Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-23 / 144. szám
Horváth Boglárka Karancsberény. Kellemes idő, szebbnél szebb lovak, valamint csodálatos természeti környezet fogadta mindazokat, akik az elmúlt hétvégén ellátogattak az immár negyedik alkalommal megrendezett lovasünnepre. A jó hangulatú megmérettetést Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke is megtisztelte jelenlétével, aki szerint a karancs- berényi rendezvény is bizonyítja, hogy múltunk és építészeti remekeink mellett gyönyörű környezetünkre is büszkék lehetünk.- A karancsberényi mintalegelő kiválóan alkalmas arra, hogy a községben fogathajtó-versenyeket rendezzenek - mondta az elnök. Becsó Zsolt örül annak, hogy Nógrád megyében egyre több településen rendeznek díjugrató-, illetve fogathajtóversenyeket.- A teljesség igénye nélkül Szentétől Karancsberényen át, Szandaváralján keresztül Ceredig ismert a fogathajtás, díjugratás tekintetében pedig kiemelkedő jelentőséggel bír a Kakuk Lovasudvar, ahol országos versenyek megrendezése is adott - fogalmazott a közgyűlés elnöke. Majd hozzátette: a fogathajtóversenyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ide látogatók messzi elvigyék szűkebb hazánk jó hírnevét. A versenyzőknek egy 3,5 kilométer hosszú távon kellett bizonyítaniuk ügyességüket maraton, illetve akadályversenyen. A rendezvény ideje alatt lovaglási és sétakocsikázási lehetőséget is biztosítottak a szervezők, de volt itt állatsimogató és kirakodóvásár is. A versenyeredményeiről későbbi lapszámunkban beszámolunk. FOTÓK: HÜVÖSl CSABA Lovasünnep a mintalegelőn