Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-17 / 269. szám
2006. NOVEMBER 17., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Bál és búcsú Drégelypalánk. a településen november 18-án hagyományosan megrendezik a Szent Er- zsébet-napi bált a helyi a művelődési házban. A helyi templom védőszentjének emlékére vasárnap búcsút is rendeznek. A bálon két helyi fiatalember húzza a talpalávalót, idősebbnek, fiatalabbnak egyaránt. Jubilál a kamaraegyüttes Balassagyarmat. A 25 éves balassagyarmati kamaraegyüttes jubileumi hangversenyt rendez november 20-án 18.30 órától a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola hangversenytermében. Kanyó András művészeti vezető fuvolán, Baranyi Klára hegedűn, Réti Emőke gordonkán, Perneczky Zsolt zongorán játszik. Ünnepi köszöntőt mond Medvácz Lajos polgármester és Réti Zoltán, a zeneiskola alapítója, nyugalmazott igazgatója. Kiállítás Szécsény. A Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szak- középiskola Benczúr galériájában november 21-én, kedden lesz Bagó Istvánná és Dénes Sándorné rajztanárok alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitója. A műveket Majsányi Lászlóné a gimnázium tanára ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Körkérdés IpolytarnÓC. Az 1956-os forradalom és szabadságharc megünneplésére készül a település önkormányzata. Ez alkalomból a polgármesteri hivatal arra kéri a község lakóit, hogy természetesen név nélkül írják meg vagy egy előre egyeztetett találkozón mondják el saját visszaemlékezésüket Szabó Tibor polgármesternek. A kezdeményezés célja, hogy ötven év elteltével végre kiderüljön mi is történt Ipolytarnócon 1956. november 13-án. Véradók köszöntése Szécsény. November 24-én, pénteken este a helyi Vöröskereszt szervezésében, az általános iskola aulájában köszöntik a város és térsége közel 200 jubiláló önkéntes véradóját. Omnibusszal a munkaerőpiacra A Salgó Hotel megtelt érdeklődőkkel Salgótarjánba érkezett a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) Omnibusz rendezvénysorozata. A tavaszi helyszínek után idén ősszel további városokban várják az érdeklődőket. Csütörtökön a megyeszékhelyen, a Salgó Hotelban hallgathattak meg az érdeklődők néhány előadást a témában. Jótékonysági est Szépülő, fejlődő iskola zönség tetszését és a versenybizottság különdíját kapta. Nyugdíjasévei alatt különböző rendezvényeken énekel Nóg- rád megye településein, falunapokon és más összejöveteleken lop derűt az emberek szívébe. Mindezt csupán kedvtelésből, fellépéseiért nem fogad el juttatást, sőt gyakran a buszjegyeket is saját maga fizeti. A zenének köszönhetően mára szinte az egész országot végigénekelte, számos versenyen indult és rengeteg eseményen szórakoztatta az egybegyűlteket, két zenésztársa, Lantos Sándor és Deák Béla kíséretében. Már az év végére is megvan a sűrű program, karácsony előtt Pásztón, Karancslapujtőn, Ka- rancsságon, Kazáron és Bátony- terenyén lépnek fel nyugdíjasklubokban. óvodák javára. A műsorban népdalkor, színjátszó csoport, Párizs Judit, az Operaház művésze, valamint Csernák János színművész lép fel. Salgótarján. A HEFOP célja a foglalkoztatás bővítése a munkaerő versenyképességének növelésén keresztül. Az Európai Unió támogatásával és a magyar kormány társfinanszírozásával a foglalkoztatás, az oktatás, a szociális és egészségügyi rendszer strukturális átalakítását tűzte zászlajára, pályázati lehetőségeket biztosítva. A benyújtott pályázatok közül általában minden másodikat eredményesen bírálnak el - mondta el RízÁdám osztályvezető. Kifejtette, hogy a HEFOP teljes költségvetése a 2004-2006 közötti időszakra 191 milliárd forint, aminek 40 százalékát már kifizették. A pályázói aktivitást figyelembe véve hozzátette, hogy Pest megye kiemelkedő helyen áll közel 1800 benyújtott pályázattal, míg Nógrád megyéből 63 megvalósításra váró projekt érkezett. Ez a szám jellemző általában más megyékre is. A HEFOP átfogó célja a foglalkoztatás bővítése, a munkaerő versenyképessé tétele, valamint a társadalmi beilleszkedés elősegítése. A programon belül négy támogatott területet sorolt fel; az aktív munkaerő-piaci intézkedések ösztönzésére közel 41 milliárd forint jut. Ezzel az összeggel hozzájárulnak ahhoz, hogy az állástalanok visszatérhessenek a munkaerőpiacra, céljuk a munkanélküliség tartóssá válásának megelőzése, a fiatalok és a nők munkaerő-piaci beilleszkedésének segítése. 22 milliárd forinttal támogatják a hátrányos helyzetűek foglalkoztatási esélyeinek javítását és társadalmi beilleszkedésüket. A következő kiemelt terület az egész életen át tartó tanulás támogatása és az alkalmazkodóképesség fejlesztése, amire majd 60 milliárd forint áll rendelkezésre. Végül fontos terület az oktatás, a szociális szolgáltatások és az egészségügyi ellátórendszer infrastruktúrájának fejlesztése, amire 61 milliárdot tudnak fordítani. A nap folyamán ismertették a HEFOP központi programjainak tapasztalatait, továbbá a munkaügyi központok helyi körképébe nyerhettek betekintést a résztvevők. Sor került a helyi és regionális projektek bemutatására, és a megvalósítással kapcsolatos tapasztalatok ismertetésére. Végül pódiumbeszélgetés keretében vitatták meg a felmerülő kérdéseket és problémákat az irányító hatóság, a projektgazdák és a HEFOP Gordiusz közreműködésével. Száll az ének Karancslapujtő. Számos rendezvényen szerepelt már, és szép sikereket ért el különböző nóta- és dalversenyeken a nyugdíjas Teplán Sándor. Csupán a zene szeretete és az emberek arcára kiülő mosoly motiválja, nem fogad el fellépéseiért honoráriumot, méltó elismerésnek tartja a számos meghívást, amelyek a megye minden területéről érkeznek. A tavaly Miskolcon megrendezett regionális magyarnóta- éneklési versenyről elhozott második helyezés után, a közelmúltban Tatabányán lépett fel az első dunántúli regionális nóta- és dalversenyen. A megmérettetésen 64 énekes indult az ország minden részéről és 24-en jutottak a döntőbe. Az előző évi szép szereplés után idén szintén előkelő helyezést ért el. Szépen csengő hangjávál elnyerte a köÉrsekvadkert. A Karitász-csoport szervezésében jótékonysági vásárral egybekötött műsoros rendezvényt tartanak a közösségi házban szombat délután, a helyi Balassagyarmat. A Dózsa György Általános Iskolában a tanévkezdés óta több felújítási munkát is végeztek. Az intézményhez tartozó tornatermet összesen 2,5 millió forintból csinosították ki. Kicserélték a padlóburkolatot és lambériázták a falakat. Az iskolát fenntartó önkormányzat a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács által kiírt pályázaton nyert 1,8 millió forintot a munkálatokra. Ezen kívül a helyi vállalkozók is hozzájárultak a beruházás sikeres kivitelezéséhez, és az ő segítségükkel sikerült az ebédlőben található székeket újrakárpitozni. A közelmúltban 250 ezer forintot nyertek a Nógrád Megyei Közoktatási Alap pályázatán, így összesen 320 ezer forint áll rendelkezésükre a taneszközök fejlesztésére. A Dózsa György Diáksport Egyesülettel együttműködve cserélik ki és fejlesztik az iskola konditermét. Jelenleg folyamatban van az intézmény előtti parkoló felújítási, amit szintén a helyi önkormányzat finanszíroz. Ebben az évben tervezik az informatikai eszközök fejlesztését Is. „Európa a miénk is” Mihálygergei jubileum Sz. E. Salgótarján. A fenti címmel a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi intézményekben ellátott európai állampolgárok alkotásaiból rendezett a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kiállítást, amely november ötödikétől december 10-ig tekinthető meg. A kiállítást Strasbourgban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban megrendezték. A pályázaton részt vevő 52 intézményből 37 magyar, s a 209 alkotásból 135-öt honfitársaink készítettek. A kiállítás célja, hogy a hátrányos helyzetűek, mozgásukban vagy pszichésen korlátozott európai polgárok aktív részvétele a projektben, amely által virtuálisan fedezik fel Európát. A szervezők megfogalmazták szándékukat, amely szerint a jövőben bővítik a részt vevő országok és a kiállítási helyszínek körét. A következő akció „Építsünk hidakat Európa számára” címet viseli majd. Mihálygerge. Sok víz lefolyt 1976 óta az Ipolyon, amikor ismét néptánccsoport alakult Mihályger- gén. Díjak sorát nyerték a különböző fesztiválokon, s három évtized alatt több mint száz tagja volt az Ipolynak. Négy alapító tag még mindig táncol. Eleinte a Dűvő népzenei együttes kísérte a táncosokat, tíz éve viszont a saját nevelésű zenekaruk, a Tücsök húzza a talpalávalót A harmincadik születésnapját ünneplő Ipoly e hét végén, november 18-án, szombaton 18 órától a mihálygergei művelődési házban mutatja jubileumi műsorát, amely keretében a községben működő további művészeti együttesek is színpadra lépnek. A programot össztánc fejezi be. Indul a gyermekek jogainak hete Salgótarján önkormányzata 1997-ben csatlakozott a francia parlament felhívásához, mely a gyermekjogi egyezmény elfogadásának napját, november 20-át, hivatalos ünnepnappá nyilvánította. Országosan is egyedülállóként, idén Salgótarjánban már tizedik alkalommal kapcsolódik az eseményhez egyhetes programsorozat. Az idei év mottója: keressük együtt a szerethető Salgótarján értékeit! H. B. Salgótarján. - Különösen szívügyem ez az eseménysor, hiszen pedagógusként és intézményvezetőként kilenc éve kísérem végig a gyermekek jogainak hetét - mondta el Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester. Hangsúlyozta: el kell érni, hogy a város diákvárossá alakuljon, egy pezsgő diákélettel.- Az idei év mottójával a korábbi évek témái után visszatértünk városunkhoz és azt hiszem, hogy ezen a héten nagyon sok érdekes információt kapnak a diákok és a városvezetés is Salgótarjánnal kapcsolatban - tájékoztatta lapunkat Székyné dr. Sztrémi Melinda. Az idei programok november 20-án indulnak és egész héten tartanak. A témaválasztás apropója egy tavaly végzett felmérés: a fiatalok egyharmada nem szereti Salgótarjánt, s mindössze tizenegy százalék válaszolta azt, hogy nagyon szeret a városban élni. Az önkormányzat kíváncsi arra, hogy miért nem szeretnek a fiatalok a városban élni. A polgármester hangsúlyozta: szívesen meghallgatnák a fiatalok javaslatait, hogy milyen is egy szerethető Salgótarján, hiszen hétfőn 10.30 órától a diákönkormányzatok képviselőit fogadja a városházán. Székyné dr. Sztrémi Melinda fontosnak tartja a Salgótarján a filmkockákon elnevezésű rendezvényt, ahol kiemelkedő salgótarjáni személyiségekről, nevezetességekről láthatunk filmeket. A keddi nap első rendezvénye a múzeumi séták, melynek keretén belül a diákcsoportok ingyenes múzeumlátogatáson vehetnek részt. Ugyancsak ezen a napon nyitják meg a Kedvenc helyem, Salgótarján című ifjúsági fotópályázatot is. A hét különlegessége, hogy szerdán valameny- nyi salgótarjáni óvodában, általános és középiskolában palóc ételek szerepelnek a menüben. Immár hagyományosan idén is megrendezik a 2006 perces sportbajnokságot, amely népszerű a fiatalok körében. A rendezők elmondták már most nagyon nagy az érdeklődés, idáig mintegy negyven csapat jelentkezett különböző sportágakban. Székyné dr. Sztrémi Melinda leginkább a Miért (nem) szeretem Salgótarjánt? című irodalmi beszélgetést ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, ahol Salgótarján életének fontos, kiemelt személyiségei - dr. Csongrúdy Béla, T. Pataki László és Sándor Zoltán - beszélgetnek a fiatalokkal.- A programot azonban nem szeretnénk lezárni november 25-én, hanem egy szerethető Salgótarján mozgalmat kívánunk elindítani - mondta el a polgármester. Ennek érdekében I love Salgótarján feliratú pólókat, emblémákat is készítettek.