Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-09 / 212. szám

I » 2006. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT NOGRAD MEGYE 3 Nemzetközi vásár Besztercebányán A szlovákiai Besztercebá­nyán évszázadok óta megren­dezik a ma már nemzetközileg is jegyzett Radványi Kiállítás és Vásárt. Az esemény gyöke­rei a 17. századig nyúlnak vissza, amikor 1655-ben Radvány település jogot ka­pott vásárok rendezésére. A kezdetekben itt cserélt gazdát a vidék mezőgazdasági termé­nye a város céheinek, iparosa­inak, kézműveseinek termé­keivel, ma pedig gazdasági jel­lege mellett népszerű társa­dalmi, kulturális esemény is, amely Besztercebánya több száz kilométeres vonzáskörze­téből csalogatja oda a kézmű­veseket, kisiparosokat, a vásá­rolni, informálódni vágyókat. A 349. vásárral egybekö­tött kiállításra 3006. szep­tember 8-10. között kerül sor Besztercebánya óvárosában, a főtéren. A rendezvény nagyszerű bemutatkozási le­hetőség a környékbeli és a külföldi kisvállalkozók szá­mára is, ezért a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara Magyar-Szlovák Tagozata - melynek székhelye Salgótar­ján - ezen megfontolásból biztosított lehetőséget a tago­zat kézműves szekciója tag­jainak, hogy a háromnapos rendezvényen a magyar kiál­lítóknak felállított standon bemutatkozzanak a szlovák közönségnek. A húsz kiállító között az ország szinte min­den szegletéből keramikus, mézeskalácsos, ötvös, va- dásztőrkészítő, üvegéksze­rész, szaru- és szarvas- agancs-dísztárgyak készítő­je, fajáték-készítő, textilmű­vész, szíjgyártó is jelen lesz. Nógrád megyéből a pásztói Pusztainé Borbás Enikő kerá­miatárgyaival, a terényi Fáyné Tornóczki Judit csipke­verő kézi vertcsipke-termé- keivel kapcsolódik a kiállí­táshoz. A rendezvényen be­mutatkozik a salgótarjáni Lívia Csokoládé Kft. is. Aranybányát keresnek a somosiak Ökológiai alapon nyugvó gazdaságfejlesztésben gon­dolkodnak azok a képviselőjelöltek, akik Somoskőúj­faluban indulnak az októberi helyhatósági választá­son. A függetlenségét elnyert település jövőjéről vál­tottak szót a Salgótarjáni Polgári Kör évadnyitó, szer­dai összejövetelén. TNL Aranybányájukat keresik a somosiak, természetesen nem azzal a szándékkal, hogy a kiter­melés meginduljon, hanem helyi látványosságként, turisztikai att­rakcióként - mesélte el a nagy számú megjelent körtag és ér­deklődő előtt Lichner András pol­gármesterjelölt. A gazdasági ala­pokat egy ökológiai szemléletű fejlesztésben látják elérhetőnek, amelyben - egyebek mellett - he­lyet kaphat a turisztikai látvá­nyosságok felélesztése, a tájgaz­dálkodás, az erdei iskolai progra­mok kiszélesítése, tanösvény be­mutatása - foglalta össze Molnár Zoltán képviselőjelölt. Az oktatási intézmények kö­zül az óvoda már novemberben indítható, a többi intézmény lét­rehozása a várossal folyó egyez­tetések függvénye - tette hozzá Murányi Sándor képviselőjelölt, aki úgy véli, hogy a szétválással kapcsolatos határrendezés az 1977-es állapotok szerint gördü­lékenyen megvalósítható, ám az már korántsem mindegy, hogy a Beszterce-lakótelepért mit kap­nak cserébe. Ők Eresztvény kör­nyékét szeretnék. A településrész kiválása egy­értelműen oda vezethető vissza, hogy a város nem törődött So­moskőújfalu társadalmi életével, az életkörülmények nagy mér­tékben romlottak - fogalmazott dr. Szabó István, az MSZP pol­gármesterjelöltje. Hozzátette: az utolsó cseppet a pohárban az is­kolabezárás jelentette. Úgy vél­te, az önállósodás feltételei meg­vannak, s mindenképpen a jó­szomszédi kapcsolatokra törek­szenek Tarjánnal. Somos gazdaságában jelentős szerepet kapnak a helyi vállalko­zások, így az egyik legtőkeerő­sebb Toyota Kakuk márkakeres­kedés, valamint további nyolc­van mikro- és kisvállalkozás - mutatott rá Tomka István és Svecz István képviselőjelölt. Az ezt követő beszélgetésből kitűnt, hogy a település számos rejtett tartalékkal rendelkezik, amelyet nem használtak ki. Ugyanakkor persze gondok is adódnak, a vasút fejletlensége, illetve a várható nagy.kamion- forgalom miatt. Elhangzott, hogy már az első egyeztetések egyi­kén felvetik Tarjánnak a teher­mentesítő út mellett egy valódi elkerülő út kiépítésének gondo­latát. A rendkívül érdekfeszítő be­szélgetést követően Brunda Gusztáv körelnök a Városfejlesz­tési fórumok újabb állomásáról tájékoztatta a mégjeléfitekeb Er­re augusztus 31-én került sor, igen élénk érdeklődés mellett. Az egy éve gyűlő ötletekből egy komplex városfejlesztési prog­ram kezd kibontakozni, mely­nek megvalósítását akár már a következő önkormányzati veze­tés megkezdheti. A polgári kör tagjai éles kriti­kát fogalmaztak meg a főtéri re­konstrukcióval kapcsolatban. Mind esztétikai, mind pedig mű­szaki problémák sokaságát vélik felfedezni a szemfüles lokálpat­rióták. A legnagyobb gond - fo­galmazott egyikük -, hogy a megvalósult projekt jelentősen elfér attól, amit a kör tagjai még az előző főépítész idején górcső alá'vehettek és véleményeztek. Éppen ezért a civil szervezet kezdeményezi, hogy következő ülésnapján, október 4-én jöjjön létre egy bejárás, melyen részt vehetne a kivitelező cég képvise­lője, a jelenlegi városi főépítész, valamint a majdani üzemeltető, a VGÜ Kft. képviselője. Ugyan­ezen a bejáráson szeretnék szemrevételezni a József Attila Konferencia- és Művekxlési Köz­pontban elvégzett fetedátok'át. A kör nehezményezi, hogy a re­konstrukcióra utaló tábla kihe­lyezése elmaradt, így az leg­alább tudható lenne, hogy a ha­táridővel megcsúsztak a kivite­lezők. Nagyra értékelt testvérvárosi kapcsolat (Folytatás az 1. oldalról)- Ettől is büszkébb vagyok azonban arra, hogy a tíz évvel ezelőtti célkitűzéseinket teljesí­tettük, kapcsolatunk kiteljese­dett és mára százak és ezrek ügyévé vált, amelyből a legfiata- labbaktól kezdve a diákokon, ta­nárokon és intézményi dolgozó­kon keresztül a legidősebb kor­osztályokig mind többen kive­szik részüket és gazdagodnak ál­tala. Éppúgy, ahogy építkeznek abból az önkormányzatok képvi­selői, maguk a kapcsolat szerve­zői és fenntartói mindkét fél ré­széről - mondta értékelésében Puszta Béla. Salgótarján város polgármes­tere a továbbiakban nagyrabe­csülését fejezte ki a tízéves együttműködésben eredménye­sen végzett közös munkáért és köszönetét mondott mindazok­nak, akik részt vállaltak abban. Megfogalmazta a testvérvárosi kapcsolatok folytatása és to­vábbfejlesztése iránti elkötele­zettségét. Beszédének végén egy képzőművészeti alkotással aján­dékozta meg vendégét. Az olasz delegáció vezetője, Daniele Palombo, Vigarano Mainarda polgármestere üdvöz­lő szavai után köszönetét fejezte ki a szívélyes fogadtatásért és vendéglátásért. Rendkívüli köz­vetlen hangú beszédében elő­ször is egyetértését fejezte ki a vendéglátójának azzal a gondo­latával, miszerint maga is nagy­ra értékeli, hogy a kezdeti keres­kedelmi kapcsolatok örvendetes módon a kiterjedtek - elsősor­ban az intenzív, iskolák közötti, sport- és művészeti kapcsolato­kon keresztül - az élet számos más területére is és a két város polgárai közötti barátsággá fej­lődtek. Mint mondta, nagy fontossá1 got tulajdonít a testvérvárosi kapcsolatoknak jelen helyze­tünkben különösen azért, mert a fiataloknak nem könnyű lefor­dítani és megmagyarázni, hogy például mit jelent számukra az egyesült Európa. Ennek lénye­gét és tartalmát a diákok igazán az együttműködés során szerve­zett nemzetközi táborokban ért­hették meg, ahol közelebbről megismerkedhettek egymással és olyan közös értékeikkel, mint a béke, a barátság, az összefo­gja szolidaritás. Ezt a fajta fi­at akik közötti kapcsolatot az együttműködés igazi szellemsé- gének nevezte. %j-v- Vigarano Mainarda polgár mestere beszédének tov ábbi, ré­szében az együttműködést érté kelve kifejtette egyebek mellett, hogy nagy jelentőségűnek és örömtelinek.tartja - és ezért új­ra csak köszönetét fejezi ki -, hogy nem csak a felnőttek, de a fiatalok is otthon érezhetik és ér­zik is magukat Salgótarjánban, hiszen ez mindennél többet mond. Ahogy fogalmazott: eze­ken a szilárd alapokon tudják a fiatalok tovább vinni az eddig épített kapcsolatot és tudják ki­teljesíteni azt. Beszédének záró mondatai után Daniele Palambo ajándékot adott nyújtott át Pusz­ta Bélának, aki meleg szavakkal köszönte meg azt. Ezt követően Simon Tibor, a Gagarin Általános Iskola igazga­tója mondott köszönetét a kaj>' csolatok kialakításáért és ered­ményeiért, ' - majd Maurizio Polastri méltatta a kereskedelmi partnerségből kiszélesedett együttműködés jelentőségét. A továbbiakban a saját és közös él- , ményektől is átszőtt hozzászólá­sok is megerősítették, hogy a testvérvárosi kapcsolat eredmé­nyes, hasznos és mindkét fél számára továbbfolytatásra érde­mes. Fogadószoba Salgótarján. Kovács Gábor okta­tással, oktatáspolitikával és to­vábbtanulással kapcsolatos kér­désekben tart fogadónapot szep­tember 12-én 15 órától az MSZP városi irodáján (Kossuth út 8.). Megújult a konyha Bátonyterenyé. Régóta várta már a felújítást a nagybátonyi Tölgy­fa óvoda konyhája. Az intéz­mény dolgozói, karbantartói és segítői a közelmúltban újra- csempézték a falat, s igyekeztek megteremteni a.higiéniai köve­telményeknek megfelelő állapo­tot. A munkákhoz a körzet ön- kormányzati képviselője. Nagy Lajosné képviselői alapjából 80 ezer forintot ajánlott föl. Agyonnyomta az autó Salgótarján. Csütörtökön a Mezei úton egy garázsból gurult rá egy személygépkocsi egy 65 éves fér­fira. A szerencsétlenül járt em­ber olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Holttestét a tűz­oltók emelték ki a gépjármű alól. A rendkívüli haláleset körülmé­nyeit a közigazgatási eljárás sza­bályai szerint a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vizsgálja. Óvodagaléria Salgótarján. A Mackóvár Köz­ponti Óvodában szeptember 13- án 10 órától látható Gócs Éva fo­tóriporter kiállítása. A tárlatot dr. Csongrády Béla közíró nyit­ja meg. HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET A HARONKO TAKAREKSZOVETKEZET AZ ALÁBBI INGATLANT HÍRDETI HEG ÉRTÉKESÍTÉSRE Cím: Karancskeszi, Fő út 36. Ingatlan főbb jellemzői: Telek területe 576/1. hrsz. : 3 353 ni2 576/2. hrsz. : 8 917 m2 összesen: : 12 270 m2 Felépítmények száma 576/1. hrsz. : 4 db épület 576/2. hrsz. : 6 db épület összesen: :10 db épület Összes nettó alapterület : 1796,73 m2 Közmű ellátottság: víz, villany, gáz, szennycsatorna, telefonhálózat csatlakoztatva Jelenlegi funkció : telephely Érdeklődni lehet személyesen vagy telefonon SALGÓTARJÁN, KLAPKA GY. ÚT 1. Tel.: 32/521-243, 06/30 600-6740 (Túri Melinda) HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET CLZÍXDSOSSZaXQD ratoitL /aXcsqqó Lakáscélú- és szabadfelhasználású hitelek A hitelek forint és devizaalapon egyaránt igényelhetők lakáscélú hitel esetében: 31 172 Ft havi részlet 5 millió forint 20 éves futamidőre szabadfelhasználású hitel esetében: 8 605 Ft 1 millió forint 15 éves futamidőre THM: 4,99%-8,77% A tájékoztatóban feltüntetett THM értékek meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályosjogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi az egyes hitelek kamat illetve árfolyamkockázatát. Érdeklődjöna Takarékszövetkezet fiókjaiban: Székhely: 3100 Salgótarján, Klapka György út 1. Telefon: (32)521 -230,521 -233 Telefax: (32) 317-288 További fiókjaink: 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 47. 32/355-708, 3123 Cered, Petőfi út 5. 32/406-177, 3182 Karancslapujtő, Rákóczi út 32/447-321, 3186 Litke, Kossuth út 18.32/453-115,3145 Mátraterenye, Kossuth út 191 32/362-308,3127 Kazár, Hunyadi út 6. 32/341-439, 3041 Héhalom, Petőfi út 7. 32/482-148, 3047 Buják, Felszabadulás út 10. 32/488-088, 2175 Kálló, Rákóczi út 3. 32/477-014, 2688 Vanyarc, Veres út 54.32/484-400, Bag, Petőfi tér 14.28/504-020.

Next

/
Oldalképek
Tartalom