Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-30 / 280. szám

3 2006. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Fogadóóra Rétság. Lombos István, az MSZP országgyűlési képviselő­je fogadóórát tart november 30- án 8.30-tól 9.30 óráig a rétsági polgármesteri hivatalban. Új MDF-szervezet Bátonyterenye. a héten újjáala­kult a Magyar Demokrata Fó­rum bátonyterenyei szerveze­te. Az alapítók között képvi­seltetik magukat a korábban megszűnt szervezet tagjai, de újonnan belépett szimpati­zánsokkal is bővült a csoport. A szervezet vezetőjének Krasznai Istvánt választották. Téglával zárta... Mátraverebély. Több tízezer fo­rintnyi készpénzt lopott el is­meretlen tettes a szomszédasz- szony lakásából - mindezt hét­főn este tíz után, Mátravere- bélyből jelentette be egy nő a bátonyterenyei rendőrkapitány­ságra. A helyszínen a sértett el­mondta a rendőröknek, hogy 19 óra körül átment a szom­szédba, a lakása ajtaját azon­ban nem zárta be, hanem egy tégladarabbal megtámasztotta. Amikor hazaért látta, hogy a tégla már nincs a helyén. Miu­tán körülnézett észrevette, hogy a konyhaszekrény fiókjá­ból hiányzik a pénztárcája, amelyben 35 ezer forint kész­pénz volt. Az ügyben lopás megalapozott gyanúja miatt in­dult nyomozás. Elmarad a fogadóóra Pásztó. Juhász Gábor ország- gyűlési képviselő Pásztón tar­tandó fogadóórája 2006. decem­ber elsején elmarad. A honatya egy későbbi időpontban fogadja majd a hozzá fordulókat. Adózó méhészek Salgótarján. „Az adózás rend­szere a méhészeknél” témában tartja következő foglalkozását a méhészklub december elsején, pénteken délután három óra­kor a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. Az összejövetel előadója Gál József adószakértő lesz. Télapó jön Szécsény. December elsején, pénteken megérkezik a Miku­lás a szécsényi n. Rákóczi Fe­renc Általános Iskolába. Az ün­nepélyen a Mikulás kiosztja a házi tanulmányi versenyek leg­jobbjainak a díjakat. A szülői szervezet valamennyi tanuló­nak Mikulás-csomaggal ked­veskedik. Este 8-tól reggel 8-ig tart a hagyományos, nonstop Mikulás-váró sportrendezvény, amelyen a tanulók mellett taná­rok és szülők is részt vesznek. Szépkorúak ünnepe Mátramindszent A község önkor­mányzata december 2-án 14 órától harmadik alkalommal rendezi meg az idősek napi ün­nepséget a művelődési házban. A rendezvényre a 65 évnél idő­sebb lakókat invitálják. A szép- korúakat az óvodások és az ál­talános iskolások kedves mű­sorral köszöntik, majd a Bá­nyász dalkör szórakoztatja a megjelenteket. Az est folyamán gulyáslevest, pogácsát és süte­ményt szolgálnak fel. A falu virtuális mindenese Parkolóházak: „keleten” nem, „nyugaton” igen? ~ÉÉ Nézsa. A Turul teleházon belül működik a helyi kábeltelevízió 2000-től, amely főként teletextes adást közvetít, s az önkormány­zat helyi híreiről ad tájékozta­tást. Alkalmanként filmeket is sugároz a helyi tévé, amelynek üzemeltetője a szécsényi Kaszás Bt. Eddig személyi feltétel hiá­nyában problémát okozott a mű­ködtetése, de a munkaügyi köz­pont közreműködésével és a he­lyi önkormányzat pluszvállalá­sának köszönhetően megoldó­dott a probléma: Szarka Péter vállalta a széles körű feladatot. Szarka Péter nemcsak a falu virtuális mindenese, aki szer­keszti a nézsai honlapot, üzemel­teti a kábeltelevíziót, a teleházat, hanem ő a könyvtárvezető is, aki útbaigazítja a gyermekeket, s aki ha kell fotón és videón is megörö­kíti a település életének fonto­sabb momentumait. így vált or­szágos hírűvé idén szeptember elején az úgynevezett „kátyúki- virágoztatás” is, amely mint is­meretes, az állami közutak rend­kívül rossz állapotára hívta fel az egész ország figyelmét. Az általa szerkesztett nézsai honlap egyik különlegessége, hogy rovásírással egészülnek ki a magyar tartalmi címek.- Ez több mint hobbi, inkább világszemlélet. Úgy gondolom, hogy magyarként fontos gyöke­reink megismerése - vallja Szarka Péter. NEGYED SZÁZAD, ZENELVE Balassagyarmat. Nagy sikerű, teltházas koncertet adott a közelmúltban a negyedszázados jubileumát ünneplő balassagyarmati kamaraegyüttes, mely belföldi és külföldi koncertek százaival, hanglemez­zel és hangkazettával ajándékozta meg az elmúlt 25 év során a muzsika szerelmeseit. A művészeti nívódíjas, miniszteri dicséretben részesült, Jeunesses Musicales-díjjal és Madách-díjjal kitüntetett együttes művészeti vezetője Kanyó András (fuvola), Réti Emőke gordonkán, Baranyi Klára hegedűn, Perneczky Zsolt pedig zongorán játszik. Salgótarján. Az épülő tehermen­tesítő út gyakorlatilag kettévág­ja Salgótarjánt, nyugati és kele­ti részre osztva, ezért szükséges lenne mindkét területen megfe­lelő parkolási lehetőséget bizto­sítani a lakók és a városba érke­zők számára - ez az, amelyben minden politikai erő egyetért a megyei jogú városban.- A keleti városrészben még a parkolóház helye sem biztos, ezért kezdeményeztük a Márci­us 15. úti támfal mögötti terület vizsgálatának mellőzését - je­lentette ki dr. Fenyvesi Gábor al­polgármester, utalva a legutóbbi közgyűlési döntésre. Mint mondta, a jövő titka, hogy hol épül majd parkoló a keleti város­részben. A javaslat elfogadásá­val a feladat elvégzésére jóváha­gyott 2,5 millió forint a költség- vetés szabad forrásává vált.- A nyugati városrészben ugyanakkor nincs akadálya a parkolóház építésének - fogal­mazta meg az alpolgármester, hozzátette: annak költségvonza­ta csak a 2008-as költségvetés­ben jelentkezik majd, viszont még szükséges a banki forrás, továbbá a szindikátusi szerző­dés rögzítése, aláírása. A beruházó cég, a Styl-Építő Ingatlanforgalmazó Zrt. vezető­je, Tordai Péter kérdésünkre el­mondta: az építési engedély be­nyújtása elől immár elhárult az akadály. A beruházás szereplői­vel hamarosan megkötik a szer­ződéseket, s különböző pénzin­tézetekkel már folytattak tárgya­lásokat a szükséges források megszerzéséhez, így ha minden feltétel teljesül, jövő tavaszra el­indulhat a parkolóház építése a város nyugati részén. Megválasztották az alpolgármestert A képviselő-testület november 28-án kedden délután tartotta soron következő ülését. A napirendi pontok tárgyalása előtt szót kért Fürjes Béla Szécsény város rendőrkapitánya, bejelentette, hogy december 15-én nyugállományba vonul. Megköszönte a testületnek az együttműködést, a korrekt munkakapcsolatot. Szenográdi Ferenc Szécsény. Dr. Serfőzőné dr. Fábi­án Erzsébet polgármester a testü­let, az állampolgárok és a maga nevében mondott köszönetét a kapitánynak a városért végzett munkájáért. Emlékül átadta Ba­kos Ferenc szécsényi képzőmű­vész alkotását, a várost ábrázoló képet. A polgármester tájékoztatta a képviselőket a két ülés között történt fontosabb eseményekről. Bejelentette, hogy a Területfej­lesztési Minisztérium vezetője, dr. Lamperth Mónika miniszter a helyi önkormányzatok egyéb tá­mogatásáról szóló rendelkezése alapján 9,5 millió forint működé­si támogatásban részesítette a város önkormányzatát. Kérel­mük pozitív elbírálásában köz­benjártak Borenszki Ervin és Boldvai László országgyűlési képviselők. Ezzel az összeggel a város ebben az évben az önhikin kívül 19,5 millió forint támoga­tást kapott. A képviselők nyílt szavazás­sal 13 igen szavazattal Őze Já­nost műemlékvédelmi és ide­genforgalmi tanácsnoknak vá­lasztották. Az érintett személy nem szavazott. Titkos szavazás­sal, 13 igen és 1 tartózkodással Kolosiné dr. Percze Zsuzsannát megválasztották alpolgármes­ternek. A választást követően Varga Béla képviselő a követke­zőt mondta: - A jobboldal nevé­ben gratulálok a megválasztott alpolgármesternek. Rendkívül sajnálom, hogy a jelöltünket dr. Elavasi Zoltánt nem jelölte alpol­gármesternek a polgármeste­rünk. Úgy gondolom, hogy a vá­ros és a lakosság érdekében együttműködünk. Szeretnénk mindenkit arról biztosítani, hogy az általam vezetett képvi­selőcsoport a jövőben is a közös­séget szolgáló, de kritikus aktív résztvevője lesz a testületi mun­kának. A képviselők igen mértéktar­tóak voltak a tiszteletdíjuk meg­állapításában. Az összeg jóval kevesebb mint azt a törvény megengedi. A képviselők havi tiszteletdíja 36800 forint, a bi­zottságok elnökeiért és tanács­nokokért 55200 forint, a bizott­ságok kültagjai 16500 forintot kapnak. Varga Béla képviselő bejelentette, úgy mint korábban, most is a város civil szervezetei, alapítványai javára lemond a tiszteletdíjáról. A testület úgy döntött, hogy a Kubinyi Ferenc Múzeumban a vasárnapi nyitva tartás érdeké­ben két fő munkabérét és annak járulékait március 31-ig tovább­ra is biztosítja. A bér nagyobb hányadát a munkaügyi központ adja. A múzeum fenntartója a Nógrád Megyei Önkormányzat. A polgármester kérte annak al- elnökét, Varga Bélát, aki a váro­si képviselő-testületnek is tagja, hogy április 1-jétől ők próbálják megoldani a múzeum vásárnapi nyitva tartását. A testület a helyi televízió mé­diakuratórium tagjainak válasz­totta: Kormány Zsoltnét, Smelkó Istvánt és Virág Pétert. Civil kez­deményezésre az önkormányzat tulajdonában lévő városi könyv­tár udvarán látható hársfát vé­detté nyilvánították. A testület az autóbusz helyi járat üzemel­tetésére kiírt pályázatot elbírá­lása után továbbra is a Pusztaszabolcsi Helyi Buszköz­lekedési Kft.-t bízta meg. Döntés született arról, hogy december 19-én közmeghallga­tással egybekötött ülésre kerül sor. „Zenélő angyal7' Kozárdon Sz. E. Kozárd. A balassagyarmati szüle­tésű Párkányi Raab Péter készí­tette a nemrég elkészült kápolna előtti két méter magas, bronz, zenélő angyalt ábrázoló szobrot. A szeptember közepén műsza­kilag átadott kápolna szárnyas oltárának tervét pedig Szurcsik János Munkácsy-díjas festőmű­vész készítette. A faluvezetés még 2004-ben kezdte el tervezni a helyi harang­láb mellé a faluház és a kápolna megvalósítását. A nyolcvanmil­liós beruházáshoz sikeres pályá­zataikkal 2005-ben agrár- és vi­dékfejlesztési forrásból 60 mil­lió forintot, a BM EU önerőalap­ból pedig kilencmillió forintot nyert a település önkormányza­ta, 11 millió forintot pedig hitel­ből biztosítottak. Ugyanehhez a projekthez a Képző és Iparművé­szeti Lektorátus is hozzájárult 1,4 millió forinttal az oltárképek­hez és a muzsikáló angyal szo­borhoz. Az épület Birkás Gábor, a Szécsényi Építőipari Zrt. főépí­tésze és Karaba Tamás építész tervei alapján készült el, akik csodálatos lehetőséget láttak a dombon, a község egyik legma­gasabb pontján álló harangláb környékében, ahonnan az épü­let legfelsőbb szintje felejthetet­len kilátást biztosít. A kápolna szentelése december kilencedi­kén, szombaton 11 órakor lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom