Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám
2008. MÁRCIUS 25., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE HÍRSÁV „Betépve” törte fel Salgótarján. Két mátraverebélyi férfi szerdán, fényes nappal a Madách Imre Gimnázium előtt kifeszítette egy kisteherautó ajtaját annak reményében, hogy egyéb használati tárgyak mellett az utasterében hagyott bőrkabátot is megszerezik. A rendőrök - állampolgári segítséggel - az egyik elkövetőt a helyszínen elfogták, társa azonban még kiérkezésük előtt megszökött. Az előállítását követő vizsgálat során kiderült, hogy a nyakon csípett 19. éves férfi drogot fogyasztott, így lopás és kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folyik ellene a büntetőeljárás. Tettestársát még keresik. Csillagházi honismeret Balassagyarmat. Ipolyság szakrális emlékei címmel március 27- én 17 órakor Bendík Márta, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria munkatársa tart előadást Ipolyság és környéke szakrális emlékeiről a honismereti kör összejövetelén a Csillagházban. A kád-sumír nép Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és az Élet- és Tudásfa Olvasókör közösen rendezésében az intézmény földszinti előadótermében március 28- án 17 órakor Marton Veronika nyelvész a magyar népi hagyományokban és a magyar nép emlékezetében tovább élő ötezer évvel ezelőtt élt kád- sumír nép tárgyi és szellemi továbbéléséről tart előadást. Mosolyogjunk együtt! P. Zs. NÓgrád megye. A Mosolygó Kórház Alapítvány tagjai megyénkben is szeretnék felhívni az emberek figyelmét azokra az apróságokra, akik betegen fekszenek a kórházak ágyain. Tevékenységük célja, hogy művészek segítségével csaljanak mosolyt a gyermekek arcára. A program megfelelő működéséhez azonban szükséges megteremteni az anyagi hátteret is, ezért az alapítvány tagjai arra buzdítják a nógrádiakat, hogy csatlakozzanak a nemes összefogáshoz: a tagok - választható mértékű - éves díjjal járulhatnak hozzá a művészek látogatásaihoz. A segítő szándékú támogatók különböző kedvezményeket kapnak, s külön programok várják őket. Amennyiben csatlakozna a példás kezdeményezéshez, további információt az info@mosolygokorhaz.hu e-mail címen vagy a www.mosolygokorhaz.hu internetes oldalon kaphat. A padlás Salgótarján. Ifjúsági előadás keretében Presser-Sztevanovity- Horváth: A padlás című musicaljét láthatják a fiatalok március 2ó-án, szerdán 14 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban a soproni Petőfi Sándor Színház előadásában. Diákigazolvánnyal a jegy 800 forint. Ugyanezen a napon 19.00 órától a József Attila-bér- lettel rendelkezők is láthatják a darabot, az előadásra szólójegyek is vásárolhatók 2000 forintért. Karancs-völgyi kalandozások más, felöltöztetett szalmabáb köszöntötte a látogatókat. Reneszánsz ünnepi szentmise nyitotta a rendezvényt, amit Szász Gyula plébános celebrált, majd Maczkó Mária, eMeRTon- és Magyar örökség-díjas népdalénekes adott húsvéti koncertet a római katolikus templomban.- Már gyermekkoromban is úgy vett körül a zene, mint a szeretet - mondta el közönségének az énekes, hozzátéve - Énekelni csak hittel, akarattal, tisztán és egyenesen lehet, azért, hogy lélektől lélekig hassanak a dalok. Délután a Karancs-völgy művészeti és folklórcsoportjai vették birtokba a művelődési ház színpadát. Karancsberényből, Karancsaljáról, Karancske- sziből, Egyházasgergéről érkeztek fellépők, valamint öt helyi amatőr művészeti csoport, a Kohász Kórus, mihálygergei majorette-csoport is szórakoztatta produkciójával a nagyérdeműt, a helyi Jázmin Egyesület pedig kánkánt táncolt. Ezt követően Perencsei Katalin és Schneider Péter operaénekesek kápráztatták el előadásukkal a közönséget. Az egykori iskola épületében egész nap látogatható volt a vadászati, az egyháziruha- és a ké* zimunka-kiállítás. A trófeákat a helyi és környező településeken élő vadászok ajánlották fel, a miseruhákat, szentképeket, olvasókat, imádságos könyveket Dorogháza és a Karancs-völgy plébániáiról gyűjtötték össze, míg a szellemes mondásokkal kivarrt falvédőket a helyi lakosok adták kölcsön. A látogatók láthattak íjászbemutatót, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, a miniállatkertben pedig nyuszit, bárányt, kacsát, ludat, kiskutyát és kismalacot is simogathattak. Sétakocsikázásra is volt lehetőség, a gyerekeket pedig minividámpark is várta. A rendezvényen résztvevők kedvezményes belépőjeggyel látogathatták meg az ipolytarnóci ősmaradványokat. A napot természetesen locsolóbál zárta. ugyanis második alkalommal rendezték meg a településen a Húsvétvasárnapi kalandozás elnevezésű programsorozatot. A község határában két hatalMihálygerge. A Tücsök népzenei együttes zenéjére ébredhettek a mihálygergeiek március 23-án, Tojásberzseléstől várfalmászásig Játszhatnak és színezhetnek Fülek. Harmadik alkalommal rendezték meg a palóc húsvétot a füleki várban március 24-én. A kedvezőtlen időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a történelmi környezet és az egész napos színes programkavalkád.- Idén közel százötvenen fáradoztak azon, hogy a vendégek jól érezzék magukat és mindenki megtalálja a számára megfelelő elfoglaltságot - fejtette ki Agócs Attila, a rendezvény főszervezőjének, a Füleki Vármúzeumnak az igazgatója. Mint mondta, tavaly mintegy ezer látogatót vonzott a program- sorozat, amelyek közül a honfoglalás kori íjászbemutató, a gyerekek körében pedig a kézzel hajtott hinta volt a legnépszerűbb. Idén újdonságként helyi néptáncegyüttesek felvidéki magyar táncokkal szórakoztatták a közönséget, valamint zoboraljai tavaszi hagyományokat elevenítettek fel. Ezeken kívül is számos színes programot láthattak az ide látogatók. A 47. számú Koháry István cserkészcsapat tagjainak segítségével a bátrabbak kipróbálhatták a biztosítóköteles ereszkedést a vár falairól, kézműves foglalkozások keretében megismerkedhettek a tojásberzselés, a mézeskalács-díszítés és a bőrkarkötő-készítés rejtelmeivel. Számos gyönyörű ló hátán lehetett lovagolni és a hagyományos palóc ételek készítését is elsajátíthatták az érdeklődők, a vár Bebek-tornyában pedig képeket vetítettek. A Motolla Kézműves Baráti Kör és a Csema- dok ASZ tagjaitól bárki megtanulhatta a molnárkalács-sütés, a gyékényszakajtó-kötés és a gyöngyfűzés fortélyait. A fiúk locsolóversmondó-versenyen mérhették össze tudásukat. A Városi Honismereti Múzeumban egész nap látogatható volt a Motolla Kézműves Baráti Kör és a Palócfőldi Népi Iparművészek Egyesülete közös húsvéti kiállítása. Pásztó-Hasznos. Játszóházba várják az érdeklődő gyerekeket a tavaszi szünet alatt, március 27- én, csütörtökön 14.00 órától a hasznosi művelődési házban. A résztvevők többek között dísze- A Magyar Demokrata Fórum olyan törvényjavaslatot terjeszt az ország- gyűlés elé, amely az erdők, a mezők és azok élővilágának megóvását, valamint a gazdák önsegítő képességét támogatja - fejtette ki Frisch Oszkár, az MDF országos választmányának tagja. Salgótarján. Az MDF az elmúlt években számos alkalommal szót emelt az erdőkön, mezőkön, vizeinkben állandósult lopássorozat ellen. Erdők tűnnek el, halak, vadon élő állatok, termények, gépek, műszaki létesítmények, épületek fogynak, pusztulnak, a gazdák és a vidéki társadalom hatalmas kárát okozva - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Eötvös Mihály, az MDF megyei elnöke és Frisch Oszkár tartott.- Pontos szám az okozott kárról nincs, azonban egyes becslések szerint a helyreállítási költséggel számolt kárösszeg elérheti az éves nemzeti agrártámogatás majdnem teljes összegét két készíthetnek papírból, gyöngyöt fűzhetnek, gipszfigurákat festhetnek, üvegmatricákat készíthetnek, valamint társasjáté- kozhatnak is. A rendezvényre 200 forint lesz a belépődíj. fejtette ki Frisch Oszkár, hozzátéve:- Az utóbbi három évben tucatnyi javaslatot tettünk a problémakör kezelésére. Amint mondta, ezeket a kormányzó többség egyhangúlag leszavazta, elutasította. A fásulttá, vagy éppen ingerültté váló társadalom pedig egyre többször rossz válaszokat ad. Nem járható út az sem, ha félkatonai alakulatok szerveződnek „rendcsiná- lási” szándékkal, mint ahogy az sem, ha rálegyintünk a növekvő gondokra.- Ezért a Magyar Demokrata Fórum törvényes megoldást keres, olyan törvényjavaslat benyújtását tervezzük, melynek keretei között a vidéki társadalom képes lesz eredményesen megvédeni munkája eszközeit és gyümölcsét - hangsúlyozta Frisch Oszkár, hozzátéve: - Azért, hogy a megoldások életszernek és végrehajhatóak legyenek, megyei szervezeteink kapcsolatot keresnek a károsultakkal, az önkormányzatokkal, a polgárőrökkel, hogy tapasztalataik beépíthetőek legyenek a törvénytervezetbe. Törvényjavaslat erdők, mezők, vizek védelmére