Nógrád Megyei Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-18 / 193. szám
FOTÓ: PLACHY GYÖRCiY 4 20 07. AUGUSZTUS 18., SZOMBAT KULTÚRA Színházra várva: Zenthe-bérlet és közönségdíj Lassan vége a nyárnak, közeleg a színházi szezon (is). Mások mellett Bánsági Ildikó, Bencze Ilona, Eperjes Károly, Huszti Péter, Koltai Róbert, Koncz Gábor, Szacsvay László komoly, mosolygós és még - csakúgy mint a színpadról - sokféle arca tekint vissza arra az érdeklődőre, aki kezébe veszi Salgótarján 2007/2008-as színházi évadának műsorfüzetét. A mai magyar színházművészet meghatározó személyiségei, ismert és elismert alakjai ők, akik más pályatársaikkal együtt - mint évtizedek óta mindig - főszereplői a megyeszékhelyen meghirdetett bérletsorozat(ok)nak. Az sem mindegy persze, hogy kik által írt és rendezett darabokban bizonyítják újólag kivételes talentumukat. „Salgótarján kulturális életének meghatározó értéke a József Attila Művelődési és Konferencia- központ által szervezett felnőttbérletes színházi kínálat.” Mint Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester is idézi, ezzel a megállapítással kezdődik az a közgyűlési előterjesztés, amelynek alapján a testület egyhangú szavazással döntött az évad önkormányzati támogatásáról. Nagyon (fontos, hogy a város vezetői így viszonyulnak a négy évtizeddel ezelőtt meghonosított vendégszereplések gyakorlatához, azt értéknek tartják és a nehéz anyagi feltételek közepette - amikor ezer helye van minden forintnak - is áldoznak rá a költségvetésből. így volt ez a korábbi összetételű önkormányzatok esetében is, aminek következtében egyáltalán beszélhetünk folytonosságról, a színházbarátok igényeinek figyelembevételéről, ami viszont összefügg azzal is, hogy ebben a városban százhúsz éves tradíciója van a színjátszásnak és napjainkban is több elismerésre méltó együttes működik e művészeti ágban (is). Korábban is volt már rá példa és minden bizonynyal lesz is még, amikor a bérlet- sorozat keretében a helyi fiatalok is megmutathatják tehetségüket,' rátermettségüket. Bár fellépésükre úgymond egyedi előadások formájában manapság is van mód, de számukra nagy megtiszteltetést, ösztönzést jelentene, kibontakozásukat segítené, ha egy- egy arra érdemes, kiemelkedő produkciójuk professzionális színházakkal, társulatokkal szerepelne egy kínálatban. A 2007/2008-as évadban továbbra is két sorozatot hirdetett meg a művelődési központ. Azonban az intézmény nevét is tükröző hagyományos József At- tila-bérlet mellett a másik a jövőben nem a mártír költő, Radnóti Miklós, hanem a nagy formátumú színművész, Zenthe Ferenc nevét viseli. A változtatásnak szomorú aktualitása van. Nevezetesen az, hogy Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára az elmúlt évben hunyt el. 2005 áprilisában a Madách Színház által színre vitt előadásban Szakonyi Károly a „Turini nyár” című darabjában először - és sajnos utoljára - lépett fel szülővárosában. Emlékét ezentúl ily módon is őrzi szűkebb pátriája, ápolják helyi tisztelői. A két bérletsorozat tervezett programja egy ponton tér el egymástól, s ennek ugyancsak tragikus oka van. A József Attila-bérlet tulajdonosai az elmúlt évadban már láthatták.a „Vitéz lélek” című Tamási Árondarabot, de a másik bérletsorozat nézőit Szakácsi Sándor elhatalmasodó betegsége és halála megakadályozta ebben. Most A nyitóelőadás, a „Mezítláb a parkban" című, Neil Simon-mű egyik főszerepét Koncz Gábor játssza számukra visszatér a soproni Petőfi Sándor Színház előadása Bregyán Péterrel Szakácsi Sándor helyén. Ezzel párhuzamosan a József Attila-bérletben a Turay Ida Színház Hunyady Sándor- Szentirmai Ákos-Bradányi Iván „A három sárkány” című zenés játékát mutatja be. A további kilenc esetben a darabok azonosak a két bérletsorozatban. A bemutatásra kerülő művek magyar szerzői sorában - a fentebb említetteken kívül - ott találni Gyárfás Miklóst és Szabó Tamást („Tanulmány a nőkről”), Herczeg Ferencet („Kék róka”), Örkény Istvánt („Tóték”) valamint Rideg Sándort („Indul a bakterház”). Szintén jól csengő nevek sora fémjelzi a nemzetközi drámairodalomból „importált” alkotásokat: Mary Chase-tő\ a „Barátom, Harvey”, Leonard Gersche-tő\ „A pillangók szabadok”, John Osborne-tői a „Dühöngő ifjúság”, Eugene Scribe- től az „Egy pohár víz”, Neil Simon-tói a „Mezítláb a parkban” kerül színre. Mint a címek is mutatják némelyik darab kifejezetten klasszikusnak számít, egyik-másik világsikert is aratott. Bár összességében az arány valamelyest a vidám hangvételű színjátékok irányába tolódik, a mélyebb tartalmú darabok kedvelőit is kielégítheti a program. A megújrázott „Vitéz lélek”-kel együtt tizenegy produkciót hat társulat interpretálásában nézheti meg a közönség. A soproni Petőfi Sándor Színház négy, a Turay Ida Színház három alkalommal lép fel. Egy-egy előadást abszolvál a Budaörsi Játékszín, az egri Gárdonyi Géza Színház, a kassai Thália Színház és a Körúti Színház Budapestről. A rendezők között - példának okáért - ott találni Cseke Pétert, Eperjes Károlyt, Kerényi Imrét, Koncz Gábort, Szerednyei Bélát. A színészek első vonalát a bevezetőben már említetteken kívül - ugyancsak példaként említve - Bánfalvy Ági, Görög László, Mikó István, Nemcsák Károly, Őze Áron, Pápai Erika, Piros Ildikó, Tro- kán Péter is képviseli és akkor még nem is szóltunk a kassaiakról, élükön az ezúttal „Tóték”-ban a családfőt alakító Pólós Árpáddal. Fellép számos ifjabb tehetség is, köztük a familiáris színészhagyományokat éltető Jordán Adél és Sztankay Orsolya is. Az évad kapcsán a vendéglátó intézmény egy új kezdeményezéssel is előrukkol. A szezon végén a nézők megszavazhatják, hogy az általuk látottak közül kinek ítélik a legjobb női és férfi színész, illetve a legjobban tetsző darab címet. Ez egyrészt abból a megfontolásból történik, hogy még szívesebben „tájoljanak” itt a vendégtársulatok, másrészt pedig - mint Korill Ferenc igazgató idézi a műsorfüzetben Max Reinhardt gondolatát - „a közönségnek is el kell játszania a maga szerepét. ” A döntés annál is inkább meggondoAz ismert színészházaspár - Piros Ildikó és Huszti Péter - is fellép Eugene Seribe „Egy pohár víz” című darabjában landó, mert a szavazás végeredménye befolyásolhatja, alakíthatja a következő évek kínálatát, műsorrendjét. Az már most tudható, hogy az idény első előadása a József Attila-bérletben szeptember 25-én, a Zenthe Ferenc-bérletben szeptember 27-én lesz. A Körúti Színház ekkor mutatja be Neil Simon „Mezítláb a parkban” című játékát. A kassaiak október 15-én és 16-án Örkény István „Tóték” című abszurd drámájával vendégszerepeinek Salgótarjánban. ■ Csongrády Béla A bokszgalériától a közös képalkotásig- Kérem egyesével, libasorban haladni - mondta Hartai László a kamera mellől, amint a ceredi művésztelep lakói és vendégei egy fészer - amit kineveztek bokszgalériának - felé sétáltak az aznapi ügyeletes kiállító, Kun Cecília erre az alkalomra készült művét megtekinteni. A filmrendező ugyanis minden jelenlévőt jól láthatóan, egyénítetten akart megörökíteni a táborról készülő film jében. A groteszk tárlatra egyébként a vurstlit idéző jel mezbe bújt Sánta László alkalmi kikiáltóként invitálta a közönséget. Ilyen hangulatban teltek a közelmúltban befejeződött XII. Cered-Salgótarján nemzetközi művésztelepen a napok, miközben nagyon komoly munka is folyt. Az ott dolgozott hazai és külföldi művészeknek - azontúl, hogy aktuális alkotásukat is elkészítették - ezúttal is volt egy közös feladatuk. A cerediektől kapott eredeti vásznakkal kellett valamit kezdeniük: vagy éppen festeni az összefércelt darabokra, vagy valamilyen kompozíciót kialakítani belőlük. Ottjártunk- kor már körvonalazódott néhány variáns, dehogy igazából mennyire voltak konstruktívak az idei művésztelep lakói, illetve azok, akiket felkértek erre a munkára, majd a szeptember 10- i kiállításmegnyitón derül ki Salgótarjánban a Nógrádi Történeti Múzeumban. A közös tárlatot rangos szakember, Keserű Katalin művészettörténész, a Műcsarnok, illetve az Ernst Múzeum volt igazgatója nyitja meg, aki működés közben is meglátogatta a tábort, mert az előzőekben nagyon jó benyomásokat tettek rá az ott készült művek. A múzeumi kiállításon köszöntőt mond Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, közreműködik Pintér Gábor, illetve Petyi János színművész, bemutatják Hartai László „Ceredi vásznak” című, a bevezetőben említett filmjét. Az Ars Longa Művészeti Egyesület őszi programja az október 10-ig tartó salgótarjáni bemutatkozással nem ér véget, sőt azzal kezdődik igazán. Szeptember 20-án, a Pásztói Múzeumban Fürjesi Csaba festőművész, a tábor művészeti vezetője „Üzenetek” című tárlatát Shah Gabriella művészettörténész nyitja meg. Köszöntőbeszédet tart Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnök és Sisák Imre polgármester. Ekkor mutatják be Shah Timor „Fürjesi Csaba portréja” című filmjét is. Október 15-én Sánta László festőművész „SL Mester képei” című retrospektív kiállításán a megyeszékhelyi Nógrádi Történeti Múzeumban Kelemenné Peák Ildikó művészettörténész mond megnyitó- beszédet. Köszöntőt mond Bornemissza János, Poroszló község polgármestere. A sorozat zárását „Finissage” címmel egy különleges képzőművészeti esemény jelenti november 23-án, szintén a salgótarjáni múzeumban. Sánta László és Fürjesi Csaba a helyszínen, nyilvánosan festenek meg egy 2X4 méteres képet. A moderátori tisztet Kun Cecília festőművész, a művésztelep művészeti menedzsere látja majd el. Ezen a napon mutatják be az idei művésztelep katalógusát „Ceredi vásznak 2007” címmel. A közösen készülő műalkotás december 15-ig tekinthető meg. Jellemző hangulat a ceredi művésztelepről: Sánta László invitálja a kollégákat és a vendégeket Kun Cecília alkalmi kiállítására a bokszgalériának nevezett fészerbe Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Nem túl veszélyes dolog elhajigálni ezeket a gránátokat?" Szerencsés nyertesünk: Papp László Hasznos, Dobó u. 27. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését augusztus 23-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! ■ Cs. B.