Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)
2008-05-13 / 109. szám
2008. MÁJUS 13., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Nyolc gól esett Taron és Romhányban LABDARÚGÁS Megyei I. osztály, 18. forduló - Garai Csaba (SBTC) négy gólt szerzett Keleti csoport Nógrád Nissan-Karancsberény - Karancslapujtő 3-1 (0-1) Karancsberény, 300 néző, vezette: Osváth (Lendvai, Kovács). Nógrád Nissan-Karancsberény: Sztremi - Torják (Új), Klement, Freistag, Varga - Szőke L. (Kovács), Szőke Sz., Fodor Cs. P., Rács - Horváth, Szőrös (Simon). Edző: Földi Attila. Karancslapujtő: Szabó 0. - Kiss, Szabó K., Cseh, Tóth (Juhász) - Zsélyi D., Fodor M., Fodor Zs. (Ravasz), Oravecz (Zsélyi L.) - Bozsik (Nagy), Lavaj. Edző: Zsély László. GL: Horváth, Szőrös, Szőke Sz., ill. Bozsik. Sárga lap: Torják, Kovács, ill. Cseh, Bozsik. Jók: az egész csapat, Varga a mezőny legjobbja, ill. Szabó 0., Fodor M., Bozsik. Jó iramú, sportszerű mérkőzésen a sok gólhelyzetet kialakító hazaiak az első félidőben csak három kapufáig jutottak. Szünet után 20 perc alatt - pazar támadó játékuknak köszönhetően - eldöntötték a három pont sorsát. Az eredmény a mutatott játék és a gólhelyzetek alapján a vendégekre nézve hízelgő. Földi Attila: - A tavaszi szezon legjobb játékát nyújtva megérdemelten nyertünk a szomszédvár ellen. Minden pályára lépő játékosunknak gratulálok mai teljesítményéhez. Koszi, srácok! Zsély László: - Jól kezdtünk, majd a második félidőben két gyors gól megpecsételte sorsunkat Ifi: 1-2. ■ K.J. SBTC-SBFC E 6-1 (3-0) Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 100 néző, vezette: Baranyi G. ( Dobos A., Csikós J.). SBTC: Lőrincz - Jenei (Bársony), Blaskó, Kruppa, Bene - Chikán, Dániel - Bednár, Berki, Kornya (Heim, helyette Új) - Garai. Edző: Almási Dénes. Salgótaiján-Baglyasalja FC II: Fekete - Bóna (Török), Bállá, Pál (Szilvási), Rácz R. - Takács (Gál), Oláh Z., Szűcs, Kotroczó - Szigetvári, Kálmán (Rácz J.). Elnök: Ferenczi Béla. GL: Garai (4), Dániel, Bednár, ill. Bállá Jók: Garai, Berki, Bednár, Jenei, Chikán, ill. Bállá, Szűcs, Oláh Z. Az SBTC sportszerű mérkőzésen magabiztos győzelmet aratott a szimpatikus SBFC ellen. Almási Dénes: - A múlt heti vereség után mentálisan rendbejöttünk, sokat passzolva, játékosan, sok helyzetet kialakítva arattunk győzelmet. Amely lendületet adhat a további sikeres szerepléshez. Ferenczi Béla, az SBFC elnöke: - Sok sikert az SBTC-nek a továbbiakban. Reméljük, nem adják fel, hiszen a remény hal meg utoljára. Ifl: 0-1. ■ Iványi Gergely Andó Ákos Isztambul. Felipe Mássá, a Ferrari brazil pilótája sorozatban harmadszor nyert Isztambulban, mindhárom alkalommal az első rajtkockából indulva. A rajt után Mássá megőrizte vezető pozícióját, a finn Heikki Kovalainen és Kimi Räikkönen viszont elrontotta a startot. Az olasz Giancarlo Fisichella (Force India) még rosz- szabbul járt: összetörte a gépet és Kazuki Nakajima Williamsét is, emiatt azonnal beküldték a biztonsági autót, amíg eltakaríthatPásztó - Zagyvaróna 3-0 (3-0) Pásztó, 100 néző, vezette: Szigetvári Z. (Varga G., Mohácsi L). Pásztó: Prezenszki (Szeles) - Árminiczki, Fenyvesi R, Fenyvesi V, Kiss Cs. (Figura) - Kapás L, Kiss N. (Kanyó R.j, Maksó M. (Nagy L), Kapás T. - Foltényi, Kapás Gy. Edző: Tóth József. Zagyvaróna: Godó - Végi, Miskolczi (Gál R), Rafael, Bábel - Laczkó (Berzák), Oláh G., Botos, Földi - Mag M. (Elek, helyette Gál A.), Jávori Edző: Gregán Zoltán. GL: Kapás T. (2), Fenyvesi V. Sárga lap: Kapás L, Fenyvesi, ill. Földi. Jók: Kapás T., Foltényi, Kiss N., Kapás Gy., Fenyvesi R, ill. Oláh, Bábel, Miskolczi. Alacsony színvonalú mérkőzésen a jobb erőkből álló hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot Tóth József: - Helyenként jó játékkal hoztuk a kötelező győzelmet Mag Márton, a Zagyvaróna csapatkapitánya: - Akaratban nem tudtuk azt nyújtani az első félidőben, mint a múlt héten. Köszönöm a fiúk második félidei helytállását, sok sikert Pásztónak. Ifi 1-0. ml. E. Mátranovák - Cered 2-3 (1-2) Mátranovák, 100 néző, vezette: Szép J. (Gordos Á., Pusnik Z). Mátranovák: Rigó Cs. - Sándor N., Varga, Rigó Sz., Szoó (Fekete) - Liber Zs., Liber R, (Dancsok), Oszvald, Kakuk - Maticska, Bujtár. Edző: Lakatos Balázs. Cered: Kurucz - Kisbenedek, Szurok, Sándor A., Pál G. - Holló, Béres (Radios), Horváth, Kovács - Nagy A., Mihály (Pál L.). Edző: Bódi Zsolt. GL: Líber Zs., Maticska, ill. Holló, Szurok (11-esből), Nagy A. Sárga lap: Rigó Sz., Dancsok, ill. Béres .Jók: Líber Zs., ill. Holló (a mezőny legjobbja), Kisbenedek, Nagy A. A sok hibával és akaratgyengén játszó hazaiak a két gólon kívül három kapufát is lőttek, de ennek ellenére sem érdemeltek volna három pontot, mivel a vendégek jobban akarták a győzelmet. Lakatos Balázs: - Úgy érzem, hogy pár játékosunk csak szórakozni jár a mérkőzésekre és ezek nem érdemlik meg, hogy nováki mezt vegyenek fól és pályára lépjenek a még most is kitartó hazai szurkolótábor előtt. Gratulálok a Cered megérdemelt győzelméhez. Bódi Zsolt: - Kitűnő játékvezetői hármas közreműködése mellett szép sikert értünk el Mátranová- kon. Gratulálok az egész csapatnak. Ifi 3-3. ■ Gecse István Tar - Nagybátony 3-5 (2-3) Tar, 300 néző, vezette: Bathó (Kökény, Halgat). Tan Sulyok — Szabó, Verebélyi, ták a pályán maradt roncsot. A 24. körben Hamilton nagyon felgyorsult és sikerült megelőznie Massát, majd fél távnál egyre jobban elszakadt a braziltól, de egy- gyel több boxkiállása miatt újfent Mássá mögé szorult, igaz, Räikkönent legalább sikerült így megelőznie. A futamon csak 20 autó indult, mivel a SuperAguri fiKiss, Sándor (Halász) - Krizsán, Kovács Zs. (Nagy L), Lipták, Batta - Almási, Benus (Nagy L). Edző: Veres László. Nagybátony: Zsignár - Kovács A., Csaba, Nagy R, Szerencsi (Fodor) - Benus, Cséki, Orosz P, Orosz T. (Varga) - Szabó, Bakos (Dömök). Edző: Sipkó Sándor. GL: Verebélyi, Krizsán, Nagy I., ül. Szerencsi, Szabó, Benus, Orosz R, Orosz T. Sárga lap: Szabó, Krizsán, ill. Bakos, Kovács A., Cséki, Nagy P. Jók: Kiss, Lipták, Almási, Krizsán, ill. Kovács A., Orosz R, Benus N. A hazai csapat ritkán látható, remekbe szabott pontrúgásainak köszönhetően az első félidőben kétszer is vezetéshez jutott, de az eredményt két gyors góllal a Nagybátony a félidő végére megfordította. A második játékrész is hozott izgalmakat Az igazság viszont az - figyelembe véve a vendégekkel vívott szerdai kupafordulót is -, hogy játéktudásban, játékosállományban, összeszokottságban és játékrendszerben nem érdemtelenül kopogtathatnak majd be remélhetőleg az NB Hl kapuján, mert ezt az osztályt szemmel láthatóan ők már kinőtték. Veres László: - Jó mérkőzést játszottunk a listavezető ellen, ha nemcsak pontrúgásokból, hanem két nagy helyzetünkből is gólt rúgunk, szorosabb lehetett volna a végeredmény. Sipkó Sándor: - Sportszerű, jó iramú, közönségszórakoztató mérkőzésen újabb mérföldköves lépést tettünk céljaink elérése felé. Ifi 3-1 . *B.Z. Szabadnapos: Kisterenye. A bajnokság állása 1. Nagybátony 18 16 0 2 57-18 48 2. SBTC 1812 4 2 41-19 40 3. Kisterenye 18 11 4 3 45-32 37 4. Karancsberény 18 10 3 5 6532 33 5. K.-lapujto 18 8 4 6 37-28 28 6. Tar 18 7 4 7 3535 25 7. Mátranovák 18 6 4 8 28-27 22 8. Pásztó 18 4 7 7 30-34 19 9. Cered 18 7 1 10 3649 16 10. Zagyvaróna 18 3 1 14 2559 10 11. SBFC n. 18 2 3 13 1559 6 12. Magyargéc 18 3 3 12 2544 0 Megjegyzés: Magyargéc csapata visszalépett a tavaszi küzdelmektől, így kisorsolt ellenfelei játék nélkül, 3-0-ás gólkülönbséggel kapják meg a három pontot. Ezúttal a Kisterenye kapta meg. Ceredtől ó pont levonva. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Kisterenye 18 15 0 3 7527 45 2. SBTC 18 14 1 3 72-11 43 3. Tar 18 13 1 4 8841 40 4. SBFC n. 18 9 3 6 39-50 30 5. K-lapujtő 18 8 3 7 3629 27 6. Pásztó 18 7 3 8 39-37 24 7. Cered 18 7 3 8 4569 24 8. Karancsberény 18 6 1 11 5560 19 9. Mátranovák 18 5 2 11 4669 17 10. Nagybátony 18 5 0 13 2762 15 11. Zagyvaróna 18 5 2 11 22-51 7 12. Magyargéc 18 3 3 12 3164 0 nanciális problémák miatt kiszállt a világbajnokságból. Következik: Monacói Nagydíj (Monte-Carlo, május 25.) Török Nagydíj: 1. Felipe Mássá (brazil, Ferrari), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Robert Kubica (lengyel, BMW Nyugati csoport Romhány - Berkenye 4-4 (2-3) Romhány, 200 néző, vezette: Dósa Á. (Pádár Z., Szűcs Gy.). Romhány: Peredi - Szorcsik, Sági, Hajdúk, Majoros (Kosik) - Gréczi, Bach (Malo), Bóta, Nagy - Dudás (Balázs), Varga. Edző: Szlezák Zoltán. Berkenye: Hisbéli - Zsibók, Szilágyi, Hanrius, Kábái (Hanzli) - Nagy, Dombóvári, Hugyecz, Czerman - Sylla (Beálló), Koszty. Edző: Füle Antal. GL: Hajdúk (2), Bóta, Varga, ill. Kábái, Sylla, Beálló, Hanzli. Sárga lap: Sági, Balázs, ill. Zsibók, Sylla. Kiállítva: HanzlL Jók: Varga, Bóta, ill. Koszty, Nagy, Dombóvári, Szilágyi, Zsibók, Czerman. A küzdelmes mérkőzés a látottak alapján mindkét csapat elégedett lehet az egy ponttal. Szlezák Zoltán: - Védelmünk, védekezésükkel gólokkal ajándékozta meg az ellenfelet, melyet még egy korai sérülés is tetézett. Gratulálok az ellenfél csapatának, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. Füle Antal - Úgy érzem, végig kezünkben volt a mérkőzés, amit sajnos, a végén kiengedtünk a kezünkből. Csapatom tíz emberrel is jól játszott. Ha a szövegelésért kiállítás jár, akkor a bíró meglökésé- ért is az járna. Ifi 1-3. ■ Bakos Imre Palotás - Rimóc 1-0 (1-0) Palotás, 150 néző, vezette: Katona L. (Molnár L, Dobsonyi L). Palotás: Kotasz - Hegyi, Pisák, Korecz, Kresák (Kárpáti) - Vészeli (Jambrich), Sipos (Jakus), Komáromi, Morvái - Tancsik, Jele. Edző Komáromi Tibor. Rimóc: Oláh - Nagy, Kuris, Hodúr (Percze), Mócsány - Csernák, Benécs (Jusztin B.), Árva, Bangó - Cserni, Vincze. Edző: Kómár Gábor. GL: Jele. Sárga lap: Tancsik, Vészeli, ill. Jusztin B., Mócsány. Jók: Pisák, Sipos, Morvái, Jele, ill. Bangó, Cserni, Jusztin B. A második játékrészben a gólhátrány ellenére a rimóci csapat mindent megtett a siker érdekében, melyhez a hazaiak csak asz- szisztáltak. A vendégek akaratereje példaértékű volt. Komáromi Tibor: - Áz első félidei jó játék helyzetekkel párosult, gólt is sikerült szerezni. A másodikban viszont a szimpatikus rimóci csapat akaratereje és lelkesedése dominált, így, ha nehezen is, de megszereztük a három pontot Gratulálok a csapatnak. Kómár Gábor: - Harmincöt perc alvás után fokozatosan átvettük a játék irányítását, mely több „ordító” helyzetben is megmutatkozott A játék képe alapján legSauber), 5. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber), 6. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 7. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 8. Nico Rosberg (német, Wüliams), 9. David Coulthard (brit, Red Bull), 10. Jarno Trulli (olasz, Toyota), 11. Jenson Button (brit, Honda), 12. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes), 13. Timo alább a döntetlent megérdemeltük volna, de a futballt gólra játsz- szák, nem pedig helyzetekre. Gratulálok a hazaiaknak. Ifi 2-2. ■m Urbán Norbert Bánk - Szécsény 3-2 (1-0) Bánk, 150 néző, vezette: Szűcs Gy. (Nagy J., Csikós J.). Bánk: Ficza - Barkaszi, Csizmár, Surin (Dunavölgyi), Gráf (Torma) - Kis, Ordasi, Kovács I. (Mezei), Szűcs - Fábri, Szegvári R. Játékos-edző: Kovács Imre. Szécsény: Horváth - Nándori, Széles, Végh, Rácz - Ökrös (Babcsán), Kelecsényi, Kmetti, Juhász - Galcsik, Lászlók. Edző: Pénzes István. GL: Kovács, Szegvári R., Torma, ill. Lászlók (2). Sárga lap: Gráf, ül. Kelecsényi, Rácz Jók: Szegvári R. (csapata legjobbja), Ficza, Barkaszi, Kovács I., ill. Juhász (csapata legjobbja), Lászlók, Kmetti. Precíz játékvezetés mellett a jó iramú és sportszerű mérkőzésen a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Amíg a bánkiak kíméletlenül kihasználták a kínálkozó lehetőségeiket, s a szerencsével sem álltak hadilábon, addig a szécsényiek sorra hagyták ki helyzeteiket és nem tudták gólra váltani mezőnyfólé- nyüket sem. Hiába volt a jobb kondíció és a több labdabirtoklás, a lelkesedés és a csupa szív játék meghozta gyümölcsét Kovács Imre: - Tartottam a mérkőzéstől, hiszen tudtam,'hogy a Szécsény egy képzett, szervezett csapat De megjött a jó idő, s vele megjött Fortuna is! Gratulálok a szimpatikus ellenfélnek, barátomnak, Rácz Jenőnek és kollégámnak, Pénzes Istvánnak. Pénzes István: - Gratulálok Imre barátomnak és csapatának a mai sikerükhöz, de legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna. Eny- nyi lehetőség elpuskázásának csak vereség lehetett a vége. Ifi O-ó. ■ K. I. Héhalom - Rétság 1-2 (0-1) Héhalom, 250 néző, vezette: Kovács T. (Szép J., Homoki G.). Héhalom: Őri - Bartyik, Fekete, Urbán, Podobén - Hadrik, Pásztor (Varga), Abelovszki, Sinkó (Horváth) - Lőrincz, Jakus P. (Jakus M.). Edző: Szilágyi Albert. Rétság: Papp - Fenyvesi, Törteti, Rózsa N., Cseresznyik - Hornaec, Steidl, Adamek, Rózsa M. (Tövis R.) - Szunter, Lichi (Hajnis J.). Edző: Salgai György. GL: Fekete, ill. Szunter (2, - egyet 11-esből). Sárga lap: Urbán Cs., ill. Fenyvesi. Jók: Őri, Abelovsszki, Berki, ill. Rózsa N., Szunter, Cseresznyik. Közepes iramú mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, melyre a hazaiak a második félidőben válaszoltak. Az egyenlítést köGlock (német, Toyota), 14. Rubens Barrichello (brazil, Honda), 15. Nelsinho Piquet (brazil, Renault), 16. Adrian Sutil (német, Force India), 17. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso). A vb élmezőnye, pilóták 1. Kimi Räikkönen 35 2. Felipe Mássá 28 vetően a héhalmiak többet birtokolták a labdát, a rétságiak ko rákkal próbálkoztak. Úgy látsz, hogy döntetlen lesz a mérkőző amikor a játékvezető tizenegy sei honorálta a vendégek egyik madójának alakítását. Valós/ nem volt elégedett a döntetlen i; Szilágyi Albert: - A játékos hozzáállása, küzdeni akarása cséretet érdemel. Ha ezt a menta titást megtartjuk és játékban is tudunk javulni, az eredmények sem maradnak el. Salgai György: - Nagyon fontos mérkőzésen értékes győzelmet arattunk a becsülettel küzdő hazaiak ellen. Ifi 3-3. m Szilágyi Mária Varsány - Kisbágyon 1-1 (0-1) Varsány, 100 néző, vezette: Hornyák K. (Godó S., Mohácsi B.). Varsány: Baráth - Király, Tiszttartó, Rigó, Bárány G. - Kiss (Kuris), Fábián, Csernák (Báránkó), Bárány IB., (Bangó) - Baranyi, Horváth. Edző: Sámuel Dezső. Kisbágyon: Herczeg - Gulyka, Garami, Kobka, Dudás (Gere) - Szűcs (Nagy Zs.), Szőllősi (Pócza), Tóth, Gömbicz - Smelkó, Dropka. Edző: Nagy Tamás. GL: Kuris, ÜL Smelkó. Jók: Tiszttartó, Király, Bárány G., ill. Garami, Dropka. Sárga lap: Kuris, ill. Kobka, Gere, Smelkó. A mérkőzés képe alapján igazságos döntetlen született. Sámuel Dezső: - Amíg nem rúgunk több gólt egy mérkőzésen, sajnos nem fogunk nyerni. Nagy Tamás: - Ez van olyankor, ha elhisszük, hogy a bab is hús. Amíg így lesz, csak egy középcsapat maradunk. Ifi 0-10. ■ S.D. Szabadnapos: Szügy. A bajnokság állása 1. Berken)« 17 11 4 2 42-22 37 2. Palotás 17 10 5 2 50-28 35 3. Szügy 16 8 1 7 31-37 25 4. Romhány 18 6 7 5 50-37 25 5. Rétság 16 7 3 6 27-30 24 6. Kisbágyon 17 6 6 5 39-35 24 7. Szécsény 16 7 2 7 30-24 23 8. Bánk 16 7 2 7 36-32 23 9. Varsány 17 3 4 10 1745 13 10. Héhalom 16 3 3 10 2536 12 11. Rimóc 16 3 3 10 2241 12 Megjegyzés: 17. forduló: Szécsény - Héhalom 5-0 (3-0). Az ifjúsági bajnokság állása 1. Kisbágyon 17 16 1 0 134-9 49 2. Szécsény 16 13 2 1 8517 41 3. Szügy 16 12 0 4 59-29 36 4. Berkenye 17 9 1 7 54-39 28 5. Romhány 18 8 1 9 4049 25 6. Rétság 16 7 3 6 47-31 24 7. Rimóc 16 6 2 8 44-38 20 8. Héhalom 16 4 2 10 38-70 14 9. Palotás 17 3 4 10 3165 13 10. Bánk 16 5 0 11 3460 6 11. Varsány 17 0 0 17 16178 0 3. Lewis Hamilton 28 4. Robert Kubica 24 5. Nick Heidfeld 20 Konstruktőrök 1. Ferrari 63 2. BMW Sauber 44 3. McLaren Mercedes 42 4. Williams 13 5. Red Bull 10. Mássá dupla triplája a félholdas futamon FORMA-1 TÖRÖK NAGYDÍJ Kiszállt a SuperAguri a világbajnokságból, csak 20 autó verseng tovább