Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-16 / 268. szám

2 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖ NOGRAD MEGYE Másodszor PRIMA DU Nógrádban A VOSZ megyei szervezete november 25-én adja át díjait A Vállalkozók és Munkáltatók Nógrád Megyei Szervezet Elnöké­vel, Gazsi Ferenc úrral beszélgetünk arról, hogy a VOSZ Nógrád Megyei Szervezete és a megye vállalkozói betartották ígéretüket, a tavaly első alkalommal megrendezett PRIMA Díjátadó-t, már hagyományként ebben az évben is megtartják. TNL- Nem árt, ha még egyszer felidézzük: mit is kell tudni a PRIMA DÍJ-ról? - kér­deztük elsőként.- Úgy gondolom, hogy nekünk, helyi és megyei vállalkozóknak ösztönözni, elismerni kell a civil, művészeti, oktatá­si és sport területén lévő értékeket, se­gíteni kell az arra érdemes, de anyagi­ak hiánya miatt tovább lépni nem tudó­kat. Ez nem társadalmi kötelesség, ez csak akkor érték, ha ez egy vállalkozó­nak belülről jön és önkéntes. Nekünk vállalkozóknak ezzel ott kell élnünk, ahol a munkánkat végezzük, ahol meg­keressük árbevételünket. Hiszem, hogy ha itt a megyében a vállalkozók megta­lálják a maguknak rokonszenves cso­portot, csapatot, díjat és azt támogatják, akkor ebből a sok kis értékből jön létre az erős és boldog megye. A Príma Primíssima díj egy országos hatáskörű elismerés 10 kategóriában, melyet Demján Sándor, a VOSZ elnöke alapí­tott és támogat 2003 óta. Tavaly hirdet­tük meg ennek „kistestvérét”, a megyei Prima Díjat, melyet 2005-ben 8, 2006- ban 16 megye rendez meg. Nógrád im­már másodszor. A díjat a vállalkozók adják a művészet, oktatás-tudomány és a sport területén kiemelkedően teljesí­tő szakembereknek, csoportoknak. Itt Nógrádban e három kategóriában ad­juk át a díjat:- Hogyan alakult ki a jelöltek sora?- Ebben az évben június 20-án hirdet­tük meg több médiában, hogy a megye bármely lakosa adhat ja­vaslatot - az említett há­rom kategóriában -, au­gusztus 31-ig. Összesen 45 javaslat érkezett 21 személyre. Az előzsűri- zés szeptember 18-án nyílt vita után választotta ki a kategóriánkénti 3-3 jelöltet, így mű­vészet kategóriában Braun Miklós tánc- koreográfust, a Dűvő Népzenei Együt­test és ifj. Szabó István szobrászmű­vészt. Oktatás kategóriában dr. Gubán Miklós főiskolai docens, KörmendyÉva alapítványi iskola igazgató és Molnár Jó­zsef gimnáziumi igazgató a három je­lölt. Sport kategóriában Bekecs Zsuzsan­na sífutót, Komoróczy Csaba sportolót és sportszervezőt, valamint a Bauer Ru­dolf Senior Dobóatlétikai Klubot válasz­totta ki a zsűri. A VOSZ Nógrád megyei szervezetének elnöksége a napokban fogja zárt ülésen, titkos szavazással megválasztani a PRIMA DÍJAS-okat, ka­tegóriánként, de természetesen ez no­vember 25-ig a zárt boríték titka marad.- Mit kapnak a díjazottak?- Úgy gondolom, hogy jelöltnek len­ni is igen megtisztelő és elismerést je­lentő dolog. Tudniillik, hogy ezek az em­berek becsülettel, szorgalommal dolgoz­nak saját humán munkaterületükön, s ezt vették észre a javaslattevők, mi pe­dig elismerjük ezt a tevékenységet. Ter­mészetesen mind a kilenc jelölt kap el­ismerést, senki nem megy haza üres kézzel. Visszafelé haladva, a PRIMA je­löltek egy mobil telefont, egy ajándék- kosárt és 1-1 hetes Ford, Peugeot, Re­nault autóbérlést, illetve és egy elisme­rő oklevelet kapnak. Ebben az évben már meghirdettük a Közönség Díj-át is (pillanatnyilag 31 ezer szavazat érke­zett be), amelyet - a kategóriától füg­getlenül - a legtöbb szavazatot elért je­lölt kapja. Az elismerése 300 ezer forint és egy oklevél. Kategóriánként a PRIMA DÍJ-as megkapja a Dombi Lívia iparmű­vész által tervezett és az Uniglass Kft. ál­tal gyártott üveg szobrot, egymillió fo­rintot és elismerő oklevelet. A PRIMA díj pénzjutalmából 1 millió forintot me­gyei vállalkozók adtak össze, 1 millió forintot a VOSZ országos szervezete és 1 millió forintot Demján Sándor vállal­kozó ajánlott fel.- Mit jelent a díjazottaknak ez az elis­merés?- Ebben az évben voltam a Békés me­gyei, a Csongrád megyei (ahol először adták át) és a Komárom megyei (már másodszor) díjátadókon és természete­sen sokat beszélgettem a mi tavalyi dí- jazottainkkal is. Azt mondhatom: köl­csönös az öröm. Mi vállalkozók büsz­kék vagyunk arra, hogy a nem a vállal­kozások területén kimagasló szakem­bereket elismerhetjük. A helyi elektronikus és írott médiának köszön­hetően ezeket az embereket és munká­jukat még jobban megismerik a megyé­ben. A díjazottak igazán büszkék arra, hogy szűkebb pátriájukban kaptak egy rangos elismerést, valamint arra, hogy immár nagyon sokan tudnak róla és még az utcán is megállítják őket, hogy gratuláljanak.- Úgy hallottuk, van egy nyílt titok is?- Igen, a tavaly itt Nógrádban PRIMA Díjas Szerémy Gyula tanár úr - aki ma 71 éves -, most kezdte az 53. tanévét. A megyei elnökség javaslatára a PRIMA PRIMÍSSIMA kuratórium döntése alap­ján bekerült az országos PRIMA jelöltek (3 fő) közé az oktatás kategóriában és in­dul a PRIMÍSSIMA díjért a szavazáson. Ebben az országos elnökség fog dönte­ni, közjegyző előtt, titkos szavazással. Az ünnepélyes díjkiosztó december 8- án este lesz, a vállalkozók napján. Ké­rem, nézzék az Ml műsorát és drukkol­janak a tanár úrnak.- Milyen keretek között kerülnek át­adásra a megyei díjak?- Mint tavaly, idén is a Vállalkozók ei télyén adjuk át a PRIMA Díjakat és az É Vállalkozója Oklevelet is, amely* Demján Sándor alapított 1999-ben. E egy erkölcsi elismerés, olyan vállalki zóknak, akik példaszerűen dolgozna vállalkozásukban. Eddig a megyében 3i en lettek az Év Vállalkozója díj birtok* sai, most pedig 5 vállalkozótársunk é demelte ki. Ebben az évben alapított Nógrád megyei elnökség egy VOSZ Nój rád Partner Nívó Díj-at, ezt is itt adjuk á Ezzel kívánjuk elismerni azokat a par ner szervezeteket, akikkel hosszú idő át, kölcsönösen eredményes munkát vi geztünk. Az estélyt mintegy 160 válla kozóval együtt november 25-én a Józs< Attila MKK üvegcsarnokában tartjuk. I válik ismerté minden döntésünk.- Köszönjük a beszélgetést. rrm Kereshedeiem az. ami arculatot ad J J egy uárosnaü, tényen. klraHatoK. Most minden vósórló zsüritog és értékes nyereményekhez juthat! Közös játék o VOSZ és o Nógrád Megyei Hírlap felhívására. Kedves Olvasónk! Járj'on nyitott szemmel a városában, s szavazzon a legszebbnek, legigényesebbnek tartott kirakatra. Az üzlet nevét, címét írja be a szavazólap üresen I hagyott részébe, s küldje azt el EURÓPAI KIRAKAT jeligével a VOSZ, vagy a Nógrád Megyei Hírlap címére. Voksát e-mailen is elküldheti a játék meghirdetőinek címére. Szavazni december 31-ig lehet, az eredményeket január első hetében tesszük közzé. A játékban résztvevők között a kiírók értékes ajándékokat sorsolnak ki, Séééííí^; míg a győztes kirakat vándorserleget és oklevelet (Európai Kirakat) nyer el. Beküldő neve, címe: VOSZ Nógrád Megyei Irodája, 3100 Salgótarján. Alkotmány út 9./A. vosznograd@profinter.hu: Nógrád Megyei Hírlap. 3100 Salgótarján. Alkotmány út 9., nmedia.szerk@axels.hu Cég neve, címe: r Kötelező Generali módra A november a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kötésének időszaka. Dr. Vass Gábor, a Generali-Providencia Zrt. területileg illetékes értékesítési igazgatója szerint, miért érdemes a Generáli biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását választani? A Generali számára a legfontosabb ügyfelei biztonsága. A balesetmentes vezetőket kiemelt kedvezménnyel várjuk: aki kármentesen vezet, és ezt az előző biztosítója által kiadott kártörténeti igazolással is tanúsítja, kármentességi kedvezményben részesül. Számos egyéb kedvezményünk között szinte mindenki megtalálja a rá ülőt: • Casco együttbiztosítási kedvezmény Azok az ügyfeleink, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat és cascójukat is a Generálinál kötik, jogosultak a casco együttkötési kedvezmény igénybevételére. • Hűségbónusz Azok az ügyfeleink részesülhetnek ebben a kedvezményben, akik autócsere vagy a családban történt új gépjármű vásárlás esetén ismét nálunk kötnek kötelező biztosítást. • Gyermekkedvezmény Ez a kedvezményünk a 14 év alatti gyermeket nevelő autótulajdonosok által vehető igénybe. • Mezőgazdasági kedvezmény Az őstermelők és a mezőgazdasági tevékenységet végzők számára ajánlott kedvezményünk. • Többszerződéses kedvezmény Azok az ügyfelek, akik a Generálinál több szerződéssel rendelkeznek, jogosultak erre a kedvezményre. • CIB-es ügyfeleknek extra kedvezmény A C1B Bank vagy a CIB Lízing ügyfelei, vagy a kötelezős szerződéssel egyszerre CIB Classic Magánszámlát is nyitók jogosultak a kedvezmény igénybevételére. • Közalkalmazotti kedvezmény A Generálinál számos kiegészítő szolgáltatást kínálunk, hogy ezzel is növeljük ügyfeleink biztonságát. • Aktív kárrendezés szolgáltatás ingyenesen Ha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását és teljes körű casco biztosítását is nálunk kötötte, és egy másik vezető hibájából kárt szenved, a Generali, a károkozó kötelező felelősségbiztosítójának helyébe lépve, a teljes gépjármű kárt megtéríti, majd pedig elszámol az érintett biztosítótársasággal. • Autós Segélyvonal, amelynek segítségével ügyfeleink egy éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek tanácsot belföldön vagy külföldön történt baleset, műszaki hiba vagy gépjárműlopás esetén. • Lopás assistance szolgáltatás Az egész EU területén megtérítjük a gépjármű ellopása miatt keletkező extra költségeket, például a taxit, a szállásköltséget vagy az autó bérlést, a feltételekben megadott limitekig. Hogyan lépjen az érdeklődő olvasó tovább? Annak, akinek még nincs a Generálinál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, és elnyerte tetszését szolgáltatásunk, 2006. december 1-ig lehet felmondani a jelenlegi biztosítójánál a szerződését, amellyel egyidejűleg akár tanácsadóink egyikénél, akár a Generáli TeleCenter kék számán (06-40) 200-250, akár az Interneten (www.generali.hu) vagy ügyfélszolgálati irodáinkban megkötheti új szerződését. Gyermek-tánctalálkozó Rétság. a közelmúltban negye­dik alkalommal rendezte meg a Rétsági Szlovák Kisebbségi Ön- kormányzat a gyermek-táncta- lálkozót a művelődési központ színháztermében. A szervezők célja, hogy megismertessék, be­mutassák az ifjúság tánckultú­ráját. Az eseményre a helyi mű­vészeti együttesek mellett az or­szág számos településéről ér­keztek fellépők. Megmutatták tudásukat a rétsági óvodások, a Lajtorja néptánciskola rétsági és balassagyarmati tagozata, a bánki, a felsőpetényi és a kós- pallagi iskolások. A találkozón láthatták az érdeklődők a tata­bányai Szluha együttest, a vanyarci Rozmaring néptánc­együttest a rétsági valamint a váci moderntánc-csoportot. i ' f t) ü 1 MI IDÉN IS DÍJAZZUK HŰSÉGÉT! Lassan itt4az év vége, de mi most sem feledkezünk meg hűséges olvasóinkról. Amennyiben ez évben rendelkezett'' leg^Domat havi, folyamatos Nógrád Megyei Hírlap előfizetéssel, úgy Űn „ -eytomatikusan részt vesz a sorsoláson. E Nyeremények közel j&OO OOQ F t lőf Étlit értékben! i sorsolásunkon ■M lőfi; az elkü^^iléffdő három hónapban most On is megnyerheti a havi fődíjat, vagy további 20 értékes nyereményeink egyikét. Fizessen elő, s a többit bízza a szerencséjére! Első sorsolás: 2006. december 15. A nyertesek névsorát következő napi lapszámunkban közöljük! Szlovákiai utazás Felsőpetény. A közelmúltban a általános iskola harmadik-negyt dik osztályos tanulói több mir egy hetet töltöttek a szlováki; Hronecben, melynek költségeit szlovák szövetség fedezte. A rer dezvény mottója: „Ismerjük me gyökereinket”, mellyel a nyelvű dás erősítése és a szlovák kulti ra megismertetése és megszere tetése volt a cél. A felsőpetén] gyerekeken kívül a rendezvt nyen részt vettek a lucfalvai, a s; toraljaújhelyi és a kardosi diáko is. Az ott töltött napok esemém dúsak voltak, az iskolások kirái dulásokon vettek részt, a beszte cebányai bábszínházban - váró: nézést követően - megtekinte ték a Pinokkió című előadást.. délelőttök tanulással teltek, a Bt Mátyás Egyetem oktatói tartó tak előadásokat szlovák nyelvei Délutánonként néptáncos és ké: műves-foglalkozásokon isme: hették meg a szlovák kultúrá kikapcsolódásként a környék e deiben barangoltak. A gyerkőcö szép élményekkel és emlékekki gazdagodva tértek haza. Újra működik ErdŐtarCSa. A településen újr megkezdte működését a Szabai idős Társaság Egyesület, amel a közelmúltban kis ideig me; szűnt. Pályáznak Bokor. A községi önkormányzat szociális fóldprogram keretei belül mezőgazdasági kisgép v: sárlására és üzemeltetésére p; lyázik. Ezt, ha terveiket támoga ják, a rászorulók kertjének - e lenszolgáltatás nélküli - művi lésére fogják használni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom