Nógrád Megyei Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-21 / 221. szám
2 2007. SZEPTEMBER 21., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Szűkebb hazánk nagy családja megérdemli, hogy a rideg hétköznapok árnyékát átlépve évente egyszer ünnepelhesse egymáshoz tartozását, megerősíthesse nógrádi hitét, identitását. Erre teremtett lehetőséget a Nógrád Megyei Közgyűlés a megyenappal, amelynek első alkalommal a várossá nyilvánításának 600. évfordulóját idén ünneplő Pásztó adott otthon. Schveiczer Krisztián A Nógrád táncegyüttes színvonalas műsort adott Pásztó. A megyenap katonai tiszteletadás melletti ünnepélyes lobogófelvonással kezdődött a Teleki László Városi Művelődési Központ előtt, ahol az Animate Group fúvósegyüttes és vitézi jelmezes lovasok is közreműködtek. A Szent Lőrinc-plébánia- templomban dr. Varga Lajos váci segédpüspök celebrált szentmisét. A közgyűlés ünnepi ülése zászlóbehozatallal, s egyperces néma felállással vette kezdetét a művelődési központban: a jelenlévők az 56 éves korában elhunyt dr. Balázs Ottó, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tanácsnoka, egykori al- elnöke, Bátonyterenye korábbi polgármestere emléke előtt adóztak.- Nagy erő volt és van a pásztói emberekben, hiszen a történelmi évszázadok viharait és sorscsapásait túlélve, hittel és bizalommal telve éltek és élnek ma is e varázsvölgyben. Kevés magyar település mondhatja el magáról, hogy hatszáz éves város, de több mint ezeresztendős múltja van - hangsúlyozta köszöntőjében Sisák Imre, Pásztó polgármestere. Mint mondta, 1407. április 26. aranybetűkkel íródott be Pásztó képzeletbeli történelemkönyvébe: ezen a napon Luxemburgi Zsigmond Budával egyenlő városi kiváltságokat adományozott számára. Ezeket 1475. május 29- én kelt oklevelében Hunyadi Mátyás, 1494. február 24-én II. Ulászló, s 1701. március 26-án I. Lipót is megerősítette. A városvezető Pásztó történelmi városmagjával összefüggésben részletesen ismertette az elmúlt több mint ezer év történetét, majd hasonló árnyaltsággal bemutatta a település egykor élt, s jelenleg is tevékenykedő jeles személyiségeit mutatta be.- A megye története a XI-XII. századra nyúlik vissza, Pásztó nógrádi kapcsolódása azonban egészen új keletű, hiszen 1950 január elsejétől tartozik hozzá. Kívánom, hogy a ciszterek jelmondata - „Lángolj és világíts!” - mutasson utat közös és szebb jövőnk, felemelkedésünk érdekében - zárta szavait Sisák Imre. A Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Becsó Zsolt köszöntőjében kiemelte: az elmúlt évszázadok azt tanúsítják, hogy ahol az együtt élők összefogtak, erejüket közös célok érdekében egyidejűleg mozgósították, ott általában könnyebb volt az élet Az ilyen közösség a jelen és a jövő terhének fundamentumát jelentette, s jelenti ma is.- A közélet mai háborgó állapotában kevesen veszik a merészséget tükröt tartani maguk elé. Nekünk ahhoz, hogy Nógrád megye mai állapotáról valós képet kapjunk, sem tükör, sem bátorság nem kell - fogalmazott Becsé Zsolt. Hozzátette, hogy a statisztikák szerint öregszik és apad a megye lakossága, olcsó a nógrádi munkaerő, a nyilvántartott álláskeresők aránya évek óta 10 százalék fölött van. Az önkormányzatok egyre csökkenő állami támogatás mellett egyre több feladattal kénytelenek farkasszemet nézni. Azonban „nem kell szorongom az árnyaktól, mert arról hoznak hírt, hogy a fény a közelben van”.- Van egy mondatunk, amelynek ott a helye minden emlékkönyvben: Nógrád, a varázslatos világ. Miért is? Szűkebb hazánk több mint ezeréves múlttal rendelkezik, az ősi magyar és keresztény népcsoport, a palócok földrajzi és kulturális központja - hangsúlyozta Becsó Zsolt:- Ez a megye mindenkinek adott és ad: a fiataloknak értelmet és tudást, az időseknek megbecsülést és gyámolítást, a szegényeknek a felemelkedés reményét, a gazdagoknak dicsőséget. De minden lakójától kapott és kap is: az ifjúságtól friss lendületet, az öregektől bölcs tapasztalatot, a szegényektől önzetlenséget és kitartó türelmet, a gazdagoktól vágyakat. A közgyűlés elnöke rámutatott: a nógrádi emberek ragaszkodnak szülőföldjükhöz, szeretik hazájukat, tisztelik szomszédaikat, nyitottak, dolgosak, vendégszeretők és tehetségesek - munkásságukkal sokan állítottak e varázslatos világnak emléktáblát a magyar és egyetemes kultúra részeként. Cseppet sem kell csodálkozzunk azon sem, hogy Petőfi Sándort, Arany Jánost, Szabó Lőrin- cet és másokat is írásra ihlettek gazdag történelmi emlékeink, s páratlan természeti szépségeink. Nekünk, akik itt élünk, talán kevésbé tűnik fel a lábunk előtt heverő kincs.- A megyenap minden tisztességes és becsületes nógrádi ember, a nógrádiak nagy családjának ünnepe. Ünnepeljük közös magyar, nógrádi, palóc és keresztény gyökereinket, múltunkat és hagyományainkat. Legyünk büszkék arra, hogy nógrádiak vagyunk! Legyen minden hétköznapunk közös erőfeszítéseink és haladásunk büszke ünnepe! - zárta szavait Becsó Zsolt. A közgyűlés elnöke ezt követően - az együvétartozás jelképeként - megyezászlót adott át Pásztó önkormányzatának, amit Sisák Imre a következő szavakkal vett át: „ígérem, azon dolgozunk, hogy a város sikert és fel- emelkedést hozzon az egész Nógrád számára”. A kitüntető címek és díjak adományozása (lásd keretes írásunkat!) után a Virágos Nóg- rádért környezetszépítő verseny eredményét hirdették ki. A városok között Salgótarján végzett az élen. A legszebb község Berkenye lett, amely Ludányhalászit és Érsek- vadkertet előzte meg. Különdí- jat kapott Galgaguta és Mihálygerge. A megyenap alkalmából kiírt, „Szülőföldünk titkai - Nógrád megye diákszemmel” című rajz- és fotópályázat nyertesei Horváth Péter, Kaspár Árpád és Vereb Viktor lettek, a legeredményesebb intézmények pedig a salgótarjáni Kodály Zoltán iskola és a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium. A beérkezett alkotásokból Pásztón, a Dózsa György Általános Iskolában kiállítás nyílt. Az ünnepség során a Nógrád táncegyüttes műsorát tekinthették meg az érdeklődők, de a kultúrából délutánra is jutott. A múzeumban megnyitották Fürjesi Csaba festőművész kiállítását, s bemutatták dr. Varga Lajos „A pásztói plébánia története” című könyvét. Ma a romkertben fesztivállal folytatódik Nógrád megye ünnepe. A Nógrád megye díszpolgára kitüntető címet kapták: Dr. Csekey László, a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet pszichiátriai osztályának vezető főorvosa Dr. Varga Lajos váci segédpüspök Nógrád megye Szontagh Pál-díját kapták: Dientsman Tamás, herencsényi önkormányzati képviselő Pál József kő, publicista Nógrád megye Bérczy Károty-díját kapták: Pénzes István, labdarúgóedző Lórik Csaba, a Shotokan Karate Klub vezetője Nógrád megye Szondi György-díját kapták: Hegedűs János, r. ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági hivatalvezetője Balassagyarmati hatán/adász század Nógrád Megye Gazdaságáért díjat kapták: Paróczai Péter mérnök-közgazdász, főiskolai adjunktus EGLO Magyarország Kft. Nógrád megye sajtódíját kapta: Zentai József újságíró Nógrád megye Veres Pálné-díját kapták: Nagy Ervinné, a Szent Imre Keresztény Gimnázium óraadó pedagógusa Rédierné Agócs Piroska, a nógrádsápi általános iskola és szakmunkásképző szakiskola igazgató- helyettese Nógrád megye Perliczi János-díját kapták: Dr. Kiss Mária, a megyei gyermekideggondozó nyugalmazott vezetője Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet szemészeti osztálya A Nógrád megyei Kisebbségekért díjat kapták: Baranyi Dezső (Rekett) Alapítvány - cigányzenekar Budai József, az erdőkürti szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke Nógrád megye Önzetlenség- díját kapták: Czombos József berceli plébános Dérer István, a megyei egészség- biztosítási pénztár igazgatója A Nógrád megye polgárainak szolgálatáért díjat kapták: Kiss Endréné, a berceli rehabilitációs intézet volt élelmezésvezetője Franka Józsefné, a szátoki Százszorszép általános iskola és diákotthon gyermekfelügyelője Boldogné Smetana Zsófia, a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium igazgatója Sokan ünnepelték az első megyenapot Katonai tiszteletadás mellett, lovas vitézek részvételével nyitották meg tegnap Pásztón az első nógrádi megyenap rendezvénysorozatát Pásztó jelképes ajándékát - egy tortát - Becsó Zsolt a közgyűlés elnöke szegte meg Nógrád egy nagy család.