Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-21 / 143. szám

2 2006. JÚNIUS 21., SZERDA BÁTONYTERENYEI NAPLÓ „Mobilizált” gondozónők Díjmentes szociális gondozás Beváltak az új járművek Bátonyterenye. a városban és térségében megalakult a többcé­lú társulás keretében működő, kistérségi szintű családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, s beve­zették a hangkommunikáción alapuló jelzőrendszeres házi se­gítségnyújtást is a közelmúlt­ban, amelynek köszönhetően már sikerült megmenteni egy cukorbeteg és egy infarktusos idős ember életét a környező kis­településeken. A jelzőrendszeres házi segít­ségnyújtást a kezdeti bizalmat­lanság után jelenleg 650 idős, rászorult ember veszi igénybe Bátonyterenyén és környékén - teljesen díjtalanul. A tendencia azonban azt mutatja, hogy az el­látottak száma az év végére meg­haladja a nyolcszázat is. Ez év április elsejétől teljesen eltörölték a házi szociális gondo­zás korábbi, óránkénti 240 forin­tos díját, vagyis az idős, rászoru­ló embereknek ezen szolgáltatá­sért már nem számolnak fel költ­ségeket. A döntés a kistérség va­lamennyi települését érintette, leszámítva Nagybárkányt és Lucfalvát, akik a szociális és gyermekjóléti ellátás szempont­jából nem tagjai a kistérségi tár­sulásnak. Az étkezésért tovább­ra is fizetni kell, jelenleg 290 fo­rintot.- A finanszírozási lehetőség megengedhetővé tette az önkor­mányzatok számára, hogy vala­mennyi rászorult ingyenesen vehesse igénybe a házi gondo­zást. Bízunk abban, hogy ez a jövőben sem válik kedvezőtlen­né, s a következő években is díj­mentesen elégíthetjük ki az idős, beteg emberek felénk megfogalmazott igényeit - fej­tette ki Szomora Szilárd, a Bátonyterenyei Kistérségi Szo­ciális Központ vezetője. Megkezdett beruházások Kiosztották a városban és térségében tevékenykedő gondozónők számára azt a tizennégy darab akkumu­látoros kerékpárt, amelyeket a közelmúltban adtak át a Bátonyterenyei Kistérségi Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálat számára. Bátonyterenye. Amint arról már beszámoltunk, sikeres pá­lyázat eredményeként 14 darab akkumulátoros kerékpárral gazdagodott a Bátonyterenye Kistérségi Családsegítő és Gyer­mekjóléti Szolgálat, hattal pe­dig a Bátonyterenyei Foglalkoz­tatási Kht. Az alacsony üzemel­tetési költségű, magyar gyárt­mányú, 15-20 km/h végsebes­ségre képes bicikli akkumu­látorát tanácsos naponta feltöl­teni - ám az sem végzetes prob­léma, ha netalán lemerül, hi­szen a kerékpár „manuálisan” is használható.- Az összesen 1,2 millió fo­rintért vásárolt biciklik a szoci­ális és házi segítségnyújtásban tevékenykedő gondozónők mo­bilizációját javítja, akiknek gyakran nagy távolságokat kell megtenni, míg az egyik gondo­zottól eljutnak a másikig. Gyor­sítja az ügyintézést, ezáltal fog­lalkoztatottjaink a napi nyolc­órás munkaidőt is hatékonyab­ban tudják beosztani - mondta Szomora Szilárd, a Bátonytere­nyei Kistérségi Szociális Köz­pont vezetője. Volt olyan gondozónő, aki ra­gaszkodott a korábbi, hagyomá­nyos kerékpárjához, s nem kért az újdonságból, ezáltal a kisterenyei családsegítő és gyermekjóléti szolgálathoz is került egy-egy ak­kumulátoros bicikli, hiszen szá­mukra is hasznos lehet, ha éppen nincs kéznél a hivatali autó. Ivánfyné Telek Enikő hat idős, beteg emberről gondoskodik nap mint nap Bátonyterenyén. Mint mondja, ő örül az akku­mulátoros biciklinek, amit munkájához kapott.- Nekem nagyon bevált ez a ke­rékpár, sokkal hamarabb odaérek a gondozottakhoz, hiszen koráb­ban némi problémát jelentett, hogy egymástól távol eső helyek­re kellett elmennem. Ráadásul ilyen melegben sokkal kényelme­sebb az akkumulátoros biciklivel közlekedni, mint tekerni... - mondta Ivánfyné Telek Enikő. Újra muzsikál az erdő A zene segít a környezeti kultúra terjesztésében, az erdő pedig abban, hogy a művészetek valóban meg­érintsék az embereket - mindez idén is bebizonyosod­hat július 1-9 között, a „Muzsikál az erdő - Mátrai művészeti napok” rendezvénysorozaton. A dallamok új helyszíneken is felcsendülnek majd, így a maconkai tónál és Galyatetőn. Nógrád megye. A program rangját jelezi, hogy az idei „Mu­zsikál az erdő - Mátrai művé­szeti napok” rendezvénysoro­zat eseményeit a magyar ko­molyzene fellegvárában, a ze­neakadémián ismertetik. A fő­városban tartandó sajtótájé­koztatón részt vesz dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Egyetem rektora, Breznyán István trombitamű­vész, zenei vezető, valamint a főszervező, Szabó Lajos erdő­mérnök is. A nyitórendezvényt július el­sején, szombaton a maconkai tó partján tartják, Pallagi László, az Egererdő Zrt. vezérigazgató­ja, dr. Pethő József, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, va­lamint Vanya Gábor, Bátonyte­renye polgármestere jelenlé­tében. A nap során fellépnek a Muzsla és a Nógrád néptánc­együttesek, valamint a bátonyterenyei Bányász fúvós- zenekar, az Accord rézfúvós kis­együttes és salgótarjáni rézfú- vóskvintett. A következő napokban felcsen­dülnek a dallamok Pásztón, Mát- rakeresztesen, Nemtiben, Kiste- renyén, Kazáron, Mátravere- bélyben, Dorogházán, Mátraal- máson, Kozárdon, Galyatetőn és Mátramindszenten is (utóbbi tele­pülésen július 3-10. között erdei­zenei tábort rendeznek, ahol a mu­zsika szépségével hívják fel a gyer­mekek Figyelmét a természet és a környezetvédelem fontosságára, s az erdő szeretetére). A záróren­dezvényt július 9-én, vasárnap Fenyvespusztán tartják. Az idei „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat részletes programja megtalálható a www.egererdo.hu/muzsikal internetes oldalon, de érdeklőd­ni lehet a Tourinform-irodáknál, valamint az Egererdő Zrt. bátonyterenyei erdészetén is (te­lefonszám: 06-32/553-060). „Terennei tócsnifeszthrál”, avagy a prósza dicsérete Tócsni, tócsi, lapcsánka, cicege, béré... - avagy a pró­sza dicsérete. Ezzel a gondolatisággal, első alkalom­mal rendezik meg a „Terennei tócsnifesztivált” június 24-én, szombaton a Kastélykertben. Bátonyterenye. a fesztivál n órakor, mazsorettek fellépésé­vel veszi kezdetét. A délután egy órakor, Vanya Gábor pol­gármester indítására kezdődő tócsnisütő verseny előtt vidám­parki játékok szórakoztatják az érdeklődőket, de persze sör­ben és borban sem lesz hiány. A legtöbb kóstolójegyet össze­gyűjtőkön túl természetesen a legfinomabb tócsnik készítőit is díjazzák, melynek odaítélé­séről a Borbás Mária televíziós, dr. Csizmadia András gasztro- filozófus, főiskolai tanár és Vanya Gábor alkotta zsűri dönt. Emellett egész napos kulturális és sportprogramok garantálják a jó szórakozást: fellépnek a tiszafüre­di művészeti iskola, a Blackriders Country és a Basen Street Boys Di­xieland zenekarai is. A tócsnisütő versenyen előze­tes nevezés alapján, ezerforintos díj ellenében lehet részt venni. Jelentkezési határidő: június 22., csütörtök este hét óra. A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács pályázati támogatásaival jelentős beruházások kezdődtek Bátonyterenyén a közelmúltban. Bátonyterenye. A maconkai víz­tározó védterületét érintő infrast­rukturális fejlesztés második ütemére 16 millió forintot nyert az önkormányzat. A 17,7 millió forint összköltségű beruházás so­rán befejezik a már korábban el­kezdett aszfaltburkolatot, három darab szociális blokkot alakíta­nak ki, valamint biztosítják az ivóvíz és az erősáram bekötését. Épül az új, uniós normáknak megfelelő játszótér is a Geszte­nye út és a Rózsavölgyi Márk út kereszteződésében - öt és fél millió forintos ráfordítással. A bányavárosi fejlesztés megvaló­sításához ötmillió forintot nyert pályázaton a város. A Gyula-aknai kommunális hulladéklerakón csurgalékvíz- tározót létesítenek, közel 27 mil­lió forintból - amihez 24 millió forint támogatást biztosított a te­rületfejlesztési tanács. Megkezdődött a 18,8 millió fo­rint összköltségű árokburkolási program első szakasza is: a fel­színi csapadékvíz-elvezető rend­szert összesen csaknem két kilo­méteres szakaszon látják el bur­kolattal. A belvizes problémák megelőzését célzó fejlesztésre 17 millió forintot nyert az önkor­mányzat. A Hegyalja úton és a Park ut­cában régóta várat magára a kor­szerű ivóvízhálózat kialakítása - de már nem sokáig. Az elavult vezetékek kiváltása összesen több mint 15,5 millió forintba ke­rül, ebből 14 milliót pályázati úton szerzett a város. Ördöngösen főző Ördögök 2. Nagy Fakanál-díj, Szorospatak Bátonyterenye. A szeszélyes időjárás ellenére is 11 csapat választotta a második alkalommal meg­rendezett szorospataki főzőversenyt, a Nagy Faka­nál-díjat. Az immáron hagyományosnak mondha­tó viadalon a vidékre jellemző - népies - étkeket kellett főzni a csapatoknak, akiket népes közönség is elkísért: gyerekek, munkatársak és barátok. Az indulók között volt 51 fős csapat is, az éppen ott táborozó Eötvös Általános Iskola „Mákos Guba” fantázianéven rajthoz álló (s különdíjat nyert) egy­sége, így országossá vált a vetélkedés. Készült parázson sült zsiványpecsenye, palóc gulyás, macsánka és minden egyéb, amit tárcsán, bográcsban, szabad tűzön, nyárson és gázmelegí­tőn el lehet készíteni. Végül a Hivatal Ördögei végeztek az élen, meg­előzve a BÁVÜ-t és a Vaddisznókat. A vetélkedés közben háromszor zápor elől kellett menekülni, de a jó hangulat és a mindig ki-kibújó meleg nap mindenért kárpótolt. Volt továbbá kozme­tikus-tanácsadás és vérnyomásmérés, szólt a zene, a kicsiket felnőtteket a rendőrségi kommandósok fegyverbemutatója is szórakoztatta és aki akart, me­sefilmet is nézhetett. A rendező, a szorospataki er­dei iskola és tábor üzemeltetője, a Bátonyterenyei Tanuszoda Kht. ígéri: jövőre folytatják!

Next

/
Oldalképek
Tartalom