Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-14 / 162. szám
2008. JÚLIUS 14.. HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Éjszakai műszak a könyvtárban Gulyás E. Salgótarján. A TEMI-könyvtár dolgozói nem kisebb dologra vállalkoztak július 11-én, mint hogy egész éjszakán át izgalmas, szórakoztató, érdekes programokkal töltsék meg a könyvtár éjjelente üresen kongó termeit. A nonprofit szervezetek a médiában című egyeztető fórummal indult a tartalmas rendezvény, amelyen 17 civil szervezet, a média részéről pedig a Nógrád Megyei Hírlap és a Rádió Focus képviselői vettek részt. . Az eszmecserén minden civil szervezet képviselője elmondta véleményét a sajtó és a civilek kapcsolatáról, és ez irányú tapasztalatairól. Erre reagáltak a média képviselői. Sok hasznos tanácsot adtak, elmondták, ők hogyan látják a civilek tevékenységét. Biztatták a szervezeteket, hogy keressék őket, bátran adjanak hírt magukról, lépjenek ki a közéletbe. A beszélgetés alatt sok hasznos ötlet, javaslat hangzott el a jövőre nézve, melyeket összefogással, szoros együttműködéssel tudnak megvalósítani. A tanácskozás résztvevői a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének felhívására csatlakoztak az ipolytarnóci jég- károsultak javára meghirdetett pénzgyűjtési akcióhoz. Az igazi éjszakai műszak 19 órakor kezdődött. Népes vendégsereg várta, hogy birtokba vehesse a könyvtárat, és felfedezőútra indulhasson az érdekesebbnél érdekesebb rejtvények és feladványok útvesztőjében. Az érkezők először nyomot hagyhattak az intézmény előterében felállított óriás vendégfalon, mely a rendezvény memen- tójául szolgál még heteken át. Ezután könyvtári totót, mozi-kvízt, puzzle-t, kincskeresést és rímfaragást játszhattak a látogatók egészen hajnali két óráig. Az activity-bajnokság 23 órakor kezdődött, amelyen jól felkészült csapatok három győzelemig tartó csatában mérték össze erejüket. Az este folyamán 120-130 érdeklődő látogatta meg könyvtárat, vett részt a játékokban, kölcsönzött, internetezett A rendezvény egész ideje alatt ingyenes beiratkozás és „kegyelem órái” (késedelmi díjak elengedése) tették még vonzóbbá az amúgy is színes és mozgalmas programot. Másnap délelőtt hirdették ki a vetélkedők eredményeit. A fődíjat, az örökös könyvtári tagságot, az összes feladatban jól teljesítő Furtner Nikolett és Tóth Ernőné vehették át. Emellett az egyes feladatokat külön is értékelték, amely során értékes nyeremények találtak gazdára. Falunap a hagyományokért Tóth János polgármester, mögötte Gottfried Richard református tiszteletes és Győry Csaba római katolikus plébános Hastáncos- Úgy gondolom, hogy egy falunapon a fellépő helyi és környékbeli szereplők zömében azokat a hagyományokat elevenítik fel számunkra, melyek még néhány évtizede a vidéki ember mindennapjait betöltötték, hozzásegítenek múltunk megismeréséhez - hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve: - Szükségesnek tartom, hogy őrizzük meg hagyományainkat, vigyázzunk természeti és egyéb értékeinkre, de a legfontosabb, hogy méltó módon ápoljuk emberi kapcsolatainkat. Gottfried Richard beszédében kifejtette: - Minden alkalom fontos, amely összehozza az embereket egy faluközösségen belül. Azt kívánom, hogy ezen a napon kerüljünk közelebb egymáshoz, mert erre szükségünk van a mai világban, amikor elfáradtunk, eltávolodtunk egymástól, felesleges falak épültek közöttünk. A mai napot használjuk arra, hogy közelebb és közelebb kerüljünk másokhoz, mert mindannyiunkban kincset helyezett el az Isten, amit meg kell keresnünk, elő kell ásnunk és meg kell ismernünk.- Ha ma körbenézünk, csak csüggedtséget, fásultságot, közönyt, unottságot és reménytelenséget tapasztalunk, akármerre megyünk az országban - mondta köszöntő beszédében Győry Csaba hozzátéve: - Ezt kellene megtörnünk, ha képesek vagyunk ezeket a dolgokat kiiktatni az életünkből, akkor megszülethet bennünk az Isten országa, a remény. Mint mondta,'a jövőnk tőlünk függ, attól, hogy a templom, a pap, a családunk, a barátaink ne csak eszközök legyen az életünkben, ne csak egy tárgy, egy tulajdon, hanem igazán az életünk részeit képezzék, ami a szívünkben van, amit a sajátunknak érzünk.- Felszabadultan ünnepelni csak úgy lehet, ha a hétköznapjaink rendezettek. Örüljünk, hogy együtt lehetünk és építsük magunkban az Isten országát, ezt a falut, saját életünket, hazánkat, nemzetünket - zárta gondolatait Győry Csaba. A változatos programok egészen éjszakáig folytatódtak, mindenki megtalálta a neki megfelelő elfoglaltságot. A színpadon egymást váltották a fellépők, kézműves kirakodóvásár, légvár, körhinta hívogatta a kicsiket. A nagyobbak pedig az A madarak házibulizenekar és Varga Gábor zenéjére rophatták hajnalig. Társastáncokból is ízelítőt kaphattak a nézők a diósjenői falunapon Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a településen a Jenő-napot július 12-én. A település önkormányzata egész nap érdekes, színes, tartalmas programokkal várta a község lakóit és a környező településekről érkező vendégeket egyaránt. népi kultúra színeinek elszür- külését hozta magával - mondta köszöntőjében Tóth lános hozzátéve: - A falunap ennek feloldására is hivatott, mely a rendszerváltás kezdeti éveiben jött létre, új keletű hagyományként. Mint mondta, a rendezvényt elsősorban a helyi polgármesterek kezdeményezték, mivel a faluhelyen szokásos felekezeti ünnepségek, búcsúk, s egyéb népi szokások 'elsorvadtak. Ezért hoztak létre egy új össznépi találkozást, ahol minden, a településen élő lakos családjával együtt tartalmas, szórakoztató ünnepségen vehet részt. Gulyás Edina DiÓsjenŐ. Reggel kilenc órakor térzenével vette kezdetét a hagyományos falunap, majd az általános iskola melletti hatalmas területen, a felállított sátrak alá várták az érdeklődőket 14 órától. A jelenlévőket Tóth János, a település polgármestere, Gottfried Richard református üszteletes és Győry Csaba római katolikus plébános köszöntötték.- Sajnos, az elmúlt néhány évtized a magyar nyelvterület egészén a faluközösségek felszámolását eredményezte, valamint a Trabantosok, wartburgosok randevúztak Vizslás. Első alkalommal szerveztek Trabant-Wartburg találkozót a településen az elmúlt hét végén. A rendezvényre közel 25 jármű érkezett a fenti márkákból, valamint a két autótípus szerelmesei is örömmel látogattak el a kétnapos programra.- A találkozó ötlete már közel fél éve megszületett a fejemben, de nem találtam olyan helyszínt, ahol táborozásra is lehetőség van - mesélt a rendezvény megszületéséről Faragó Csaba főszervező, hozzátéve: - Angyal Jenő, Vizslás polgármestere azonban örömmel biztosított helyet a találkozó számára és rengeteget segített a szervezésben. Köszönettel tartozom a település vezetőjének és a lakóknak egyaránt. Mint mondta: amennyiben mindenki elégedett az autós összejövetellel, a jövőben rendszeresen megrendezik majd. A Trabant és Wartburg tulajdonosok az ország minden pontjáról, s az országhatáron túlról, Losoncról is szép számban érkeztek az érdekes programokat tartogató találkozóra. A hétvége első napján a két autótípus szépségversenyét rendezték meg, majd hengerfejdobó-, pótkerékfelfújó-, fekve- szórakoztatta a vendégeket. A második nyomó- és kerékcserélő-versenyen mér- napon autós ügyességi versenyben, vala- hették össze erejüket az érdeklődők, ezen mint kvízjátékban és KRESZ-tesztben is kívül autós felvonulás, este pedig élőzene kipróbálhatták magukat a résztvevők. Utcai és versenyváltozat is érkezett Vizslásra az egykori NDK-s kétüteműekből FOTÓK: HÜVÖSI CSABA