Nógrád Megyei Hírlap, 2008. június (19. évfolyam, 126-150. szám)
2008-06-23 / 144. szám
2008. JÚNIUS 23., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE » ó Vetélkedő időseknek Csuka Enikő Eltdrefaiva. Második helyezéssel tért haza Győr városából'az a hét idős ember, aki országos Ki mit tud versenyen vett részt a közelmúltban. A rendezvényt kifejezetten idős emberek számára rendezték, ahol az endrefalvai versenyzők sikeresen vették az akadályokat. Prózában és színpadi játék kategóriában indultak. Színpadi szereplésükért a zsűri ezüst éremmel jutalmazta őket. Holecz Sándorné, az Alapszolgáltatási Központ vezetője készítette fel és kísérte el a versenyzőket. Vállalkozói akadémia H. B. Salgótarján. Európai Vállalkozói Akadémia 2008 - Szolgáltatási irányelv az Európai Unióban címmel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a megyei kamara szemináriumot szervezett június 19-én. Dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének köszöntője után Váradi Tibor, a Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztályának vezetője a szolgáltatási irányelv hazai végrehajtásának kérdéseiről beszélt. A magyar vállalkozók által Szlovákiában nyújtott szolgáltatások gyakorlati kérdéseiről Janók Júlia, párkányi mérlegképes könyvelő tájékoztatta a jelenlévőket. Új aszfalt Tar. Nemrégiben újították fel a település főútját. Az új aszfalt- burkolatot kapott útszakaszt Román István, a község polgármestere adta át, majd a helyi Konty- virág néptáncegyüttes műsorát élvezhették a jelenlévők. Jók a mutatók Nógrád biztonságos megye volt 2007-ben - jelentette ki Szabó Jenő dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a megyei közgyűlés előtt A 63,8 százalékos felderítési mutatóval a megye országosan a második helyen áll, 327 személyi sérüléses közlekedési baleset történt megyénkben, amelyből 13 volt halálos. „A zsidóság szellemét nem pusztíthatjátok el” Corina Berger, a Szochnut közép- és kelet-európai igazgatója ünnepi megemlékező beszédét mondja H. B. Salgótarján. A holokauszt 64. évfordulóján a mártírokra emlékeztek tegnap a zsidó temetőben, ahol Tóth Klára, a Salgótarjáni Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte az emlékünnepség és istentisztelet kül- és belföldi résztvevőit.- A mai napon valamennyiünk első gondolata dr. Gótai László, aki tavaly ilyenkor még köszöntötte a vendégeket, sürgött-for- gott, hogy minden rendben legyen - mondta Markovics Zsolt, Szeged város főrabbija. A közelmúltban elhunyt dr. Gótai Lászlónak a helyi zsidó temetőben sem sírhelye, sem emlékköve nincs, de a főrabbi szerint fontos, hogy az imaházban, a búcsúztatóban emléktábla örökítse meg nevét és munkásságát.- Ha a testet elpusztíthatjátok, a zsidóság szellemét, a tant és a tudást soha nem pusztíthatjátok el - hangsúlyozta a továbbiakban. - Immár 64 éve, hogy minden év júniusában eljövünk a temetőbe, a mártírok falához, hogy együtt emlékezzünk, együtt mondjunk imát.- Hol vannak ők, hol vannak a drága édesanyák, az egykori hitvestársak, gyermekeink, csecsemőink, hol vannak azok, akiknek e földi létben csak egyetlen bűnük volt, hogy zsidónak születtek - tette fel a kérdést a főrabbi. Majd hozzátette: elvitték, elhurcolták szeretteinket és a világ még mindig nem érti, miért emlékezünk, miért emlékeztetünk.- Mi maradt nekünk, talán nemcsak a gyász, az emlékezés könnyei, a szívszorító érzés, a rémálmok, amelyben éjszakánként felriadnak testvéreink, talán megmaradt az is, amelyet a pusztában vándorló nép elveszített - hangsúlyozta Markovics Zsolt, aki szerint Auschwitzban meg is lehetett találni a hitet, mert ez volt az a hit, amely a túlélőket visszahozta e földre.- A holokauszt során egy állam egy másik hatalom katonai nyomására maga járult hozzá állampolgárai egy csoportjának fizikai megsemmisítéséhez - mondta el ünnepi beszédében Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester. Salgótarján megyei jogú város vezetője szerint a magyar holokauszt hatszázezer áldozata nemcsak a hazai zsidóság örök gyásza, hanem nemzeti sorstragédia, mivel őrült, aljas, emberellenes eszmék következtében a magyar nemzet vesztette el polgárait, akik származásuk miatt váltak jogfosztottá, emberi méltóságukban megalázottá.- A holokauszt füstje hosszú, sötét árnyékot borított Európára, miközben lángjai eltakarha- tatlan jelet égettek az égboltra - idézte Kertész Imre szavait a polgármester. Majd hozzátette: a salgótarjáni zsidóság meghatározó szerepet játszott a várossá válás folyamatában, a megye- székhely története nem írható le a helyi zsidóság története nélkül, ezért emlékezzünk most azokra, akik nem térhettek visz- sza, s akik árván maradtak. Hazánkba érkezése előtt nagymamáival beszélgetett Corina Berger, a Szochnut közép- és kelet-európai igazgatója. Mint mondotta, egyik nagyszülője haragudott unokája döntése miatt, hiszen nem értette, mi keresnivalója van Európában.- Ne menj vissza - óvta unokáját a nagymama, akinek egész családja a holokauszt áldozata lett. A másik nagymama azonban úgy vélte, unokájának feladata visszatérni Európába, hogy bizonyítsa mennyire büszke zsidóságára és Izraelre.- Ma már úgy érzem, harmadik generációs túlélőként feladatom, hogy tovább hirdessem a zsidóságot, a büszkeséget, Izrael szeretetét. Emiatt büszke vagyok arra, amit képviselek - hangsúlyozta nagy hatású beszédében Corina Berger. A megemlékezésen a gyászimát az izraeli Rehovotból érkezett Chaim Weis recitálta. És most...? És most? - kérdezték a nejlonzacskókban hánykolódó halak a Nemo nyomában című rajzfilm végén, miután sikeresen végrehajtották ten'üket: hosszas tervezgetés és szerencsés kivitelezés végén megszöktek a fogászat díszhal-akváriumából, átkeltek (inkább átpattogtak) egy forgalmas úton, hogy végre újra eredeti közegükbe, a tengerbe vessék magukat. Hosszú és küzdelmes harc volt, nemes célért, de a végeredmény még nem az igazi... És most? - kérdezhetik a Vertich Színpadstúdió vezetői, színészei, stábtagjai, miután sikerrel vitték színre a Jaj, apu, szegény apu, a szekrénybe beakasztott tégedet az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú című abszurd darabot. Az alig négy éve alakult színjátszó stúdió ismét megtöltötte a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermét, elvarázsolta a közönséget Magasra tették a mércét, de rengeteg munka, széles körű ösz- szefogás, hit és kitartás révén átug- rották azt. Elismerő nyilatkozatok, vállveregetések, hosszas értékelések vezetőkkel, színészekkel, szakemberekkel és műkedvelőkkel.. És azután? Mert miként a magasugró is feljebb teteti a lécet egy sikeres kísérlet után, itt is új kihívásra lenne szükség. Hiszen erről beszéltek azok, akik az elismerés szavai mellett a folytatásra is bíztatták a társaságot: díszletest, jelmezest, zeneszerzői, hangszerelőt, rendezőt, színészeket. S áttételesen bíztatták azokat is, akik a darab mellé álltak pénzzel kapcsolatokkal egy-egy kellékkel kétkezi munkávala próbák alatti odaadó munkával. A folytatásra bíztattak azok is, akik megvásárolták a belépőjegyekéi hogy szem- ésßltanüi legyenek a helybéli fiatalok amatőr színésszé válásának (s az amatőr itt nem szakmai hanem financiális jelző...) - ők is újra tapsolni szeretnének. Lám: az összefogás megvan Salgótarjánban, már csak egyvalaki kell aki a jó ügy élére áll Négy esztendeje néhány eltökélt ember saját színházi társulatot álmodott a nógrádi megyeszékhelyre. Hosszasan tervezgettek, sikeresen megvívták hosszú és küzdelmes harcuk első csatáit Engedjük belépni őket eredeti közegükbe! Salgótarján. Jól sikerült június 20-án a Bányászati Kiállítóhelynél megszervezett bányászbuli, a- melynek keretében „A vidék legjobbjai” címmel baráti beszélgetést szerveztek az egykori SBTC labdarúgóival. A focisták felelevenítették pályafutásuk legjobb történeteit. A beszélgetést követően játékos verseny következett, a jelenlévők a kiállítóhely bejáratánál felállított kapuba céloztak „Lőjünk a (bánya)kapura” felkiáltással. A bányászbulin közreműködött azt Akkord kisegyüttes és a Bányász-Kohász Dalkör, valamint a kazári hagyományőrzők. Salgótarján. Nosztalgiagőzös pöfékelése idézte vissza a régi időket Salgótarján és Somoskőújfalu között vasárnap, amely mozgó múzeumként a vasút legendás időszakát elevenítette fel a múzeumi világnap alkalmából. EGY NAPRA SZOLGALATBA ÁLLT AZ ÖREG GŐZÖS A VIDÉK LEGJOBBJAI