Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)
2007-12-08 / 284. szám
e-mail: nmedia.szerk@axels.hu www.vilaggazdasag.hu MÉDIAPARTNERÜNK Éjjel-nappal Nógrádban THM: 19,20% (300 000 Ft folyósítása 24 hóra)* *a THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Hátba lőtték a menekülőket December 8-án gyászol a megyeszékhely Eredeti, golyó szaggatta ing • December 8. Salgótarjánban ez a nap a gyász, a szomorúság napja. 1956. december 8-án az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatott két bányászt, a munkástanács vezetőit. A hírre a szorospataki és a kisterenyei bányászok Salgótarjánba érkeztek, hogy kiszabadítsák társaikat. Az üveggyári, vasgyári munkások a hozzájuk csatlakozókkal a megyei tanács épülete elé vonultak, ahol a letartóztatottak szabadon bocsátását követelték. Salgótarján. Nem sokkal ezután elszabadult a pokol: a katonák és a karhatalmisták tüzet nyitottak a tömegre. Hivatalos közlemények szerint negyvenhatan vesztették életüket, a sebesültek száma pedig legalább száznegyvenre tehető. Az akkori rendőrségi jelentés egy garázs’mestert tett felelőssé, aki állítólag kézigránátot dobott a tömegbe. Ezt a kórház közleménye megcáfolja: „a beszállított sebesültek között olyan sebesülés, amely kézigránáttól eredőnek látszik, nem fordult elő”. ...láttuk, hogy a kapitányság épületéből egy civil ruhás férfi jön ki a tömeg elé és azt magyarázta nekik, hogy akiket őrizetbe vettek, azoknak az ügyében a tömeggel nem tárgyalnak, gyülekezési tilalom van, a tömeg oszoljon fel és küldjenek be egy Jittagú bizottságot... egy bányászszállító gépkocsi a tanácsháza felől jövet beállt a kapitányság elé, keresztbe az úttesten. Közben a kapitányság épülete elé felsorakoztak szovjet katonák is, és igyekeztek a tömeget visszatartani, a tömeg pedig zúgolódott, de hogy mit kiabáltak nekik, azt nem hallottam. Én ekkor odahúzódtam az épület falához és ekkor hallottam azt, hogy a tanácsháza felől először egy nagyobb durranás, majd egy sorozat hallatszott, ami feltételezésem szerint géppisztolysorozat volt. Ekkor kinéztem a fal mögül és azt láttam, hogy a tanácsháza ablakából is lőnek, mert láttam a torkolattüzet - olvasható a Nógrád Megyei Levéltár archívumában található tanú- vallomásban. A Nógrádi Népújság cikkírója 1956. december 31-én egy garázsmestert tesz felelőssé a sortűz halálos áldozataiért. A cikk tartalma szerint: az a h>T terjedt el, hogy a karhatalmi alakulatok kezdték el a lövöldözést. Ezzel szemben a rendőrség a nyomozás eddigi eredményeként kétséget kizárólag megállapította, hogy a lövöldözés azután kezdődött el, amikor az egyik igazgatósági épület elől egy férfi kézigránátot a főutcára, a tömeg közé dobott, mely több halálos áldozatot és sebesülést követelt. A korabeli megyei kórház jelentéséből megtudhattuk, hogy a december 8-ai sortűz után a kórházba százharmincöt sérültet szállítottak be. Huszonhét már halva érkezett a kórház területére, kilenc sérült műtét közben, vagy még mielőtt műtétre került volna, meghalt, tíz beteg műtét után halt meg. A sérüléseket géppisztolylövedék okozta... Olyan sebesülés, amely kézigránáttól eredőnek látszik, nem fordult elő. A közleményben olvasható az is, hogy tizenegy esetben a lövedék elölről, míg harminckét esetben hátulról érte a tüntetők testét... Előadók: Aranyosi Péter Kovács András Péter December 18., 20 óra Cafe Frei (Salgótarján, Fő tér 5.) Jegyek 2500 forintos áron a kávéházban kaphatók. fensthermtíb MEGYEI VEZÉRKÉPVISELET MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA, BEÉPÍTÉSE. 3100 Salgótarján, Kassai sor 4. Tel.: 32/421-287. Nyitva tartás: h-p 9-17, sz., 9-13. TAB|AN' §A /ziiví/ztmi'v Szilvesztere: a Tarján Vendéglőben kitűnő menü sorok, élő zene. tombola, tűzijáték. 7000 Ft/fő Érd.: 32/430-951 06-30/3646-883. zELEKTRO NE ADJON ESÉLYT A BETÖRŐKNEK! Riasztóberendezések telepítése, távfelügyelettel és intézkedésre jogosult vonulószolgálattal. II ríiilrttirt rnWírijfln Nádort EWko Kft. Stdgotarjón-, Sdbjca iá 1-9. (Mbo tWKhózj lé.-. 32/317-752, hiáimap Mól 16.304g. MAGYARORSZAGI ŐSBEMUTATÓ 2007. DECEMBER 13. 19 ÓBA AMBHüWKOs ÖSZÖDI BESZÉD ORATORIUM GYURCSANYFERENC FEHER ANETTKA ss soka« maAo« GERENCSÉR TOMI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT SALGÓTARJÁN FO TER S. Két jelölt Endrdshra. Haláleset miatt időközi polgármester választást tartanak a településen december kilencedikén. A választók reggel ó és este 19 óra között két jelöltre adhatják le voksaikat: Csóriné Botyánszki Agnes és Papp Gábor indul a faluvezetői tisztségért, mindketten függetlenként. December 11-14. között vásárolt autók után 12 hónapig nincs havidíj! fföífm Romhányi Autó Kft. Salgótarján, Ipari Park. Tel.: 32/520-608 Bércéi, Széchenyi út 80. Tel.: 35/ 535-527 AUTO-TRADE '91 Kft. MűszaHí uizsga beieienthezés nemül ahár azonnal, minden típusra! SzgK. 14 990 Ft. Kisnaszonj. 16 990 Ft. Salgótarján. Forgácti A. út 100 Beieientüezés: 32/512-244 Dízel Jetta mar tói 4 789 000 Ft-t Autó Rácz Kft. (Salgótarján, Park út 8.) Nyitva tartás: 9—17.30-ig. Tel.: 32/420-100 Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a Sajóvölgye Takarékszövetkezetbe beolvadással átalakuló Háromkő Takarékszövetkezet kedvező kamatozású karácsonyi kölcsön-akciót hirdet, kezelésiköltség-mentesen, 300 000 Ft-ig, maximum 24 havi futamidőre. Az akció 2007. 11.15-től 12. 30-ig tart! ®TOY< Vasárnap is nyitva 8-12-ig. Toyota garancia: akár 5 év vagy 160 000 km! •Részletek a márkakereskedésben! Salgótarján, (32) 520-640; Gyöngyös (37) 503-503 t KENDERESI 2007 legjobb árai! CSAK 48 ÓRÁIG December 7-9. 2007, DECEMBER 8, SZOMBAT XM. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM KÖZÉLETI. L CORSA, „ ASTRA d MÁR E 2 499 000 * forinttól. § SALGÓTARJÁN I ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Mihalik Júlia Telefon: (32) 416-455 IDOJARA Felhős, helyenként esős idő várható. www.nogradmegyeihirlap.hu