Nógrád Megyei Hírlap, 2008. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
2008-07-14 / 162. szám
4 NÓGRÁD MEGYE 2008. JÚLIUS 14., HÉTFŐ Háborúba torkollott a melegfelvonulás Reakció a fotóra és a kép aláírására Lapunk július 7-ei, hétfői számának 4. oldalán megjelent, Fókusz című központi oldalunk egész oldalas összeállítást közölt Háborúba torkollott a melegfelvonulás címmel. A helyszíni tudósítás tartalmaz egy, szintén a helyszínen készült fotót is, amin feltartott kézzel a pásztói Kürti Zoltán látható. A fiatalember lapunkhoz eljuttatott levelében sérelmezi, hogy személye valótlan, hamis színben tűnt fel a fotó alapján, amiért olvasónktól elnézést kérünk. Kürti Zoltán ugyanis a levelében leírtak szerint nem dobált tojást, a képen a fotós csak igazoltatását örökítette meg, ami miatt panaszt is emelt. Veterán járművek nyolcadik találkozója Gulyás Edina Érsekvadkert. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a vete- ránjármű-találkozót a településen az elmúlt hét végén. Az autós összejövetelre az ország számos pontjáról, sőt Hollandiából és Szlovákiából is érkezett jármű. Összesen harminc matuzsálemi korban lévő, de még forgalomképes gépkocsi és motor gördült be a rendezvényre, büszke gazdájával a volán mögött.- A találkozó ötlete akkor merült fel bennem, amikor nyolc évvel ezelőtt megvásároltam a Hole Galériát, így párhuzamosan működik a kiállítóterem és a veterán járművek összejövetele - fejtette ki Holakovszki István, a rendezvény főszervezője, hozzátéve az autós programokat idén a mai magyar képzőművészek munkáiból összeállított kiállítás tette színesebbé. Mint mondta, a jelenlévők nem azért jönnek el a rendezvényre, mert lufieregetést és pezsgődurrogást várnak, sokkal fontosabb számukra, hogy együtt lehetnek és megbeszélhetik járművükkel kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat. A jó hangulatú programok járműbemutatóval kezdődtek, amelyen megcsodálhatták az érdeklődők többek között az 51 éves Olimpia Recordot, a 49 éves Mercedest és a 45 esztendős Morrist is. A járművek mindegyike „betöltötte” már a 35. életévét, a motorok közül az ezüsttankos Csepel vívta ki leg- < inkább a vendégek figyelmét. % Ezt követően túrára indultak a f járgányok, amelyen a balassa- f gyarmati Pannónia Múzeumot 2 látogatták meg a veterán autók és motorok szerelmesei, majd Réti Lajos fogadta a találkozó résztvevőit a helyi tájházban. Az érdekes, színes találkozón évről évre változik a résztvevők létszáma, amit az időjárás is befolyásol. Idén szerencséjük volt és verőfényes napsütésben autózhattak, motorozhattak a veteránjármű tulajdonosok. Egészségnap számos résztvevővel Minden véradó három betege ember életét mentette meg G. E. Salgótarján. Véradással és számos ingyenes szolgáltatással egészségnapot rendezett a vásárcsarnokban az elmúlt szombaton a csarnok- és piacigazgatóság. Az érdeklődők igénybe vehették a koleszterinszint-, a vérnyomás-, valamint a vércu- korszint-mérést, megtekinthették az elsősegély-nyújtási bemutatót és élhettek a táplálkozási tanácsadás adta lehetőséggel. Emellett egészségügyi állapotfelmérésre és egyéb, korszerű terápiás módszerek megismerésére is volt mód ezen a napon. A szervezők a rendezvény ideje alatt adományokat gyűjtöttek a Szent Lázár Megyei Kórház betegeinek javára. A délelőtt folyamán sokan igénybe vették a különböző méréseket és számos érdeklődő megfordult a rendezvényen. A segíteni akarás sem hiányzott a látogatókból, délelőtt tíz órára közel húszán adtak vért, megmentve így embertársaik életét. „A show folytatódik..." p.j. __________________ Sa lgótarján. A Fiatalok Együtt Salgótarjánért és a Fehérpont Egyesület által szervezett tehetségkutató rockfesztivál július 19-20-án ismét megnyitja kapuit. A rendezvénynek otthont ad a salgótarjáni kemping. A fesztivál július 19-én 13 órakor kezdődik. A szervezők az érdeklődőket és a feltörekvő zenekarokat egyaránt szeretettel várják. A programok és a verseny mellett a jó hangulatról az első napon a Watch My Dying, a Stereochrist, a Zord és a Iron Maidnem gondoskodik. A második napon az előző év tehetségkutatójának győztesei, a Holtidő, valamint a Rómeó Vérzik szórakoztatják a nagyérdeműt. w Újra dübörög a rock Salgóbányán Gyurián Tibor Salgótarján-Salgóbánya. Ma nyitotta meg kapuit Salgótarjánban a IV. Saigon nemzetközi rocktábor, amelyet második alkalommal rendeznek a sal- góbányai Medves Hotelben. Az egykori Hívők, Dexion és Front együttes örökifjú zenésze, Oláh Zoltán alias Szürke már akkor saját rocktáborról álmodott, amikor még maga is aktív résztvevője volt a régi sal- góbányai rocktáboroknak. A 2007-ben Salgótarján megyei jogú város Pro Arte-díját is kiérdemlő Saigon együttes és tagjai azon túl, hogy maguk is aktív zenészek, gondolnak a fiatalokra, s azok zenei képzését elősegítve elevenítették fel már korábban a rocktábor gondolatát. Tavaly hat zenekar tagjai vettek részt az egyhetes képzésen, ahol neves előadók vették szárnyuk ^lá a kibontakozó tehetségeket. A harmincöt fiatal a kurzus végén két fergeteges koncerten mutatta be, milyen a ma is élő hazai rockvirtus. Az idén közel hatvanan koptatják majd Saigon a húrokat, verik a dobokat és veszik kezükbe a mikrofont.- A rocktábor zárásaként idén is két nagy koncertet rendezünk - tudtuk meg a tábor vezetőjétől, Oláh Zoltántól, aki már hónapok óta készíti elő a rendezvényt, keresi a tehetséges zenekarokat-és fáradhatatlanul kutatja bizony a szponzorokat is. - Július 18-án, pénteken, délután öt órától Zagyvarónán, a művelődési házban lesz egy éjszakába nyúló buli, szombaton pedig ugyancsak öt órakor Salgóbányán, a parkban kezdődik a koncert. Az idén nyolc zenekarra lehet számítani, s mivel mindenki kap ötven percet a bemutatkozásra, lehet/ hogy csak hajnalban megyünk haza - mondta Szürke.- Azt a kételyt egyébként el kell oszlassam, hogy egy ilyen hét csupán nyári szórakozás. A fiatal zenészek itt növendékek, akik a hazai rockzenei élet nagyjait tanáraiknak tekintik. Megtiszteltetést jelenthet a hazai jazz egyik meghatározó alakjától, Szappanos György basszus- gitárostól tanulni. Alapi István gitáros, aki köztudottan minden nap igen sokat gyakorol, elmélyült és virtuóz játéka mellett is szakít időt a tehetségek gondozására. De Széli Tamástól, a Ghymes együttes dobosától is lesz mit hallgatni. S hogy mit is jelent fiatalon zenélni, azt ő igazán tudhatja, mivel hároméves korától dobol. Idén először lesz a táborban énekoktatás, ebben Simon Katalin lesz a fiatalok segítségére. Valami újra elkezdődött a zenében - mondta Szürke -, s ebben sikerült jó partnereket találnom. Ilyen Salgótarján város vezetése, több önkormányzati képviselő, s néhány támogató vállalkozó is. Egyre többen ismerik fel, hogy a ritmusosan moz-. gó, gépiesen tátogó trendi zenészek mellett igenis az élő, a szívből jövő tartalom az igazi. Ne■ künk ez a zene, ebben nőttünk ■ fel, ez adott erőt a mindennapokhoz. Arra a kérdésre, hogy a majd' ötvenéves, kétgyermekes apa hány évesnek is érzi magát, gondolkodás nélkül jön a válasz: vagy harmincnak, de most sokkal fiataTabbnak! Egy tavalyi somoskői koncert fotű: gyuriántibor