Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-08 / 287. szám

A győzelem boldog napjai A forradalom legszebb idősza­ka október végén köszöntött be. A nagypolitikában október 28-án bekövetkezett fordulat valóságos eufóriát teremtett az országban, mert a kommunista pártvezetés ekkor hagyta jóvá a Szabad Nép aznapi vezér­cikkét, amely az addig történ­teket demokratikus forrada­lomnak nevezte (tehát már nem ellenforradalomnak). Nagy Im­re miniszterelnök pedig elren­delte az azonnali, általános tűzszünetet, nemzeti demok­ratikus mozgalomnak nevezte a történteket, egyúttal bejelen­tette a szovjet csapatok Buda­pestről történő azonnali kivo­nását, a gyűlölt Államvédelmi Hatóság megszüntetését. Kö­zölte, hogy az ország címere is­mét a Kossuth-címer lesz, már­cius 15-e pedig nemzeti ünnep. Másképpen ez azt jelentette, hogy győzött a forradalom, s elkezdődhetett az eredmények megszilárdítása, a békés demok­ráciaépítés. A háttérben azonban folyt a szovjet csapatok mozgósítása, az ortodox kommunisták szer­vezkedése a demokratikus fo­lyamatok megállítására, s lehe­tőség szerinti mielőbbi vissza­fordítására. A MAGYAR. NÉPKÖZTÁRSASÁG HATÁRŐRSÉGÉNEK NYILATKOZATA Magyar Dolgozók! Magyar Fiatalok! A* elmúlt napok gyón, forradalmi «•minyai során számot vetettünk érzéseinkkel és gondolatainkkal. E számvetés után tiszta lelkiismerettel jelent­jük ki, hogy a Magyar Népköztársaság Har&rtfrsége őszintén támogatja a magyar nép nagyszerű harcát, amelyet nemzed létünk, szabadságunk és függetlenségünk teljes helyreállításáért folytat. Mi, akik őrt állunk hazánk határain, eddig sem a népellenes klikknek az uralmát, hanem népünk békéjét, nyugalmát védttik. Most is nyugalmat, rendet és békét akarunk! Azt akarjuk, hogy ne follyon többé magyar vér! — Mi biztosítjuk oz új Nemzeti kormányt, a magyar ifjúságot, egész népünket arról, hogy a Magyar Népköztársaság Határőrsége szoros egységben a Nép­hadsereggel és a fegyveres Nemzetőrséggel, szilárdan őrzi az igazi néphatal­mat, o rendet és mindenekelőtt hazánk szent határainak sérthet etlenségét. Azonosítjuk magunkat a demokratikus forradalommal és azt akarjuk, hogy a jövőben a hozzánk bevonuló fiatalok között ott legyenek azok is, akik a forradalmi harcokban, a nép igazi érdekeinek védelmében kitűntek. Ugyanakkor arra kérjük a forradalmi harcokban kitűnt fiatalokat, a magyar munkásokat, parasztokat és értelmiségieket, bogy továbbra is segítsék a határőr egy­ségeket abban, hogy továbbra is szilárdan őrizhessék hazánk szent határait megújhodott népidemokráciánkat és a forradal­mi harc minden vívmányát! A Határőrség Forradalmi Katonai Bizottsága. MAGYAROK - HAZAFIAK. Szent Hazánk földjén iaég_ itt topos a fiákosi rendszert támogató orosz oslaas. Mi aom akarunk további vérontást, de aaa tűrjük, hogy esetloges támadásuk készületlenül érjen, %pen esért felssóllitunk, hogy jelontkozs a Nenzctőr Zászlóaljba, hogy szükség esetén fegyverrel a késben védjed iíjuságuuk által kiharcolt'szabadságunkat« Jolontkozé« Hótaágoa a laktanyában 1956 november 5«-én roggcl 9 óráig, Bétság, 1956 november 5*-ón. Pálinkás Antal 'őrnagy ak. • * *£•*£,* * * f # £,* * * ♦J»*’ » Ä f-Katonai Tames Elnöke, Br. Iiakáts Iván sk. Járási Forrod ölni Bizottság Slnöko. ^Bolcsó^ Páliak. ^ , fúrási Korrodálni Bizottság atkára. Az egységes karhatalom létrejöt- példáján a rétsági forradalmi ta­té után felmerült annak szüksé- nács egy-egy nemzetőrzászlóalj gessége, hogy a forradalom vív- szervezése mellett döntött. Ezek mányait új fegyveres erő bizto- tisztikarát november első napjai- sítsa. A balassagyarmati, majd ban be is vonultatták. Nógrdd Népe 2006. december 8. A forradalom fegyveres védelme A nemzetőrség megszervezé­sét a budapesti rendőrség kezd­te október 28-án. Országos há­lózatának létrehozását alapve­tően két okból szorgalmazta a Nagy Imre-kormány. Az egyik, hogy törvényes és szabályo­zott kereteket adjon a már egyébként is működő fegyve­res csoportoknak. A másik ok: fordulat következett be, mert a kormány magáévá tet­te a forradalom követeléseit és addigi eredményeit. Tátrai Guidó, a Balassagyarmati If­júsági Szövetség tagja, a határőrség egyenruhájában. Ezt követően már azokon a településeken is megalakult a nemzetőrség, ahol korábban még nem létezett. A forradal­mi önkormányzatok feladata volt létrehozásuk, fegyverrel való ellátásuk. A Balassagyar­mati Városi és Járási Ideigle­nes Forradalmi Nemzeti Ta­nács például október 30-án szólította fel a járás községeit a nemzetőrség megszervezé­sére. Hugyag község másnap már fel is állította a testületet. Rétságon és Balassagyarmaton - november első napjaiban - megindították a járási nemzet­őrzászlóaljak szervezését is. Általános vélemény: a nem­zetőrök becsületesen látták el munkájukat, környezetükben rendet és nyugalmat tartot­tak, ezért megbecsülést kap­tak. Sohasem a bosszú vezé­relte őket. A megtorlás során mégis többüket vonták eljárás alá, vezetőikre pedig súlyos bör­tönbüntetés várt. Négrédmegy.lI pFfcirro.d«!mi B.úo.tHág. Azonosság! ex.: „ Pr.?r&., Katonaiul lírai parancsnokság. m Igazolvány Ezen igazolvány tulajdonosa a fer adatai karhatalom tagja. Fegyverviselésre és használatra jogosult, egyben igazoltatásra és őrizetbevételra fölhatalmazzuk. A Nógrádtaegyei lorradale védelme alatt áll. Személyi MObPb Fegyver ^ S^€3MjjL '■ *■ i Forradalmi Tanács Rétsági Járáai Forradalmi Keaaeti Biaattság. 1/1956«sí. Siárgyt Kösaégeakúat aegszorvozsmdő Noazet­- őrség létszáma. Községi f«rradalmi Nemzeti Bizottság KLaökémek I Érteaitea, hogy ^özségéboa a Nemaotőrsóg létszámát 1 porancsaok és 1»••••#.fő beosztottban állapítom meg. Kérem, Itagy a szorrezóst «nmek megfelelően saiveskodjék azonsai vég­P0&&Jwü&i• Bétság,1956 november 3,-áa, Véres bosszú az acélgyári nemzetőrség vezetői ellen A munkahelyi alakulatok so­rában kiemelkedik a Salgótar­jáni Acélárugyár városi felada­tokat is ellátó, Hadady Rudolf és Hargitay Lajos vezette nem­zetőrsége. A szovjet megszál­lást követően a bosszú a szer­vezet vezetőit, tagjait is elérte. 1956. december 12-én a salgó­tarjáni ún. pufajkás karhata­lom letartóztatta a két nem­zetőrparancsnokot. Mindket­tőjüket — azzal az ürüggyel, hogy felszállítják Budapestre őket - egy szolgálati gépkocsi­val Hugyag községbe szállítot­ták, ahol az éjszaka folyamán a legkegyetlenebb kínzásokban volt részük. Másnap Hadadyt és Hargitayt, a pufajkások az Ipoly partján, bestiális módon meggyilkolták. Holttestüket a hatóságok „ismeretlen hulla­ként” tartották számon. Bon­colásukra a balassagyarmati kórházban került sor, marad­ványaikat az itteni temetők va­lamelyikében földelték el, máig titkolt helyen. A sírok hollétéről többen is tudtak, tudnak, de örök szégyenükre, egyikük sem szólalt meg a mai napig sem az ügyben. Vigyázz a rendre! Ha a rendet megbontod. a forradalmat árulod el!

Next

/
Oldalképek
Tartalom