Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
2007. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT 3 NOGRAD MEGYE Vendégül látják a falu népét Piliny. A községben augusztus 19-én, vasárnap falunappal egybekötve emlékeznek meg az ország államalapítójáról, Szent István királyunkról. Délelőtt különböző szabadidős sportprogramokat szerveznek. Délután az ünnepség Lehoczki Szabolcs köszöntőjével kezdődik. Borenszki Ervin országgyűlési képviselő beszédét követően Gyönyör László atya megszenteli az új kenyeret. A szórakoztató kultúrműsorban fellép, a varsányi Muskátli hagyományőrző csoport, lesz rockzene, hastánc, operettösszeállítás. Kovács László mesterszakács három kondérban főzi a gulyást, este az önkormányzat egy tál ételre vendégül látja, a falu apraját, nagyját. Élőzenére bál, majd tűzijáték zárja a nap programját. Bázisai lennének... Lucfalv^/Nagykeresztúr. a két település önkormányzata intézményfenntartói társulásban működteti nemzetiségi iskolájukat és óvodájukat. A társulást elsőként alakították meg a kistérségben és azóta is gördülékenyen és jól működik az összefogás. A szlovák kormánytól várnak segítséget az iskola építésének második ütemével kapcsolatban. Erről egyeztetések folynak. Reményeik szerint a salgótarjáni és a bátonyterenyei kistérség nemzetiségi bázisintézményévé válhatnak. Előléptetéseket is ünnepeltek rendőreink Nógrád megye. Államalapító Szent István király ünnepe, augusztus 20. alkalmából, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a szolgálatteljesítésben nyújtott kimagasló tevékenységük elismeréséül - soron kívül - előléptette rendőr alezredessé Bakos Norbert őrnagyot, őrnagy- gyá dr. Kalmár Zsolt századost és századossá Bándi Zsolt főhadnagyot. A Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság vezetője három tiszthelyettest léptetett elő az ünnep alkalmából. Együtt ünnepelnek Mátraverebély. Szent István ünnepén a település, valamint a Vereb község önkormányzata falunapot rendez a kastélykertben. A rendezvény reggel nyolc órakor „Bábfesztivál" főzőversennyel kezdődik, majd rendőrségi bemutató, labdarúgó-mérkőzés, muzsikaszó és tánc tarkítja a napot. Az esti fergeteges hangulatról a Bon Bon együttes gondoskodik, majd az államalapítás ünnepét tűzijáték koronázza. RÓLUNK SZÓL MIHALIK JULIA Üzenet Kiállítás és térzene Érsekvadkert Programokkal ünnepelnek augusztus 20-án. Reggel nyolckor szentmise lesz, majd ünnepi műsor a Hősök terén, ahol beszédet mond dr. Kovácsáé Nagy Mária polgármester. Este fél nyolckor a nagy hagyománynyal bíró tárlatot nyitják meg az ifjúsági házban, ahol a községben élő amatőr művészek bemutathatják alkotásaikat. A Hősök terén negyed kilenctől operett- és musicalest várja az érdeklődőket, majd tűzijáték és térzene is lesz. Szobrot avatnak Pádár Zs. Romhány. II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobrot állíttatott a község önkormányzata a településen. A Az a kislány mit sem sejtve betűzte a halott Krisztus feje feletti rövid szót, amit anyja szigorú feddése belé- fojtott. Attól kezdve néma rémülettel vetett pillantást a feszületre a földekre menet és hazafelé jövet. Ugyanazt a keresztfát és rajta a testet egy aprócska szöszke gyerek mindig megbámulja, és nem fojtják bele a szót. Inkább nyugtatgatják, biztatják, s ez jó. A földek, a drága humuszszalagok, azonban már csupán árnyékai egykori önmaguknak, amit a kislány látott, az a kisdednek már láthatatlan. Nincsenek jókedvű, bátyus, ültetni, kapálni siető asszonycsapatok, eltűntek a lovas fogatok, a marhacsordák, nincsenek szalmakazlak. Fűtengerben árválkodik az ütött-kopott feszület. Hol van már a termésáldás, a mezei kereszthez menetelő búcsú? Eltűnt volna a közös örömünnep, és a terhek együttes viselése? Nem, nem tűnt el. Sőt, bár vannak szomorú példák, sok kis településen, mintha éledne. A csepp, életre való életközösségek ugyanis fogták és nem hagyták magukra magukat. S egyre többen gondolják úgy: örüljünk annak, hogy megmaradtunk, nem néptelened- tünk el, tele van az óvodánk, szépen szól a harangunk. Hát dolgozzunk és ünnepeljünk! Keressük meg a hasonló felfogású falutársakat határon innen és túl, rendezzünk búcsúkat és mondjunk hálát azért is, hogy felismertük: az összefogásban van a mi erőnk. Az utóbb sokat emlegetett Herencsényben a Gyürki- hegyen felállított, a fehéren izzó, a palócokat vigyázó, a tizenötödik kereszt. Tövében sok szív csendült már eddig is össze, s talán a többi kisebbtől vezetett ide az út, amelynek egy közös álom a vágyott végállomása. Rimócon, a faluban és a határában tíz feszületet emeltek a ma élők, de főleg elődeik fejezték ki ezáltal is felfogásukat a világról. Berkenyén, a nógrádi gyümölcs egyik, jeles kis hazájában tizenkilenc helyen állítottak emléket a keresztre feszített Názáretinek, hogy újra és újra oltalmat kérjenek, hálát adjanak a megmaradásért, a termő földért, s azért is, hogy van, aki művelje. jeles elődünket megörökítő alkotás egy helyi kőfaragó, Termán Sándor munkáját dicséri. A faluvezetés hosszú idő után először várja a lakókat Szent István-na- pi műsorral, amelynek keretén belül felavatják az újonnan elkészült szobrot. A jeles rendezvényt Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára nyitja meg köszöntőszavaival augusztus 19-én, délután három órakor, majd az új kenyeret Béla Vince romhányi katolikus plébános szenteli meg. Fogathajtóverseny Terény. A településhez tartozó Pallagpusztán régiós fogathajtóversenyt rendez augusztus 19- én vasárnap a Joker Futsal és Lovasklub. A megmérettetés 10.30 órakor kezdődik, eredményhirdetés ló óra körül várható. Augusztus 20 Petőfivel NÓgrádsáp. A település önkormányzata idén augusztus 19-re tűzte ki a Szent István király napi ünnepi programokat. A jeles nap hagyományőrző csoportok felvonulásával kezdődik délután kettő órakor, majd a falu főterén megáldják az új kenyeret. Ezt követően színvonalas folklórműsorok szórakoztatják a vendégeket. Az esti műsorszám a színdarabok szerelmeseinek kedvez: hét óra után a balassagyarmati Hibó Tamás Művészeti Iskola színjátszó csoportja adja elő Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzát. A jeles napot ünnepi tűzijáték, majd utcabál koronázza. Szerződések után indulhat a munka Kazár. A vállalkozói környezet fejlesztését, a térség palóc értékeinek ápolását, a közösségfejlesztés, illetve emberi erőforrás képzésének elősegítését és támogatását célozza az a sikeres LEADER-pályázat, amely a 8 Palóc „+” Akciócsoport programtervét ismeri el. A nyertesek egy részével, huszonegy pályázóval, pár napja a „Magtár” közösségi házban, már megkötötték a támogatási szerződéseket, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kirendeltségének képviseletében két jogász és két számlakezelési szakreferens közreműködésével. Az „Egyedül nem megy” helyi vidékfejlesztési tervnek megfelelően, a négy pályázati jogcím keretében több mint 76 millió forintot osztottak szét. A szerződéCereden bemutatóméhészetre nyertek forrásokat A pályázók egymás után írhatták alá a szerződéseket seknek megfelelően ezután megkezdődhet a munka, melynek során az elkövetkezendő időszakban új fejezet nyílik a vidéki lakosok, vállalkozók, civil szervezetek és önkormányzatok együttműködésében. A közösségek összefogásával a LEADER lehetőséget biztosít a vidék megújulására, új munkahelyek teremtésére, a helyi gazdaság és kulturális élet megerősítésére. Több falusi vendéglátóhely fejlesztése, palóc ízeket bemutató receptkönyv kiadása, emlékhelyek, közösségi színterek kialakítása, palóc jellegű épületek felújítása, túraútvonalak megtisztítása és karbantartása, és egyéb eszközök és gépek beszerzése valósulhat meg a térségben. A közeljövőben még további huszonkét támogatási szerződés megkötése várható. Fergeteges falunap Mátraterenye. A település önkormányzata, jelentős szponzori támogatással, falunapot szervez augusztus 19-én a homok- terenyei Szent István parkban. A színes és változatos programok 9 órakor kispályás labdarúgótornával kezdődnek, majd 14 órától karatebemutatót láthatnak az érdeklődők. Ezt követően a Himnusz hangjaira felvonják a nemzeti lobogót. Gecse Zoltán polgármester köszönti az egybegyűlteket, majd 15 órakor szabadtéri misét mutat be Balogh Zoltán helyi plébános, amelyen megszentelik az új kenyeret. A rendezvény vendége lesz Benkő Péter színművész, aki gyermekkorát a településen töltötte. A nap folyamán díszpolgári címet és Mátraterenyéért kitüntető jelvényt adnak át. A délután során fellép a Crystal együttes és a NeoTones, a kazári és a mátraterenyei hagyomány- őrző egyesület szórakoztatja a közönséget, Lányok a porondon címmel helyi fiatalok mutatják be tánctudásukat. Az érdeklődők megtekinthetik a Premier Ifjúsági Színpad előadását, olasz, görög és szerb táncosok bemutatóját, valamint Komáromi István és barátainak zenés műsorát. Az ide látogatók meghallgathatják Pusztai Ernőt, aki örökzöld slágereket énekel, majd 21 órától utcabálon rophatják. <CBA> DA \ ACBA-PALOC NAGYKERESKEDELMI Kft. Balassagyarmat Bátonvterenye, Salgótarján, településeken üzemeltetett élelmiszer kiskereskedelmi egységeibe HENTES-HÚSÁRU eladó munkakörbe munkatársakat keres. A munkakör ellátásához elvárásaink:- hentes vagy húsipari szakmunkás végzettség,- a kereskedelem területén szerzett tapasztalat előnyt jelent. Amit kinálunk:- hosszú távú munkalehetőség egy folyamatosan fejlődő cégnél,- munkavégzéshez szükséges eszközök, munkaruha,- munkába járással összefüggő költségtérítés tv. szerint,- bér megegyezés szerint. Jelentkezés: a 06/30/383-9528 telefonszámokon vagy személyesen a CBA logisztikai Központ, Munkaügyi osztály (Salgótarján, Ipari Park) A Háromkő Takarékszövetkezet AKCIÓ ! Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy Takarékszövetkezetünk kedvező kamatozású iskolakezdési kölcsönt nyújt, kezelési és egyéb költségmentesen, gyermekes szülők részére, 150.000 Ft-ig, maximum 12 havi futamidőre. Az akció 2007. augusztus 21-től szeptember 30-ig tart! Törlesztő részlet: 9100 Ft * THM: 17,48% (100.000 Ft folyósítása esetén 12 hóra) *A törlesztő részlet tájékoztató jellegű, ÍOOOOO Ft 12hóra