Nógrád Megyei Hírlap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-17 / 90. szám

3 2008. ÁPRILIS 17., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Pert nyert az önkormányzat t < k i *.&.> P Ismét önkormányzati tulajdon, sorsa azonban továbbra sem eldöntött A Montavia (korábban Csúcs) Kft. 2003-ban jelentke­zett azzal az igénnyel, hogy lakóparkot épít a város­ban, s 2003 decemberében döntött úgy az akkori, Lombos István vezette képviselő-testület: negyvenmil­lió forintért eladja a kft.-nek az igényelt Veres Pálné úti Springa-domb melletti héthektáros földterületet. Sz. Andrea HÍRSÁV Eboltás Tar. A településen április 26- án 11 és 11.45 óra között rendezik meg az ebek ve­szettség elleni pótoltását. A tűzoltószertár előtti téren az eboltás díja 2200 forint ku­tyánként, amely tartalmaz­za a féregtelenítés árát is. A háznál elvégzett oltás 2600 forint féreghajtó tablettával együtt. Az oltás kötelező, a be nem oltott ebek kiirtását az önkormányzat rendeli el. Faluszépítés Palotás. A helyi ifjúsági szervezetek is csatlakoztak a Közöd programhoz, amelynek keretében önkén­tes fiatalok napját rendez­nek a településen április 19- én. Ezen a napon várnak minden lakót, akik szeret­nék szebbé varázsolni a községet. A tervek szerint a közelmúltban kialakított pi­henőparkot, a tóparti fahá­zát, a fiatalok klubját és ezek környékét takarítják ki, teszik rendbe. Mesedélelőtt Salgótarján, vidám mesedélelőttre és kézműves foglalkozásra várják a gyer­mekeket és szüleiket április 19-én, szombaton 10 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekkönyvtári részlegén, az „Edit néni könyvespolca” című rendez­vénysorozat keretében. A foglalkozáson meséket és verseket hallgathatnak meg a gyerekek. Fuvolások versenye Balassagyarmat. Április 18­án, 19-én és 20-án rendezi meg a Rózsavölgyi Márk Művészeti iskola a VII. Or­szágos Fuvola-duó Versenyt. Balassagyarmat. Az időközben vezetőségváltáson átment tár­saság azonban nem teljesítette fizétési kötelezettségét a szerző­désben foglalt határidőig, 2005 márciusáig. A negyvenmilliós vételárból végül is csak kilenc­millió forintot törlesztett. A szerződésszegés miatt a 2005 júniusában összehívott képvi­selő-testületi ülésen egyhangú­lag döntöttek úgy a városatyák, hogy pert indítanak a szerző­dés felbontása tárgyában a Montavia Kft. ellen. A cég a területen található mintegy tizenkét kamionnyi épí­tési törmelék elhordását az ön­kormányzaton akarta behajtani- immár a szerződés megkötése után, részletfizetési kötelezettsé­geit nem teljesítve. Arra hivat­koztak: nem számítottak a több kamionnyi sittre, melyet az 1970-es, 1980-as években hord­tak a területre a városban építke­zők. A kft. peren kívül kívánt meg­egyezni az önkormányzattal. E peren kívüli megállapodás elő­terjesztését Lombos István volt polgármester bocsátotta - az SZDSZ kezdeményezésére - név szerinti szavazásra a testületi ülésep. A képviselők végül l&r szavazták az indítványt. A város­atyák döntöttek arról: az önkor­mányzat visszavonja a szerző­désben foglaltakat és visszave­szi a területet, s ezt a követelését bírósági perrel érvényesíti. Első fokon az önkormányzat minden követelésben nyert a kft.-vel szemben 2005 decem­berében a Nógrád Megyei Bíró­ság előtt. A Montavia Kft. fel­lebbezett, a Fővárosi ítélőtábla azonban másfél éve hatályon kívül helyezte az első fokú íté­letet, új bizonyítást előírva. A megismételt eljárásban újra Balassagyarmat önkormányza­ta nyerte meg a pert. A Montavia Kft. ismét fellebbe­zéssel élt, a napokban viszont a Fővárosi ítélőtábl^meghozta elöntését a város önkormány­zata javára. Bizonyítható ugyanis, hogy a szerződéskötést megelőzően a Montavia többször bejárta a te­rületet, s alkalmasnak találta la­kópark létrehozására. A terület tehát ismét visszakerült az ön- kormányzat tulajdonába, s újra értékesíthető. Középpontban a vasút Szlovák részről az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás, magyar részről az Ipoly-vidéki Tájvédelmi Körzet szervezésében, „Civilek a vasútért, vasút az olimpiáért” címmel április 26-a és május 4-e között, Szécsényben egy nagyszabású rendezvénysorozatra kerül sor. Természetesen a rendezvényt több civil szervezet is támogatja, segíti. Szenográdi Ferenc zik el a Börzsöny erdei vasutak működésének tapasztalatairól. A volt járásbíróság épületében 13 órakor megnyitják a kiállí­tást. „Hazánk ipari öröksége: motorkocsik és motorvonatok” című fotókiállítást. A kiállítás keretében látható lesz a veres- egyházi Baranyai János vasút­Szécsény. Április 26-án, szom­baton 10 órakor a Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyv­tárban tartják a „Vasút és gaz­daság” címmel megrendezett konferenciát. Rajnai Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal osz­tályvezetője, Határon átnyúló EU-támogatások felhasználásá­nak lehetőségei a regionális fej­lesztésben címmel tart elő-; adást. Molnár Katalin, az Ipo' hidak Újjáépítéséért Polgi Társulás elnöke, szlovák rész ről a rendezvény főszervezője, á szlovák-magyar közös haszná­latú vasutak működésének iá pasztalatait vázolja fel. f odor Ti­bor, aríszak-déli Vasúti Egye­sület igazgatója előadásában át­tekinti az észak-déli vasúti Ösz- szekötetést, Magyarország és Szlovákia kapcsolatrendszeré­ben. Dr. Serfőző András magyar,, részről a rendelvény főszerve­zője, az Ipoly-vidéki Tájvédelmi Körzet elnöke szól a Szlovákia déli, hazánk északi részében á kelet-nyügat vasúti összeköte­tés jelentősségét. Előadás hang­barát és modellező klub bemu­tatója. Többek között kiállításra kerül a veresegyházi vasútvo­nal HO-as működő modul, te­repasztalon 35 méteren; 30 mé­teres pályán működő 1:10 mé­retarányú CSD motorvonat. A szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, őket a játszó­teremben fából készült vonatok várják. A kiállítás május 4-éig tekinthető meg. Május 1-jén a szécsényi vasút­állomáson 10 órától 18 óráig kü­lönböző egykori és mai mozdo­nyokat lehet megtekinteni. A szlovákiai vasútmodellezők egy vasúti kocsiban mutatják be al­kotásaikat. Ez idő alatt az állo­máson lesz Zólyom-Losonc- Ipolytarnóc-Szécsény, valamint Nagykürtös-Busa-Szécsény út­vonalon közlekedő személyvo­nat. Ott lesz az állomáson Budapest-Vác-Balassagyarmat útvonalain közlekedő személy- vonat is. A kiállított hajtányt a helyszínen ki lehet próbálni. Szécsény város polgármestere, dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet és Szécsénykovácsi polgármes­tere, Filip József 12 óra 30 perc­kor köszöntik a rendezvényt. Délután színes, látványos kul­túrműsor szórakoztatja a közön­séget. A résztvevők jelképesen fogadják az olimpiai lángot és felvonják az olimpiai zászlót. Az ünnepélyen kerül sor a koráb­ban meghirdetett rajzpályázat díjainak az átadására. Utolsó kézfogás... Radios István (1929-2008) Halálhíre mindenkit mellbe vágott, hi­szen váratlanul, előzmények nélkül érke­zett. Akik az elmúlt napokban még találkoz­tunk, beszélgettünk vele, nem gondoltuk, hogy ez lesz a legvégső emlékünk róla. Az nyilvánvaló volt, hogy felette is szállnak az évek, kopott is, deresedett is a haja, de a ko­ránál jóval fiatalosabban élt, gondolkodott, terveket kovácsolt és valósított meg szinte az utolsó percig. Azon túl, hogy ő maga is gya­korta kiállított, ott volt minden jelentősebb tárlaton, művészeti rendezvényen, érdekelte, ami Nógrád kulturális életében törté­nik. Nem véletlenül, hiszen egész élete ide kötötte. Bölcsője Nógrádmegyerben ringott, ott, ahol ma örök pihenőre tér. Jófor- 'Tnán csak tanulni, ismereteket, tapasztalatokat szerezni mozdult ki a megyéből. Diplomáit, tudását legtovább kisterenyei iskolák­ban hasznosította, de tanított Salgótarjánban közép- és felsőfo­kon is. Negyedszázadig volt szakfelügyelő és népművelőként, művelődésszervezőként ugyancsak az esztétikai nevelés, az íz­lésfejlesztés szolgálatába szegődött. Lehetetlen számba venni, hogy hány tanítványa, növendéke hová, meddig jutott a tőle (is) kapott munícióval a tarsolyában. S mindeközben ő maga is fo­lyamatosan, töreüen kedvvel alkotott, tagja volt az ötvenes évek­ben indult generáció derékhadának, részese a képzőművésze­ti közéletnek. Manuális talentumát, színérzékét, kompozíciós készségét sokféle műfajban, finom ívű tollrajzokban, kellemes akvarellekben, míves olajképekben, komoly technikai felké­szültséget is igénylő grafikákban és a sajátos formanyelvű tűz­zománcokban kama­toztatta legnagyobb si­kerrel. Járatos volt a szakrális jellegű művé­szetben is. Tartalmi mondandója a hagyo­mányőrzésen, lokálpat­riotizmuson, a termé­szetszereteten túl em­bertisztelő és -féltő üze­netet hordoz. Belső pa­rancs szerint dolgozott függetlenítve magát a politikai széljárásoktól, az ilyen-olyan izmusok hullámveréseitől. Ka­pott - bár szűkmarkú- an - díjakat, elismeré­seket is, művészként azonban leginkább an­nak örült, hogy sikerült Radics István: Hollókői madonna jelet hagyni számos nógrádi település - Karancsság, Magyargéc, Nógrádmegyer, Salgótarján, Szécsény - arculatán. Magánemberként a gyerme­keire volt a legbüszkébb, annál is inkább, mert felnőtt leánya és fia mellé megáldotta a sors egy még jelenleg is gimnazista fiúval is, aki mint tekerőlantos népzenész mutat tehetséget. Közhelynek tűnik, de nem az: Radics István távoztával tovább szegényedtünk. Hiányozni fog művészként s kollégaként, barát­ként, jó ismerősként is, akire, sajnos, már csak múlt időben ér­vényesek Váci Mihály soxdáy„És érezzék egy kézfogásról rólad, hogyjót akarsz és te is tiszta•, jó vagy, s egy tekintetük elhitesse vé­led: szép dolgokért élsz és érdemes élned. ” , . Csongrády Béla Skuczi helyett Sóra Séra Tamás Attila tölti be a városi közgyűlésben Skuczi Nándor megürese­dett posztját - jelentette be a salgótarjáni Fidesz tegnap. Pádár Zs. Salgótarján. Skuczi Nándor, Sal­gótarján megyei jogú város köz­gyűlésének fideszes frakcióve­zetője március végén mondott le mandátumáról. A jobboldali párt testületének döntése sze­rint Séra Tamás Attila tölti be a képviselő megüresedett poszt­ját. Fenyvesi Gábor, a Fidesz sal­gótarjáni elnökségének tagja, egyben a város alpolgármestere elmondta, hogy a 2006-os önkor­mányzati választáson benyújtott listáról választhattak új jelöltet. Az elnökség Séra Tamás Attilát javasolta, s ezt a keddi gyűlésen jóvá is hagyta a tagság. A „régi - új” városatya a soron következő Séra Tamás Attila áprilisi közgyűlésen teszi le es­küjét, így a megelőző bizottsági üléseken még nem vehet részt.- Döntöttünk arról is, hogy Skuczi Nándor bizottsági helye­it is Séra Tamás Attila veszi át, ezt azonban még a közgyűlés elé kell terjeszteni - mondta Feny­vesi Gábor, aki kitért arra is: a je­lölt személyét a KDNP és az MDF is támogatta. Arról, hogy ki tölti be Skuczi Nándor frakció- vezetői posztját, a párt még nem hozott döntést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom