Nógrád Megyei Hírlap, 2008. május (19. évfolyam, 102-125. szám)

2008-05-21 / 116. szám

4 2008. MÁJUS 21., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Pályázati tervek Karancsalja. a község teljes belterületén végigvezető, mint­egy 130 millió forintba kerülő járda megvalósítása mellé több kisebb pályázatot is beadott a közelmúltban a község önkor­mányzata - tudtuk meg Lantos Sándor polgármestertől.- A közeljövőben a sportöltö­ző tetőszerkezetét szeretnénk felújíttatni - a gázellátás és a vízhálózat kiépítése már koráb­ban megtörtént. Emellett a pol­gármesteri hivatalban szeret­nénk kialakítani egy irodahe­lyiséget, ügyfélszolgálat céljaira - mondta Lantos Sándor. - Utóbbit kifejezetten a szociális ügyintézőnek szántuk, hiszen így sokkal jobb feltételek között láthatná el feladatait. A községi ravatalozónak - a sportöltöző­höz hasonlóan - a tetőszerke­zetét kellene felújítani, s ezt is pályázati támogatással szeret­nénk megvalósítani. Előbbiek mellett a karancsaljai önkormányzat ke­resi a legmegfelelőbb pályáza­ti lehetőséget az Ady Endre ut­ca - ez a templom alatti, meg­lehetősen szűk kis utca - teljes felújítására is. Református lelkész fotói az ipolysági galériában Az idősebb Hörömpő Ger­gely egykori váci refor­mátus lelkész fényképeit állította ki az ipolysági Simonyi Lajos Galéria. A több száz negatívból és papírképből álló gyűjte­mény a váci levéltár fél­tett kincse. Komoly érték, hiszen a képek szinte ki­zárólag a hajdanvolt Kisvgc - Vác többnyire re­formátusok lakta városré­sze - tájait, embereit örö­kítik meg. A tárlatot Pá­linkás Tibornak, az ipolysági múzeum és ga- * léria igazgatójának kö­szöntője után dr. Horvát Ferenc, a váci levéltár igazgatója nyitotta meg. Végh József Felmerülhet az emberben a kérdés, vajon Hörömpő Gergely református lelkész miért foglal­kozott a fényképezéssel, mi volt a célja vele? A választ a Jelené­sek könyve című, a váci gyüleke­zet előtt elmondott prédikációit tartalmazó kötetében találjuk meg: „Nagyszerű dolog, hogy fény­képeket lehet csinálni. Elővesz az ember egy kis papírdarabot, és annak az arca, mosolya lát­szik rajta, aki már régen porlad a temetőben. Megőrzik ezek a ké­pek a gyermekeket úgy, ahogy tíz-húsz évvel ez­előtt játszottak. Nagyszerű, hogy festők arcképeiben lehet egy-egy kép­tárban gyönyör­ködni. Nagyszerű, •hogy a tévé képer­nyőjén megjelen­nek a színészek, tu­dósok és mások ké­pei. Mindezeknél nagyszerűbb, hogy ecset, fényképező­gép, tévéfelvevő nélkül rajzolódnak a képek az emberi lélekre. Az emberi szív mindennél nagyszerűbb felfo- góképességén megjelennek az ar­cok, tájak, esemé­nyek, és rárajzolódnak az emlé­kezetünkre. Van-e csodálatosabb képtár az emberi szívnél?” Hörömpő Gergely 1910-ben született Tolnanémedin. Édesap­ja pócsmegyeri református lel­kész volt. Budapesten érettségi­zett a Lónyay utcai Református Gimnáziumban, majd teológiai tanulmányokat folytatott a buda­pesti Károlyi Gáspár Teológiai Akadémián és Hollandiában, az amszterdami református egyete­men. 1942-1980 között volt a vá­ci gyülekezet lelkipásztora. 1999-ben hunyt el Vácott. Az 1920-as évek végén kezdett el fényképezni. A kiállított fényké­peket zömmel az 1970-es évek­ben készítette, de vannak közöt­tük az 1960-as és az 1980-as években készített felvételek is. A kérdésre válaszolva, mit is ábrázolnak e képek, Horvát Fe­renc így adta meg a választ: „eze­ken egy valós világ jelenik meg. Hörömpő Gergely azt örökítette meg, ami a lelkészlak közelében volt: a református templomot, a parókiát, Kisvác öreg házait, a Dunát és természetesen az em­berek és velük együtt önmaga életét, ahogyan a templomhoz kötődnek, ahogyan mindennap­jaik telnek a falusias környezet­ben, ahogyan a vén Dunával együtt lélegeznek. E képek egyik dimenziója egy olyan világot tár elénk, ami már az enyészeté lett vagy lesz a jövőben. Hol vannak már a dunai halászok hálói, la­dikjai és haltartó bárkái, hol van­nak a Dunára lejtősen lefutó kis­kertek parcellái és gyümölcsfái, hová tűntek és tűnnek a kisváci gazdák portái, és hová lettek a kisváci hétköznapok, a halászhá­lót szárító és javító halászok, a parton halvacsorát főző csalá­dok, hol a kedvünkre zenélő ut­cai cigányzenész, és hol van ma­ga a lelkész, aki mindezeket megörökítette?” Láttató képessé­géhez az kellett, hogy olyan em­ber fogja kézbe a fényképezőgé­pet, aki benne élt e mikrovilág­ban, aki ismerte az itt élők örö­mét és bánatát, és akiben szavak, gondolatok és képek fogalma­zódtak meg e világról. Idézzük ismét Hörömpő Gergelyt a koráb­ban említett könyvéből: „Nem mindegy, hogy honnét nézzük a dolgokat. Másként látja a világot az, aki a szeretet magaslatáról nézi a másik embert, és másként az, aki a gyűlölet szűk és sötét völgyéből tekint rá.” Talán nem is lehet ennél idő­szerűbb, a ma emberéhez szóló mondanivalója a fotográfusnak. Ha e képeket a „szeretet magas­latáról” nézzük, talán hozzájá­rulnak ahhoz, hogy önmagun­kat és társainkat másként lás­suk. Szlovák nyelven szólt a népdal Vanyarc. Május 9-én, pénteken immáron 15. alkalommal ren­dezték meg Vanyarcon a regio­nális szlovák népdaléneklési versenyt a Magyarországi Szlo­vákok Szövetsége főszervezésé­vel, a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár támogatásá­val. Két megye, Nógrád és Heves több mint félszáz tanulója indult a versenyen, mely felmenő rend­szerű, s majd az országosra Bu­dapesten kerül sor május 30-án. A verseny korosztályok sze­rint négy kategóriában zajlott. Szóló, duó és kiskórus formá­tumban léphettek a színpadra és a zsűri elé a népdaléne­kesek. A zsűriben Juraj Mathias, Molnár Sándorné és dr. Egyedné Baránek Ruzsenka fog­lalt helyet. A házigazdák nevé­ben Komjáthi Gábomé, a helyi szlovák kisebbsé­gi önkormányzat elnö­ke, Kollár András polgár- .mester; Nedeliczki Teréz, a Nógrád-Hevesi Szlová­kok Egyesületének elnö­ke köszöntötte a megje­lenteket. A főszervezők nevében dr. Egyedné Baránek Ruzsenka mondta el gondolatait, a verseny végén pe­dig színpadra kérte a felkészítő tanárokat is, akiknek egy-egy szabadon választott szlovák nép­dalt kellett ott helyben rögtönöz­ve elénekelniük. Ez a meglepe­tésműsor derültséget, jókedvet te­remtett, de az egész programra jellemző volt a jó hangulat, az egymásért való szurkolás. A verseny mellett a legizgal­masabb pillanat azért a zsűri ér­tékelése és döntése volt, mely­nek alapján a következő tanulók képviselik régiónkat az országos versenyen: I. kategóriában: Turánszky Mihály (Bér), Rodák Csenge (Alsópetény). II. kategóri­ában: Markó Izsóf (Nógrádsáp), PappZita (Nézsa), Előházy Eszter (Mátraszentimre), Kovács Anna­mária (Vanyarc), Kanizsár Dorka (Vanyarc), Lidák Gábor (Vanyarc). A III. kategóriában: Kovács Elizabeth (Egyházasdengeleg), a Grajzel Zsuzsanna-Bujtár Brigitta duó (Luciáivá). A IV. kategóriában: Pusztai Péter, szóló (Vanyarc) és a Czele Marianna, Komjáthi Zsó­fia, Lidák Marina, Litavszki Vik­tória, Radván Eszter alkotta kis­kórus (Vanyarc.). Széchenyi Zsigmondra emlékeztek A Honismereti Akadémia előadássorozatnak nagy ha­gyománya van a rétsági műve­lődési központ életében. Ez al­kalommal a Föld napja alkal­mából Széchenyi Zsigmond- nak, a híres Afrika-vadásznak az emlékét idézte fel az előadó Balog István. Az estnek jeles vendége is volt, gróf Széchenyi Zsigmondné, Mangi asszony, a híres vadász felesége. A Föld napja rendezvényét 1970 óta szervezik meg világ­szerte azzal a céllal, hogy feléb­resszék a világ környezetvédő­inek lelkiismeretét. Magyaror­szág 1990-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Az előadó, Balog István, az Afrikai Tábortüzek Alapítvány elnöke, ki maga is végigjárta Széchenyi Zsigmondnak, a je­les Afrika-kutatóinak legjelen­tősebb állomáshelyeit, így szí­nes képekkel illusztrált elő­adása valóban élményszerű volt. vadászexpedíciója, 1927-től va­dászott Egyiptomban, Líbiá­ban, Szudánban. Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. 1935-ben Alaszka követke­zett, majd 1938-ban ismét Afri­ka. 1955-ben a Szépirodalmi mond számára a vadászat nem csak ártatlan állatok kegyetlen lepuskázását jelentette. Sőt ezt jelentet­te a legkevésbé. Számára elsősorban „testet-lelket újjáélesztő erdőzúgást”, szabadságot és magányt jelentett. Több volt ez ne­ki szenvedélynél. Könyve­iben a természet, a vadá­szat szépségeit a szakértő alaposságával, de a kalan­dos, regényes útleírás iz­galmával írja le. Élete el­ső számú szenvedélye a természetért, állatokért, különösen a nagy vadál­latokért való lelkesedése volt. Gyermekkora óta dé­delgetett álma volt föl­dünk valamennyi állatának megismerése. “Világéletem­ben szerettem utazgatni is, mi­nél távolabbi tájakat megis­merni, minél ritkább állatokra vadászni. A Rétságra ellátogató gróf Sárvár-felsővidéki gróf Szé­chenyi Zsigmond, a Nemzeti Múzeum alapítójának, Széché­nyi Ferenc grófnak ükunokája volt. Életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozá­sát tekintette. 1924-1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, erre az időre esett első afrikai állatgyűjtő és Kiadó ismét kiadta a már ne­gyed százada megjelent Csui-1. Felesége, gróf Hertelendy Mar­git bátorítására és biztatására ismét írni kezdett. Könyvei 52 kiadást értek meg, s több mint másfél millió példányszámban jelentek meg. Máig őt tartják az egyik legnépszerűbb va­dászírónak. Széchenyi Zsig­Széchenyi Zsigmondnéban, Mangi asszonyban egy nagyon kellemes modorú, művelt em­bert ismerhettünk meg. Fel­adatának tekinti férje hagyo­mányait ápolni, s célja méltó helyet biztosítani a nagy kuta­tó öröksége részeként fennma­radt könyvtárának. ■ V. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom