Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-08 / 284. szám
6 2007. DECEMBER 8., SZOMBAT GAZDASAG Még nincs döntés, mikortól törleszt az OTP A gazdasági Versenyhivatal vizsgálatának hatására az OTP több tízezer ügyfelének fizeti vissza azt az összeget, amellyel 2005 nyarán megemelte az elő-, illetve végtörlesztéseket. Azoknak is visszafizeti a különbözetet, akiknek a kezelési költség havi kilencezer forintos maximum helyett egységes két százalékra változtatása miatt emelkedett a törlesztőrészlete. A visszafizetések elkezdésének idejéről még nem döntöttek. Tovább lassult a magyar gazdaság a NEGYEDÉVES számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével egy százalékkal nőtt - közli a KSH. A háztartások végső fogyasztása két százalékkal csökkent. A vámosoknál kell majd jelenteni a pénzmosást DECEMBER 15-TÖL a VPOP fogadja és vizsgálja ki a pénzmosással kapcsolatos bejelentéseket. A pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény, körülmény felmerülése esetén a szolgáltatóknak bejelentési kötelezettségük van. A Hírsávot a támogatja. A BUX-index 2007. december 7-én Záróérték: 26184 26 430 26 000 *15.3(1, a New York-i -9 ..... 259 00 tőzsde nyitása /j _ pont/" 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 8910 +4,21 19 099 Richter 39180 +1,24 2 268 MTelekom 928 +0,87 1526 Synergon 1750 +0,17 415 FHB 1617 +0,06 318 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft TVK 7 375-1,07 19 HŰMET 100-0,99 18 Mól 25 500-0,58 6007 Pannonplast 1431-0,56 26 Econet 206-0,48 21 A BUX-index az elmúlt napokban 26400 26000 25 758 25 600 25200 25407 25323™25398 24800 24 400 24 000 23 60011.29 11.30 12.03 12.04 12.05 12.06 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. december 7-én. /Ft 111 3 /$ i 252,15 173,17 1,46-0,13 Ft-0,75 Ft Ocent Kunsági az év borásza FRiTTMANN jános A rangos borvidékek közé emelkedhet a régió Frittmann János soltvadker- ti - első alkalommal kunsági - borász kézlenyomátát örökítették meg tegnap a budai Várban, a Magyar Borok Házában. A bevett szokás szerint ugyanis ez is kijár az év borászának. ________’E_____________________ Kosa Gy örgy Idén ötödször jelölték a Kunsági borvidék (és a Duna borrégió) neves borászát Az év bortermelője címre,-ami a legrangosabb hazai elismerés a szakmában, és a Magyar Borakadémia ítéli oda. Frittmann János (49) mellett a Balatonboglári borvidékről Konyári János és Légii Ottó, az Egri borvidék képviseletében Lőrincz György, az Ászár-Nesz- mélyi borvidékről pedig Szöllősi Mihály kapta az első szavazási fordulóban a legtöbb ajánlást az akadémia tagjaitól, a borász- szakmától, gasztronómusoktól, szakújságíróktól és így tovább. Vagyis a második körben rájuk lehetett szavazni. ■ Hosszú utat járt be a Kunsági borvidék a mostani ünnepi pillanatig - emlékeztetett a nyertes. Tegnap délben a Magyar Borok Házában mind az öt jelölt egy-egy borát megkóstolhatták a meghívottak, miközben ők néhány szót szóltak magukról, munkájukról, szakmájukról. Aztán Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke kihirdette, hogy a 2007-es esztendő borásza Frittmann János lett.- Hosszú utat járt be a Kunsági borvidék a mostani ünnepi pillanatig - mondta a megjelenteknek a meghatott soltvadkerti borász, hangsúlyozva: négy kiváló emberrel együtt volt a cím Győztes termelők 2000-től Év 2000 Borász Figula Mihály Borvidék Balatonfü red- Csopaki 2001 Szepsy István Tokaji 2002 Malya Ernő Etyek-Budai 2003 ÁrvayJános Tokaji 2004 Takler Ferenc Szekszárdi 2005 Vincze Béla Egri 2006 Garamvári Vencel Balatonboglári 2007 Frittmann János Kunsági __ Fri ttmann Jánost ünnepük most a borbarátok. Ötödik jelölésre nyert. várományosa. - Nagyon szép a mi szakmánk. Mit szakmánk! Hobbink! Hiszen bár konkurensei vagyunk egymásnak, mégis rengeteg barátom van, és minden borász jóban van a másikkal. Ez nem sok szakmában van így.- Ötödik jelölését végre a cím elnyerése koronázta. Most már a legnagyobb hazai borvidék is adott egy év borászát. Lezárult vagy elkezdődött ezzel valami? - kérdezte lapunk villáminterjút kérve Frittmann Jánostól.- Elkezdődött. Úgy vélem, hatalmas áttörés, nagy változások kézdetén vagyunk a Kunsági MEGJEGYZÉS: A díjat Az év borásza elnevezéssel 1991- ben alapította a Hét Borbí- rák Rendje. Odaítéléséről 1996 óta gondoskodik a Magyar Borakadémia. A címet korlátlan ideig lehet viselni, de ha letelik az egy év, már csak az esztendő feltüntetésével együtt. borvidéken, ami a boraink elismertségét, megítélését illeti. Úgy hiszem, a rangos borvidékek sorába emelkedünk. Már látható, melyek azok a minőséget produkáló pincészetek, amelyek a zászlóshajó szerepére hivatottak. Hangsúlyoznám is, hogy ez a mai elsősorban nem a Frittmann Testvérek Kft. dicsősége, hanem a Kunsági borvidéké meg persze Bács-Kiskuné - nyilatkozta a 2007-es esztendő borásza, hozzátéve: mérhetetlen hálával és köszönettel tartozik bátyjának, Frittmann Istvánnak, hogy e sikerhez segítette. MH««««*' „A dicsőség az egész Kunsági borvidéké” December 20-áig kell feltölteniük az adóalapjukat az evásoknak Az ünnepek előtti pénzköltésben még egy költség jelentkezhet az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozóknak, december 20-áig kell ugyanis feltölteniük az adóalapjukat. Ez alatt azt kell érteni, hogy be kell fizetni az idei évben várható fizetendő adó és a már befizetett előleg különbségét legalább kilencven százalékra. Arról azonban nem kell külön nyilatkozniuk, ha jövőre is evázni szeremének. ■ Legalább 90 százalékosra kell feltölteni az idei év adóelőlegét. Nemcsak emiatt fontos határidő a december 20-a. Eddig lehet ugyanis új adózóként bejelentkezni az eva hatályába, és a kijelentkezésre is december 20-áig van mód. A bejelentkezési határidő jogvesztő, így elmulasztásánál igazolási kérelem előterjesztésének sincs helye - mondták kérdésünkre az APEH-nél. Az eva választását az erre használt nyomtatványon, egyéni vállalkozóknál a 07T103, társasoknál pedig a 07T203-as számú lapon kell bejelenteni a székhely szerint illetékes regionális APEH-igazgatóságon. A kijelentkezésnél is ezek használhatók. Új adózóként az eva hatálya alá az egyéni vállalkozók, a jogi személyek közül a korlátolt felelősségű társaságok, szövetkezetek, lakásszövetkezetek, végrehajtói irodák, ügyvédi irodák, közjegyzői irodák, szabadalmi ügyvivői irodák és erdőbirtokossági társulatok, valamint a betéti és közkereseti társaságok jelentkezhetnek be. Az éves bevétel nem haladhatja meg a 25 millió forintot. Az eva hatálya alá tartozók 2006-ban 143,1- milliárd forint adót fizettek be, a pénzügyi tárca az idei évre 168,2 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóval számol. ■ Tóth M. ingatlanok.hu Országszerte több mint 170.000 ingatlan Magyarország leglátogatottabb ingatlan adatbázisában! Nehéz helyzetben vannak a tűzifával fűtő háztartások Sokszor nehezebb helyzetben van az a 800 ezer háztartás, ahol nem gázzal vagy távhővel, hanem szénnel, fával vagy palackos gázzal fűtenek. Ők ugyanis nem kapnak külön kompenzációt a fűtési költségeikhez, hanem ezt az egyéb szociális juttatásokkal együtt kapják meg, lakhatási támogatás formájában. Sok olyan család van azonban, ahol a lakhatási támogatást inkább költik másra, mint közvetlenül fűtőanyag vásárlására - mondta el kérdésünkre Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója. így azonban nem sok haszna van a támogatásnak. A szociális és munkaügyi tárca szerint viszont ezzel biztosítják a legrászorultabb rétegek lakhatási költségeinek mérséklését. Tény azonban, hogy még mindig sokan járnak az erdőkbe beszerezni a téli tüzelőt. Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok Országos Szövetségének elnöke elfnondta, a hazai legális fakitermelés 7-7,5 millió köbméter évente, ennek mintegy öt százaléka az engedély nélkül kitermelt, illetve ellopott fa. ■ B. V.