Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-08 / 284. szám
2007. DECEMBER 8., SZOMBAT 5 KÖZÉLET EU-listán miénk a bronz klímavédelem Langyosabb tavaszok, forróbb nyarak elé nézünk Vízözön tavaly nyáron Budán, a Déli környékén. Kissé szárazabb nyári hónapokról szólnak az előrejelzések. ÜEEHÜEBB Rám sózta a simlis szerelő a fáradt téli gumikat BALESETVESZÉLY Olvasónk téligumi-garnitúrát vásárolt, tekintettel a már beállt fagyokra. Az azonosító szám alapján otthon vette észre, hogy a gumik már ötévesek. Fél, hogy baleset érheti. A szavatosság a téli gumira is érvényes - mondta Mag- dus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője. Ha tehát a gumiabroncsokkal baj van a szavatossági időn belül, akkor azokat díjmentesen ki kell cserélni. Tartós fogyasztási cikkeknél van jótállási idő, ami egy év. A szavatossági idő ezután (ami a többi termékre is vonatkozik) további két év. TÉNY, hogy a régi gumi köny- nyen meghibásodhat. A gyártók sem javasolják a hatévesnél öregebbek használatát. Kérdés lehet persze, hogy a gumikat ennyi éven át valóban használták-e telente, vagy érintetlenül álltak egy raktárban. E kétféle guminak nyilván más lesz a minősége. Habár az is igaz, hogy a gumi „pihenőállásban” szintén fáradttá válhat. a fogyasztóvédelmi szakember azt javasolja: az olvasó forduljon a közlekedésfelügyelethez. Ez lehet a budapesti vagy a megyei illetőségű hatóság, de az országos szervezet is. Attól függően, hogy lakhelyéhez, illetve a vásárlás helyszínéhez melyik van közelebb. A KÖZLEKEDÉS-FELÜGYELET szakértői kivizsgálhatják az esetet. Ők megállapíthatják, vajon a kifogásolt garnitúra megfelel-e a követelményeknek. Az olvasó jelenleg egyeztet a kereskedővel és a gumiszervizzel. Mindenekelőtt próbáljanak meg egymással dűlőre jutni. Ez az ideális megoldás. ■ Rados V. kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Magyarország a hatodik helyezést érte el a klíma- változás elleni küzdelemben a világ 56 legfejlettebb állama között. Az EU-tagok sorában bronzérmesek vagyunk. A felkészülés nem indokolatlan: átlagosan öt fokkal melegebb nyarakra számíthatunk. Farkas Károly „Magyarország a hatodik legjobb helyen van a klímavédelem szempontjából a vüág 56 legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országának rangsorában” - derül ki a Germanwatch pénteken közzétett tanulmányából. A környezetvédelmi szervezet a Báli szigetén ülésező ENSZ-klímakonferen- cia keretében hozta nyilvánosságra ranglistáját, amelynek dobogós helyeit Svédország, Németország és Izland kapta meg, míg a legnagyobb klímarombolónak Ausztrália, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia bizonyult. Hazánk az EU tagállamai közül a harmadik legjobb a klímavédelem terén, és egyértelműen a legjobb a kelet-közép-európai új tagállamok csoportjában. Szlovákia a 19., Szlovénia a 24., Csehország a 25., Lengyelország pedig a 39. helyre került a teljes 56-os listán, míg Ukrajna és Oroszország 47., illetve 50. helyezésével a sereghajtók között szerepelt. A rangsor figyelembe veszi a szén-dioxid-kibocsátás alakulását, az aktuális emissziós szintet és a klímavédelemmel kapcsolatos politikai lépéseket is. Sajnos indokolt is hazánk felkészülése: az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése szerint ugyan a globális átlaghőmérséklet „csak” egy-há- rom Celsius-fokot emelkedik 2050-ig, hazánkat a felmelegedés sokkal súlyosabban érinti. „Két előrejelzésünk van, az egyik rossz, a másik tragikus” - közölte Bartholy Judit, az ELTE meteorológiai tanszékének vezetője. A kutató csütörtökön ismertette a XXI. századra várható forgatókönyveket a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián, ahol Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter mutatta be a Nobel-béke- díjas IPCC legújabb jelentésének magyar kiadását. Magyar- országra nézve egy pesszimista és egy közepes forgatókönyv készült. Mindkét változat szerint a nyári hőmérséklet változik a legnagyobb mértékben, akár négyöt fokos emelkedésre is számíthatunk. Legkevésbé a tavaszi hőmérséklet tér majd el a mostanitól, két és fél-három fokot növekszik. Az egy évszázaddal korábbi adatokhoz képest 91 százalékkal több hőségnap lehet, 30 Cel- sius-fok fölötti maximális hőmérséklettel, a 35 fokos maximumot is meghaladó forró napok száma pedig három és félszeresére nőhet. Telente 83 százalékkal kevesebb zord nap jöhet, amely a mínusz tíz fok alatti minimum hőmérsékletet jelenti. A legnagyobb mértékben a túl meleg éjjelek száma emelkedik, megsokszorozódhat a 20 foknál melegebb legalacsonyabb hőmérsékletű éjszaka. A csapadékeloszlás mértéke is változik, 10-30 százalékkal szárazabb nyaraink és 20-35 százalékkal nedvesebb teleink lehetnek a közepes, illetve pesszimista modellezés alapján. Az extrém módon csapadékos napok száma - napi 20 milliméternél több csapadék - a legnagyobb mértékben januárban nőhet, akár négyszeresére is. A legnagyobb, csaknem 50 százalékos visszaesés pedig a júliusokat érintheti. Középtávon a leghatékonyabb és legkevésbé költséges lépéseket az épületek energiahatékonysága terén lehet elérni. Megfelelő intézkedésekkel mintegy 30 százalékkal csökkenthető az épületek üvegházgáz-kibocsátása költségtöbblet nélkül. HÍRSÁV HungaroControl: nem kizárt a magánosítás nincs napirenden jelenleg a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. privatizációja, mivel a társaság tartós állami tulajdonban van - jelentette ki tegnap a cég vezérigazgatója. Kiss László azonban nem zárta ki egy későbbi magánosítás lehetőségét. De előbb szerinte érdemes megvárni a német társszolgálat napirenden lévő magánosításának tapasztalatait és majd ezután dönteni a privatizációról. Karitatív Béres-adomány rászorulóknak több mint hatvanezer üveg Béres Cseppet adtak át az ország tíz legnagyobb karitatív szervezetének. Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke a szerdai ünnepélyes átadáson elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan idén is a szervezetekkel karöltve, juttatják el az adományokat A több mint hatvanmillió forintos ajándék nagy része már karácsonyra eljut a rászorulókhoz. Sólyom: tisztességes legyen a piaci verseny! „a piacgazdaságnak valóban a verseny az alapja, ám azt tisztességes mederben kell tartani” - mondta tegnap Sólyom László a Gazdasági Versenyhivatalban az idei Versenykultúráért Díj átadásán. Az áüamfő szerint ugyanúgy nem helyes azt gondolni, hogy ha van verseny, akkor attól önmagában kitűnően működik a gazdaság, mint az a vélekedés, hogy az állam biztosan csak rossz gazda. Sólyom: nem minden a verseny Oázis a közép-ázsiai sivatagok helyén? habár a világ nagy részét súlyosan érinti a klímaváltozás, egyes régiók határozottan jól járnak vele. Oroszország és Kanada új tengeri utakat hasznosíthat az Északi-sark környéki jégpáncél /elolvadásával, arról nem is beszélve, hogy az éghajlati zónák eltolódásával egyes zord időjárású régiók kimondottan kellemes éghajlatiak lesznek. Határozottan melegszik Skandinávia, Szibéria, Kanada északi területeinek időjárása, még Közép-Ázsia jelenleg félsivatagos vagy sivatagos területei is jóval csapadékosabbá válnak. Az éghajlati zónák eltolódását már az elmúlt tíz évben megfigyelhették: mint azt az IPCC jelentette be a Báli szigetén tartott klímakonferencián, az elmúlt 25 évben 250 kilométerrel tolódott ki a trópusok határa északnak és délnek - míg ezzel arányban az örökké fagyott régió több mint ezer kilométerrel szorult vissza a sarkok irányában. Légimentők: kétezer bevetésen évente bázis 630 millió forint kell az európai körülmények megteremtéséhez Ötpárti összefogás a színesfémlopás ellen Minden tizedik balesetnél légimentésre van szükség - mondta Túri Péter, az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója a budaörsi repülőtéren pénteken. Hozzátette: ez több mint 2100 mentést jelent évente. A miskolci eset után - amikor tönkrement a beton és nem tudtak kivinni égy helikoptert a hangárból a kemény éjjeli fagy miatt - az utóbbi hetekben a légimentés nehézségeitől volt hangos a közvélemény. Ehhez hasonló a mentőbázisok elkészülte után nem fog előfordulni - ígérte Túri. Ahhoz azonban, hogy a légibázisok elkészüljenek, hétszer 90 milüó forintra lenne szükséEurópai körülményekre várva. Sok bázison még fűtés sincs. gük a légimentőknek, a pénzből fűtött hangárokat és felszerelt bázisokat építenének, hogy európai körülmények között dolgozhassanak. A legtöbb bázison ugyanis még fűtés sincs sem a helikopterek hangárában, sem pedig a dolgozók pihenőjében. Túri szerint a nehézségek ellenére a szolgálat hatékonyan működött tavaly. Csak egyetlen esetben nem tudta a mentőhelikopter biztonsági okokból a baleset helyszínét megközelíteni. Jelentős eredmény továbbá az ügyvezető szerint, hogy minden gép fedélzetén orvos dolgozik, ráadásul kétharmaduk szakorvos. Mellettük diplomás rendőrtisztek teljesítenek szolgálatot. ■ B. V. A színesfémlopás felszámolása érdekében közös állásfoglalást írt alá az öt parlamenti párt, a környezetvédelmi tárca és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MOSZ). Utóbbi javaslata az volt: a színesfém hulladékkal kapcsolatos tevékenységet ne kereskedelmi, hanem hulladékkezelésnek minősítse a jogszabály, és meg kell alkotni a hulladékkereskedelem részletes feltételeit tartalmazó rendeleteket. Gémesi György, a MOSZ elnöke szerint a jogszabályalkotást a schengeni határövezethez való csatlakozás is sürgeti, „hiszen Fotóval, személyi számmal vegyék át az árut. nem lenne szerencsés, ha az ellopott színesfém végcélja a külföld lenne. A lényeg: ne legyen, aki átvegye a lopott színesfémet, és a kereskedelmet kontrollálják: fotóval, személyi számmal, készpénzkifizetés nélkül vegyék át a színesfémet a telepeken, és 18 év alatt ne lehessen ezekkel kereskedni” - mondta Gémesi. Szűcs Lajos, a Fidesz szakpolitikusa korrektebb hozzáállást várt volna a Miniszterelnöki Hivataltól. Az intézkedési csomag koordinálása lett volna a feladatuk, de végül egyetlen megbízottjuk s'em jelent meg az eseményen. ■ É. S.