Nógrád Megyei Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-12 / 85. szám
2007. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK 6 GAZDASÁG wmmmmtmMmmmmmmKmmmmmmammmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmssmsmmsmmmmmmmmm ii«HwraaMwmwMWMi Utalni kell az első negyedévi evaelőleget AZ EGYSZERŰSÍTETT vállalkozói körbe tartozóknak április 12-ig kell átutalniuk az első negyedév utáni adóelőleget, azaz a március 31-ig befolyt bevételük 25 százalékát. Az idei költségvetés 168,2 milliárd forint bevételt irányoz elő ebből az adónemből, ami a tavalyi tényleges összeghez képest 17,5 százalékos többletet jelentene. Montenegrói állami cégbe társulna a Mól STRATÉGIAI PARTNERT keres a montenegrói állami kőolajipari vállalat, a Montenegro bonus. Az érdeklődők között van a magyar Mól, a horvát INA, a görög Hellenic Petroleum, a szlovén Petrol, az orosz Lukoil, valamint a kanadai Bankers Petroleum. Kedvezményekkel vár a könyvfesztivál húsz-huszonöt százalékkal olcsóbban lehet könyvet vásárolni a ma nyíló XIV. Budapesti Nemzetközi Könyv- fesztiválon - jelezték a kiállító kiadók. A rendezvény április 15-ig várja az irodalomkedvelőket a Kongresz- szusi Központban. A fesztivál díszvendég országa Kanada lesz. A BUX-index 2007. április 11-én Záróérték: 24383 23 90Q Előző napi záróérték: 24195 15.30,alle* torki) tőzsde nyitása a .. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007. 04. 1L Részvény Utolsó ár (Ft) Változás {%) Miffió Ft MTelekom 996 +1,94 5 337 TVK 7 400 + 1,72 251 Richter 37 800 +0,80 3 331 OTP 8 689 +0,45 16453 Mól 21480 +0,37 12 202 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Réswény Utolsó ár (Ft) Változás {%) Millió Ft Pannonflax 690-1,43 2 Synergon 1500-0,99 208 Econet 162-0,61 59 Egis 22 100-0,47 925 Linamar 3101-0,29 2 A BUX-index az elmúlt napokban 03.29 03.30 04.02 04.03 04.04 04.05 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. április 11-én. /Ft $/Ft /$ 1 i — 244,96 182,41 1,34-1,08 Ft-1,09 Ft Ocent Az akár 45 órásra is elhúzódó hét végi kényszerleállás érzékenyen érinti a fuvarozócégeket. A módosítással mégsem ért egyet minden sofőr. Enyhülhet a kamionstop fuvarozás Nyártól már a hét végén is vezethetnek a szállítók Teljesen megszüntetné a hét végi kamiontilalmat az autópályákon a gazdasági tárca, s néhány órára a többi közúton is közlekedhetnének a többtonnás járművek. A rendeletmódosítás június l-jétől lépne életbe. Németh Márk Hét végén is roboghatnának a többtonnás kamionok a magyar- országi utakon. A gazdasági tárca ugyanis enyhítené a tehergépkocsik közlekedésének tíz éve érvényben lévő korlátozását. Igaz, a rendeletmódosítási tervezet csupán néhány órára, szombaton 22 és 24 óra között engedélyezné az összes közúton a hét végi kamionos forgalmat - adta hírül a Világgazdaság. Lapunk információi szerint még tovább menne a gazdasági tárca: az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon - amelyek elkerülik a lakott területeket - teljesen megszűntémé a tehergépjárművekre vonatkozó korlátozást. A jelenleg hatályban lévő kormányrendelet szerint a nyári - időszakban szombat reggel nyolc órától vasárnap 22 óráig, munkaszüneti napon pedig a megelőző nap 22 órájától a munkaszüneti nap 22 órájáig nem lehet kamionnal közlekedni. A nem nyári időszakban a hét végi tilalom csak szombat este tízkor kezdődik. A mostani szabályozás következtében az ünnepnapok naptári eloszlásának függvényében akár a 45 órát is elérheti a teljes tilalom. Ekkora TEGNAP HATÁLYBA lépett a fuvarozók vezetési és pihenőidejének szabályozására vonatkozó új - az eddiginél szigorúbb - uniós rendelet. Ennek értelmében a kamionosok napi vezetéssel töltött ideje nem haladhatja meg a kilenc órát, a heti vezetési idő pedig az 56 órát. Fontos változás, hogy ezentúl négy és fél óra folyamatos vezetés után minimum munkakiesés pedig elég érzékenyen érinti a fuvarozócégeket, és jelentősen növeli a költségeiket. A rendelettervezet szerint a nyári szigorúbb közlekedési korlátozás június 15-e helyett csak július elsején lépne életbe. A rendeletmódosítási tervezetről jelenleg is folynak a szakmai egyeztetések a szaktárca és a fuvarozási érdekképviseletek között. „A módosítással olyan konszenzusos szabályozás kialakítására törekszünk, amely a fuvarozók és a lakosság érdekeit 45 perces szünetet kelt tartaniuk a sofőröknek. Ezt az időt legfeljebb két részre, egy 15 és egy 30 perces pihenőre bonthatják. A kamionosok éberségét sűrűbben ellenőrzik, a rendelet ugyanis megemelte a közlekedési hatóság számára minimálisan előírt vizsgálatok számát. A kialvatlan vétkeseket akár 400 ezer forint bírságra is büntethetik. egyaránt szolgálja” - tájékoztatta lapunkat Szőke Katalin, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kommunikációs főosztályvezető-helyettese. Úgy fest, hogy a fuvarozók tetszését máris elnyerte az ötlet „Támogathatónak és szakmailag ésszerűnek tartjuk a gazdasági tárca tervezetét, ugyanis az a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett végre a gazdasági ésszerűséget is szem előtt tartja” - erősítette meg kérdésünkre Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkár- helyettese. A hét végi vezetés lehetőségének engedélyezése azonban nem minden kamionsofőrt hoz lázba. „Tagságunk zöme már megszokta, hogy a kamionstop miatt a hét végét pihenéssel, családi körben töltheti. A korlátozás tervezett enyhítése ellenére ők a továbbiakban is inkább kikapcsolódással töltenék a hét utolsó napjait” - érvelt érdeklődésünkre Peredi Péter, a főként belföldi fuvarozókat tömörítő FUVOSZ főtitkára. Kétmillióan kapnak állami támogatást fűtési kiadásaikhoz A Magyar Államkincstár összesített adatai szerint a március 31-i határidőig 2 millió 69 ezer háztartás kapott gázár-, illetve távhőtámogatást - mondta el érdeklődésünkre Schranz Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szóvivője. Ez a szám nagyjából megfelel a tárca előzetes becsléseinek, mivel körülbelül kétmillió jogosultra számítottak az új támogatási rendszer kialakításánál. •A támogatott fogyasztókhoz képest elenyésző számú, mindössze 26 ezer kérelmet utasítottak el. Nem végleges adatok szerint a támogatottak közül 1,7 mülióan kapnak gázár-, míg 345 ezren távhőfogyasztási kompenzációt. ■ A kérelmek valóságtartalmát az adóhatóság május végétől ellenőrzi. Legnagyobb arányban a leginkább rászorultak igényelték a támogatást, vagyis azok a háztartások, amelyeknél az egy fogyasztási egységre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét (február 15-től 54 260 forintot). A támogatási kérelmek valóságtartalmát az adóhatóság ellenőrzi, de csak a magánszemélyek személyi jövedelemadóbevallásának május 21-i beadási határideje után. Azt a tízezer főt, akinek a vagyonosodását vizsgálják, biztosan ellenőrzik ebből a szempontból is. Azok is kaphatnak az idén támogatást, akik lemaradtak a március 31-i határidőről. Igaz, hogy a kompenzáció nem január elsejéig visszamenőlegesen, hanem a benyújtást követő hónap elejétől jár. Ebben az esetben is a benyújtást megelőző három hónap átlagos jövedelme a mérvadó. Vagyis azok a háztartások kaphatnak segítséget fűtésköltségeikhez, ahol az egy fogyasztási egységre eső jövedelem kevesebb, mint az öregségi nyugdíjminimum három és félszerese, azaz 94 955 forint. ■ T. M. Szigorúbban pihentetik a kamionsofőröket HIRDETÉS Akciós Lekötött Betét Akár évi Kösse le pénzét 2x2 hónapos Akciós Lekötött Betétben, és érjen el az ismétlődő betétlekötés második kamatperiódusában akár évi 9,01%*-os kamatot (EBKM 9,36%) Raiffeisen bankszámlájának aktív használatával! Az akció 2007. április 2-től április 27-ig tart. *Az első kéthónapos periódusra a bank a Lakossági Kondíciós Listában összeg sávonként meghatározott akciós betéti kamatot fizet. A bank egységesen kiemelt, évi 8,75%-ot fizet (EBKM 9,08%) azon ügyfeleinek, akik 2007. május 18-ig jövedelmüket Raiffeisen bankszámlájukra utalják, és legalább 2 csoportos beszedési megbízást adnak. A második kéthónapos periódusra a bank a Lakossági Kondíciós Listában összegsávonként meghatározott normál betéti kamatot'fizet. A bank egységesen kiemelt, évi 9,01 %-ot fizet (EBKM 9,3ó%) azon ügyfeleinek, akik 2007. július 20-ig teljes/tik a fent részletezett számlahasználati feltételeket. Az akció részletes feltételei megtalálhatóak a bank aktuális Lakossági Kondíciós Listájában. (£>06-40-48-48-48 wvsrw.raiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK Támogatás roma cégeknek felzárkóztatás Negyedmilliárdot oszt szét a kormány A magyarországi roma mikro-, kis- és középvállalkozások piaci esélyeit és versenyképességét javító fejlesztések és beruházások támogatására hirdetett meg pályázatot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Az idén ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra április 16-tól június 11-ig lehet jelentkezni. A szaktárca összesen 250 millió forintot különített el erre a célra. Becslések szerint ebből a keretből várhatóan nyolcvan- kilencven roma vállalkozás juthat pénzhez. A minisztérium a már működő vállalkozásokat kívánja segíteni, különösen az ingatlanfejlesztésben, gépek, berendezések és haszongépjárművek beszerzésében, informatikai fejlesztésekben. A vissza nem térítendő támogatás maximum ötmillió forint, de legfeljebb a beruházás elszámolható költségének 65 százaléka lehet. A maximális összeget a kiírás szerint az nyerheti el, aki nem kizárólag haszongépjármű-beszerzéshez vagy minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetéséhez, Uletve a piacra jutáshoz szükséges beszerzésekhez igényel támogatást, hanem komplex beruházást tervez. Kizárólag haszongépjárműbeszerzéshez hárommillió forint forrást lehet elnyerni. A piacra a pályázóknak támogató levelet kell kérniük az Országos Cigány Önkormányzattól vagy a területileg illetékes Cigány Kisebbségi Önkormányzattól (CKÖ). Amennyiben az adott településen nincs helyi CKÖ, akkor a helyi roma közösség érdekképviseletét ellátó társajutást elősegítő beszerzésekhez legfeljebb egymillió, a minőség-, környezet- és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetéséhez pedig maximum nyolcszázezer forint támogatás jár. Ezen felül a nyertesek maximum százezer forintot kaphatnak a pályázat költségeire. A roma vállalkozásokon túl olyan nem roma cégek is pályázhatnak, amelyek elősegítik a romák foglalkoztatását. ■ Tóth M. dalmi szervezet ajánlását kell beszerezniük, amelyhez mellékelni kell a társadalmi szervezet bírósági végzését is. A kiírás megjelent a tárca honlapján a www.gkm.gov.hu címen, emellett a 06-40/200-617-es kékszámon kérhető további felvilágosítás. Az igénylőknek igazolniuk kell származásukat