szorul, Ez utóbbit a közelebbi és távolabbi vízpartiak, azaz a lakosok, csaknem mindnyájan rajtuk kívül álló elvégzendőnek tartják. Pedig - ami az elszemetesedését illeti - megelőzése érdekében sokan sokat tehetnének. S mert ezáltal kevesebb lenne a tennivaló, hosz- szabb szakaszokat célozhatnának meg a pataktisztítók. Mivel patakpartinak lenni itt sem jelent patakpártiságot (tisztelet a kisebbségben lévő kivételeknek), egyelőre elérhetetlennek tűnő álom, hogy csupán az esőzések következtében felgyűlt hordalékot kell időnként eltávolítani. S ehhez megszervezni a közcélú munkát végzők brigádjait. A feladat milyenségéHangsúlyozta ugyanakkor, a városban és környékén is óriási értéket képvisel a Váczi iskola, hiszen minden gyerekben van valamilyen tehetség, s hogy ez milyen területen tud leginkább megnyilvánulni, a szülő és a pedagógus felelőssége. S főleg ilyenkor, évkezdés kapcsán nagyon fontos arról tudni, hogy létezik mindaz a lehetőség, amit ez a művészeti oktató intézmény nyújt A gyerekek fejlődése, előmenetele, felkészültsége érdekében érdemes ezzel élni azért is, mert maga a képzés, egy családnak havi ezer forint kiadást jelent. Hátrányos helyzetű családok pedig kedvezményben részesülhetnek. Tóth Tibor jelezte, hogy pótfelvételire még van mód: szeptember 3-4-én, szerdán és csütörtökön 14-től 18 óráig fogadják a jelentkezőket. Az iskolával kapcsolatos legfőbb információkat pedig már a www.vaczigyula.hu internetes oldalon is megtalálják a képzések vagy egyéb tudnivalók iránt érdeklődők. ről pedig sokat elárul, hogy aki mederbe „száll alá,” annak nemcsak a védőruha, hanem a védőoltás is kötelező... Mint Podos Gyula, a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. igazgatója megkeresésünkre elmondta, Salgótarjánban februárban kezdődött és június közepén fejeződött be a „vizes” feladatsor, mely árkok, iszapfogók kitisztítását is jelentette. Ami a Tarján- és az acélgyári patakot illeti, az utóbbinak a Petőfi iskola és a közeli körforgalom közötti szakaszát takarították, erre kerítettek sort a Besz- terce-lakótelep, illetve a vásár- csarnok melletti részen is. Zagyvapálfalván bozótirtással kellett összekötni a munkálatokat, Zagyvarónán a patakokon kívül vízelvezető árkokból is kiszedték a hulladékot és hordalékot, ez utóbbi történt Idegérben, a Dolinkában és a városközponti Pécskő út mellett is. Sajnos, már a takarító brigádok is tapasztalták, hogy a medertisztaság gyorsan múló állapot: azokon a métereken, melyeken egyik nap rendet tettek, másnap már bedobált műanyag palackok éktelenkedtek. így volt például a Beszterce-lakóte- lepen. Megrontotta nevelt lányát S. K. Balassagyarmat. Egy ötvenéves férfi több alkalommal is közösült és fajtalankodott tizenhárom esztendős nevelt lányával. Az elkövető a nemi érintkezésekről videofelvételeket és fényképeket készített a telefonjával. A rendőrség - a gyermek érdekeire hivatkozva - nem kívánta elárulni, pontosan hol történt az eset, csupán annyit közöltek: egy községben, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság illetékességi területén.- A történtek állampolgári bejelentés alapján jutottak a tudomásunkra, többet azonban erről sem mondhatok - közölte Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kihallgatása alkalmával a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, s megbánó magatartást tanúsított. A rendőrség megrontás, illetve tiltott pornográf felvétellel történő visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, s elrendelte az elkövető őrizetbe vételét - tudtuk meg a rendőrség szóvivőjétől. Szabó Andrea Balassagyarmat A balassagyarmati nagytemplom pontosan száz éve felszentelt orgonáján Solymosi Ferenc budapesti orgonaművész adott hangversenyt augusztus 23-án . Az előadóművész és orgonakutató, aki első tanári éveit a város zeneiskolájában töltötte, műsorában nagy hangsúlyt fektetett a magyar orgonazene bemutatására. Az egyórás hangverseny után hálaadó szentmisén emlékeztek meg a jeles évfordulóról. A hangversenyen és a szentmisén közreműködött a templom Szent Felicián Kórusa Unterwéger József Zsolt vezényletével. Százéves az orgona