Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-28 / 23. szám

2008. JANUÁR 28., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Város és kultúra Salgótarján. A városról és a kultúráról lesz szó az idősek népfőiskolája január 30-i szerdai, a József Attila Mű­velődési és Konferencia-köz­pontban 14 órakor kezdődő összejövetelén. A résztvevők ezúttal Korill Ferencnek, a művelődési központ igazga­tójának az előadását hallgat­ják meg. Fotókiállítás Balassagyarmat, január 25-én nyílt meg a Kiss Árpád Álta­lános Iskola aulájában Korózsné Aradi Eleonóra ta­nárnő „Részletek” című fotó- kiállítása, melyet Kovács Fe­renc Apáczal-díjas gimnázi­umi tanár ajánlott a közön­ség figyelmébe. A tárlat már­cius elejéig tekinthető meg, tanítási napokon 17.00 óráig. Pályáztak, nyertek Szalmatercs. a települések önkormányzatainak nagy ré­sze a szűkös költségvetés miatt csak pályázati pénzből tud fejleszteni, felújítani. így vannak ezzel Szalmatercsen is. Szentes Dezső polgármes­ter elmondta, hogy az év ele­jén három pályázatot nyújta­nak be. Ezek közül a legna­gyobb „falat” a kultúrház tel­jes külső és belső felújítása, nyílászárók cseréje, a vizes­blokk kialakítása, mindez 20 millió forintba kerülne. Az autóbuszvárók is „beér­tek" a cserére, ennek felújí­tására is pályáznak. Gondol­tak a legifjabb korosztályra, szeretnék a játszótéren az eszközöket kicserélni. Tanulnak a vendéglátók Széesény. Január elején kezdő­dött az a tanfolyam, amelyet a Tourinform-iroda és a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesülete szervezett a pan­ziótulajdonosok és a falusi vendéglátók részére. Kiállítás Salgótarján. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépis­kola Fayl Frigyes Galériájá­ban január 23-án nyílt meg Simon Réka kiállítása. Az al­kotásokat F. Balogh Erzsébet festőművész ajánlotta az ér­deklődők figyelmébe. Helyreáll a rend Verebélyben? „Végre vannak, akik figyelnek ránk” Nagy Attila polgármester a térfigyelő kamerák adását közvetítő tv előtt (Folytatás az 1. oldalról) Mások azonban azt sem tudták, hogy a körzeti megbízott számá­ra fenntartott épület már nem áll üresen.- Szerintem a fokozott rendőri jelenlét csak ideig-óráig képes fé­ken tartani a rablókat - mondta elkeseredetten egy fiatal hölgy, s hozzátette: itt csakis gyökeres át­alakításokkal lehetne bármit is elérni, hiszen egy-két járőr eddig sem tudta és ezután sem tudja megakadályozni azokat a tolva­jokat, akiknek „élete a lopás”. Egy hazasiető anyuka vélemé­nyét is megkérdeztük: - Amióta őrizetbe vették a „lakásbetöré­sek királyát”, csend van a falu­ban. De ki tudja mi lesz, ha kien­gedik és visszajön... Nagy Attila polgármester reménykedik abban, hogy fa­lujának életében végre hely­reáll a rend. Mint mondta, ap­ró lépésekben lehet csupán előrehaladni, de a legelső és legfontosabb mindenképpen a fokozott rendőri jelenlét és el­lenőrzés. 1 ZW'-W-g:} g||ggjgj§|§ V-Sx %% '?■ ?¥■' /y . Mátraverebély. Normalizálódni látszik Mátraverebély közbiz­tonsági helyzete: úgy tűnik, lezárult a lakás- és gépjármű-fel­I törések sorozata, amely az elmúlt év végén keserítette meg a község lakóinak életét. , Az egyenruhások nemrégiben elfogták azt a személyt, aki- | vei kapcsolatban felmerült, hogy köze lehetett a legtöbb va­gyon elleni bűncselekményhez, azóta nem történt újabb, de leg­alábbis nem érkezett ilyenről bejelentés a rendőrségre. Minderről a bátonyterenyei rendőrkapitányság közrendvédel­mi és közlekedési osztályának vezetője, Tamás Gábor százados számolt be. Mint mondta, az utóbbi időben fokozott létszámmal, s olykor egyszerre több autóval is járőröztek a rendőrök Mátraverebély utcáin. A schengeni integráció következtében tizenkét egykori ha­tárőr került a városi kapitányság állományba, s ezzel lehetővé vált az is, hogy idén január elsejétől ismét körzeti megbízottak - szám szerint ketten - vigyázzák a község biztonságát. Irodá­jukat az önkormányzat biztosítja, s rövidesen a fogadóórák rendjét is kidolgozzák. S. K. Legbátrabb városunk ünnepe Balassagyarmat, január 29-én is­mét megrendezi a város önkor­mányzata és a Civitas Fortis- sima Kör a Civitas Fortissima- emléknapot. Reggel 8.00 órakor a hősi ha­lottak sírjainak megkoszorúzá­sakor Arató János, a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója mond be­szédet. 9.00 órakor a MÁV állo­másépületén elhelyezett emlék- • táblánál Halmosi István, a Kiss Árpád Általános Iskola igazga­tóhelyettese osztja meg a hallga­tósággal ünnepi gondolatait. Tíz órakor a Civitas Fortissima-em- lékszobornál Medvácz Lajos pol­gármester idézi fel a korabeli eseményeket, s a Szent Imre Ke­resztény Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak műsora emeli az ünnep fényét. 10.30-kor kerül sor a koszorúzásra a Civitas Fortissima-emléktáblá- nál, majd 11 órakor a hajdani vármegyeháza dísztermében ünnepi képviselő-testületi ülés keretében adják át a díszpolgári címeket és a Pro Urbe-díjakat. A nap folyamán a Szondi, a Kiss Árpád iskolák diákjai, a balassagyarmati dalegylet, a Balassi, a Szent-Györgyi, a Kiss Árpád iskolák kórusai, a rézfú- vóskvintett, a balassagyarmati kamaraegyüttes, illetve a Ró­zsavölgyi Márk Művészeti Isko­la tanárai és növendékei is köz­reműködnek. Régi-új vezető a társaság élén P. Zs. Bátonyterenye. a képviselő-testü­let 2007 tavaszán hozott döntése szerint a kizárólagos, valamint a többségi tulajdonban lévő gazda­sági társaságok tevékenységét felül kell vizsgálni - szükség ese­tén akár szervezeti átalakítások­kal. Mindezt azért rendelték el, hogy a kötelező lakossági, önkor­mányzati feladatok, illetve a köz­szolgáltatások megfelelő színvo­nalon működjenek, a szolgáltatá­sok arányosak legyenek, továbbá a szóban forgó társaság indoko­latlanul ne vegyen igénybe köz­pénzeket. A szervezeti átalakítá­sok az elsők között érintették a lakásgazdálkodási kht.-t vala­mint Bávü Kht.-t: a két társaság összeolvadásával létrejött a Bávü Bátonyterenyei Városüzemelte­tési Nonprofit Korlátolt Felelőssé­gű Társaság, amelynek ügyveze­tői posztját ezentúl Szerémi Gá­bor, a Bávü Kht. volt igazgatója tölti be. MIHALIK JÚLIA Bukásra állunk? Mondjuk, gyakran mondogat­juk, hogy minden napnak elég a maga gondja, sokan mégis meg­fejeljük ezt nagy adag, a holnap vélt bajaival kapcsolatos aggo­dalmakkal. Akkor is, ha rajtunk múlik, hogyan alakulnak a dol­gaink, s akkor is, ha inkább má­sokon. Legfeljebb néha engedé­lyezünk magunknak több-keve­sebb óvatos reményt: nem is biz­tos, hogy vesztésre állunk. Talán nem vagyok túl borúlátó, ha azt állítom, az élet valójában problé­mamegoldások sorozata, szelí- debb kifejezéssel elvégzendő fel­adatok láncolata. S így, a kultú­ranap, a Himnusz születésnapja mindig annak időszerűségére fi­gyelmeztet, hogy tényleg meg kel­lene áldani jókedvvel a magyart. Ezek szerint valamikor régen, na­gyon régen veszíthettük el a víg Ságunkat, (Ó, szegény mi!) És az­óta sem találjuk. Vagy nem is akarjuk? Hiszen rólunk mond­ják, hogy sírva vigadunk, hogy még a jókedvünket sem enged­jük könnyek nélkül szabadjára. Jobb(?) esetben pedig egyáltalán nem vigadunk... Lehet, hogy éppen ezért szeret­jük a humort? Azt, hogy legalább néha, megfelelő töménységben magunkhoz vegyünk valami ne- vettetőt? (Hogy aztán ki-ki újra be­lezuhanjon önmagába, kifelé vi­szont merev legyen, mint aki ka­rót nyelt.) Óh, mi szegénykék, a történel­münkön tényleg áthullámzott a tragédia, veszteségek árnya ve­tül ránk. S valamiért nem tu­dunk különösebben örülni an­nak, hogy remek jeleket, nyomo­kat hagytunk a világban, ahol nem rossz a megítélésünk. Ta­lán az a baj, hogy iskoláinkban nem tanítanak optimizmus tár­gyat, nincsenek derűlátás-tintá­val töltött tollak, s ezekkel rótt so­rok. Nem tanultuk meg beállíta­ni a külső és belső szemünket a napos oldal mielőbbi észrevételé­re, nem sajátítottuk el a borúlá­tás felhőinek gyors és hatékony eloszlatását. Es sokan bukásra állunk a problémamegoldás vizsgaanyagából. Mondogassuk hát legalább: A jókedv bőségével áldd meg Isten a magyart! Romlott a bíróságbiztonság Balassagyarmat. Január 23-án összbírói értekezletet tartottak a Nógrád Megyei Bíróságon, melyen részt vett a Legfelsőbb Bíróság és az ÓIT elnöke, dr. Lomnid Zoltán is, illetve jelen volt Szelényiné dr. Roszik Erzsébet, az ÓIT hivatalának vezetője, valamint ck Gatter Lász­ló, dr. Fazekas Sándor, dr. Nánási Il­lés, az ÓIT tagjai és a megye bírói kara. Dr. Halász Zsolt, a megyei bíró­ság elnöke és dr. Csonkáné dr. Var­ga Margit beszámolója után a bírói tanács elnöke, dr. Hegedűs János foglalta össze az elmúlt év esemé­nyeit Nógrád megyében 52 bíró, kilenc bírósági titkár és 13 fogal­mazó tevékenykedik. 12000 felet­ti volt a tavalyi peres ügyek száma. A bíróságokon nagyobb, biztonsá­got veszélyeztető esemény nem történt. A Salgótarjáni Városi Bíró­ság épülete felújításra szorul. Dr. Lomnici Zoltán arról szólt: az országban a bírói létszám 2823-ra emelkedett, az 1 300000 ügy 86 százaléka egy éven belül befejeződik. A strasbourgi bírósá­gi ügyeknek 1,4 százaléka szár­mazik Magyarországról. Az elnök a legaktuálisabb témának a bíró­ságok biztonsági helyzetét tartot­ta. - Épületenként több, mint 400 közbiztonságra veszélyes eszközt találtak. Nógrád megyében 318 kést, 53 ollót, 29 lőfegyvert, 20 szikét és nyolc gázsprayt foglal­tak le. 13 megyei bíróságon ösz- szességében 6000, az élet kioltá­sára alkalmas eszközt fedeztek fel. A 145 bírósági épület ötödé nem felel meg a közbiztonság technikai feltételeknek, egyötö­dük pedig csak a minimális felté­telekkel rendelkezik. Valamennyi bíróságot kértük, jelezze hiányos­ságait - mondta dr. Lomnici, aki hozzátette: minden országban az államhatalom elleni támadásnak tekintik a bíró elleni támadást. Az ÓIT egységesen a kormányzat se­gítségét kéri az ügyben. A Legfel­sőbb Bíróság elnöke azt is kifejtet­te: az ország bírói titkos szavazás­sal tíz megyében a már hivatal­ban lévő megyei elnököt választot­ták újra, dr. Flalász Zsolt 94 százalékos bizalmat élvez.- Az ál­lami intézmények bizalmi indexe a jó középmezőnybe tartozik, az ügyészség megítélése kissé meg­előzi a bíróságét - valószínűleg a móri ügy végkimenetele miatt’ - zárta szavait dr. Lomnici Zoltán. Szabó A. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szokásos farsangi mulatságát idén a múzeumban rendezték meg BÁLOZTAK A MÚZEUMBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom