Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-25 / 70. szám

gpa mmammMmmmmMmmmmmmmmmmmmmmmmmm rpm ELETMOD Gyalogosokat veszélyeztetni és kereszteződésben bent ragadni tilos Csaknem 44 ezer voksot gyűj­tött be az egyik hazai internetes portál egy a közelmúltban lezá­rult közvélemény-kutatásában. Arra keresték a választ, hogy melyek a legbosszantóbb autós hibák és szabálytalanságok. A vezetők legsúlyosabb vétke a szavazók szerint a gyalogosok­kal szembeni figyelmetlenség (37,8 százalék), illetve a keresz­teződésekben ragadás (30,2 szá­zalék). A KRESZ mindkét eset­ben egyértelműen fogalmaz: a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, il­letve bekanyarodáskor az ott sza­bad jelzésen áthaladó gyalogo­soknak elsőbbséget kell adni. Az autósok zöme elfelejti ezt, csakúgy, mint a kereszteződése­ken történő áthajtás szabályát: még zöldnél sem szabad az útke­reszteződésbe hajtani, ha azt a tor­lódás miatt nem lehet elhagyni. A belső sáv indokolatlan hasz­nálatát az Origó válaszadóinak 8 százaléka tartja a legbosszan­tóbbnak. A körforgalom helyte­■ Itt lenne az ideje megta­nulni a körforgalomi közlekedés szabályait. len használata 10,1, a főútról va­ló indexelés nélküli lekanyaro- dás pedig 9,4 százaléknál veri ki a biztosítékot. A körforgalom szabálya persze lehet újdonság. Ezekből néhány éve alig akadt az országban. Hosszú ideig az autós tanfolyamokon a budapes­ti Lánchíd budai hídfője volt az egyetlen példa, holott azt is csak formai jegyei alapján lehetett a körforgalmak közé sorolni. Má­ra elszaporodtak az ilyen keresz­teződések, ezért ideje megtanul­ni az áthaladás szabályait is: a körforgalomban haladó jármű­nek elsőbbsége van, ugyanakkor a körforgalom elhagyását az irányváltoztatás szabályai sze­rint az irányjelzővel kell jelezni. Megbocsátható viszont a balra húzódás hiánya az egyirányú ut­cákból történő balra kanyarodás­kor (2,3 százalékot bosszant), il­letve a buszsáv indokolatlan használata jobbra kanyarodás előtt (2,2 százalék). ■ Árvay Piszkosul megy a gagyigyár másolatok Tanulságos üzemlátogatás a Smart-hamisítóknál Európa a DVD- és CD-ha- misítók paradicsoma, Kínában viszont az autó­koppintás a bomba üzlet. Komplett vállalatok élnek meg a nyugati modellek gátlástalan másolásából. Árvay N. Tivadar Egyelőre kevesen mertek ujjat húzni a Kínában tevékenykedő autóhamisító vállalkozásokkal. Ez érthető is, hiszen a koppintók európai és tengerentúli áldoza­tainak a Távol-Kelet még akkor is aranybánya lehet a jövőben, ha modelljeiket jelenleg hamisít­ványként dobják piacra ott. A motorizáció robbanásszerű fej­lődésével ugyanis a kis manu­faktúrák nem tudnak lépést tar­tani, ezért előbb-utóbb óhatatla- nul megjelennek az eredeti - drágább, de tisztességes körül­mények között gyártott - model­lek is. Addig azonban marad a sufnituning. Az AutoBild hely­színen járt tudósítója szerint ugyanis legfeljebb így jellemez­hető a hamisítványgyár. Az ál-Smart-üzem értékesítési vezetője, Zhang Yinshun egyéb­ként cseppet sem érzi úgy, hogy rejtegetnivalójuk lenne. Büsz­kén mutatta meg az AutoBild negyvenmilliós olvasótáborának a korszerűnek kis jóindulattal sem nevezhető üzem „gyártóso­rát”. A kérdésre pedig, amely a szerzői jogokat firtatja, így vála­szol: „Igen, jártak itt a Daimler- től. Szeremének együttműködni velünk, azt akarják, hogy készít­sünk nekik autókat.” Mindez persze aligha igaz. A gyártás körülményei, a tech­nológia és a felhasznált alap­anyagok ugyanis köszönő vi­szonyban sincsenek a Daimler- nél elvártakkal. A (kézi) munka azonban folyik, és a végered­mény is működik: a Smart- klónok (elektromos motorral) ott sorakoznak a műhelyben. Arról pedig, hogy hol a határ, Yinshun úr így nyilatkozik: „Mindent el­készítünk rendelésre.. Ha kell, egy E-osztályos Mercedest is.” A körbefutó világos vonal az eredeti Smarton a törésbiztos Tridion biztonsági cellát jelzi. A másolatra csak ráfestették. Karosszéria-gyártás sámli, asztal, ecset. A mun­kások így ragasztgatják a ka­rosszéria-elemekre az üvegszál lapokat. A műgyantát izzó fa­szénnel töltött olajoshordókon olvasztják. A mérgező anyagok­kal veszélyes a munka, ezért az ott dolgozók a szokásos mun­kabér kétszeresét (46-51 ezer forintnyi összeget) keresik. Alváz - szögvasakból A vándormunkások többnyire sufniműhelyekben tanulták ki a szakmát, de a nyers karosszéria így is elkészül három-négy nap alatt A váz összehegesztésén két munkás dolgozik a sötét csarno­kokban. Amikor minden elem készen áll, további egy hét alatt szerelik készre az ál-Smartokat a hétlóerős villanymotorraL Olcsóbb a kézi munka gyártósor nincs az üzemben. Az alvázakat és az üvegszálas karosszériaelemeket emberi erővel vonszolják végig a csar­nok padlóján az összeszerelés helyszínére. És hogy mennyire biztonságos egy ilyen autó? A menetpróbán kiderült, hogy a fékek gyengék, az üvegszálas kasztni ütközéskor szilánkosra, pengeéles darabokra törik. HIRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Dacia Sandero: itt az új ötajtós családi autó IGAZI MEGLEPETÉS Volt a Genfi Autószalonon bemu­tatott új Dacia, az ötajtós Sandero. Az autó motor is ott volt az európai mustrán. A legfrissebb számban be­mutatkoznak az újdonsá­gok, és az eddig gondosan rejtegetett koncepcióautók. Közép-Európa-rali: start egy hónap múlva április 20-án indul Buda­pestről az új Dakar-széria első futama, a Közép-Euró- pa-rali: 135 motor, 86 autó és 46 kamion áll rajthoz. A fővárosból Romániába tart a mezőny, de Veszprém mellett ér véget a verseny. Jobban járnak autó nélkül a nyugdíjasok? AGGÓDNAK A JAPÁNOK az idős vezetők miatt, akik sok bal­esetet okoznak. Különféle kedvezményekkel veszik rá őket, hogy adják vissza a jogsijukat. Többek között ol­csóbb éttermi árak, alacso­nyabb banki kamatok és in­gyenes házhoz szállítás jár a gyalogos nyugdíjasoknak. @ további érdekességek: www.reggel.hu Nehéz eldönteni, mikor kell a gumikat lecserélni Vége a külföldiek szabálysértéseinek együttműködés Egységes elvek szerint büntetnének az EU-tagállamok A téli és nyári gumiabroncsok közötti különbség elsősorban a mintázatukban szembeötlő. Előbbin apró barázdák százai so­rakoznak, ezek biztosan kapasz­kodnak a hóban. A másik típu­son széles vízelve­zetők vannak, ame­lyeken át kiszorul a nedvesség a futófe­lület és az aszfalt kö­zül. Már ez is elég indok, hogy az évszaknak megfelelő abroncs kerüljön a felnikre, de a két típus anyagösszetételében is van kü­lönbség. A téli gumiban több a szilikon, hidegben lágy marad, ezért jobban tapad. Nyáron ez a képessége tovább nő, de lágysá­ga miatt gyorsan kopik. A szeszélyes időjárás miatt ne­héz megválasztani a gumicsere ideális időpontját. A gyártók a plusz 7 fokot tekintik választóvo­nalnak, azaz már hetekkel ez­előtt, a kora márciusi tavaszban lecserélhette volna mindenki a kereke­ket. Mégis érdemes várni. Aki többet utazik éjjel, a hajna­li és esti órákban, várjon az átál­lással. Ugyanez vonatkozik azok­ra, akik keveset autóznak. Né­hány kilométer nem eszi meg a gumit, és ha visszatér még a hi­deg, biztonságosabb a téli ab­roncs. Az átlaghőmérséklet csak áprilisban éri el a gumicseréhez megfelelő értéket. ■ Árvay N. T. Egységes elvek szerint büntet­nék a jövőben a rendőrök az EU- tagállamok területén az autóso­kat, függetlenül attól, hogy hazai pályán vagy külföldön vétkez­nek. Az Európai Bizottság közle­kedésügyi biztosa, Jacques Bar­rot szerint ez lehet az egyik leg­hatékonyabb eszköz, hogy az unióban a 2001-es szint felére csökkenjen a halálos balesetek száma tíz éven belül. Az új irány­elv a tagállamok közötti elektro­nikus nyilvántartási rendszer kiépítését írja elő. Ez leegyszerű­sítené a büntetések kiszabását, és lehetővé tenné a bírságok be­hajtását. A tervezet négy sza­bálysértési körben ad nagyobb mozgásteret a rendőrségnek: ezek a gyorshajtás, az ittas veze­tés, a biztonsági öv használatá­nak elmulasztása, illetve a piros lámpán áthajtás. A jogszabályok egységesítésével a büntetőeljá­rás annyira leegyszerűsödne, hogy a szankciók érvényesítése­kor a nyelvi akadályok sem je­lentenének problémát. A direktíva támogatói szerint tarthatatlan a jelenlegi állapot: a vétkezőket csak akkor tudják megbüntetni, ha a helyszínen si­kerül fülön csípni őket. Az utóla­gos behajtás körülményes, és sokszor sikertelen az adatok hiá­nya, vagy a gyorshajtókról készí­tett fotók rossz minősége miatt. Európában jelenleg Ausztria és Németország között él együtt­működési megállapodás, amely lehetővé teszi a vétkesek kölcsö­nös megbüntetését, de ez sem működik zökkenőmentesen. Az egységes jogszabályrend­szer felállításának ellenzői is vannak. Szerintük óriási pazar­lás egy átfogó informatikai rend­szer kiépítése. A külföldön elkö­vetett szabálysértések száma ugyanis alacsony, a beszedett bírságok összege meg sem köze­líti egy ilyen rendszer kiépítésé­nek költségeit. ■ ÁNT Ennvibe kerülhetnek a külföldi szabálysértések* Ausztria 15 000 Ft-ig 57 000 Ft-tól 38 000 Ft-ig Csehország 9 000 Ft-tól 116 000 Ft-ig 9 000 Ft-tól Horvátország 10 000 Ft-tól 18 000 Ft-tól 36 000 Ft Németország 9 000 R-ig 650 00 Ft-tól 52 000 Ft-ig Szlovákia 6 500 Ft-tól 70 000 Ft-ig 52000 Ft-ig Szlovénia 33 000 Ft-ig 33 000 Ft-tól 65 000 Ft Olaszország 39000 Ft-tól 72 500 Ft-tól 39 000 Ft-tól * EURÓBÓL FORINTRA ÁTSZÁMÍTVA. ** 20 KV^ÓRÁS SEBESSÉGTÚLLÉPÉS ESETÉN FORRÁS: AUTOBILD- EUROPRESS GYŰJTÉS ■ Néhány hetet még- ajánlott vár­ni a váltással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom