Nógrád Megyei Hírlap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-22 / 18. szám

2008. JANUAR 22., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Kiállítás és irodalmi műsor G. E. Bátonyterenye, A város önkor­mányzata és az Ady Endre Műve­lődési Központ közös szervezésé­ben nyílik meg Sz. Nagy Mária szobrászművész kiállítása január 22-én 16 órakor az Iványi Ödön Kisgalériában. Az alkotásokat LavajnéDóka Éva, Bátonyterenye polgármestere ajánlja a jelenlévők figyelmébe, valamint köszöntőt mond a magyar kultúra napja al­kalmából. Ezt követően a Litous Együttes ad koncertet a színházte­remben. A kiállítás február 22-ig látogatható az intézmény nyitva­tartási ideje alatt. Szintén a ma­gyar kultúra napja alkalmából rendezik meg a Láthatatlan lobo­gó című irodalmi műsort január 21-én 10.30 órától a művelődési központban. Az előadáson Csábi István Madách-díjas előadómű­vész, a Vertich Színpad Stúdió és a Pódium Stúdió is közreműködik. Filmművészről Salgótarján. A „Szerdatársaság” irodalmi kávéházjanuár 23-án, 17 órakor Gaál Istvánra, a salgótarjá­ni születésű, pásztói kötődésű Kos- suth-díjas rendezőre emlékezik Shah Timor „Egy képíró a Varázs­völgyből” című filmjével. Shah Timor beszélgetőtársa Csongrády Béla lesz. „Ladikosok” figyelem! A Nógrád Megyei Hírlap által „Ladik” címmel az általános is­kolások számára indított média­vetélkedőnk II. fordulójának fel­adatai lapunk január 15-i számá­nak 1. oldalán jelentek meg. A megoldásokat február 1-jéig kell beküldeni címünkre postán vagy az nmedia.szerk@axels.hu e-mail címen. Mátranovákról szól a harang P.Zs. Mátranovák. Ezen a héten minden nap a mátranováki római katoli­kus plébániatemplom harangja üti a delet a Kossuth rádióban. A Nepomuki Szent János tiszteletére épült templom harminckét méter magas tornyában eredetileg há­rom harang kapott helyet, a hábo­rúkat azonban csak egy vészelte át. A kicsivel több mint hárommá­zsás öntvény 1930-ban, Szlezák László aranykoszorús mester mű­helyében készült Budapesten. Méhnyakrákszűrés: duplán nyerhet Magyarországon az összes haláleset mintegy egyne­gyedéért felelősek a rosszindulatú daganatos elválto­zások. Szűrővizsgálattal megelőzhető a betegség sú­lyosabb kimenetele, mivel korábban szakorvoshoz jut­tatja a kezelésre szorulókat, mintha erre a tünetek, vagy panaszok megjelenése után kerülne sor - javítva ezáltal a teljes gyógyulás esélyeit is. A méhnyakrák­szűrés a 25-65 év közötti nőket, összesen 2,4 millió személyt érint hazánkban. Nógrád megye. Az Európai Unió ja­vaslatára január 21. és 26. között nálunk is megrendezik a méhnyakrákszűrés hetét, amely­nek keretében felhívják a figyel­met a rendszeres vizsgálat fontos­ságára. A szervezett szűrővizsgá­latok részvételi arányának növe­lése ugyanis jelenleg a megelőzés egyik legnagyobb kihívása. A méhnyakrák nem mindig okoz tüneteket, ezért kell a szűrés, amely hozzájárulhat a halálese­tek megelőzéséhez. Tavaly szep­temberben ezért kezdődött újra a népszerűsítését célzó Liliom prog­ram. Ennek hatására a tapaszta­latok szerint lényegesen nőtt a le­hetőséget igénybe vevők köre. Jel­mondata - „Nyerje meg egészsé­gét!” - arra utal, hogy ezúttal nye­reményjátékkal kiegészítve indult, a részvétel feltételei a kö­vetkezők: igazolt vizsgálat és a je­lentkezési lap visszaküldése feb­ruár 15-én éjfélig az Országos Tisztiorvosi Hivatal címére (1092 Budapest Gyáli út 2-6.). A fődíj egy skandináviai utazás, hogy lás­sa a nyertes azokat az országokat, ahol a nők nem vesztik el értel­metlenül ebben a betegségben az életüket. Átadása egy egészség­nap keretében, március 8-án lesz. A fentiekkel kapcsolatos bő­vebb információ és a nyeremény- szelvény letölthető a www.liliom.hu honlapról, egész­ségügyi intézményekben elhe­lyezett szórólapokból, valamint igényelhető az ÁNTSZ salgótarjá­ni, bátonyterenyei, pásztói kis­térségi intézeténél, a Zemllnszky út 9. szám alatt. Természetről a természetért Mihalik J. Salgótarján. Uniós program ke­retében készített ismeretterjesz­tő kiadványokat, valamint a Karancs-Medves és a Cseres­hegység tájvédelmi körzetet is­mertető monográfiát mutatják be a Balassi Bálint Könyvtárban január 24-én tartandó rendezvé­nyen. A földszinti előadóteremben 14 órakor Duska József, a Bükki Nemzeti Park főigazgatója kö­szönti a résztvevőket. Ezután a nemzeti park igazgatóságának folyamatban lévő fejlesztéseit, főként az uniós INTERREG Ili/A lehetőségeit a helyettes igazgató, Dudás György ismerteti. A szlo­vák-magyar határ menti együtt­működésekkel kapcsolatos ter­veket, elképzeléseket vázolják előadásukban a szlovák és ma­gyar szakemberek. A monográ­fiát Judik Béla tájegységvezető, illetve az olvasó szemével Fara­gó Zoltán, lapunk főszerkesztő­helyettese ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Helyi védettség Sz. F. Szécsény. A közigazgatásilag Szécsényhez tartozó Ben- czúrfalván, az egykori közép­kori település területén, a Kato­na József utcában az önkor­mányzat öt épületet helyileg védetté nyilvánított. Őze János, a város főépítésze kérdésünkre elmondta, hogy az épületek a XX. század első felében épül­tek. Külön-külön mindegyik építészeti értéket képvisel. A karakteres épületekben olyan stílusjegyek, díszítőelemek ta­lálhatók, amelyet meg kell őriz­ni az utókor számára. Az épü­letegyüttes beleillik a táj kör­nyezetébe, azzal jól harmoni­zál. A védettség alá helyezés­sel az volt a céljuk, hogy Benczúrfalva hagyományos építészeti település képét, az 1900-as évek igényesebb és egyszerűbb stílusjegyeit, jel­legzetes vonásait, szín- és for­mavilágát megőrizzék. Az épü­letek belső átalakítására a vé­dettség nem vonatkozik. Iskolai tárlat SágÚjfalu, Gyüre Nándor salgó­tarjáni alkotó festményei látha­tók jelenleg az általános iskola galériájában. A húsz képet feb­ruár közepéig tekinthetik meg az érdeklődők. Fotókiállítás Pásztó. Bottyán Katalin fotóiból rendezett kiállításnak ad helyet január 24-től a Teleki László Vá­rosi Könyvtár és Művelődési Központ emeleti galériája. A 24- én 16 órakor kezdődő ünnepé­lyes megnyitón dr. Hír János mú­zeumigazgató ajánlja a közönség figyelmébe az etnográfus vég­zettségű nevelőtanár fényképeit. Földi-képek Salgótarján. Földi Gergely alkotá­saiból rendeznek kiállítást a Ko­dály Zoltán tagiskola galériájá­ban. A megnyitó január 24-én csütörtökön 10.30 órakor lesz, a képeket Kalocsai Enikő festő­művész ajánlja megtekintésre. Jelmezes bál Palotás. Farsangi bált rendeznek az általános iskolás gyerekek­nek január 25-én 14 órától a mű­velődési házban. A diákok jel­mezes felvonulását követően táncos mulatság lesz. MEGÚJUL A VASÚTI ÁTJÁRÓ Emlékeztek Baba-mama klub Salgótarján. Szerdánként fél ti­zenegykor találkoznak a kisgye­rekes anyukák az ifjúsági infor­mációs és tanácsadó iroda múlt évben indított baba-mama klub­jában. A rendszerint másfél órás, ingyenes programok keretében szakemberek foglalkoznak a cse­csemőgondozás mindennapi ott­honi és egyéni kérdéseivel. Igény szerint tanácsadással is segítik a mamákat a heti összejövetelen. Bátonyterenye. Kedvező visszajelzést kapott a városvezetés a MÁV Zrt.-től a kisterenyei vasúti átjáró felújításával kapcsolatban: a leg­utóbbi információk szerint a rekonstrukció tervei már készen állnak, s az időjárás függvényében a vasúti társaság még az idén teljes egészében átépíti az átjárót. Berkenye. Megemlékező szentmi­sét tartottak nemrégiben a telepü­lésen, ezzel fejezték ki tiszteletü­ket, együttérzésüket az 1945 ja­nuárjában malenkij robotra hur­coltak, s leszármazottaik iránt. Az alkalomra eljöttek a templom­ba az ország más településem élő hozzátartozók, köztük annak a családnak a képviselői, ahonnan négy gyereket és a családfőt vit­tek el kényszermunkára. A részt­vevőket Schmidt Józsefné polgár- mester is köszöntötte. f Trrrf Mutassuk meg értékeinket... Szabó Andrea Balassagyarmat Különleges, hagyomány- ápoló, Balassagyarmat értékeit felvillantó kezdeményezésbe fogott a Mikszáth Kál­mán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola, amikor az immár 18. alkalom­mal megrendezett, a megyei Madách-nap- hoz és a közelmúltbeli Mikszáth-évfordu- lóhoz kötődő, nemzetközivé szélesedett Madách-Mikszáth vers- és prózamondó­verseny kötelezően választható alkotása­it öt Csikász István-műből jelölte ki. A ba­lassagyarmati költő, képző- és előadómű­vész idén ünnepelné 75. születésnapját és ötvenéves évfordulóját annak, hogy Ba­lassagyarmat lett választott hazája. A kiváló ötlet Horváth Anitának, a kö­zépiskola tanárnőjének köszönhető. El­mondta: kezdetben Madáchhoz, majd Mikszáthhoz, illetve a róluk szóló mű­vekhez kötődött álverseny, amely kibő­vült a Nógrád megyei, valamint balassa­gyarmati kötődésű alkotókkal is. Csikász István maga is gyakran zsűrizett a Mik­száth iskola megmérettetésén, s ahogyan Lengyel Anna, a zsűri elnöke, a Magyar Rádió munkatársa fogalmazott: a költő a város emblematikus figurája volt, amo­lyan „őrt álló ember”, aki mindvégig megőrizte lelki függetlenségét, bármi­lyen szelek is fújtak. Lavaj Árpád, az iskola igazgatója kö­szöntőszavaiban örömmel üdvözölte a testvériskola, a romániai Zilah (Ady diák­városa) főgimnáziumának tanulóit, a le­endő testvériskolát, a szlovákiai rima- szombati intézményt, s a lévai diákokat, akiknek iskolájával cseregyakorlatokon vesz részt a Mikszáth.- Az iskola-összevonás után is meg akartuk őrizni hagyományainkat, a Ma­dách- és Mikszáth-kultusz elmélyítését - mondta az igazgató. Felemelő esemény volt az, hogy abban az épületben, amelynek lépcsőit egykoron Madách is, Mikszáth is koptatta, egy nem­rég elhunyt kortárs költő műveit tolmá­csolták a határon túliak, a salgótarjániak, a pécsiek, a csengenek, s természetesen a „hazaiak”: a Mikszáth, a Balassi, a Szent- Györgyi középiskolák fiataljai. A város megmutathatta értékeit a nagyvilágnak. Az eseményen Csikász István özvegye, le­ánya és unokája is részt vett. A szabadon választott művek széles skálát mutattak: Kányáditól, Mórától Vass Istvánon, Papp Tiboron, Hervay Gizellán át Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, József Attila, Arany János és Szilágyi Do­mokos műveit is meghallgathatta a nagy létszámú közönség. A Csábi István, Oroszlánná Mészáros Ágnes, Patakiné Kemer Edit, Szász Kolumbán Olga, Len­gyel Anna alkotta zsűri végül is egy igen magas színvonalú, értő versmondással és jó versválasztással teli, a szép magyar be­szédet szem előtt tartó megmérettetésen hozott nem könnyű döntést a kiegyensú­lyozott mezőnyben. Az első helyezett Gaál Adrián lett, a pé­csi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium­ból, a második helyezést Dropka Andrea érte el a balassagyarmati Mikszáth kö­zépiskolából, a harmadik hellyel Berki Anikó büszkélkedhet, a zilahi Szüvánia Gimnáziumból. A legszebb magyar be­szédért a zilahi Oláh Leventét és a csengeri Hegedűs Rékát jutalmazták. Különdíjat a pécsi Takács Petra és a balassagyarmati szent-györgyis Halaj Zsófia kapott. A kö­zönségdíjat a lévai Oszoli Gábor mondhat­ta magáénak. A jutalmakat a Nógrád Me­gyei Közoktatási Alapítvány pályázat se­gítségével, a balassagyarmati könyvtár, levéltár, helytörténeti gyűjtemény és Kunné Kubicza Erzsébet támogatásával kaphatták meg a tanulók. Az iskola a XXI. századi ember tragédi­ájáról képzőművészeti és szépirodalmi pályázatot is hirdetett, amelyet a salgótar­jáni bolyais Puszta Szilvia nyert el novel­lájával. Az eseménysorozatot színesítette a „Vá­logatás balassagyarmati művész-tanárok alkotásaiból” című kiállítás is. A város művész-tanárainak - Bacsúr Sándor, Csikász István, Deme Róbert, Lengyel Péter, Nagy Márta, PuhaPéter, RétiZoltán és Var­ga Ágnes - alkotásaiból nyíló tárlatot Csach Gábor alpolgármester, művészet- történész nyitotta meg, kiemelve a hely­beli művészek munkásságának sokszí­nűségét, a település képzőművészeti éle­tének gazdagságát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom