Nógrád Megyei Hírlap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-11 / 289. szám
2006. DECEMBER 11., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Idősek köszöntése Csörgő Szalmatercs. A községben december 8-án, pénteken 15 órakor a művelődési házban tartották az idősek napját. A rendezvényen Szentes Dezső polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Gyönyör László plébános tartott áldást a megjelenteknek. A helyi Búzavirág énekkar és az endrefalvai népdalkor műsorral kedveskedett a jelenlévőknek. Az önkormányzat döntése alapján az idősek vásárlási utalványt kaptak. Az összejövetel közös vacsorával, baráti beszélgetéssel zárult. Mozis tisztelgés S. K. Salgótarján. Az Apolló Mozi is lerója tiszteletét 1956 és december 8. emléke előtt, ez alkalomból ugyanis Salgótarjánba „hozta” Mészáros Márta Teme- tetlen halott című filmjét. A Nagy Imre naplója alapján készült alkotást december 12-ig, előzetes bejelentkezés alapján tekinthetik meg a csoportok a kamarában (érdeklődni a 32/314-121-es telefonszámon lehet). Megújult a Fidelitas Sz. E. Salgótarján. A Fidelitas helyi elnöksége októberben benyújtotta lemondását, november 20-án pedig tisztújító ülést tartott. Az októberi önkormányzati választások során dr. Fenyvesi Gábor, aki korábban a Fidelitas elnökségi szerepét töltötte be, alpolgármesteri elfoglaltságaira hivatkozva lemondott elnöki tisztségéről. A mintegy 90 főt számláló Fidelitas-csoport a korábbi ügyvezető elnököt, lakab Jácintot választotta meg elnöknek, aki elmondta: „új arculatot vettünk, s újult erővel kívánjuk szerethetőbbé és élvezetesebbé tenni szeretett városunkat a fiatalok számára, s céljaink között szerepel még több ifjúsági, sport- és kulturális esemény szervezése.” Az új elnök első teendői közé tartozott az új alelnökség megszervezése, amelybe beletartozik: Bakóczi Rezső, Kiss Brigitta, Nagy Nikolett, Simon Tamás és Varga Krisztián. Gulyás Edina Salgótarján. A Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközép- iskola 12. évfolyamos tanulóinak tiszteletére szalagavató ünnepséget rendeztek december 9-én a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. Soós József István igazgató köszöntötte a diákokat és a jelenlévőket, majd hozzátette: a szalag szimbólum, szimbóluma annak, hogy a diákélet egy szakasza lezárult, s új fejezet, új kihívások és új lehetőségek nyílnak meg. Ezt követően feltűzte a végzősök osztályfőnökeinek a szalagot, majd Havran Erzsébet az A osztályosok, Varga Judit tanárnő pedig a B-sek gallérjára tűzte a számukra oly' sokat jelentő anyagdarabot. A két búcsúzó osztály 44 tanulója színvonalas műsorral köszönte meg tanáraiknak és szüleiknek, hogy segítettek nekik eljutni az élet első mérföldkövéhez. A hozzátartozók láthattak moldvai néptáncot, keringőt, tangót, vásári komédiát és színdarabot is. Végül közösen énekeltek el egy meglepetésdalt. Ugyanezen a napon a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola 117 végzős diákjának ünnepi ruhájára is feltűzték a szalagot. A negyedik évfolyamos diákok tiszteletébe rendezett eseményen Vado- vicsné Tölgyesi Mária, az iskola igazgatója köszöntőjében elmondta: a matrózblúzra, öltönyhajtókára tűzött kicsiny szalag jelzi, hogy viselője „maturan- dus” - érendő, aki a közelgő vizsgákon, majd az életben is bizonyíthatja, hogy lassanként érett ember lesz belőle.- Viseljétek büszkén, mert tudatja a világgal, hogy készek és képesek vagytok a bizonyí- •tásra - mondta az igazgatónő, akinek beszéde után az iskola irodalmi színpadának műsorát tekinthették meg az egybegyűltek, végül a végzős osztályok tánca következett. A nézők láthattak rock and rollt, salsát, bécsi keringőt és görög táncot is. A negyedik évszak... Ők azok, akik a puszta jelenlétükkel üzennek a világnak. Üzennek azért is, mert a körükbe nem tartozók hajlamosak figyelmen kívül hagyni életüket. Pedig ha figyelnének rájuk, csoda dolgokat látnának, belepillanthatnának a sérült értelemmel élők varázstükrébe, amelyben megszépül a mindenség. Mert lám, ők szépnek látják, szépnek akarják ezt látni, miközben félrehúzódva, óvatosan figyelik, mit szólnak ehhez mások? Nos, mit szólunk mi ehhez? Mit szólunk mi nekik, s hozzájuk? Addig is, míg ezt eldöntjük, szólnak ők, a salgótarjáni Félsziget napközi otthon lakói. Szigetkéjük nyugalmából kilépve megmutatják, hogyan élnek, mit éreznek, mit gondolnak, miként látják a mindennapok körforgását. Kiállításon tárják elénk két kezük munkáját: festett üveget és textildarabokat, szőtteseket, rajzokba foglalt meglátásokat, álmokat. Mindazt, amit szeretetteljes segítséggel maguk alkottak, nem csak tegnap, hanem azt megelőzően, tavasszal, nyáron és ősszel. Négy évszak -ezt a címet kapta ugyanis a kiállításuk, amelynek az ifjúsági információs iroda ad otthont csütörtök óta. Nem csak ezért kell és érdemes azonban jobban figyelni rájuk: sok-sok szeretettel mélyen átitatott emberek lépnek most ki elénk, az épeket messze felülmúlják abban, mennyi-mennyi kedvességet képesek adni. S bemutatják majd a pályázati segítséggel idén napvilágot látott kis újságjukat, a Félsziget-infót, ami persze csakis róluk szól. árokfelújítás Gulyás E. Kishartyán. A közelmúltban fejeződött be a vízelvezető árkok felújítása a településen. Az 5,8 millió forintos beruházásra a leghátrányosabb települések számára kiírt pályázaton 4 milliós támogatást nyertek. Az egészségügyisek műsorában moldvai néptáncot, keringőt, tangót, vásári komédiát és színdarabot láthattak a meghívottak Fejlesztik páratlan örökségüket Bajnai Gordon (Folytatás az 1. oldalról) létezik, hanem valahol a szívünkben és a fejünkben is, és ez sokkal keményebb alap mint az a föld, vagy beton amire építkezünk. Erre a talapzatra lehet úgy építkezni, hogy az esélyt kínáljon. Az elkövetkező hét évben az országba áramló 8000 milliárd forintból nem csupán presztízsberuházásokat kell végrehajtani, hanem az örökségünkből táplálkozva fenntartó, megélhetést adó, munkahelyeket kínáló fejlesztéseket - mondta Bajnai Gordon. - Példamutató, hogy a kevesebb mint 400 lelkes település lakói ösz- szefogtak, megálmodtak valamit és kemény munkával, kitartással, elszántsággal megvalósították azt. Tanulhatnának belőle sokan - zárta beszédét a kormánybiztos. Végül zenés műsorral és oklevéllel köszönték meg azok munkáját, akik segítségével sikerült végrehajtani a fejlesztést, sikerült megvalósítani az álmokat. Az ünnepség keretében lehetőség nyílt a beruházás által érintett ingatlanok megtekintésére. Urus Attila jelképesen megáldotta az új, vagy újjáalakult ingatlanokat. Mögötte Szabó Csaba polgármester A szalag jelzése A közgazdasági iskolások közül 117-en készülődnek az érettségire