Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-15 / 112. szám
2007. MÁJUS 15., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Tragikus baleset a fakitermelésen S. K. Nógrádmarcal/Nógrádgárdony. Nem találtak Idegenkezűségre utaló nyomot a rendőrök a tragédiával végződött fakitermelés helyszínén. Amint arról már beszámoltunk, vasárnap Nógrádmarcal és Nógrádgár- dony között rádőlt a fa egy 52 éves endrefalvai férfire, aki a kórházba szállítás közben életét vesztette. A rendkívüli haláleset körülményeit a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálja a balassagyarmati rendőrkapitányság. Tíz éve Dornyay Mihalik J. Salgótarján. „Mi elköteleztük magunkat Dornyay Béla szellemi örökségének ápolására. Fontos számunkra, hogy diákjainkkal megismertessük és megszerettessük lakóhelyünket és környékét mondta Harmosné Végh Mária, a Dornyay Béla Általános Iskola igazgatója a névadó tiszteletére rendezett programok napokban tartott záróünnepségén. Majd részletezte, hogy a mindennapok során miben áll a neves előd követése. Egy évszak, egy nap túrasorozat, környezetóvó szemléletre nevelés, virágosítás, a természeti szépségek megmutatása, ismertetése egyaránt ide tartozik. Az idei Dornyay-napokat kettős évforduló jegyében, méltó módon kívánta megtartani a közösség: a nagy tudású tanár, muzeológus 120 éve született, az oktatási intézmény pedig tíz éve vette fel a nevét. Ezért az idén egy hetet szántak a megemlékezésre, ünneplésre, a természetszeretet és honismeret gondolatkörébe illő tartalommal. A barlangászat rejtelmeit vetítéssel egybekötött előadás villantotta fel, a népművészeti kiállítást az egyik tanítvány hozzátartozója állította össze. Sport- versenyek, „Dornyay nyom- dokain”-túra, díszítés, plakátkészítés, az egészséges életmód elsajátítására ösztönző salátafesztivál, • a National Geographie folyóirat képanyagából rendezett kiállítás és honismereti vetélkedő is szerepelt a palettán. Különleges volt ez a hét annyiban is, hogy ekkorra készült el a dornyays jelvény, melyet a végzősök ünnepélyesen átvettek, s ezzel egy hagyomány alapjait kívánták lerakni. in JÁRT A KÁRPÁTIA Mátranovák. Az élőkoncert szépségét a Kárpátia zenekar hozta el a Mátra völgyébe a múlt vasárnap, amelynek tagjait a szorospataki motorostalálkozón újra láthatják mindazok, akik nem jutottak el a plébániakertbe. A koncert bevételén a helyi egyházközösség és az Együtt Mátranovákért Egyesület osztozik. Csomagban a látványosságok Schveiczer K. NÓgrád megye. A szeptemberben megnyíló pályázati lehetőségek szorosan épülnek a 2007 és 2013 közötti régiós turizmusfejlesztési stratégiára - jelentette ki Valenta Linda, a Nógrád Megyei Önkormányzat idegenforgalmi referense.- Csak olyan elemek pályáztathatok, amelyek a régiós stratégiában szerepelnek: Nógrádiján a Flollókő-Szécsény-Ipolytarnóc tengely a kiemelt desztinációs térség, vagyis turisztikai attrakciókkal, intézményekkel, szolgáltatásokkal bíró hely, amelyet a turisták látogatás céljából kiválasztanak. Elsősorban ennek fejlesztését próbálják meg támogatni, de természetesen más területek sem esnek ki a körből - fejtette ki Valenta Linda. Április végén Észak-Magyarországon az idegenforgalmi vonzerővel bíró rendezvények, illetve a régió ismertségét növelő turisztikai marketingeszközök támogatására írtak ki pályázatot. Nógrád, Heves és Borsod- Abaúj-Zemplén megyék összesen százmillió forint támogatásra tehetnek szert. Hamarosan úgynevezett desztinációs menedzsmentrendszert hoznak létre: ami már nem csak egy-egy elemként, hanem komplett rendszerbe foglalt csomagként kezeli a vonzerőket, s erre építik rá a márkát. Egy-egy turisztikai látványosságot már nem önmagában, hanem egyéb szolgáltatásokkal: például szállás- és étkezési lehetőségekkel, valamint más látnivalókkal együtt kell kezelni.- A pályázatok kiírásáig, vagyis szeptemberig térségi, illetve helyi desztinációs pontok kialakítását tervezik - ezek miniszteriális szinten szerveződő létrehozásában az észak-magyarországi régió mintatérség szeretne lenni. A közeljövőben például a Bővül a varázslatos világ Szűkebb hazánk új imázsának bemutatására először az idei Utazás kiállítás teremtett lehetőséget. A koncepció folyamatos kibővítését tervezik: az idei rendezvénynaptár mellett megjelent, egy leporellófüzet, amelyben a megyéből elszármazottak fűznek néhány gondolatot vidékünk értékeihez. A tervek szerint további elemekkel bővül majd a „Nógrád, a varázslatos világ” marketingkoncepció. Ilyen az új kiemelt rendezvény, a megyenap, amelyet elsőként idén szeptember 20-án, Pásztón rendeznek meg. Tourinform-irodák feladatköre az információszolgáltatás mellett az értékesítéssel is kibővülhet - mondta Valenta Linda. Növekvő népszerűség Nemzetközi konferencia H. B. Sz. F. Nógrád megye. A kedvezményes üdülésicsekk-forgalmazás első négy hónapjában megyénkben 60 283 000 forint értékben vásároltak a gazdálkodók kedvezményes üdülési csekket 2201 fő részére. Szűkebb hazánkban 138 darab üdülésicsekk-elfogadó hely található, s az üdülésicsekk-tu- lajdonosok 30 636 000 forint értékben vettek igénybe különböző szolgáltatásokat. Az előző év adatait áttekintve jelentősen növekedett az üdülési csekkek népszerűsége. Hiszen 2006 első négy hónapjában 31 913 000 forintért 1015 fő számára vásároltak csekkeket és a tulajdonosok 8 742 000 forint értékű szolgáltatást vettek igénybe. Szécsény. Szécsény és Környéke Önkormányzatainak Társulása, valamint a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesülete, május 17-én csütörtökön Ruraltour nemzetközi konferenciát szervez a Kubinyi Ferenc Múzeumban. Pintémé Kanyó Judit, a Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesületének elnöke bemutatja egyesületüket. A Falusi és Agrárturizmus Országos Szövetségének munkájáról, dr. Csizmadia László, a szövetség elnöke tart előadást A nemzetközi és hazai turizmus- fejlesztés, Ruraltour projekt keretében több előadás hangzik el. Bardócz Tamás bemutatja a projektet, szól a helyi turisztikai vállalkozások kapcsolódásainak lehetőségeiről. Szó lesz a karinthiai falusi turizmus fejlesztéséről Lengyelország és Olaszország falusi turizmusának tapasztalatairól, középpontba állítva a természeti és kulturális értékek kihasználásának módszereit. wtmammm PÁDÁR ZSÓFIA Mosolygós járatok Buszos utazásaim során számtalanszor találkozom olyan sofőrökkel, akik szív- vel-lélekkel forgatják a kormánykereket, mosolyognak és - nem számlálva a maguk mögött hagyott kilométereket - repítik az utasokat a kívánt helyre. A minap figyelmes lettem egy buszsofőrre, aki a jegy ellenében mosolyt kért. Van olyan vezető is, aki megkérdezi utasait: bekapcsoljam a klímát, vagy nyissak inkább ablakot? Majd a döntés függvényében ő maga járja végig a járművet, s húzza el a néha nehezen mozduló nyílászárókat, hogy utasait megmentse a kínzó hőségtől. Mi több, útközben többször is érdeklődik: jól utaznak? Vannak, akik egy hosszú nap után megkímélnek bennünket a megállótól a házunkig tartó sétától, így közvetlenül az otthonunk előtt léphetünk le a járatról. S vannak, akik - bár számukra különösen ketyeg az óra - megvárják, útközben veszik fel a pontatlan utasokat. Csodálatra méltó számomra az is, ahogyan a buszosok útközben üdvözlik egymást. A szembejövő társaiknak még méterenként sem sajnálják felemelni kezüket, márpedig egy-egy forgalmasabb időszakban igencsak sok „ bajtárssal” találkoznak össze. Ők a buszsofőrök. Naponta több száz emberért vállalnak felelősséget, közben ügyelnek a pontosságra, az autóbusz tisztaságára, a jegyek kezelésére, az óvatosságra, s a körülményekhez képest gyorsan célba repítik a tömegközlekedési eszközt választókat. Sőt, a naponta lerótt számtalan kilométer után sem restellik átvenni a „mozgó cirkusz" szerepét: megnevettetik, szórakoztatják az utasokat. S mindezek tetejében ha fáradtan is, de mosolyognak. Kívánom, hogy minden autóbusz volánjánál ülőt „fertőzzön meg” ez a jókedv. Képünkön a házigazdák és a ságújfalui különítmény Lánglovagok vetélkedtek a település polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, és sok sikert kívánt a hétköznapokon életüket kockáztató „védangya- loknak” a versenyhez. Elmondta, hogy a községben a múlt század harmincas évei óta működik „amatőr” tűzoltó-egyesület. Az önkéntesek és a Rétság környékén található üzemek tűzoltóegységeinek 37 csapata indult a megmérettetésen, közel 220 lánglovag bizonyította rátermettségét. Két versenyszámban kellett helytállniuk: tűzcsapszerelésben férfiaknál a szalma- tercsi önkéntesek, nőknél a ságújfaluiak vitték el a pálmát, míg a létesítmények között a C. Sz. Mayer Kft. csapata győzedelmeskedett. Kismotorfecskendőszerelésben Ságújfalu végzett az élen. Országos elismerés A Magyar Tűzoltó Szövetség két nógrádi lánglovagot is kitüntetett lelkiismeretes munkájáért. Gróf Széchenyi Ödön-emlék- érmet kapott Varga Ferenc, a diósjenői önkéntes tűzoltó-egyesület parancsnokhelyettese, valamint dr. Kovács László, a TDK Magyarország Kft. létesítményi tűzoltó-egyesületének vezetője. Gulyás E. Ósagárd. A közel 340 lelkes kistelepülés adott otthont az elmúlt hét végén a megyei önkéntestűz- oltó-ünnepségnek és versenynek, amit Szent Flórián napja alkalmából rendeztek meg. A védőszent alakját az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre, a lánglovagok számára a tűzoltómunka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársa- ik megsegítését. | Az ünnepség a tűzoltók és I gépjárműveik felvonulásával kezdődött, majd Agárdi András,