Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-21 / 221. szám

2007. SZEPTEMBER 21.. PÉNTEK' XVIII. ÉVFOLYAM. 221. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ARA: 85 FT ELŐFIZETVE: 68 FT Mátranovák. Első ízben rendezik meg a vidéki turizmus napját a te­lepülésen. Ennek keretében szeptember 22-én pásztornapra, 23- án pedig hagyományőrző lovasok találkozójára kerül sor. (RÉSZLETEK A 12. OLDALON) Abfrgála Kazáron Kazár. A vidéki turizmus napjai elnevezésű rendezvénysorozat keretein belül szeptem­ber 22-én Aba-gálát rendeznek. 14 órától különböző csoportok vonulnak fel a főut­cán, majd 15 órakor láthatják az érdeklődők az Aba Sámuel Általános és Alapfokú Mű­vészeti Iskola néptánc szakos hallgatóinak és vendégeiknek gálaműsorát A délután folyamán tréfás népi jelene­tekkel lép fel az Asáami színjátszó cso­port, meghallgathatjuk Kubinyi Júliát, a Kabar és Kincsér népzenei együttessel, valamint részt vehetünk egy táncos, ze­nés utazáson a Kárpát-medencében. Az egész napos programot tűzijáték zárja. Természetesen a szervezők a gyerme­kekről sem feledkeztek meg, őket a kézművesház udvarán várják 14 órától kosárfonással, szövéssel, tojáspatkolás- sal, korongozással és népi játékokkal. Mindemellett pedig igény szerint „Tufataxi” közlekedik a Közép-Európában egyedülálló védett természeti értékhez, a riolittufához. C© TOYOTA a Corolla új riválisa mar 3 725 000 Ft-tól Salgótarján, (32) 520-640; Gyöngyös (37) 503-503 NÓGRÁD EGY NAGY CSALÁD Pásztó. Tegnap első alkalommal rendeztek szőkébb hazánkban megyenapot. A rendezvény nem csak a szórakoztató események, hanem a kitüntetések napja is volt. (TUDÓSÍTÁSUNKA 2. OLDALON) MJ3GYL A Háromkö Takarékszövetkezet AKCIÓ! Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy Takarékszövetkezetünk kedvező kamatozású iskolakezdési kölcsönt nyújt, kezelési és egyéb költségmentesen, gyermekes szülők részére, 150.000 Ft-ig, maximum 12 havi futamidőre. Az akció 2007. augusztus 21-töl szeptember 30-ig tart! Törlesztő részlet: 9100 Ft * THM: 17,48% (100.000 Ft folyósítása esetén 12 hóra) ■A törlesztő részlet tájékoztató jellegű. 100000 Ft 12hóta ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ SCHVEICZER Krisztián Telefon: (32) 416-455 IDŐJÁRÁS Többnyire napos idő, gyenge szél, hajnalban köd. www.nogradmegyeihiiiap.hu e-mail: nmedia.szerkE-axets.hu www.viiaggazdasag.hu idlNiiftiaiiÓOiflNiUMi:« Éjjel-nappal Nógrádban .. FM radio 100.4 Eredeti helyén a dombormű Az eredeti dombormű (mely jelenleg a régi temetőben található) első helye a főplébánia-templom előtt volt w ww.radiofocus.hu 9 ,f7 71215"9 010 0 0" 07221 Saigótanán. Ismét eredeti helyén láthatjuk a 25. lo­sonci gyalogezred emlékére készített dombormű­vet. A megyeszékhely belvárosában közlekedők a közelmúltban tapasztalhatták, hogy a főplébánia előtti támfalnál valami elkezdődött. Mint megtud­tuk, várhatóan november 1-jén Bóna Kovács Ká­roly homokkőből készült műalkotásának másola­ta kerül a támfal tövébe. Sándor Zoltán, az önkormányzat oktatási, kul­turális és sportirodájának vezetőhelyettese el­mondta, hogy a 25. losonci gyalogezred emlékére készített alkotás a mai napig megtalálható a sal­gótarjáni régi temetőben, ahová a támfal építése­kor elkerült. Évekkel ezelőtt a Pofosz megyei szer­vezete több civil szervezettel, magánszemélyekkel együtt kezdeményezte, hogy állítsák vissza erede­ti helyére az emlékművet. Utóbbi azonban az ál­lagmegóvás ellenére rossz állapotban van, a ho­mokkő töredezik, porlad. Ezért azt semmiképpen nem lehet visszahelyezni a támfalba. A vizsgála­tok során kiderült az is, hogy a támfal nem alkal­mas a dombormű elhelyezésére, mert veszélyez­tetné a fal épségét. Mindemiatt másfél évvel ezelőtt szillkonmintát vettek a domborműről és ez alapján BobályAttila, szobrász elkészítette a másolatot. Az időközben el­készült dombormű anyaga azonban a tartósság érdekében már nem homokkő, hanem bronz.- A losonci önkormányzat és a losonciak is örömmel fogadták a hírt, hiszen a mai napig sok hozzátartozó keresi fel virágokkal, mécsesekkel a temetőben található emlékművet - mondta el la­punknak Sándor Zoltán. Megtudtuk azt is, hogy a 13 millió forintba kerülő domborműre a város ön- kormányzata, cégei, valamint a különböző civil szervezetek gyűjtötték össze a pénzt. Néhány hete a kivitelezési folyamat azonban va­lamilyen okból megállt. Mint kiderült ,a probléma mindössze annyi, hogy a dombormű stabilitása érdekében betonalapzatot kellene készíteni. Jelen­leg ennek az előkészítése zajlik, de a munkálatok nem hátráltatják az átadást. „KCS” Hangtechnika és Hangszerbolt Salgótarján, Pécskő út 11. 20/343-21-39 Hangszerek, kották, hangfalak, erősítők, keverők, mikrofonok, IC, potméter, kondi, távirányító, Autó-HIFI, MP3-lejátszók, bizományos értékesítés. Nyitva: H-P, 9.30-18.00. SZÓ., 9.00-12.00. Vidéki Turizmus Napja Mátranovák 2007. wß^^Waluhely ma/or miss 1M FKN V1 TON U MISS ALPOK ADRIA Nemzetközi Szépségverseny 2007 Megyei Döntő Szervezők: József Attila Művelődési és Konferencia Központ Sipi-Supi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. Információs telefonszám: (06 32) 310-503 www.missalpokadria.hu www.stjazz.hu egesz naposimusc , I Szeptern jag jkozc loyasta Minden kedves ügyfelünk akik 2007. július 30. és október 20-a között nálunk szenrizeli autóját sorsoláson vesz részt, melynek főnyereménye egy kétszemélyes wellness hétvége, amihez az autót is mi biztositjuk. Autó Rácz Kft. (Salgótarján, Park út 8.) Nyitva tartás: 9-17.30-ig. Tel.: 32/420-100 Nyerőszámok: Gépi húzás: 4,8,9,11,13,17,30 Kézi húzás: 8,9,16,23,26,28,33 Nyeremények: A héten egy darab telitalálatos szelvényt találtak. Nyereménye 213 125 803 forint. A hatosokra 278 024, az ötösökre 4477, a né­gyesekre 759 forintot fizetnek szelvényenként. áfk im nil’ll' v'TiT't ial-ur Lm r fULl Szeptember 21-én 18 órakor Balogh István Péter és Győrfi András festőművészek kiállítása nyílik a CAFE Freiben. Megnyitja: Bánó András. „AMINK VAN, AZT KEL MEGBECSÜLNÜNK”

Next

/
Oldalképek
Tartalom