Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-25 / 70. szám

HÍRSÁV Galanit választották Pakisztán kormányfőjévé A pakisztáni törvényhozás hétfőn nagy többséggel Juszuf Raza Galanit, a meg­gyilkolt Benazir Bhutto exkormányfő pártjának, a Pakisztáni Néppártnak a je­löltjét választotta meg az or­szág kormányfőjének. Az öt­venöt éves Galani - aki ko­rábban a parlament elnöke is volt - koalíciós kormányt készül létrehozni Navaz Sarif volt miniszterelnök pártjával. Az elemzők sze­rint könyörtelen harcot in­dít majd Pervez Musarraf elnök ellen. Magyar lavinabaleset a Magas-Tátrában három magyar hegymászó szenvedett lavinabalesetet a Tátrában hétfőn. A szlovák hatóságok tájékoztatása sze­rint ketten épségben van­nak, míg a harmadik hegy­mászó kéztörést és fejsérü­lést szenvedett, de sérülései a jelek szerint nem súlyo­sak. A Magas-Tátrában egyébként jelenleg is har­madfokú lavinaveszély van érvényben. Megdolgoztatták a hétvégén a tűzoltókat a hosszú hétvége első felé­ben csaknem 250 tűzeset­hez és ugyanennyi műsza­ki mentéshez, nagyobb részt közlekedési balese­tekhez, kisebb részben a viharkárok miatt kellett ki­vonulniuk a tűzoltóknak. Péntektől vasárnap estig hatvanegyen sérültek meg közlekedési balesetben, ketten életüket vesztették az utakon. Dolgoztak a BKV járatritkításán húsvétkor is? Munkaügyi ellenőrök jártak va­sárnap a BKV Zrt. Akácfa utcai székházában, mert arról kaptak bejelentést, hogy Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes rendkí­vüli munkavégzésre rendelt be körülbelül 12 embert a forgalom­szervezési osztályra, a paramé­terkönyv elkészítése érdekében. A BKV azt állítja, az ellenőrök egyetlen beosztott munkatársat sem találtak, így semmilyen sza­bálytalanság nem történt. A fő­város tömegközlekedését meg­határozó paraméterkönyv leg­újabb tervezetét Demszky Gábor főpolgármester keddre rendelte meg, amelynek eddigi terveze­tében 9-10, a szakszervezetek számítása szerint 20 százalékos járatritkításra tettek javaslatot. Ha elfogadják a dokumentumot, az érdekképviseletek április 7-ére félnapos sztrájkot helyez­tek kilátásba. A valószínűsíthetően szabály­talan rendkívüli munkavégzés­ről szóló határozatot a húsvéti ünnep után hozza meg az Orszá­gos Munkavédelmi és Munka­ügyi Főfelügyelőség. ■ B. V. Tüntetők az olimpiai láng gyújtásán. Hétfőn fellobbant az olimpiai láng a görögországi Olümpiában, hogy megkezdje útját Pekingbe. Az ókori játékok helyszínén rendezett ünnepséget három Tibet függetlenségéért tüntető aktivista próbálta megzavarni, őket a rendőrök azonnal elvezették. Az Újságírók Határok Nélkül szervezet tagjai egy transzparenst akartak kifeszíteni, amelyen az állt: „Bojkottáljuk azt az országot, amely eltiporja az emberi jogokat.” Békét kért XVI. Benedek húsvét Erdő Péter arról beszélt, hogy nincs reménytelen helyzet A katolikus egyházfő bé­két kívánt a világ népei­nek, és sürgette a meg­egyezést a Tibetben kiala­kult véres összecsapások­ban húsvéti üzenetében. Europress-összeállítás „Krisztus feltámadott, alleluja” - üzente anyanyelvükön a ma­gyar hívőknek XVI. Benedek. A római katolikus egyházfő hús­véti üzenetében a béke és a köz­jó megőrzéséért szólalt fel, a Kö­zel-Keletet, Irakot, Afrika egyes vidékeit és Tibetet emelte ki külön a vi­lág térségei közül. „A feltámadás igaz­ságának fényében nincs reménytelen helyzet egyetlen ember, nép vagy közös­ség számára sem. Ha bízunk ab­ban, hogy Istennek terve van ve­lünk, akkor nem illúzió szá­munkra a húsvét öröme, hanem A pápa bátor békét sürgetett Tibetben. a boldogság kiapadhatatlan for­rása” - mondta Erdő Péter hús- vétvasárnapi szentmiséjén Esz­tergomban. „Ne féljetek, higy- gyetek Istenben” - idézte Jézus szavait Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyház- kerület püspöke a debreceni Református Nagytemplomban. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi el­nöke szerint 2008 húsvétjának az üzenete: ne féljetek, én élek, ti is élni fogtok. „A hit nem privatizálható, a hit, Jézus Krisztus ügye köz­ügy” - mondta Ittzés János, a Magyar Evangélikus Egyház el­nök-püspöke ünnepi prédiká­ciójában húsvétvasárnap Győ­rött, az Evangélikus Öregtemp­lomban. Ittzés János szentbe­szédében hangoztatta: Krisz­tus valóban feltámadt mind­annyiunkért, az egész világ megváltásáért. Vass nem tudta, hogy az SZDSZ tagja, de rajta van a pártlistán „Tizennégy éve szerepel az SZDSZ megyei szervezetének tagnyilvántartásában Vass Al­bert, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gulács polgármestere” - mondta tegnap Lövei Csaba, a párt megyei irodavezetője. Vass, akinek nevében egy álküldött szavazott a liberálisok tavalyi el­nökválasztásán, vasárnap azt nyilatkozta, nem tudott arról, hogy az SZDSZ-ben párttagként nyilvántartják, és nem volt ott a küldöttgyűlésen. A polgármester közölte, hogy nem volt pártszerű kapcsolata a liberálisokkal, és kétszer is Fidesz-SZDSZ-MDF támogatással indult a választáso­kon. A szabad demokraták alap­szabálya kimondja, hogy az or­szágos küldöttgyűlésen szavaza­ti joggal vesznek részt azon pol­gármesterek és alpolgármeste­rek, akik tagjai a pártnak. A gulácsi polgármester ügyé­ben Jüttner Csaba, az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke belső vizsgálatot indított, és rendőrségi bejelentést tett. Jüttner folytatta le a párt vizsgá­latát a korábbi négy álküldött ügyében, amelyben azt állapítot­ták meg, hogy nem Kóka János, hanem Fodor Gábui ebiOkacgóro szavaztak hamisan. A keddi összevont ügyvivői tes­tületi és frakcióülésen a testület­ből kilépett Fodor Gábor, John Emese és Szent-Iványi István sem kíván részt venni, amelyen az egészségbiztosítási törvény lesz a fő téma. A kilépők az ellen tilta­koztak, hogy nem hívtak össze új küldöttgyűlést az eset kapcsán. Erre egyes liberálisok szerint csak akkor lenne esély az alap­szabály miatt, ha a pártelnök, Kóka kezdeményezné azt ■ É.S. HIRDETÉS______________________________________________________________________________________________________ Kedvezményes Mikrohitel kisvállalkozásoknak! Könnyen, gyorsan, olcsón felvehető uniós mikrohitel a megyei KISOSZ segítségével olyan kisvállalkozásoknak is, amelyeknek a bankok nem adnak hitelt! Évi 6,5 %-os évi kamattal, rendkívül kedvező feltételekkel vehető fel az Új Magyarország Mikrohitel program keretében uniós forrású mikrohitel a KISOSZ (Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége) megyei tagszervezetének érdekképviseleti irodájának segítségével. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott mikrohitelhez akár pár napon belül is hozzájuthatnak az érdeklődő vállalkozók. A mikrohitel célja, hogy hitelhez juthassanak azok az ígéretes mikro-, és kisvállalkozások is, amelyek banki szempontból nem hitelképesek (pl. kezdővállalkozás), vagyis a kisvállalkozói réteg fejlesztése, versenyképességük javítása a finanszírozási problémáiknak enyhítésével. Ezt kiegészíti a KISOSZ és a társ-érdekképviseletek által létrehozott UNIÓ Garanciaszövetkezet kezességvállalási szolgáltatása a fedezet részbeni biztosítása érdekében. A hitel összege: minimum 500.000 Ft - maximum 6.000.000 Ft. A mikrohitel felvehető: beruházások finanszírozására - ebben az esetben a türelmi idő 2, a futamidő 5 év is lehet - valamint forgóeszköz vásárlás finanszírozására is - itt a türelmi idő legfeljebb 2 hónap, a futamidő pedig 12 hónap lehet. A tőketörlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő részletekben, a kamattörlesztés a hitel folyósítását követően havonta történik. A hitelvevőt csupán egyszeri hitelképességi vizsgálati díj terheli, a szokásos egyéb költségek, dijak és jutalékok nem kerülnek felszámításra! Az érdeklődők a KISOSZ tagszervezeteinek megyei irodájában tájékozódhatnak a mikrohitelről és a konstrukció részletes feltételeiről. Az iroda munkatársai mindennemű információt megadnak a hiteligényléssel kapcsolatban, illetve szakszerű segítséget nyújtanak a hitelkérelmi csomag összeállításában: az üzleti terv és a hitelkérelem elkészítésében, valamint a fedezet megtalálásában, illetve a szükséges fedezet hiányában a garancia szövetkezeti háttér biztosításában. További információ: NÓGRÁD megyei KISOSZ iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: 06-32-411-782, 06-32-417-255 E-mail: kisosznmi.szervezete@chello.hu Elég volt a tanárverésekből nevelés Szili a házbizottsághoz fordul az esetek miatt Az elmúlt hetek tanárveré­sei miatt Szili Katalin az Országgyűlés oktatási bi­zottságának elnökéhez fordul. A házelnök azt ké­ri Szabó Zoltántól, a testü­let elnökétől, hogy foglal­kozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szük­séges-e, és ha igen, akkor miként lehet javítani a diá­kok erkölcsi nevelésén. Szili Katalin azt is javasolja, hogy az oktatá­si bizottság mű­ködjön együtt a kérdésben a pe­dagógus-szak­szervezetekkel. Az elmúlt he­tekben két olyan eset is nyilvános­ságra került, amely során tanárt bántal­maztak. Pénteken Budapest XVIII. kerületében, egy középiskolában egy 16 éves diák fi­zikaóra alatt oda­ment a tanárához, be­lerúgott, lökdöste, és fém csaptelep­pel fenyegette meg, sérelmezve, hogy rossz jegyet kapott. A peda­gógust annyira megviselte az eset, hogy be­nyújtotta felmon­dását, és jelenleg idegszanatórium­ban kezelik. Az is­kola igazgatónője vizsgálatot indí­tott, a rendőrség közigazgatási el­Szili Katalin azt kéri, hogy tekintsék át, megfelelőek-e az érvényben lévő jogszabályok járás keretében vizsgálja az ügyet. Korábban a Nógrád megyei Őrhalomban az iskolaigazgatót verte meg egy házaspár, ők azon háborodtak fel, hogy fegyelme­zetlenül viselkedő lányukat a pe­dagógus elültette a helyéről. Védjük meg a pedagógusokat - Védjük meg a gyerekeket cím­mel értelmiségiek egy csoportja nyílt levelet juttatott el a Népsza­badság szerkesztőségébe. A ki­áltvány szerint az utóbbi napok tanárverései törvényszerű követ­kezménye, korántsem véletlen, vérlázító kisülése annak a közve­szélyes folyamatnak, amely az elmúlt évtizedekben a folyton a „tudástársadalomról” szónokló Magyarországon az oktatásban zajlik. A levélírók úgy vélik, hogy a pedagógusszakma erkölcsi és anyagi ellehetetlenítése, az osto­bán értelmezett szabadságfelfo­gás vezetett ahhoz, hogy a kated­ra ma már veszélyes üzemmé vált, és a tanári hivatás lábbal tiprása nem számít ritkaságnak. ■ Éber Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom