Nógrád Megyei Hírlap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-25 / 70. szám

2 2008. MÁRCIUS 25., KEDD NÓGRÁD MEGYE Hollókő: hit hagyomány, munka (Folytatás az 1. oldalról)- Mit jelent a húsvét a holló- kőieknek? Három választ is adott rá a polgármester: - El­sődlegesen a hit tiszteletét, má­sodsorban a hagyományok ápo­lását, végül a munkát, amit szí­vesen végeznek az itt lakók, hi­szen nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan kíváncsiak a világörökségi falura. Volt is részük számos látniva­lóban és érdekes, színes prog­ramban azoknak, akik ellátogat­tak a húsvéti fesztiválra. Mind­két napon hagyományosan ün­nepi szentmisével kezdődött a rendezvény, amit egész napos folklórprogramok, kézműves és gasztronómiai bemutatók követ­tek. Az ide látogatók megismer­kedhettek a papírmerítés, a kék­festés, a vesszőfonás, a csipkeve­rés, a szalmafonás és persze a to­jásdíszítés fortélyaival. A falu központjában felállított színpa­don egymást követték a megye szinte minden részéről ide érke­ző néptáncegyüttesek, népdal­énekesek, mesemondók. Mind­két napon folyamatosan kútvíz- zel öntözték a népviseletbe öltö­zött lányokat a legények, locso­lóverseket szavalva. Többek között a következő is elhangzott: „Húsvéti ünnepnek második reggelén tudják azt már maguk miért jöttem ide én. Ha vannak a háznál százszorszép leányok, piros rózsavizet hagy öntözzem rátok. Aztán nyugodt szívvel in­nen távozhatok, emlékül né­hány szép piros tojást kapok.” Vasárnap este táncház várta a látogatókat, a Nógrád táncegyüt­tessel, valamint a Dobroda zene­karral. A hétfői nap végén szin­tén a Nógrád táncegyüttes szóra­koztatta a közönséget a Dűvő ze­nekarral együtt. Az ide látoga­tók értékes ajándékokat nyerhettek a belépőjegyükkel, amivel tombolahúzáson vehet­tek részt. 15 éves az Opel Kenderesi Játsszon velünk és nyerjen! Játékra invitáljuk önöket, közösen a 15. születésnap­ját ünneplő salgótarjáni Opel Kenderesivei. A részle­tekről a cégvezető, Kenderesi Géza tájékoztatja olva­sóinkat. Húsvnaönn KÖNYVTÁRSÁN | Nagyszombaton, amíg a szülők a húsvéti sütés-főzésre, takarításra és bevásárlásra tett utolsó ki- j j sérleteit tették a gyorsan fogyó idő szorításában, addig a gyerekek kellemes és hasznos elfoglaltsá- I got találhattak maguknak a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. Amellett, hogy az Edit néni köny-1 vespolca című sorozatban húsvéti meséket is hallgathattak, az ilyenkor szokásos tojásfestésre is I j lehetőségük adódott. Versmondó- és dalverseny nyugdíjasoknak- Bár 1992-ben alakult meg társaságunk, az Opelek forgal­mazását 1993-ban kezdtük meg, vagyis épp’ 15 éve - mondja elöl­járóban Kenderesi Géza. - Csa­patunk szakmai múltja viszont már 30 évre tekint vissza, hiszen az egykori AFIT-ból alakultunk át, s természetesen csatlakoztak hozzánk legjobb szerelőink is. Büszke vagyok rá, hogy ma is együtt dolgozom olyan kollégák­kal, akik valamikor itt kezdtek, többen tanulóként. S hogy ez az ünnep ne csak számunkra le­gyen emlékezetes, a Hírlappal közösen játékra hívom önöket. Kenderesi Géza elmondta, hogy egy db 100 ezer forint érté­kű vásárlási utalványt sorsol ki azok között a Nógrád megyei Opel-tulajdonosok között, akik postai úton, vagy e-mailben el­küldik szalonuknak születésnapi jókívánságaikat. Még nagyobb a nyerési esély, ha valaki a kitüntetett időszak, va­gyis március 25. és április 30. kö­zött új Opelt vásárolnak a Kenderesi márkakereskedésben, hiszen azok között pedig egy két­személyes, kétszázezer forint ér­tékű utazást sorsolnak ki. Az Opel Kenderesi húsz fővel alakult, s nagyjából ennyi a lét­szám most is. Nógrád megye egyik legeredményesebb márka- kereskedése, ami nem véletlen, hiszen közel 30 éves szakmai múltra tekint vissza, itt már több évtizede zajlik műszaki vizsgáz­tatás, s a kezdetektől bekapcso­lódtak a zöldkártya-mérőhelyek közé is.- Alapító okiratunkat dr. Wolf Károly, a GM közép-európai re­gionális hálózatfejlesztési igaz­gatója írta alá, aki akkoriban a magyar márkahálózat kialakítá­sáért volt felelős. Erre máig büszke vagyok - említi a cégve­zető. - Az Opelre azért esett a választásunk, mert piacvezető márka, s ideális családi és céges autó, valamint megbízható, meg­fizethető német márka. Kereske­désünket 2004-ben a GM egy másik típusával, a Chevrolettel bővítettük. Magam azt vallom, hogy olyan gépjárművet nem árusítanák, amelyet én magam sem vennék meg, vagy nem sze­retek. Úgy gondolom, a választás jó volt, így a nehezebb gazdasá­gi helyzetben is a stabil képvise­letek közé tartozunk. Kérem, osztozzanak ünnepünkben, s küldjék el üdvözletüket, vásárol­janak Opelt most, a nyerés re­ményében! TNL A Magyar Nyugdíjasok Egye­sületei Országos Szövetsége az idén is meghirdette a nyugdíja­sok megyei regionális vers-, pró­zamondó- és dalversenyét. Ennek megfelelően a Nyugdíjasok Nóg­rád Megyei Szövetsége, valamint a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egye­sület most második alkalommal, az idén is megrendezi az öntevé­keny nyugdíjasok megyei vers-, prózamondó- és dalversenyét, va­lamint regionális vers- és prózamondóversenyét. Erről Szendrődi György, a megyei nyug­díjas szövetség elnöke tájékoztat­ta a szövetséghez tartozó klubok képviselőit. A vers- és prózamon­dók megyei válogatójára április 14-én kerül sor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési- és Kon­ferencia-központban. Április 17- én pedig ugyanezen a helyen ren­dezik a dalverseny megyei váloga­tóját. A versenyekre a Nyugat iro­dalmi folyóirat költőinek, íróinak - Ady Endre, Babits Mihály, Ju­hász Gyula, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád, Krúdy Gyula, József Attila, Szabó Lőrinc illetve ma­gyar szerzők dalaival lehet jelent­kezni. Fellépni egyénüeg, de a dal­versenyen párosán is lehet A ne­vezési laphoz, amelyet a szövet­ség eljuttatott a klubokhoz, csa­tolni kell az előadandó vers, próza és dal szövegének másolatát. A je­lentkezésnek április 3-áig kell be­érkeznie a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségéhez (Salgótar­ján, Főtér 1.) A nevezési díj 1500 forint, amely alól mentesülnek a szövetséghez csatlakozott klubok tagjai. A megyei válogatóverse­nyek legjobb nyolc-nyolc szereplő­je részt vesz Észak-Magyarország régió nyugdíjasainak versenyén. A vers- és prózamondók régiós vá­logatóját Salgótarjánban tartják május 15-én, a dalversenyre má­jus 16-án kerül sor Miskolcon. A regionális válogatóverseny leg­jobbjai kerülnek az országos dön­tőkbe. Játsszon és nyerjen a 15 éves Opel Kenderesivel és a Nógrád Megyei Hírlappal! Küldjön nekünk egy szülinapi üdvözletét és Öné lehet a 100 ezer forint értékű ajándék utatvánv■ OOS. április 30-ix . vasaritf ftái kke‘tszcfctíjLfí‘I;y€?s 200 íkzsmf íofííi Ünnepeljen velünk! Opel Kenderesi, Salgótarján, Rákóczi út 135. www.opel kenderesi .hu ftsteitettjk ti % ú ’N%rWI Wítfl# ra&ea» .2"M M akwttian tivneftn:) Nog« úu mggytu vt»hw

Next

/
Oldalképek
Tartalom