Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-19 / 167. szám

0 2006. JÚLIUS 19.. SZERDA HÍRSÁV Emelkedtek a reálbérek az első fél évben az idei Év első öt hónapjá­ban bruttó 7,3 százalékkal haladták meg a reálbérek az egy évvel korábbit, a reálke­reset 5,5 százalékkal nőtt egy év alatt - derül ki a Köz- pontfStatisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatok­ból. Az elemzők az év máso­dik felére lassuló bérnöveke­dést várnak. Több mint ötvenmilliárd bevétel a sörből tavaly összesen mintegy hétmillió hektoliter sört adott el a négy meghatározó gyár 2005-ben Magyarországon- a fogyasztás az előző évi­hez képest négy százalék­kal esett vissza. A költség- vetés mintegy 54 milliárd forinttal gazdagodott a jöve­déki adó és az áfa révén. Olcsóbb lett Budapest a turistáknak A MAGYAR FŐVÁROS a világ 93. legdrágább nagyvárosa- derül ki az Economist Intelligence Unit legújabb rangsorából. Tavaly ugyan­ezen a listán még 75. volt Budapest. ávota támogatja. A BUX-index 2006. július 18-án Záróérték 20 813 21600 21400 2! 200 -| Változás: 0,06581~ | 21000 15.30, a Non Toriul 20800 tőzsde nyitása u 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2000.07. íe. ■■H FHB Utolsó át (RJ Vätozäs(%) Millió Ff 1340 +3,88 959 Egis 26 775 +3,20 1297 OTP 6000 +1,69 23 691 Richter 40 650 +1,52 5 439 Démász 15110 +1,38 239 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ar (Ft) Változás (%) Millió Ft Pannonflax 818-3,65 1 Linamar 1900-2,56 1 Mól 21300-2,29 15 533 IEB 2 900-1,69 1 MTelekom 839-1,18 2 897 A BUX-index az elmúlt napokban 23 000 22 600 22 341 22 200 21800 21400 21000 20 600 2020« _____________________ po nt 07.10 07.11 07.12 07.13 07.14 07.17 -nap FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. július 18-án. /Ft $/Ft A mm JL 1 I ▼ 278,78 222,83 w 1,25-2,17 Ft-0,98 Ft-1 cent Gáz: sávosan támogatják kompenzáció A távhőfogyasztók is kapnak hozzájárulást Újra át kell alakítani a céges cafeteria-rendszer juttatásait Augusztustól 3000 köbméter felett a fogyatékostámogatásban vagy kiemelt családi pótlékban részesülők és a sokgyermekesek kapnak támogatást nek a nagycsaládosok és azok, akik súlyosan fogyatékos sze­mélyt nevelnek. Ez a kabinet sze­rint csökkenti a jelenlegi rend­szerben meglévő igazságtalansá­got, vagyis azt, hogy egy rászo­ruló nagycsalád, amelyik sok gázt fo­gyaszt, pontosan ugyanakkora támo­gatást kap az állam­tól, mint amennyit a nagy lakás­ban egyedül élő és ugyancsak sok gázt fogyasztó tehetősek. A fogyatékostámogatásban, a magasabb összegű családi pót­lékban részesülők, valamint a három- vagy többgyermekesek kérhetnek gázfogyasztásukhoz hozzájárulást - ők minősülnek célzottan támogatott fogyasztó­nak. Ők 5000 köbméter éves fo­A nyugdíjasok távhőkompen- zációt kapnak. gyasztásig kaphatnak támoga­tást. Ehhez az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja meg az öregségi nyugdíjminimum dupláját, 51600 forintot, egysze­mélyes háztartásban a három­szorosát, 77400 fo­rintot. A célzottan támo­gatott fogyasztók számára az is alap­elv, hogy mindig az eggyel ala­csonyabb fogyasztási kategória díjait kell fizetniük. Vagyis az 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztásukért az 1500 alatti ta­rifát (57,62 forint), a 3000 köb­méter feletti felhasználásukra pedig a „normál” fogyasztók szá­mára 1500 és 3000 köbméter kö­zötti sávra megállapított díjat, 73,12 forintot kell kifizetniük. Közel harminc százalékkal kell többet fizetni Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a földgázellátás­ról szóló törvény módosí­tását. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a távhőfogyasztók is köz­vetlen támogatást kap­hassanak. Tóth Marcella A kompenzációs rendszer igaz­ságosabbá tétele és a támogatot­tak körének szélesítése - a kor­mány szerint ezt teszi lehetővé a földgázellátásról szóló törvény most elfogadott módosítása. Augusztustól nem csak a lakos­sági gáz ára változik, hanem a tá­mogatási rendszer is. Az új gáz­ár-kompenzáció lényege, hogy évi 3000 köbméter fogyasztásig min­denki számára alanyi jogon jár támogatás. Ez azt jelenti, hogy 1500 köbméterig 57,62 forintot kell fizetni a gáz köbméteréért, míg 1500 és 3000 köbméter kö­zötti felhasználás esetén 73,12 fo­rintot. A 3000 köbméter fölötti részre augusztustól alanyi jogon nem jár támogatás. A gázártámogatás új eleme az, hogy rászorultsági alapon na­gyobb támogatásban részesül­hiába LESZ TÖBB az állami tá­mogatás, a normál fogyasz­tók számára átlagosan 27 százalékkal emelkedik a la­kossági gázár augusztus el­sejétől. Ez azt jelenti, hogy az 1500 köbméter éves fo­gyasztás alatt 25,1500 és 3000 köbméter között 30, míg 3000 köbméter felett 37 százalékkal lesz drágább az átlagfogyasztó számára a földgáz. Ez a mérték már tartalmazza a gáz áfakulcsá­nak szeptemberi ötszázalé­kos emelését is. A távhőtámogatást ugyanez a kör, továbbá a nyugdíjasok igé­nyelhetik. A hozzájárulás össze­ge egységesen havi 2500 forint. Ez a kompenzáció mintegy 124 ezer családot érint. Automatiku­san az emelt támogatást kapják azok a nyugdíjasok, akik eddig jogosultak voltak a havi kétezer forintos távhőtámogatásra. Mindkét támogatást a helyi jegyzőtől kell igényelni, legké­sőbb október 31-ig. A támogatás a beadás hónapjának első napjá­tól jár. A gázra augusztus 1-jétől, míg a távfűtésre október 1-jétől adható az év végéig az újfajta kompenzáció. A gázártámogatás­ra augusztus 15-ig, a távhő-szol- gáltatási kompenzációra augusz­tus 31-ig kell benyújtani a kérel­meket ahhoz, hogy augusztus el­sejétől, illetve október elsejétől folyósítsák a hozzájárulást. A jogosultak augusztus 1-jéig kapnak igénylőlapot. Ezt kell ki­tölteni és mellékelni hozzá a fogyatékosellátás, a családi pót­lék, illetve a nyugellátás folyósí­tásának igazolását, valamint az előző havi jövedelmet igazoló do­kumentumot. Csatolni kell emel­lett az előző havi gázszámlát, távhőtámogatás esetén pedig a távhőszámlát is. Az elkövetkező hónapokban is­mét átalakulhat a béren kívüli juttatások rendszere, mivel is­mét változtak az adómentesen adható juttatásokra vonatkozó rendelkezések. Az év elejétől élő szabályozás értelmében ha bizonyos, a mun­kavállalónak adott adómentes juttatások éves értéke megha­ladja a 400 ezer forintot, akkor a limiten felüli rész után 44 száza­lékos adót kell fizetni. A korlátos körbe jelenleg kilenc juttatás tartozik. A parlament által elfogadott adócsomag azonban több pon­ton is érinti a fennálló szabályo­zást. Az új szabály szerint az adóköteles természetbeni jutta­tás személyi jövedelemadója ősztől a mostani 44 helyett 54 százalék lesz. ■ Januártól magasabb terhet kell fizetni azért, ha a cégek átlépik az évi 400 ezer forintos határt. Csökken a pénztári befi­zetések támogatása is. A 400 ezer forint áüépése ese­tén az a feletti részt továbbra is 44 százalékos szja terheli, ám az adóköteles természetbeni jutta­tások után már 54 százalékos lesz az elvonás. Jövő januártól a limit átlépésekor is már a maga­sabb terhet kell fizetni. A legnagyobb változás az ön­kéntes nyugdíjpénztári munkál­tatói hozzájárulás esetén lehet. Jelenleg a nyugdíjpénztárba tör­ténő munkáltatói befizetés ha­vonta a minimálbér mértékéig (62 500 forint) adómentes, csak­úgy, mint az egészség- vagy az önsegélyező pénztári hozzájáru­lás. Ha mindhárom juttatást megkapja a munkavállaló, akkor az a minimálbér 130 százalékáig adómentes. Januártól azonban előbbi ese­tében már csak a minimálbér fe­léig, a másik két esetben húsz százalékáig lesz adómentes a munkáltatói hozzájárulás. így összességében a mostani 130 százalékos limit 70 százalékra apad. ■ VG Pénzükért tüntettek a baromfitartók madárkor A gazdák szeretnék, hogy kormánybiztos foglalkozzon az ügyükkel A fővárosba jön a Morgan Stanley központja Mintegy 150-200 Bács-Kiskun megyei gazda tüntetett kedd dél­előtt Budapesten, hogy a kor­mány kompenzálja a madárinf­luenza miatt kiesett jövedelmü­ket „Ez egy figyelemfelkeltő de­monstráció volt, azt szeretnénk elérni, hogy kormánybiz­tost nevezzenek ki, aki csak ezzel a terü­lettel foglalkozik” - mondta el la­punknak Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsé­gének (Magosz) szövetségi igaz­gatója. Hozzátette: a demonstrá­ciót nem a Magosz szervezte, ha­nem az állattartók, a gazdaszö­vetség csak segített nekik. „A tiltakozó gazdák petíciót adtak át Gráf József agrárminisz­ternek, amelyben összefoglal­ták, mit szeretnének elérni” - mondta el Budai Gyula. A petí­cióban a kártérítésről is szólnak a tenyésztők: a gazdaszervezet szerint az állattar­tóknak eddig mint­egy kilencmilliárd forintos káruk szár­mazott a madárinf­luenzából. A legújabb hírek sze­rint ebből 2,2 milliárdot fog áll­ni az Európai Unió. Azonban a kár mértéke még nem végleges. Egy esetleges komolyabb, or­szágos tüntetésről Budai Gyula elmondta: egyelőre nem szervez­nek megmozdulást, de sok a probléma az ágazatban. ■ B. K. ■ Közel kétszázan érkeztek a fővá­rosba. A tenyésztők szerint a kárérték még korántsem végleges A Morgan Stanley nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég Buda­pesten hozza létre Üzleti Szolgál­tató és Technológiai Központját - jelentette be Kóka János teg­nap. A gazdasági miniszter el­mondta: büszke és optimista, amiért nagy jelentőséggel bíró társaságok a régióból Magyaror­szágot választják. Jonathan Chenevix-Trench, a Morgan Stanley International elnöke el­mondta: a budapesti helyszín meüett éles versenyben döntöt­tek. 2009-től a központ mintegy 450-500 alkalmazottnak ad majd munkát. Kóka János elmondta, hogy a projekt több milliárd fo­rintos lesz, a részletekről még egyeztetnek. ■ T. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom