Nógrád Megyei Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-05 / 155. szám
3 2007. JULIUS 5., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Óvoda pihenőidőben M. I. Szirák. Rendkívül mozgalmas „tanév” után, júliusban jól megérdemelt pihenőjét tölti a község óvodája, amely azon gyerekintézmények egyike, ahol nincs gond a gyerekek számával. (Mivel egyre több a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek inkább jelent problémát a hiányzás, melyet igyekszik a minimumra visszaszorítani az óvodavezetés.) Képzeletbeli naplója, munkafüzete bejegyzései szerint számos esemény tarkította a mindennapokat, természetesen a nevelési programnak megfelelő tartalommal megtöltött formában. Sok-sok kirándulás a szabadban, kedves, családias hangulatú ünneplések, jeles történelmi események felelevenítése, a népi hagyományok játékos megismertetése egyaránt gyarapította a kicsik ismereteit. A gyerekek által kedvelt zenés-táncos rendezvények is ott voltak a sorban, az időseknek a részükre szervezett programon műsorukkal szereztek örömet. Rátermettségüket bizonyíthatták a sziráki óvodások a vanyarci óvodafesztiválon, ahol három díjat sikerült megszerezniük: Bangó Veronika ének-, Szebedi Laura rajz-, Vajvoda Anna vers kategóriában remekelt. Hámori Szilárd, Molnár Zoltán és Novák Bruno oklevelet kapott a szerepléséért. A tanévzárón tizenhárom kisgyerektől vettek búcsút, ők ősszel kezdik iskolás éveiket. Szerkesztőségünk számítógépeit a NOD32 antivirus system antivirus védi. Temetetlen kedvenceink baleset Két órán belül elszállítják az elütött állatot, ha bejelentjük Az autók, buszok, teherautók által elütött állatok gyakran hetekig az utakon maradnak és a felismerhetetlenségig roncsolódnak H. B. Salgótarján. Az év minden szakában gyakori, hogy a közlekedés áldozataivá válnak macskák, kutyák, sünök, illetve egyéb állatok. A nyári meleg azonban felgyorsítja az állattetemek bomlását, ezzel nem kis fertőzés- veszélyt teremtve. Ha már bekövetkezett az állat számára végzetes baleset, vajon mi a teendő? Az elhullott állatok eltakarítása is a VGÜ feladata a városban - tudtuk meg Bodnár Benedektől, a cég igazgatójától. Abban az esetben, ha a tetemet bejelentik a 32/440-366- os ügyeleti telefonszámon, amely hétvégén és ünnepnapokon is elérhető. Panasz esetén a gyepmester két órán belül kiérkezik a helyszínre és elszállítja az elhullott állatot. Magyar-lengyel iskolakapcsolat Gulyás E. NÓgrádsipek. A lengyelországi Szczawin Általános Iskola és Gimnázium igazgatója - a Magyar-Lengyel Baráti Társaság segítségével - április elején megkereste az önkormányzatot, illetve az iskolát és felajánlotta az együttműködést az intézmények között.- Nagyon nagy örömmel fogadtuk az új lehetőséget, mert ez azt igazolja, hogy ők is a jövőt látják bennünk - mondta el Szita Zoltánná, a helyi óvoda és általános iskola igazgatója. A nógrádsipeki négyfős küldöttséget június elseje és negyediké között látta vendégül a lengyel intézmény, amelynek közössége példás vendégszeretetről és barátságról tett tanúbizonyságot. Az iskola napok rendezvénysorozat ünnepélyes zárásaként együttműködési szerződést írt alá Szita Zoltánné a magyar és Irena Konsowicz, a lengyel iskola igazgatója. A partnerek vállalták, hogy a jövőben továbbfejlesztik és mélyítik kapcsolataikat, tapasztalatokat cserélnek kulturális és oktatási téren, közös táborokat és sportversenyeket szerveznek, amelyek során a diákok gyakorolhatják az angol nyelv használatát. Mindkét félnek lehetősége nyílik saját régiójának, kistérségének kulturális népszerűsítésére, megismerik egymás történelmét, kultúráját és hagyományait. Gázpalackot is vitt a hűtőládába Schyeiczer K. Pásztó. Közeli hozzátartozója egy hűtőládában, holtan talált egy 38 éves helyi férfit az egyik Madách úti garázsban - adtuk hírül pár napja. Információink szerint a fagyasztó nem működött, a fiatalember azonban maga mellé fektetett egy gázpalackot, amit meg is nyitott, miután magára zárta a hűtőgép ajtaját. A rendőrök a helyszínen idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a rendkívüli haláleset körülményeit a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálják. Útfelújításhoz kell a pénz P. Zs. Nagybárkány. A település önkormányzata az észak-magyarországi operatív program kistérségi kiírására nyújtotta be pályázatát a közelmúltban. A forrást a már rossz állapotban lévő Szabadság út egy részének felújítására fordítanák. A pályamunkák elbírálása szeptemberre várható. Járdafelújítás Szilaspogony. A Rákóczi úti járda felújításának befejező munkálatait kezdték meg. A régi, tönkrement és balesetveszélyes burkolat eltávolítását és az esztétikus, viakolorlapok lerakását 2005- ben kezdték, az összesen mintegy ezer méteres gyalogjárón. Most hatvanméteres szakasz burkolásán dolgoznak. Harmatjárás Sarudon Az Egri Civil Kerekasztal szabadidő-szekciójának egyesületei adtak randevút egymásnak - immár hatodszor - a Tisza-tó melletti Sarudon. A táborban három napig együtt éltek a jógások, a speciális mentők, a túrázók, a Baba-Mama Alapítvány képviselői, nagycsaládosok és fogyatékkal élők. Színesítette az idei együttlétet a délvidékiek magyarkanizsai csoportjának részvétele. TNL Sarud. A június utolsó hét végéjén megtartott, salgótarjáni résztvevőkkel is tarkított tábor több szempontból is hagyományteremtő. Ritka, hogy több civil szervezet együtt szervezi meg szabadidős-táborát, így az egyes társadalmi csoportok jobban megismerhetik egymást. A szabad idő értelmes eltöltésének egyfajta próbálkozása is egyben a tábor, hiszen itt együtt készült a reggeli, az ebéd és a vacsora, többnyire persze tábortűznél. A korán kelőket harmatjárásra invitálta a jógaklub vezetője, a „svédasztalos” reggeli után pedig ki-ki választhatta a tíz percre lévő szabad strandot, ahol csónaktúrára is lehetőség adódott, vagy részt vehetett a tábor programjában. Ezek között is figyelemre méltó volt Nadira hastáncosnő fellépése, de legalább ennyien hallgatták meg a magyarkanizsai Bús János tanár úr indián törzsfőnöktől kölcsönzött gondolatait a fehér ember és a bennszülöttek furcsa együttéléséről. A közösen elkészített kondé- ros paprikás krumpli után a gyermekek számára mód nyílt akadályversenyre, amelyen zsetonokat gyűjthettek. A tábor végén ezeket apró, de annál értékesebb ajándékokra válthatták. A magyarkanizsaiak eközben értékes információkkal lepték meg a tábor lakóit. Ifi. Apczi Jenő csodálatos filmet mutatott be lu- liska néniről, aki a két lábon járó történelem, ráadásul nem idegen tőle a humor sem .Juhász Gyula, a magyarkanizsai tanács társadalmi tevékenységekkel megbízott vezetője a hét második felében megrendezendő gyalogtúrára invitálta honfitársait, ecsetelve a Ti- sza-parti város értékeit: gyógyfürdőjét, áprilistól őszig tartó fesztiválját, írótáborát, jazztalálkozóját. Mi lehet egy ilyen pezsgő tábor bontásának szlogenje: hát persze hogy „jövőre veletek ugyanitt!” Jóga mindennap színesítette a programot Péter- és Pál-napi falunap a strandon A gyermekek igen élvezték az akadályversenyt Tábortűz és a szalonnasütés nélkül nincs igazi táborozás