Nógrád Megyei Hírlap, 2007. december (18. évfolyam, 278-299. szám)

2007-12-08 / 284. szám

2 2007. DECEMBER 8., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Balázs Feco tarjáni zenészekkel Salgótarjánban és a környé­kén már napok óta köztudott, hogy „Évszakok” címmel de­cember 12-én, szerdán 19 óra­kor itt, a József Attila Művelő­dési és Konferencia-központ­ban koncertezik a magyar könnyűzenei élet egyik ki­emelkedő személyisége, Ba­lázs Feco. Horváth Attila - Ba­lázs Feco „Új évszakok” című könyvének egyik szereplője - mondja á sokszorosan kitün­tetett, illetve díjazott művész­ről: „...egyedül egy személyben képvisel valami utánozhatatlant...Először a sa­ját korosztályával hitette el, hogy az érzések fontosak, azu­tán a felnőttekkel, hogy a rock nemcsak dübörgésből áll. ’ A salgótarjáni koncerten Balázs Feco vendége lesz Ke­resztes Ildikó és Demeter Do- risz. Közreműködik a Fodor Sándor, Péczeli Péter, Tajtt Ve­ronika és Tóth Tibor alkotta Salgótarjáni Vonósnégyes. A zenekar nyitja a koncertet Ba­lázs Feco négy számának ke­resztmetszetével, majd a ké­sőbbiekben az énekesek kísé­rőiéként szerepel. A tervek és remények szerint az együtt­működésnek lesz folytatása más helyszíneken rendezen­dő fellépések során is. A tarjáni estre jegyek a helyszí­nen, az intézmény jegypénz­tárában válthatók. Az első száz páros belépő megvásár­lóját megajándékozzák Balázs Feco könyvével is. Dsida Jenő-est idfjftMjM. Adventi program keretében Dsida Jenő-estet ren­deznek a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban december 13-án 17 órától. A rendezvényen - melynek dr. Mózesné dr. Kábán Annamária és dr. Mózes Huba irodalomtörténészek lesznek a vendégei - dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Nógrád Megyei Levél­tár munkatársa mond köszön­tőt, valamint a Pódium Stúdió is közreműködik az est folyamán. Év vállalkozói: újabbak Nógrádból Salgótarján. A Liberális Szabad- egyetem sorozat következő ösz- szejövetelét rendezik meg de­cember 11-én 18 órakor óra Cafe Freiben. Ez alkalommal a „Hász- nosítható tudás, avagy az oktatá­si reform hatásai” címmel elő­adást tart Magyar Bálint. „Van egy kék tó a fák alatt...” Vállalkozók napját rendeztek pénteken a budapesti Művésze­tek palotájában. A délelőtti prog­ramban Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőit. Ezt kö­vetően elismeréseket, kitünteté­seket adtak át. Megyénkből hár­man a salgótarjáni Prima díjáta­dó ünnepségen vehették át az el­ismerést, Csikány István és Nagy László, a balassagyarmati Fleurimport Kft. két ügyvezető­je pedig a budapesti ünnepség keretében vehette át a rangos A nap to­vábbi részé­ben gazdasá­gi fórumot- szerveztek, amelyen részt vett Kiss Péter kancellária- miniszter, Veres lános pénzügymi- niszter, Kákosy Csa­ba gazdasági miniszter és számos gaz­dasági szak- tekintély. Délután vál­lalkozói ka­baré oldotta a hangulatot, este pedig az ötödik Prima Primissima díjátadó ünnepség­re került sor. A Művészetek pa­lotájában a területi Prima- díjasok kiállítását is megtekint­hették a vendégek. (A részletekre visszatérünk.) TNL dokumentumot. Csikány István Nagy László Magyar Bálint előadása Jókedvűen ássák a közmunkások a csatornát, hogy a tavacska vízszintjét biztonságos magasságba csökkentsék Aprócska horgásztavat alakított ki a községi önkor­mányzat a falu egyik kellőképpen mélyen fekvő pont­ján, a Sápi-patak partján: elég volt kiásni a néhány szobányi gödröt, a közeli patak biztosítja a vízután­pótlást. Mi a célja ennek a falu közepén kialakított pa­rányi vízfelületnek? - tettük fel a kérdést Pintér Ber­talannak, Nógrádsáp polgármesterének. Nógrádsáp. - Az önkormányzat építtette idén ősszel ezt a kis ta­vat, hogy a helybeli gyerekek­nek legyen lehetőségük horgász­ni - mondta Pintér Bertalan. ­Emellett télen is hasznosítani tudják a helybeli fiatalok, felté­ve, hogy befagy, ugyanis ez lesz a mi állandó korcsolyapályánk. Más lehetőség ugyanis messze környéken nem adódik arra, hogy gyerekeink gyakorolhas­sák a jeges télisportokat.- Azért jó időben a horgászat sem egy utolsó szabadidősport!- Hoztunk a vízbe máshol ki­fogott halakat, de csak keszeget és kárászt, igazi haltelepítésre nem gondolhatunk, ahhoz kicsi a vízfelület. Előttünk a tél, in­kább a korcsolyázásnak lesz itt szerepe. Ehhez a víz mélységét másfél méter alá csökkentettük, mert előfordulhat, hogy a leg­nagyobb óvatosság ellenére is beszakad valaki alatt a jég. Elő­vigyázatosságból azért egy mentéshez használható létra is lesz a tó partján, illetve a gyere­kek oktatást kapnak a haszná­latáról. Akárhogyan is van, egy park vagy udvar igazi ékessége a szépen gondozott kerti tó. Nógrádsápon az önkormányzat ötletének köszönhetően egy egész község lelheti benne örö­mét! Tűzoltó Milulás járt a kórházban Salgótarján. A hivatásos tűzoltók osztályának ápoltjait. Kicsik és a a harmadik emeletre, ahol ének- és a Tesco Áruház ajánlotta fel, piros ruhás küldötte ajándékoz- felnőttek nagy örömére a létrás szóval köszöntötték. A csomago- az eseményen Székyné dr. ta meg december 6-án a Szent tűzoltókocsi segítségével az ab- kát, az édességet és a gyümöl- Sztrémi Melinda polgármester Lázár Megyei Kórház gyermek- lakon át érkezett meg a Mikulás csőt a Profi Élelmiszer Diszkont is részt vett. Komplex közelítés, szakszerű elemzés, színes megjelenítés Készül a Nógrád megyei vállalkozások 2007. évi TOP 50 kiadványa Az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósá­ga, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, va­lamint lapunk, a Nógrád Megyei Hírlap a megyénk­ben is jelentkező igényekre reagálva, más térségek eddigi kedvező tapasztalatait felhasználva, néhány új­szerű kezdeményezéssel is szolgálva - figyelemmel a megye nagyságrendjére és gazdasága szereplőinek számára is - még ez évben elkészíti a Nógrád megyei vállalkozások TOP 50 című kiadványát. Baráthi Ottó Az összeállítás gerincét jelen­tő adóhivatali elemzés az észak­magyarországi régió és Nógrád megye gazdasági teljesítményé­nek különböző mutatókon, számszerű adatokon - hozzá­adott érték, nettó árbevétel, fog­lalkoztatott létszám - alapuló ér­tékelése mellett részletesen fog­lalkozik a legjelentősebb társas vállalkozások gazdasági folya­mataival, alapvetően a társasági- adó-bevallások adatainak tükré­ben. A kiadvány elemző része bemutatja a kötetbe bekerült vál­lalkozások megye gazdaságában betöltött teljesítményi részará­nyát, hozzájárulásukkal nevesít­ve is az egyes gazdálkodó szer­vezeteket. A főbb gazdasági jel­lemzőket az adóhivatal szakem­berei tovább bontva árnyalják a gazdaság egészének állapotát és a vállalkozások helyzetét. A TOP 50 magazin mindazok munká­ját kívánja segíteni, akik érdek­lődnek a megyi gazdasága és legjelentősebb v llalkozásainak eredményei irán . A megyénk g zdasági életét részletesen berni tató TOP 50 ki­advány egyik lej érdekesebb fe­jezete az, hogy a: igazán sikeres vállalatok elisme ten sikeres ve­zetői miként véle cednek a siker titkáról. Figyelen re méltó, hogy bár a megkérdezettek a gazdasá­gi élet legkülönbözőbb területe­it képviselik - a vegyipartól kezdve, a .gyümölcsfeldolgozá­son keresztül, az ital-nagykeres- kedelmig bezárólag -, abban jó­szerivel egyetértenek, hogy egységes és összefogott csapa­munka, a kollégák kreatív köz­reműködése, szervezeti .elkö­telezettsége nélkül a legjobb topmenedzser munkája sem lehet sikeres. S miként vallanak erről konkrétan is a cégvezetők? Álljon itt csak két rövid pél­da előzetes illusztráció­ként, ha úgy tetszik, kedv csinálóként. Az egyik termelő cég vezetői azt vallják, hogy elért eredmé­nyeiket elsősorban a szorgalmas munkának köszönhetik, üzleti filozófiájukban a megbízható­ság, a minőség és a vevőközpon­túság áll. A nyitottság, az önkor­mányzattal való szoros kapcso­lat építése és ápolása, a szponzo­rálási tevékenység a tulajdonosi mentalitás szerves része. Egy szolgáltató társaság menedzsmentje szerint a cég az igényesség, a tisztesség, a ma­gas szakmai és erkölcsi színvo­nal alapítástól képviselt érték­rendjét megőrizve, megerősítve - egyben igazolva, hogy ezekkel az erényekkel is lehet sikereket elérni - kíván hosszú távon a szolgáltató szféra meghatározó szereplője lenni. Erre garancia a professzionális szak­ember-menedzsment, a kiváló kollektíva, a becsü­letes csapatmunka. Mert - ahogy vallják a vezetők - nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni. Amint az már a fentiekből is érzékelhető: a több fejezet­ből álló, komplex közelítésű, a fentebb említett szervezetek szakembereinek sokoldalú és átfogó elemzésén alapuló, a cégvezetők önértékelését is tar­talmazó, a legkorszerűbb tipog­ráfiával előállítandó, színes ol­dalakon, gazdag képanyaggal megjelenítendő, ízléses kiad­vány várhatóan Nógrád megyé­ben is hatékonyan járul hozzá a megye gazdasági teljesítményé­nek minden eddiginél részlete­sebb és megalapozottabb bemu­tatásához, elemző értékelésé­hez, a vállalkozói szféra legjobb­jainak megismertetéséhez, ada­lékként pedig a jövőbeni dönté­sek meghozatalához, a korszerű vállalkozói szemlélet terjeszté­séhez is. A kiadvány készítői már itt is szeretnének köszönetét monda­ni azoknak a cégvezetőknek, akik örvendetes módon, a leg­nagyobb készséggel - támoga­tásukat is felajánlva és biztosít­va - járultak hozzá a kiadvány megjelenéséhez, felismerve sa­ját jól felfogott érdekeiket: köz­tük az elemző összeállítás jelen­tős reklám- és marketingérté­két. A kiadvány megjelenéséről és ünnepélyes keretek között történő bemutatásáról termé­szetesen időben tájékoztatjuk az érdekelteket és lapunk olva­sóit is. Jöjjön el, ismerje meg elsőként a TOP 50 kiadványt: 2007. december 11., 14 óra Megyeháza, díszterem, Salgótarján, Rákóczi út 36.

Next

/
Oldalképek
Tartalom