Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-16 / 268. szám
3 2006. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Bércen át Salgótarján. Nyílt túrát szervez a Petőfi Természetjáró Egyesület és a Zöld Út TE november 18-án, szombaton. A résztvevők Kaszás Józsefné vezetésével, a városközpontból, a lakberendezési áruháztól 8.30 órakor indulnak, a Pécskő utca, a Pécskő-nye- reg, Inászó majd Hosszúbérc érintésével jutnak el Bárnába. Boszorkánymesék Salgótarján. Az Edit néni könyvespolca című sorozat november 18-án szombaton 10 órától folytatódik a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. P. Kerner Edit vezetésével ezúttal boszorkánymeséket hallgatnak, majd erről beszélgetnek, rajzolnak a gyerekek. A másik program szalvétakép készítése, ennek elsajátítása lesz. Előadások Salgótarján. A Balassi Bálint Megyei könyvtárban november 15-én előadást tartott dr. Pomogáts Béla, Széchenyi-dí- jas irodalomtörténész és dr. Feld István, az ELTE Régészeti Intézet Középkori Tanszékének docense. Az irodalomtörténész az 1956-os forradalom és szabadságharc irodalmáról beszélt, az egyetem docensének előadásából pedig megismerhettük a Salgó vár régészeti feltárásának részleteit. Ruhaosztás Salgótarján. Ruhaféléket, köztük télikabátot osztott az utóbbi napokban a rászorulóknak a Szent Lázár Lovagrend. Az adományozás ma zárul, azok akik élni kívánnak a lehetőséggel, a Meredek út 25. szám alatt 16.30 és 19 óra között tehetik ezt meg. Bátonyterenye. Az Ady Endre Városi Művelődési Központ és Könyvtárban november 15-én, 17 órakor Radics István festőművész nyitja meg egykori tanítványa, B. Horváth László amatőr festő kiállítását. Az olajképek, tájképek és csendéletek december 11-ig tekinthetők meg. IRLlilSIMIImu Kisvárosi „ világítótornyok” Szabó Andrea NOVEMBER 14-ÉN BALASSAGYARMAT VÁROS KÖZÖSSÉGE azokat az immár egy életművet magukénak tudható tagjait köszöntötte, akik ez évben ünnepelték születésük kerek évfordulóját. Nem véletlenül említek közösséget, hiszen szinte kézzelfogható, tapintható volt az, hogy a város kultúrájának szimbolikus jelentőségű épületébe, a Csillagházba eljövő sok-sok ember közösséget alkot. Olyan közösséget, amely szereti és tiszteli azokat, akik létükkel, tevékenységükkel, emberi tartásukkal emelték Balassagyarmat szellemi rangját, hírnevét. Balassagyarmat hálás város és befogadó. Szeretettel emlékezik azokra is, akik nem az Ipoly partján látták meg a napvilágot. Messzi tájakról, az Alföldről, a Dunántúlról érkeztek, hogy aztán egész életükkel bizonyítsák: második hazájukká vált az Ipoly partja. AHOGYAN PÉKÁR ISTVÁN ÚJSÁGÍRÓ FOGALMAZOTT: egy közösséget a kultúra, a műveltség mindenek felett való tisztelete, a közös értékrend, a középszer és a közönségesség feletti győzelem forraszt igazán egybe. Ezért is keres egy közösség fogódzókat, viszonyítási pontokat: olyan személyiségeket, akik tartalmas életük minden napján hitet tettek a kultúra mellett, s egy kisváros világítótornyaivá váltak a sokszor csillagtalan éjszakában. „Balassagyarmat lélekszámához viszonyítva jóval nagyobb szellemi kisugárzással bír, mint a hasonló nagyságú kisvárosok” - mondta a Duna Televízió egykori vezetője, aki azt is kiemelte: egy közösségnek nem csak alkotó emberekre van szüksége, hanem befogadó közönségre is. Nem véletlenül jött létre a városban Kovalcsik András vezetésével a honismereti kör, jelezve Balassagyarmat szellemi igényességét. A kör tagjait, mintegy harminc „születésnapost” köszöntött hát Vas Ágnes, a Csillagház kedves munkatársa, a szintén ünnepelt Für Éva énekművész Konczili Edit és Veresné Sinkovicz Katalin közreműködésével, Oroszlánná Mészáros Ágnes, a könyvtár volt igazgatója Reményik- és Dsida-versekkel, dr. Bácsik Katalin saját műveivel és Fogarasi Béla megrendítő gitárjátékával. „A lélek kész, de A test ERÖTELEN” - jutottak eszembe a Biblia szép szavai. Kovács Ferenc gimnáziumi tanár felidézte a kiváló latinista gimnáziumigazgató, Versényi György, a pompás fizikai kísérleteket bemutató Kovalcsik András, a megyeszerte ismert és szeretett dr. Szabó Károly szakfelügyelő alakját. Mindhárman betegséggel küzdenek. Egyedül Kovalcsik András tudott eljönni az ünnepségre. Három tanár, akik alakították, formálták, meghatározták Balassagyarmat szellemiségét. Kisvárosi világítótornyok... Születésnapos az Ipoly Mátraszele. Sok víz lefolyt 1976 óta az Ipolyon, amikor ismét néptánccsoport alakult Mihály- gergén. Az együttest 1978-ban nevezték el a kis határfolyóról. Az alapító tagok között volt az Ipoly néptáncegyüttes vezetője, dr. Egyed Ferdinánd is. A tánccsoport neve az idők során összeforrott a hagyomány- ápolásáról híres, alig hétszáz lelkes nógrádi faluéval és szerte az országban, világban öregbítette a magyar és palóc folklór értékeit. Tizenkét országban jártak, Lengyelországban hatszor, Cipruson és Olaszországban négy-négy alkalommal léptek fel, díjak sorát nyerték a különböző fesztiválokon. Három évtized alatt több mint száz tagja volt az Ipolynak. Négy alapító tag még mindig táncol. A lányoknak öt viselet ruha készült saját erőből. Eleinte a Dűvő népzenei együttes kísérte a táncosokat, tíz éve viszont a saját nevelésű zenekaruk, a Tücsök húzza a talpalávalót. 1988 óta Tari Antal koreográfus a tánccsoport művészeti vezetője. A harmincadik születésnapját ünneplő Ipoly e hét végén, november 18-án, szombaton 18 órától a mihálygergei művelődési házban mutatja jubileumi műsorát, amely keretében a községben működő további művészeti együttesek is színpadra lépnek. A hangulatosnak ígérkező programot össztánc fejezi be. Tudásvár A Stiefel-térképek nagy sikert arattak a tanárok és diákok körében Salgótarján. Immár harmadik alkalommal rendezte meg a Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet a Nógrád megyei tankönyv-, taneszköz-bemutatót és -vásárt. A kétnapos rendezvénysorozat november 14-én a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban nyitotta meg kapuit. Az egész életen át tartó tanulás mindennapjaink realitása - mondta beszédében Bratinkáné Magyar Éva, a szervező intézet igazgatója. Hozzátette, hogy a folyamatos ismeretszerzés, önképzés, továbbképzés nélkül reménytelen a helytállás. Mindehhez elengedhetetlen a megfelelő tárgyi feltételek megléte, szükség van a tudásközvetítő eszközök folyamatos fejlesztésére. A bemutatón lehetőség nyílt ezek megismerésére. A program célja, hogy összegyűjtse és „helybe hozza” a pedagógusok, diákok, szülők számára csak távoli helyeken, nehezen elérhető tanulást, tanítást, önképzést segítő legújabb könyveket, eszközöket és ezek széles választékát rangos szakmai programok keretében bemutassa - fejtette ki az igazgatónő. Salgótarjánon kívül Budapestről, Szegedről, Debrecenről és Celldömölkről összesen 20 kiállító érkezett az eseményre, akik igazán színes palettát vonultattak fel a képességfejlesztő játékoktól a legújabb tankönyveken, oktató filmeken, szótárakon és térképeken át az interaktív tábláig. A kiállításhoz a két nap során 19 szakmai program kapcsolódott - előadások, tankönyvbemutatók, eszközhasználati bemutatók, interaktív foglalkozások - melyek felölelik a nevelés és oktatás legkülönbözőbb területeit az óvodától a szakképzésig. Az egész életen át tartó tanulás mindennapjaink realitása Akusztikus költészet Vitéz Kata Érsekvadkert. Az Akusztikus költészet címet viseli Szabó Sándor önálló koncertje, amelyet november 18-án hallgathatnak meg az érdeklődők az ifjúsági házban. Szabó Sándor neve nem cseng ismeretlenül a gitárzenét kedvelők körében. 0 a nemzetközi akusztikusgitár-fesztivál amelynek egyik állomása Érsekvadkert - kitalálója és főszervezője. Most újra a községbe látogat, ugyanis november 18-án 19 órai kezdettel szólókoncertet ad az ifjúsági házban. A koncert lemezbemutató is egyben, a nemrég megjelent Akusztikus költészet című munkáját mutatja be a művész, természetesen más darabok kíséretében. Ezen az albumon szóló baritongitáron játszik, a dalokat főként a természet ihlette. A hallgatóknak különleges élményben lehet része, mivel Szabó Sándor olyan atmoszférát tud teremteni, amely a zenét valóban költészetté változtatja. Természetesen a különböző zenei stílusok ötvözése és a magas fokú technikai felkészültség teszi majd ezt a szombati estét különlegessé. Egy letűnő világ kutatója Sz. A. Balassagyarmat Meghitt ünnepség keretében emlékezett meg nemrégiben a Palóc Múzeum a száz éve született dr. Manga Jánosról, az intézmény egykori vezetőjéről, a neves néprajztudósról. A kiállítással egybekötött előadást nagy érdeklődés kísérte: jelen voltak mindazok, akiket személyes ismeretség fűzött a hajdani igazgatóhoz, de képviseltették magukat az ipolysági múzeum munkatársai is, s az emlékezők sorában a folklorista fiát, Manga Mátyást szintén üdvözölhették az ünneplők. Az esemény a magyar tudomány napjához kapcsolódva egy elkötelezett tudós alakját villantotta fel, aki élete utolsó percéig hűségesen és nagy kitartással kívánta megörökíteni őseink letűnő világát. Dr Kovács Anna, megyei múzeumigazgató köszöntőszavaiban kiemelte: egy múzeum arculatára mindig a nagy egyéni1 ségek nyomják rá bélyegüket. Ezáltal találta meg identitását a balassagyarmati Palóc Múzeum is, többek között Manga Jánosnak köszönhetően. Az igazgatónő a „nagy palócot”, Mikszáthot idézte a néprajztudós elhivatottságára is utalva: „én azt a nagy rejtélyt szerettem tanulmányozni, aminek ember a neve”.- A folkloristáról is elmondható: csak az tudja ismerni és megismertetni népét, aki érti és szereti azt, s erőteljes szálakkal kötődik hozzá - fogalmazott dr. Kovács Anna, aki felvetette a kérdést: vajon az utókor jól sáfárkodik-e Manga János örökségével. Dr Tátrai Zsuzsanna, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének főmunkatársa - aki maga is együtt dolgozott a néprajztudóssal - a tudományos pályakép mozzanatait idézte fel. Elsősorban az Ipoly és Garam mente, a Zoborvidék és Mátyusföld magyarlakta községeiben végzett néprajzi gyűjtést. Foglalkozott a magyar és a szlovák népszokások interetnikus kapcsolataival és a magyarországi szlovákok néprajzával is. Dr. Tátrai Zsuzsanna kiemelte Manga János szinte művészi fotóit, amelyekkel a népszokásokat, a viseletét örökítette meg mesterien. A Palóc Múzeum főmuzeológusa, dr. Kapros Márta arról az általa rendezett kamarakiállításról szólt, amelyen keresztül dr. Manga János mint kutató és tudós lép az érdeklődők színe elé: a tárlat a folklorista tanulmányait, munkássága dokumentumait és páratlan fotóit egyaránt bemutatja. Az ünnepség zárásaként az emlékezők megkoszorúzták a tudós emléktábláját az intézmény lapidáriumában, egy néma főhajtással tisztelegve emléke előtt.