Nógrád Megyei Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-14 / 111. szám

3 2007. MÁJUS 14., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Százéves óvoda ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) Nagyszámú érdeklődő volt jelen az 1907-ben alapított intézmény centenáriumi ünnepségén, má­sok mellett Arató Gergely, az Ok­tatási és Kulturális Minisztéri­um államtitkára, Juhász Gábor országgyűlési képviselő, Kriston Péter, a Nógrád Megyei Közgyű­lés alelnöke, a környező telepü­lések vezetői, Nemti volt és je­lenlegi óvodai dolgozói, illetve óvodásai.- Büszkék vagyunk arra, hogy már egy évszázada is azon gon­dolkodtak a falu vezetői, hogyan tudnák fejleszteni községüket. A jelenlegi önkormányzat hozzáál­lása is hasonló, abban nincs vita közöttünk, hogy Nemtiben le­gyen-e óvoda. Óvoda lesz! - hangsúlyozta Erős Róbert polgár- mester. Száz évvel ezelőtt valakik úgy gondolták, hogy már az egészen kicsi gyerekek is lehetnek a ne­velés alanyai, s ha az anyai gon­doskodás mellett az óvoda szak­mai segítségét is megkapják, fel­készültebben érkezhetnek az is­kolába - fogalmazott ünnepi be­szédében Juhász Gábor. A köszöntők után Arató Ger­gely és Erős Róbert felavatták a centenáriumra készült emlék­táblát, Kriston Péter és Szabó La­jos, az Egererdő Zrt. erdészetve­zetője pedig emlékfát ültetett az intézmény udvarán. Az ünnepi Arató Gergely és Erős Róbert fel­avatták a centenáriumra készült emléktáblát műsor ezt követően a művelődé­si házban folytatódott, Arató Gergely beszédével. Az államtitkár elmondta, hogy az óvodai rendszer a ma­gyar közoktatás legelismertebb eleme, európai szinten is példá­nak tekintik. Szólt a közoktatá­si törvény benyújtott módosítá­sáról is, amely előírja, hogy 2010-re minden térségben meg kell teremteni annak a feltétele­it, hogy ha a szülő kéri, a gyer­mek hároméves korától igénybe vehesse az óvodai hálózatot.- Ma az a felelősségünk, hogy megőrizzük az oktatási intézmé­nyeket, ami akkor lehetséges, ha több település összefog, s együtt működteti a közoktatási hálóza­tot - fogalmazott Arató Gergely, aki végül bejelentette, hogy Hiller István miniszter saját ke­retéből százezer forinttal támo­gatja a nemti óvoda fejlesztését. Az ünnepség folytatásában el­búcsúzott óvodától nyolc iskolás­korba lépő nagycsoportos, s Feketéné Czakó Hilda igazgató emléklappal köszöntötte az óvo­da egykori dolgozóit, a nyolcva­nadik életévüket betöltött volt óvodásokat, illetve a rendezvény és az óvodatörténeti kiállítás tá­mogatóit. A kulturális műsor keretében fellépett továbbá Pintér Istvánná, a dorogházai Móra Ferenc Álta­lános Iskola moderntánc-cso- portja, Szabó János és Pethő Ve­ronika, Fekete Dorottya és Feke­te Veronika, a nemti menyecske­kórus, valamint a Zsuborinka néptánccsoport is. Fél évszázados dixielandvarázs A Csehországból érkezett nagy létszámú, főként fiatalokból álló JH Big Band kellemes szórakozást nyújtott (Folytatás az 1. oldalról) az amerikai magyar klarinétos, Louis Amstrong egykori zeneka­rának tagja - immár sokadszor a fesztivál történetében - szín­padra lépett. A 80. életévében já­ró, a humort is kedvelő művész korát meghazudtolva kezelte most is kedvenc hangszerét mind a mások, mind a saját szer­zeményeinek előadásában. A „Wonderful world”, azaz a „Cso­dálatos világ” tényleg realitás­nak tetszik, ha Joe Murányi játssza, énekli. A remek jazzéne- kes Peter Lipa vezette szlovák Traditional Club ugyancsak ki­váló zenészei ez alkalommal is méltónak bizonyultak hírnevük­höz. A Cafe Frei-ben az éjszakai jam sessiont, az örömzenét a Storyville Jazzband szolgáltatta. A szombat esti gála atmoszfé- ráját a csehországi Hradec Kraloveből érkezett nagy létszá­mú együttes, a karmester, Jiri Hasal monogramját a nevében viselő JH Big Band és két énekes szólistája (Paulina Rudolfova és Jakob Riba) alapozta meg. A Benkó Dixieland Band játszott már a gála elején, végén, fellé­pett szabadtéren, most két zene­kar közé ékelődve kapott helyet, de - mint mindig - most is nagy sikert, óriási tapsvihart aratott. Annál is inkább, mert éppen egy héttel a megalapítás 50. évfor­dulóját ünneplő budapesti kon­cert után, ezúttal Benkóék nem­csak példátlanul magas szakmai színvonalon, hanem kifejezetten oldottan, lazán muzsikáltak, szá­mos olyan kedvenc számukat is bemutatták, ami kimaradt a ju­bileumi programból. Az pedig egyszerűen felülmúlhatatlan, amit a zenekar a kivételes adott­ságú, sajátos humorú jazzéne- kes, Berki Tamás - nem melles­leg a fesztivál állandó műsorve­zetője - kíséretében bemutat iim már 34 éve. Nem lehet eléggé ér­tékelni, hogy a világszerte ismert és elismert, több mint tíz­ezer fellépéssel büszkélkedő, sokszorosan kitüntetett, George W. Bush amerikai elnök gratulá­cióját, köszönetét is magáénak FOTÓK: GYURIAN TIBOR tudó együttes évek óta mintegy hazajár Salgótarjánba. Joggal kö­szöntötte a jubiláns zenekart Tóth Csaba fesztiváligazgató is. Ugyanez a gesztus kijárt a krak­kói Jazz Band Ball Orchestrának is, amelyik 1962-ben, tehát 45 éve alakult. Ezúttal egy kiváló amerikai énekesnővel, Joyce Lyle-ve 1 együtt a csattanóját pro­dukálták a búcsúzó gálaestnek. A fesztivál egyik mindenkori si­kerszámát - Berki Tamással ki­egészülve - a nézőtéren masí­rozva is elfújták, elénekelték, mondani sem kell: nagy ováció közepette. Vasárnap, a hagyományos gospelkoncerten a Szent József- plébániatemplomban egy váci énekegyüttes, a Hortus Musicus Singers mutatta be tudását, majd délután a Fő téren a Swing Ladies Hungary fellépése zárta a 23. fesz­tivált. A zenekar tagjai nemcsak csinos ifjú hölgyek, de - mint Ber­ki Tamás megjegyezte - zenélni is jól tudnak. Az elmúlt hét végén az is kiderült, hogy 2008-ban május 1-jétől 11-ig tart majd Salgótarján­ban a dixielandfesztivál. További képek képgalériánkban: www.nogradmegyeihirlap.hu Benkóék sikerének részese több mint harminc esztendeje Berki Tamás jazzénekes is ZARÁNDOKLAT ÉS VIRRASZTÁS Gulyás E. Bátonyterenye. A fatimai jelenés ki­lencvenedik évfordulójának tisz­teletére május 12-én zarándoklat­tal egybekötött virrasztást tartot­tak a városban, a Mária Légió és a Jézus Szíve Család lelkiségi moz­galmak szervezésében. Mischin- gerFerenc domoszlói plébános ce­lebrálta a szentmisét a bányaváro­si Szent Antal-kápolnában, majd körmenetre indultak a hívek. Ko­ra este kezdődött a virrasztás a fatimai Magyarok Nagyasszonya zarándokszobor jelenlétében, a nagybátonyi Szent György-temp- lomban, ami vasárnap reggel szentmisével zárult. Erre az alka­lomra készült el a szentélynél az új faragott feszület, amelyet meg­áldottak. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Akkor még... Szombati számunk „Strand­lesen, nyitás előtt” című anya­gában Bállá Árpád nyilatkozott a salgótarjáni strand nyitásáról, mint a Létesítmény és Sport Kht. igazgatója. Cikkünk készültekor még Bállá Árpád volt a strandot is működtető gazdasági társaság igazgatója, a megjelenés idejé­ben azonban már új vezető, Te­lek András ült a kht. igazgatói székében. Halál a fakitermelésen Nógrádgárdony/Nógrádmarcal. Egy 52 éves endrefalvai férfire fakitermelés közben rádőlt egy fa a Nógrádgárdony és Nógrád- marcal közötti erdőben vasár­nap délelőtt. A munkás belehalt sérüléseibe. A rendőrség szakér­tők bevonásával megkezdte az ügy vizsgálatát. GULYÁS EDINA Ki parancsol megálljt? Felgyújtott kukák, tönkretett szö­kőkutak, rombolás és szemét min­denütt Napjainkban egyre gyakmb- ban találkozunk a vandalizmus ért­hetetlen, megdöbbentő képeivel A feltört sírok, az ellopott szobmk, a festékkel leöntött műemlékek mind­mind azt a kérdéstvetikfeb miért te­szik mindezt az emberek? Kik jut­nak odáig, hogy a sírokról törik le a színesfémből készült vázákat és a feszületeket? Az emberi lelkiismeret hogyan engedheti meg, hogyahalot- tak végső nyughelyét bolygassák? Semmilyen mentséget nem lehet azok mellett felsorolni, akika teme­tőkben garázdálkodnak Utolsó két­ségbeesésében sem juthatna odáig senki, hogy a sírkerteket fosztogas­sa. De tényleg erről van szó? Azért lopnak el minden mozdíthatót - ami nem mozdul magától, azt erő vei verikszét - mert semmilyen más módon nem találnak kenyérkerese­ti lehetőséget? Tényleg ott tartunk, hogy az emberek akár az életüket kockáztatva döntik ki a villanyosz­lopokat, vágják le a magasfeszült­ségű vezetékeket a benne található rézhuzalért, hogy a mindennapi be­tevőjüket biztosítsák? Talán van et­től veszélytelenebb és humánusabb módja is a pénzszerzésnek Soha, semmilyen körülmények között nem szabadna olyan mélyre sül­lyedni az embereknek, hogy sírokat bolygassanak és önbecsülésüket fél­redobva mboljanak. Persze akad olyan eset is, amikor nem anyagi haszonszerzés a van­dál cselekedet mozgatórugója. A minap hallottam egyesetet: ismeret­len tettesek egy barlangban randa­líroztak, törtek, zúztak, gyújtogat­tak Szomorú, hogy vannak, akik­nek ez jelenti a szómkozást Jó mó­kának tartják mások munkáját tönkretenni, céltalanul rombolni. Meddig mehet ez? Mikor és ki pa­rancsol nekik megálljt? De talán nem is másoknak, önmagunknak kellene megszabni a határokat.. Miniszteri előléptetés M, J. Salgótarján. Kilencvenedik szü­letésnapja alkalmából köszön­tötte Liptai Bertalan nyugállomá­nyú rendőr törzszászlóst pár napja dr. Ármós Sándor megyei rendőrfőkapitány és Pinczésné Kiss Klára rendőrségi főtaná­csos. Az ünnepelt 1944-ben kezdte rendőri pályafutását. Pé­csi tanulmányai után Balassa­gyarmatra került, közlekedési járőrként végezte munkáját. Ké­sőbb dolgozott Hugyagon és Szügyben, a szécsényi rendőr­őrsön, majd Salgótarjánban volt közlekedési csoportparancsnok. 1957. június 15-én „létszámcsök­kentéssel” bocsátották el, ennek valódi oka politikai természetű volt - 1991 novemberében reha­bilitálták. Most, a 90. születés­napja alkalmából dr. Petrétei Jő zsef, a Magyar Köztársaság igaz­ságügyi és rendészeti miniszte­re soron kívül nyugállományú rendőr hadnaggyá léptette elő. Liptai Bertalan feleségével együtt jó egészségnek örvend, szorgoskodással, sok időt tölt ház körüli kertjében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom