Nógrád Megyei Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-28 / 200. szám

2008. AUGUSZTUS 28., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Fotográfusoknak Cs.E. Rétság. A „Rétsági Fotó Kör” ki­állítást nyit augusztus 29-én 17 órától a fotográfia napja alkal­mából. A rendezvénynek a helyi Városi Művelődési Központ és Könyvtár galériája ad otthont. A tárlatot Kovács Ferenc, a balassa­gyarmati Balassi Bálint Gimná­zium tanára nyitja meg, vala­mint közreműködik Dobai Sza­bolcs, a Rózsavölgyi Márk Művé­szeti Iskola tanára is, aki hege­dűszóval kedveskedik a megjelent vendégeknek. A kiál­lítás augusztus 29. és szeptem­ber 20. között tekinthető meg. Játék és valami más... Kutasó. A község képviselő-tes- tülete úgy döntött, hogy a né­hány napja Budapestről aján­dékba kapott három új rúgós já­ték egyikét felajánlja egy másik - Ivád környéki - település ön- kormányzatának, hogy segítse egy ottani játszótér kialakítását. A Heves megyei falu és Kutasó hasonló megkeresés, illetve fel­ajánlás során létesített baráti, partneri kapcsolatot az elmúlt években egymással. így lett új, a szabványoknak megfelelő ját­szóhelye a Nógrád megyei kisfa­lu apróságainak. Új néven működik Salgótarján. A városi Bányász Hagyományőrző Klub a további­akban Salgótarjáni Nyugdíjas Bányászklub néven működik to­vább. Az egyesület célja a bá­nyász hagyományok ápolása, az emlékhelyek őrzése és gondozá­sa. A tagok emellett unokáikra élhető, emberarcú várost szeret­nének hagyni, ezért a megye- székhely múltján kívül annak jövője után is érdeklődnek. Fotókiállítások Salgótarján-Salgóbánya. a ma­gyar fotográfia napja alkalmából kiállítás nyílik augusztus 28-án, ma 11.00 órakor a salgó- bányai Erdészházban Czenthe Huba természetfotóiból. Az in­tézmény hétfő kivételével 9.00- től 15.00 óráig látogatható. Pásztó. Augusztus 29-én, pénte­ken 16.15 órától a Mikuska Ga­lériában Palaticzkyné Gócs Éva fotóriporter kolléganőnk képei­ből nyílik tárlat. Az átvizsgálás során vadászfegyverek és trófeák „előbukkantak” Schveiczer Krisztián Salgótarjáú/Rimóc. A rendőrök egy „nyomozói portyán”, még augusztus 25-én, Szécsény környékén vontak ellenőrzés alá egy személygépkocsit. Az autóból, amelyben két - 48, il­letve 56 éves - rimóci férfi ült, az átvizsgálás során kettő da­rab éles vadászfegyver került elő. A kocsi utasai azt állítot­ták, hogy a puskákat néhány perccel korábban találták, s épp a rendőrségre indultak, így a rendőri akció akadályoz­ta meg őket abban, hogy lead­ják azokat - fejtette ki Némedi Gábor alezredes. A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság bűnügyi igazgató­ja elmondta, hogy a rendőrök nem sokkal később mindkettő­jüknél házkutatást tartottak. Ennek eredményeként - trófe­ák és nagy mennyiségű fa­gyasztott vadhús mellett - újabb fegyverek kerültek elő: három éles vadászpuska, két pisztoly, valamint több mint ezer darab lőszer. Mindegyiket engedély nélkül, illegálisan tar­tották, annál is inkább, mert egyebek mellett hangtompító­kat, s más fegyverekhez tarto­zó tárakat is rejtett a „raktár”.- A fellelt fegyver, lőszer és trófea mennyisége arra utal, hogy a két rimóci férfi már hu­zamosabb ideje űzött orvvadá­szati tevékenységet - közölte Némedi Gábor, hozzátéve: az el­járást a továbbiakban a Szécsényi Rendőrkapitányság folytatja le, vadászati és fegyver­szakértő bevonásával. A későb­biek során derülhet fény arra is, hogy a gyanúsítottak értékesí­tették-« az elejtett vad húsát. Alefüleltvadorzók jelenleg sza­badlábon védekeznek, az általuk okozott kár pontos értékét a rend­őrség egyelőre nem tudja megbe­csülni, de mértékét talán jól érzé­kelteti az alábbi példa: az össze­gyűjtögetett „vadászemlékek” kö­zött egy olyan mufloncsigát is ta­láltak a rendőrök, amelynek csak a kilövéséért 600 000 forintot fi­zetett volna a vadászvendég. Két pisztolyt és több mint ezer darab lőszert tartottak illegálisan a gya­núsítottak Fegyverraktár a lefülelt vadorzóknál Már évek óta űzhetett orwadászati tevékenységet az a két rimóci férfi, akik pár napja kerültek rendőr­kézre - legalábbis erre utal a lefoglalt, illegálisan tartott fegyver, lőszer és trófea mennyisége. Az ügy részleteiről tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Rajthelyzetben a pedagógusok (Folytatás az 1. oldalról) részletesen bemutatott, elemzett. Elmondta, hogy 2013- ig az intézmények mindegyike érzékelni fogja annak a 180 milliárd forintnak a jótékony hatását, amelyik az ok­tatás tartalmi fejlesztését hivatott szolgálni. A 2008/2009- es tanév fő feladatairól Ragályiné Hajdú Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal észak-magyarországi regionális igazga­tója a hatósági ellenőrzések tapasztalatainak és idősze­rű teendőinek tükrében szólt. Dienes Renáta az Oktatási és Kulturális Minisztérium közoktatás-fejlesztési főosz­tályának vezető tanácsosa az intézményfenntartói társu­lásokról és a többcélú intézményi társulások működésé­ről, finanszírozásáról tartott előadást. A tanév eleji pedagógiai napok gazdag programja au­gusztus 28-án, csütörtökön Szécsényben folytatódik, ahol jórészt az esélyegyenlőségi tervek, integrációs lehetősé­gek kerülnek terítékre. Szeptember 2-én középiskolai szakmai nap lesz Salgótarjánban, 3-án ugyancsak a me­gyeszékhelyen, 8-án pedig Balassagyarmaton az általá­nos iskolák vezetői számára rendeznek fórumot. Az óvo­dapedagógusok számára 4-én Salgótarjánban, 5-én Bátonyterenyén, 9-én pedig Rétságon lesznek előadások, bemutató foglalkozások. „A 8-12 éves korosztály egyívű fejlesztése” témakörben 10-én Salgótarjánban, 11-én pe­dig Rétságon tanácskoznak a pedagógusok. Szintén 11- én Salgótarjánban az általános iskolai kompetenciafej­lesztés, Balassagyarmaton pedig a sajátos nevelési igépyű tanulók ellátása lesz a téma. Cs. B. ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG HÁROM ÉLETET! Salgótarján. Jól sikerült a szerkesztőségünkben rendezett tegnap délutá­ni véradás. Jó pár segítőkész ember - közöttük a Nógrád Megyei Hírlap munkatársai - adta vérét azért, hogy életeket mentsen. A résztvevők kö­zös összefogással próbálták orvosolni a fennálló vérhiányt. RÓLUNK SZOL JUHÁSZ ANITA Hogy is van ez...? Bárhol ránk tud tömi a fejfájás. Én tűröm egy darabig, aztán ha már vagy fél napja nem múlik, akkor veszek be valamilyen gyógyszert Általában csak elképzelem, hogy kimegyek a konyhá­ba, kinyitom a szekrényt, előveszem a gyógyszert, előkészítek egy fél pohár vi­zet és beveszem. Minél lassabban, hihe­tőbben képzeljük ezt el, annál hatáso­sabb. Maximum két óra múlva ki is áll magától a fejfájásom. De néhány ma­kacs, migrénes nem tud szűnni Persze biztosan akkor tör ránk, amikor éppen nincs nálunk gyógyszer. így jártam én is a minap. Kassán kirándulgattunk a családom­mal, amikor rám torta migrén. Tűrtem egy óráig, majd még egyig és a végén márajobb szememre sem láttam, annyi­ra fájt a fejem. Sajnos, gyakran előfor­dul velem, de most elfelejtettem gyógy­szert betenni Mondta a férjem, hogy menjünk be egy gyógyszertárba és ve­gyünk valami fájdalomcsillapítói Nem szeretekgyógyszertszedni, de most nem tiltakoztam. Beléptem és fogalmam sem voll hogy mit mondjak a gyógyszerész­nek Aztán eszembe jutott egy angol mondat Gondolkodott rajta picii aztán látta rajtam, hogy cudarul vagyok, így a vényköteles gyógyszerek közül is hozott egy levéllel Összesen két doboz nálunk is forgalmazott gyógyszert vettünk Az egyik Magyarországon is vényköteles, a másik nem. Ha bármelyik hazai patiká­ba mentem volna be, akkor 1600-1700 forintot kértek volna ezért a két gyógy­szerért És most kapaszkodjanak meg! Vajon mennyibe került mindez Szlováké ában? Elárulom. Nem volt összesen 30 korona, mertmégabbólisadtakvissza. Vagyis körülbelül230forintot fizettünk a határ túloldalán azért a gyógyszerért, amit itthon minimum 1600 forintért kaptunk volna meg. Nem tudom, hogy önök hogy vannak vele, de számomra ez már felfoghatat­lan Mindehhez még annyit tennék hoz­zá, hogy Szlovákiában az a gépjármű négymillió, ami nálunk hétmillió. Füle­ken már négymillió forintnak megfele lő koronáért meg lehet vásárolni azt az ingatlant, amit Salgótarjánban a dup­lájáért sem akarnak eladni És példá­ul a magyar étolaj is körülbelül száz fo­rinttal olcsóbb a határ túloldalán. Ak­kor miért is éri meg hazafinak lenni..? Elmagyarázhamá nekem végre valaki! Anyatejjel az egészségért Karon ülők, totyogók, kúszó-mászó kisdedek zsivajá­tól volt hangos augösztus 25-én, hétfőn a salgótarjáni SITI, ahol a területi védőnők szervezésében szoptatás világnapi rendezvényt tartottak. Augusztusban szerte a világon megemlékeznek az anyatejes táplálás fon­tosságáról, s ilyen módon próbálják ösztönözni a kis­mamákat születendő gyermekük legtermészetesebb táplálására, illetve ez alkalommal gratulálnak a sike­resen szoptató anyukáknak. Szeles Enikő Salgótarján. A megyeszékhe­lyen harmadik alkalommal kö­szöntötték az édesanyákat, a kismamákat és gyermekeiket a világnap alkalmából, ahol idén több mint félszázan vettek részt. A területi védőnők aján­dékokkal, virággal, egy kis ha- rapnivalóval, valamint zenés műsorral kedveskedtek a gyer­mekeknek és édesanyáiknak egyaránt. A csöppségek szájtát- va hallgatták Erdődi Anna és Győri Odett macskaduettjét, amelyet Kovács Nóra kísért zon­gorán, illetve a többi előadót- Langer Józsefnét és családját, Grajzel Adriennt, Viszkok Kirát, valamint a tubán játszó Knapíczius Attilát Torják Vilmosné kíséretében. A védő­nők hangsúlyozták: az élet első hat hónapjában a csecsemők számára a legjobb táplálási mód a kizárólagos szoptatás, amely egyben a csecsemő alap­vető lélektani szükséglete is. Az anyatej az egyetlen tökéletes táplálék, amelyet csak részben és hiányosan lehet pótolni. A védőnői szolgálat adatai szerint az utóbbi években ugyan növekedett a szoptatott csecsemők aránya, ám sajnos, még mindig ott tartunk, hogy hat hónapos korukban a cse­csemők 50 százaléka már nem kap anyatejet, egyéves korban pedig csak 15-20 százalékuk nevelkedik ezen. Az anyatej vi­lágnapja tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy a szoptatás az egészség védelmében a legjobb befektetés. A gyermekét másfél- kétéves koráig szoptató anyukák állítják: nincsenek aranyszabályok, egy­szerűen csak szoptatni kell, ami­kor és ahányszor a gyermek napi rendezvényt?-Kedvesgesz- igényli, éjjel és nappal is, mint tus egy szál rózsa és egy jó szó mondták, erre biztatták őket a azért, hogy helyesen cselek- védőnők is. S hogyan értékelték szünk - mondta az egyik részt- az édesanyák a szoptatás világ- vevő édesanya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom